Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

■ • Összesen öt műszakban G er bár ék az ötödiken mm Összkomfortos kérdőjeleink I HA KITEKINT AZ EM­BER AZ ÖTÖDIK EME­LETRŐL, AKKOR BI­ZONY MÉG NEM EGY „MEGÁLLAPODOTT” LAKÓNEGYED KÉPÉT LÄTJA, HANEM ÉPÍT­KEZÉSEKET, SARAT, MUNKAGÉPEKET — ILYEN MA A NYÍREGY­HÁZI ÖRÖKÖSFÖLDI LAKÓNEGYED. A Fazekas János tér 12. számú tízemeletes épülettel szemben az új iskola szép épülete ül a sártengerben. Gerbárék azonban egyelőre nemigen örülnek a közelsé­gének — a nagyobbik gyerek csak négy és fél éves, a ki­csi pedig mindössze másfél. Óvoda és bölcsőde a napköz­beni otthonuk. „...és nagyon szeretem!“ — Csak sajnos, nem itt van mindkettő. Bernadett lá­nyunk ugyanis nem kapott helyet az örökösföldi óvodá­ban, így hát a Sóstói útra hordjuk naponta. A bölcső­dével nincs gond, az itt van a közelben — mondja Ger- bár Andrásné. Amikor kér­dezem a barna, csinos fiatal- asszony keresztnevét, elmo­solyodik: — Hona. De egyébként csak: lei... Ápolónő immáron csak­nem tíz esztendeje. Erről a foglalkozásról sokat írtak már, még többet tudnak azok, akik feküdtek már kórházban. Vagy mégsem? Es egyáltalán jól írtam az előbb, hogy foglalkozás? lei szavai­ból más csendül ki: hivatás. — öt évig, érettségi után a Jósa András kórházban dolgoztam, utána kerültem a Sóstói úti kórházba, a IV. belosztályra. Azóta is ott dolgozom, három műszakban és ... és nagyon szeretem! Bevallom, egy kicsit meg­hökkentem. Nem attól, amit mondott, hiszen megszokta a hírlapíró, hogy sok „szab­ványszöveg” elhangzik, ha előveszi a jegyzetfüzetét. In­kább attól a csillanástól, amit a szemében láttam. „Ez nem ama bizonyos szab­vány...” — súgta valami — és tovább kérdeztem. — Három műszak, beteg emberek, család idehaza, nem túlzottan magas fizetés. Őszintén szólva eleddig az ápolónők többségétől első szóra inkább panaszt hallot­tam ... — No, panaszkodni én is tudnék, ha akarnék! De nem ezzel szoktam foglalkozni el­sősorban. Tudja — és most megint az a kis csillanás! — egyrészt mindig ez volt a vá­gyam, ha hiszi, ha nem. Másrészt: olyan jó kis kol­lektívában dolgozom, hogy azt el sem lehet mondani Sokan el sem hiszik. Mond­jam azt, hogy csudánkra járnak?! Igaz, a beteg em­ber ideges, más, mint az egészséges — de éppen ez a szép a munkánkban: meg­nyugtatni őket... Nem be­szélve arról, hogy a munka- beosztásunk révén a férjem­mel, Andrissal könnyebben tudunk egyeztetni így, hogy kolléganőimmel szép szóval megbeszéljük, ha va­laki műszakot akar cserélni. Történet az új bútorról Andris, a harmincéves férj mosolyog és bólogat. Tekint­ve, hogy ő is két műszakban dolgozik, valóban szükség is van az egyeztetésre — hiszen mi lenne akkor a két gye­rekkel? — A megyei tanács költ­ségvetési elszámoló hivatalá­nál dolgozom számítógép-ke­zelőként. Mivel a nagy érté­kű gépeket dolgoztatni kell, hogy kihasználjuk, kell a két műszak. — Három műszak, meg két műszak ... Akkor jószerivel számítógépes program kell a családi élet megszervezésé­hez is! Nevetnek, majd egymás szavába vágva mesélik, hogy milyen bonyodalmak is adód­nak a délelőtt-délután-éjsza- ka kavargásából — de ezt idáig, ha kis zökkenőkkel is, sikerült megoldani. Körbe­pillantok közben a lakásban: két szoba, étkező, üvegfallal leválasztott apró konyha. Megcsodálom aztán a na­gyobb szobában az új bútort — mint kiderül, ennek is tör­ténete van. — Annak idején a Jósa- városban kaptunk másfél szobát, már megvolt a lá­nyunk. Addig a szülőknél él­tünk. Aztán nagyobbat kér­tünk, jött is a papír, hogy két szoba plusz étkező. Hej, mondjuk, ide aztán komoly összegű beugró kell, gyűjtö­gettünk is rendesen. És kép­zelje: az OTP úgy vette meg a leadott lakásunkat, hogy egy fillért nem kellett ide befizetni! Hát így lett új bú­tor ... A másikat, a régi szekrénysort átraktuk a ki­csikhez. ....csak játszunk!“ Andrással a számítógépek­ről társalgunk, míg felesége a kávét főzi. — Két gépünk van, de bi­zony, már ez is kevésnek tű­nik. Hosszú nevű munkahe­lyem a volt „illetményhiva­tal”, így talán többen tud­ják, hogy itt számfejtik a megye 33 ezer dolgozójának munkabérét. Nagy munka! Gépek nélkül bele is fullad­nánk. Érettségi után bér- számfejtő lettem, majd a könyvelőgépekhez kerültem — innen egyenes út vezetett az 1981 végén alakult szá­mítástechnikai osztályra. Tanfolyamok, tapasztalat- szerzés másutt — ma már a 33 ezer ember jelentős részé­nek bérét a mi gépeink számfejtik. lei kavargatja a kávét, és csipkelődik. — Azt is mondd el, hogy sokat civakodunk a számító­gépeid miatt... András kénytelen bevalla­ni: jó két éve a programozás rejtelmei izgatják, azt bújja akkor is, ha a feleségének ez nem mindig tetszik. — Jaj, olyan keveset va­gyunk együtt — sóhajt a fia­talasszony. — Ez a műszako­zás sokszor arra kényszerít bennünket, hogy levelezzünk egymással... A két gyerek pedig — hát velük is ját­szani kell! Hányszor elhatá­roztam már: ha egy napom lesz, leülök velük és csakis játszunk! Most már külön család Előbb-utóbb az anyagiakra fordul a szó, ez óhatatlan. Ketten hazahoznak a külön­féle pótlékokkal együtt olyan kilencezer forintot. — ... és ebből bizony egy négytaeú család nem nagyon nyújtózkodhat manapság. Persze, a szüléink segítsége sokat nyom a latban. Az én édesanyámék Nagyhalászban élnek, Andris szülei pedig itt a város szélén, a Sátor ut­cában. Itt mi is szakítottunk eddig minden évben egy kis darab földet, hol ezt, hol azt termelve, jól jött az a kis plusz. De most már nem! — az asszonyka félig tréfásan, félig komolyan felcsattan. — Elhatároztuk, hogy a jövő i nyáron kirándulni megyünk a gyerekekkel. Már itt az ideje, hogy kimozduljunk. — Hát, így van ez — só- | hait a férje. — Soha egy mozi. színházról nem is be­szélve ... Rohanunk, dolgo­zunk. Mint más is. így igaz: kirándulni fogunk! Karácsony közeledik, per­sze, hogy ez is szóba kerül — az asszony újra megélénkül: imád főzni! Sorolja a menüt, a gyerekek ajándékait, és tit­kon megsúgja, hogy az idei karácsony más lesz, mint a többi. S ez nem csak annak köszönhető, hogy három hó­napja már az új lakásban laknak. — Eddig úgy volt, hogy a szülőknél töltöttük a kará­csony estét — a családdal. De hát... most már mi is kü­lön család vagyunk. Itthon leszünk négyesben, és első napján az egyik, a másodna­pon a másik családhoz me­gyünk haza... Egymásra néznek. Szelíd a tekintetük. Tarnavölgyi György Kétmillió tonna műtrá­gya, 1,5 millió tonna fa, egymillió tonna vasérc, és 300 ezer tonna cement ér­kezett Záhonyba a Szov­jetunióból január elseje és november 30-a között. Cserébe Záhonyon át a Szovjetunióba küldtünk 0,8 millió tonna búzát, 400 ezer tonna konzervet, 220 ezer tonna almát, és mintegy 6 ezer autó­buszt ... Csak a legnagyobb ki­állítási tételeket soroltuk fel, nem szólva az élő ál­latokról és húsról, a gép­kocsik, traktorok tízezrei­ről, és sok másról. A va­lóságban ugyanis több mint hatszáz féle áru rej­lik a Záhonyban áthaladó vagonokban. Záhonynak most az ün­nepek alatt is helyt kell állnia. — Záhony soha­8 sem lazíthat. Az ilyen he­lyen nélkülözhetetlen a számítógéppark. Képün- 1 kön: Záhony elektronikus 9 agyközpontja. C sak folyóink hosz- sza nem válto­zott. Ha valaki nem tudná, úgy most idemáso- ' lom: a Duna ma­gyarországi szakasza 417, a Tisza 595, a Rába 190, a Zagyva 179, a Dráva 143 kilométer hosszú. Minden egyéíb adat — ami a „Ma­gyarország 1985” statiszti­kai kiskönyvben (közread­ta a Központi Statisztikai Hivatal) szerepel — eltér a viszonyítási ponttól. Vallatni a státisztikát ér­dekes és egyben, tanulságos dolog. Legyen erre példa a népesség. Magyarországon 1970-ben volt 5 millió 4 ezer férfi és 5 millió 318 ezer nő. 1985-ben lakja az orszá­got 5 millió 150 ezer férfi és 5 millió 508 ezer nő. Vagyis minden erőfeszítés ellenére a női nem tovább nő. És mi nőtt még? Az öz­vegyek és elváltak száma. Amíg 1970-ben 774 ezer volt özvegy, 1985-ben már 912 ezer. Tizenöt éve 248 ezer elváltat tartottak nyil­ván, most 493 ezer a szá­muk (?!). Jó lenne tudni (avagy talán nem is) a vá­lások gyakoriságának okát. Mindenesetre az e téren el­ért eredményeinkkel nem dicsekedhetünk. Gazdálkodási gondjainkat növeli, hogy csökken az ak­tív keresők száma és nö­vekszik a nyugdíjasoké, el­tartottaké. Ebben azért van valami jó is. Öröm, hogy egyre többen élvezik mun­kájuk után a megérdemelt nyugdíjukat, s hogy több a gyermek is. Akik dolgoz­nak, többségben az ipart választják munkahelyül. Viszont 1970-hez viszonyít­va csökkent az ipari, építő­ipari foglalkoztatottak szá­ma és ez nem jellemző a mezőgazdaságra. Az ötmil­lió 86 ezer keresőből 1 mil­lió 908 ezer az' ipari, építő­ipari, 1 millió 72 ezer a mezőgazdasági dolgozó. A kereskedelemben a létszám állandó jelleggel nő, ma már több mint félmillió embert foglalkoztat. A magyar ember, étvágya jó és nagy. Ezt igazolja mindenkori terített aszta­lunk és senki sem gondol azzal, hogy a fogyasztásá­val ront, avagy javít a sta­tisztikán. De lássuk, mit eszünk és mennyit. A hús és hal évi egy főre jutó fo­gyasztása ma 78 kilogramm — 10 év alatt hét;T kilo­grammal nőtt, látványosan emelkedett a tej- és tejter­mékfogyasztás, 127-ről 185 kilogrammra (a vaj ebben nem szerepel). Nőtt még a tojás, a gyümölcs és csök­kent a liszt és rizs, a bur­gonya-, a cukorfogyasztás I mértéke. Ez nem baj. Baj viszont, hogy szeszes ita­lokból a fogyasztás (egy fő­re vetítve) 1975-ben 7 li­ter volt, 1984-ben már 10 liter és ehhez járul még a 87 literes sör és 30 literes borfogyasztás. Üdvös lenne a koccintásokat mérsékelni. A statisztika természeté­nél és rendeltetésénél fog­va mindent felmér, rögzít és közöl. Ma már nincs háztartás hűtőszekrény, te­levízió és rádió nélkül. Rá­dióban régen meghaladtuk a maximális szükségletet azzal, hogy 100 háztartásra 157 rádió jut, televíziónál 100 háztartásban 108 a ké­szülék, ebből a színes 15. Sokatmondó a lakásokra utaló statisztikai számsor. 1970-ben 3 millió 122 ezer lakás volt az országban, 1980-ban már 3 millió 542 ezer és 1985-ben 3 millió 840 ezer. Javult az egy-két- három és többszobás laká­sok aránya. Amíg 1970-ben az egyszobás lakás 46,1 szá­zalékot képviselt, és csak 10,7 százalék volt a három és többszobás, 1985-ben az egyszobás arány már 24,7 százalékra csökkent, a há­rom és többszobás 26,7 szá­zalékra nőtt. Jobban la­kunk, összkomfortosabban. Sok mindenről kellene és lehetne még a számok tükrében szólni. Főként azért, mert ismétlődő gond­jaink között sokszor ború­látó módon azt hisszük, nincs semmi jó, eredmé­nyeink kevésbé tiszteletre- méltóak. Legyen erre is példa. Van gond a mező- gazdaságban? Ezeregy. Ám ezek ellenére is haladunk. A búza termésátlaga 1973- ben hektáronként még 3,2 tonna volt, 1984-ben már 5,4 tonna. így, vagy ehhez hasonlóan nőtt szinte min­den mezőgazdasági termek hozama. Ezért is van, hogy a gazdasági jelzőtábláról ma már olyan számokat is leolvashatunk, hogy az egy lakosra jutó gabona és hús­termelésben 1288, illetve 151 kilogrammal világelsők vagyunk. Ha már a számok nyel­vén szóltunk az országos dolgainkról, álljon itt né­hány adat a megyénkről is. Itt is csak a folyók hossza nem változott. Él a megyé­ben 580 ezer 400 ember, húszezerrel több a férfi, mint a nő. A férfiak 51.4, a nők 36,7 százaléka aktiv ke­reső. Ellentétben az orszá­gossal, itt az aktív keresők száma is növekvő, de több mint kétszer annyi a nyug­díjas is, mint volt 1970-ben. Gyarapodott az iparban foglalkoztatottak száma (71 550 fő), az építőipar vi­szont ma 5 ezerrel kevesebb embernek ad kenyeret 1980- hoz képest. Magyarázat mindenre van. Ehelyett egy megjegyzés: jó lenne, ha iparunk erőteljesebben fej­lődne, a munkahelyek szá­ma gyorsabban gyarapodna. Más vonatkozásokban (fogyasztásban például) nem nagy az eltérés az or­szágos adatokkal özemben. Megjegyzésre érdemes szám, hogy Pest éa Borsod megyét követve Szabolcs- Szatmár a legnépeseDb. Itt a legalacsonyabb az egy la­kosra jutó beruházások ér­téke és nincs előkelő helye­zésünk a havi átlagkerese­tekben sem. A szarvasmar­hatartásban elsők vagyunk, a sertésállományunk 421 ezerrel közepes. Megyénk termőhelyi adottságai ked­vezőtlenek, s ennek a kö­vetkezménye is, hogy a bú­za, a kukorica termésátla­ga alacsonyabb az országos­tól, a legtöbb megyé meg­előz bennünket. A lakások száma minden évben nő, az elmúlt évek­ben évente átlag 4000 új lakással gyarapodtunk, javult a többszobás arány és komfortfokozat. Me­gyénk esetében óriási fej­lődés a közüzemi vízháló­zat kiépítése. Becsülendő, hogy 1975-ben vízvezeték­kel 57 település rendelke­zett; 1984-ben már 134 és ez a szám 1985-ben tovább nőtt. Ennyit a statisztika val­latásáról. A számokkal te­leírt füzet nem kimondot­tan széppróza. Mégis, ha van kedve és ideje az em­bernek hozzá, jó olvas­mány. Seres Ernő 1985. december 24. Kelet-Magyarország ____3_

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents