Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. december 24. o Karácsonyi Capriccio A hegedű kiugrott a tokjából. Rápattant a vonó, s felcsendült egy szóló Bach valamelyik szvitjéből. A hangok folyondárja körbeszőtte Perth mellett az eukaliptuszt, Bergennél a fenyőt, Brjanszknál a nyírt, a Kilimandzsárót, Rió mellett a kávécserjét, Alaszkában a jéghegy csúcsát, Pekingben a Mennyei Kaput, Betlehemben a pálmafát. Vitte a dalt madár szárnya, szél fuvallata, folyó vize, s egy pajzán akkord felkapaszkodott egy sugárhajtású gép szárnyára is. És ekkor Piroska megkérdezte Pétert: lehoznád nékem azt a csillagot? A fiú elindult és lehozta az égről. Odatette a lány tenyerébe. Kicsi csillag — becézgette, s fénye a lány szemébe kúszott. Tenyerén tartotta, simogatta: te kis világ, milyen engedelmes tudsz lenni! A csillag bólintott, fényét megsokszorozta, aztán játékosan pörögni kezdett, ezerfelé szórva a csillámló parányokat. El ne tűnj kis csillag! — ijedt meg a lányka. Nem tűnök — susogta a csillag, csak a helyemre igyekszem, melegedni akar más is. És Nap lett belőle, amely mindenkire egyszerre sütött, s ettől kezdve nem volt éjszaka, csak nappal. A napsugáron, dalfüzéren útrakelt a Békesség. Maszatos kamasz volt, mesterségét most tanulta. Sarkantyúzott időt. Fel- nyögött az öreg Idő: ne ily sebesen pajtás. De sebesen! — s a kócos Békesség ga- lambtoU sarkantyúját a vénség oldalába nyomta. Leintegetett két kis úttörőnek az utcára. Nekik éppen most nőtt szárnnyá piros nyakkendőjük két libegő sarka, s ezen felemelkedve éppen egy nénit vittek át az úttest másik oldalára. Piros szárnyú kis angyalkák kék nadrágban belefújtak sípjukba, s megállt minden, míg át nem értek a zajló forgalmon. Jó tett helyébe jót várj — mondta az anyóka. S a két gyerek azonnal felpattant a kamasz Békesség mögé, s napsugáron dalfüzéren utaztak a jövő felé. Látták, hogy ágyúcsőben rakja fészkét a szarka, a fecske, a gólya, a galamb. Valakik gondosan kosárkákat tettek a cső végére, hogy bele ne pottyanjon a tojás. A földön lévő részüket már benőtte a fű, a gaz, körbevette bokor és fa. Az élet álcázta a halált, hiszen hogyan is nézne az ki, ha a kamasz, szur- tos kis Békesség csúnyát látna a világon. Bachnak dob felelt az erdőből, szaxofon a házból, és egy lebegő fuvola versenyt dalolt a fészkelő madarakkal. És a két piros szárnyú úttörő a Békességgel együtt utazván napsugáron, dalfüzéren, koronákat osztogat. Kap aki jó, aki igaz, aki önzetlen, de kapnak a gyerekek, az öregek, megkoronázzák a hegedűt, a galambot, a csúcstalan rakéta is kap egyet. És pazarlón csillogni kezd a világ. Csupa király! Csupa korona! Csupa új csillag! Írni is kezdi a felröppent ceruza az égre, minden betűnél változtatva színét: Köszönj szépen, bárányka! Köszönj szépen, farkas! Köszönj szépen, leopárd! Köszönj szépen, nagyvilág! És az ember énekek s még a hal is kidugja fejét a vízből, néma tátogással adva hírül: a csend is örül. A rendőr a sarkon megemeli sapkáját, s ő is köszön: jó napot ember! Csókolom asszonyom! Hogyan telt a nap? És a kedves férje? Gumibotjából kiveszi a rágót, aztán fúj egy gömböt, fehér buborékot, fel a csillagok felé. És a csillagszemű Piroska mellett a réten zöld színűvé hempergi magát a csikó, csillagszerző Péter visszahúzza a szökni készülő üstökös farkát. A boltajtóban köszönget a kereskedő, s a kis éjjelin ülő gyermek mesét hallgat régvolt, csúnya világról. Amott valaki tankkal szánt, csövére először göböt kötve, s a vasmasni hirtelen lila lesz, merthogy ez megy legjobban a táj színéhez. Kúszik a dalfüzér, a napsugár, sajgó véknyával száguld az idő és jönnek sorban a szép kicsi nők. A menyasszonyi fátylasok, a hetyke ruhátlanok, a nagykalaposok, a fejkendősök, a fehér combúak. Integet nekik az öreg is, szépek vagytok, szépek voltunk, tegyétek dolgotok, legyetek anyák. És most, mintha egy orgona minden regiszterét kihúzták volna, felharsan a világra kérezkedők prelúdiuma és fugája. Szépek mind, mert szerelemből születtek. Koronások, mert mind egy-egy kicsi kis király. Megváltónak és megváltottnak születtek. Mindnek jut egy-egy csillag a sok milliárdból, játékuk a mindenség, munkájuk a mindenségé lesz. Talizmánnak családot kapnak, s szeretettüzek pótolják a fölössé vált olajat, szenet. És pótolja azt a napsugár, a dalfüzér, a nyargaló kamasz, a Békesség, a csillag pora, a szó melege, a csillagszerző erőssége, a csillagszemű tisztasága. Játékuk nem lesz katona, katonák játékai sem lesznek. Mert csak egy katona lesz, az is magára vigyáz, magának jelent, magának tiszteleg. Fakardját mohán élesíti, s ha únja magát, megméri vele: nőtt-e a folyó szintje tegnap óta. Dalra kél majd az erdő is. Díszek ülnek ki a fákra, ágak végén gyertya is lesz, a cukor párban ugrik, s a csillag is odaül, hogy sziporkázzon, világítson. Felgallyaznak pávák, flamingók, papagájok, grimaszoló majmok, pelikánok, gyöngykakasok. A piros szárnyú kis úttörők, a kamasz Békesség, a dalfüzér és a napsugár szólongatják az embereket: Józsi bácsi, Erzsi néni, most örüljön! És jön a néger Józsi, a ferde szemű Erzsiké, a sárgás bőrű Pista, a rézvörös Katalin, a hófehér Mária. Egy tálból eszik az ünnepi lakomát, ujjúkat vígan szopogatják. Csillagszemű átöleli Csillagszerzőt. Az utakon visítva fékez minden jármű. Mind megáll egy perc alatt. Mert az aszfaltból sorbán-rendben bújnak elő a virágok. A százszorszépek, tulipánok, margaréták, pipacsok, nefelejcsek, rózsák, íriszek. A kő, a beton, az aszfalt enged. És tarkára, színesre, illatosra változik a világ, amely fölött csendben kúszik a dalfüzér, a napsugár, s két piros szárnyú úttörőangyallal a kamasz Békesség. Bürget Lajos ; ú C/ Németh Miklós fametszete. Egy csésze tea Valentyin Katajev vei Valentyin Petrovics Katajev, a szovjet irodalom élő klasszikusa. Két évszázad határán, 1897-ben született. Egyik szovjet kritikusának megállapítása szerint Kata- jev napjainkban „rálépett” a következő száz év küszöbére, mert az író alkotásaiban azokhoz is szól, akik a XXI. században fognak élni. Kata jev tanítómestere Bunyin volt, prózáját később Gorkij nagyra értékelte. Katajev darabjait Sztanyiszlavszkij vitte színpadra, az íróval Majakovszkij is jó barátságban állt. Katajevvel Peregyelkinó- ban, Moszkva egyik elővárosában, az irodalom Mekkájában találkoztam. E településről mindenki tud, aki a szovjet irodalommal foglalkozik. Itt áll ugyanis a szovjet írók egyik alkotóháza. Az utcákat olyan írókról nevezték el, akik ma már a szovjet irodalom klasszikusainak számítanak. Sok költő, író, kritikus él itt nyaralójában. Katajev úgynevezett „új” prózájában, műveiben is gyakran tesz említést Pere- gyelkinóról. Nem a „forgatókönyvem” szerint futottunk össze Valentyin Petroviccsal, feleségével és fiával. Amikor találkozásunk helyét és időpontját megbeszéltem, a telefon zúgása, a rossz hallásviszonyok következtében a házszámot rosszul jegyeztem fel. Így a Szerafimovics utca másik végén, egy egészen más házba kerültem. Erről a helyzetről anekdotát, vagy akár detektívregényt lehetne írni. El kellett mesélnem Valentyin Petrovicsnak és fiának, akik vendégszerető házigazdák lévén, házuk nem nagy előszobájában vártak és lesegítették kabátomat, kalapomat. Közben Valentyin Petrovics figyelmesen követte minden mozdulatomat. A magas, egyenes hátú író divatos kordbársony farmert, kockás flanellinget viselt. Mosolyogva szólt közbe, mikor elmeséltem kalandom, a részletekre is rákérdezett. A kalandomról szóló beszámoló közben nyomtalanul eltűnt a lámpalázam és a beszélgetést megelőző feszültségem. Utcai bolyongásom ismertetése nyomán egész találkozásunk közvetlen és baráti jellegű lett. Beszélgetésünk Katajevvel több mint két órán át tartott. Kezdetben Hsz+~~ szak™"1 kérdést-' ói beszél• _ > nappaliban. Minnen, amit a szobában láttam, nagyon ismerősnek tűnt. Ez a házigazda érdeme, mert a házat és a berendezéseket nem egy könyvében írta le. Mások, az író tollforgató vendégei is írtak ezekről. Amikor Valentyin Petrovics részletesen válaszolt a munkásságával kapcsolatos kérdésekre, el akartam búcsúzni. Valentyin Petrovics .azonban nem engedett el, javasolta, hogy üljünk a másik asztalhoz, melyre fekete kávét, teát és ízletes házi almás tésztát tettek fel. A szintén író fia is örömmel emlékezett magyarországi utazásaira, az ismerős magyar írókra, kritikusokra. Érdeklődtek a magyarok életéről, munkámról, családomról és városomról — Nyíregyházáról. Beszélgetésünkből ajánlok néhány gondolatot a Kelet-Magyarország olvasói figyelmébe. — Valentyin Petrovics, amikor a moszkvai Lomonoszov egyetemre készültem kiutazni, hogy konzultációt folytassak az egyetem professzoraival az Ön „új” prózájáról, nem is gondoltam, hogy találkozhatok Önnel. Most is úgy érzem, mintha álmot látnék... — Igyekezzen felébredni. Semmi különleges sincs abban, hogy találkoztunk, önnek, munkásságom kutatójának érdekes a velem való találkozás, én viszont arra törekszem, hogy lehetőség szerint találkozzam azokkal, akik munkásságomról írnak. Tudom, hogy Magyarországon szinte mindegyik alkotásomat lefordították. A magyar írók, kritikusok, műfordítók között vannak ismerőseim. Örömmel emlékszem vissza azokra a napokra, amelyeket Magyarországon és gyönyörű fővárosában, Budapesten töltöttem. Nagyon sajnálom, hogy nem ismerem a magyar nyelvet. Szerintem a magyar a világ egyik legnehezebben megtanulható nyelve. — A találkozóra készülve kérdéseket állítottam össze. Tudom, hogy megközelítően hasonló kérdéseket tesznek fel Önnek azok, akik munkásságáról írnak... — De ez nem jelenti azt, hogy azokra egyformán is válaszolok! — Hogyan ír ön? — Volt o1 í, hogy nem azt írtam, amit szerettem volna és nem úgy, ahogy azt elképzeltem. Ezek az idők elmúltak . .. Mindig tollal írok és nem írógéppel, gyakran átírom a kéziratot, van úgy, h' háromszor is. Szerintem ma az írónak röviden és tömören kell írnia. Így írt Puskin, Gogol, Csehov. Többszöri nekifutással, terv nélkül írok. Amikor hozzákezdek, nem tudom, mi kerekedik ki belőle. Mindent a valóság alapján írok. Ha nem a tényből indulok ki, nehezemre esik az írás. — A tények nem zavarják meg a képzelőerejét...? — Természetesen nem. Ahhoz, hogy teljesen szabadon áramoljanak gondolataim, a „Gyémántos koronám” című alkotásomban álnevet adtam a szereplőknek, akik a 20— 30-as években híres költők és írók voltak. Sokan közülük barátaim voltak. > 4 — „Gyógyír a feledésre” című könyvében tanítójának Bunyint és Majakovszkijt nevezi meg... — Igen, ők a nagy betűvel írott Mestereim. Ma már senkihez sem tudok fordulni. Néha idegennek érzem magam. Ami pedig az irodalmi órákat illeti, azt ma is Karamazintól, Zsukovszkij- tól, Puskintól, Gogoltól, Cse- hovtól, Tolsztojtól kapom meg. — Az „új” prózához tartozó alkotásaiban sok téma, beállítás, motívum ismétlődik, átalakul... — Igen, ez jellemző vonása munkámnak. Az utóbbi időben újból és újból visz- szanyúlok a már egyszer megtalált témához. Azt szoktam mondani, hogy „tekerem a verklit”. — Min dolgozik jelenleg? — Befejezem legújabb munkámat, a „Palesztin ágat”. A napokban hívtak a „Novij mir” című folyóirat szerkesztőségéből, s azt mondták, hogy 1986 elején jelenik meg. Igaz, meg kellett változtatnom a címét „Száraz lagúná”-ra. Ez égy Odessza környéki hely elnevezése. — Miről szól az új alkotás? — Kapcsolatban áll a „Szkuljani temető” című alkotásomban megkezdett családi önéletrajzzal, azt folytatom, apai ágon. Elődeim anyai ágon katonák, tisztek, apai ágon lelkipásztorok voltak. Az új alkotásban, mint ahogy azt a „Szkuljani temető” esetében is tettem, családom történetét összekapcsolom Oroszország történelmével. — Ön sokat ír, rendszeresen publikál, jól tartja magát, sokkal fiatalabbnak néz ki hamarosan 89 éves korához képest. Hogyan éri ezt el? — Igyekszem friss lenni. Nem moszkvai lakásomban, hanem itt, a peregyelkinói dácsán élek. Jó a levegő errefelé. Reggelenként tornázom, sokat sétálok, teázom, kávét nem iszok. — Hálás vagyok, hogy lehetővé tette számomra a beszélgetést. Jő egészséget, munkájában további sikereket kívánok Önnek! — Köszönöm a jókívánságait. Ha hívő ember lennék, arra kérném, hogy imádkozzon az egészségemért. Búcsúzóul engedje meg, hogy kezet csókoljak önnek. Ne gondolja azt, hogy korom níiatt elfelejtettem már, hogyan kell megtisztelni egy hölgyet. És ha megengedi, az állomáshoz kiviszi kocsival a fiam... Bállá Tamara KM ÜNNEPI MELLÉKLET
