Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
Kelet-Magyarország 3 1985. december 4 Válasz és viszontválasz Őszintén a kötődésről Nagy érdeklődéssel olvastuk a Kelet-Magyaror- szágban Szilágyi Szabolcs cikkét az orvosokról. Lenne hozzá pár megjegyzésünk: Ügy érezzük, hiba volna az orvosok Szabolcsból való elvándorlását Nyíregyházára leszűkíteni. Azt hisszük, a miniszteri vizsgálat sem szűkült le erre a körre. Az a benyomás alakult ki bennünk, hogy az orvosokkal való elbeszélgetéskor elhangzottakat nagyon finomítva írták le. Valószínűnek tartjuk, hogy a fiatal kollégák a problémákat sokkal élesebben fogalmazták meg. A képet teljesebbé tette volna, ha elbeszélget azokkal az orvosokkal is, akik elhagyták Szabolcs-Szat- már megyét, A haragon és keserűségen kívül bizonyára elhangzana egy-két megszívlelendő megjegyzés is. Hasonlóan érdemes lenne elbeszélgetni azokkal a fiatal végzős orvosokkal is, akiknek eszük ágában sincs megpályázni szabolcsi állásokat, inkább állás nélkül maradnak és kivárnak. Hasonlóan jó lenne elbeszélgetni azokkal a végző orvosokkal, akik miután öt éven át Szabolcs megyei ösztöndíjat kaptak, mereven elzárkóznak az elől, hogy vidéki kórházakban dolgozzanak. Talán nem ártott volna beszélgetni a vidéki kórházak orvosaival is. Ezzel viszont jó lesz sietni, mert a főorvosi kar idős tagjainak távozása után új jelentkező nem akad, fiatal végző orvos nem jön, a középen lévők pedig azok, akik távoznak a megyéből. Nem hisszük, hogy jó szolgálatot teszünk a megye. vezetőinek ás lakosságának, ha egy objektív miniszteri beszámolón elhangzottakat igyekszünk megcáfolni és az újságcikkben olyan hangulatot kelteni, hogy azzal ellentétben nincs itt semmi baj, minden rendben van. Üdvözlettel: a vásárosnaményi kórház dolgozói. Kedves vásárosnaményi orvosok! őszinte köszönettel vettem levelüket. Talán meglepem önöket azzal a kijelentésemmel, hogy pontosan erre, illetve ilyen tartalmú levélre számítottam, vártam. Igazat szólva persze olyan levélre, reagálásra készültem fel, ami név (vagy nevek) aláírásával érkezik. Így ugyanis az ügy melletti kiállás éppoly bátortalan, mint amilyen bátortalanul nyilatkoztak a pályakezdés gondjairól riportom alanyai. Nem akarom önöket ezzel az eszme- futtatással megsérteni, de „A vásárosnaményi kórház dolgozói” aláírással érkezett levelet sajnos névtelen levélnek kell tekintenem még akkor is, ha minden leírt szavukkal egyetértek. Azt is szeretném önöknek elmondani, hogy az utóbbi hetekben nem ez volt az egyetlen hasonló tapasztalatom a bátortalan pályakezdőkkel kapcsolatban. Hasonló esetem kapcsán írtam meg a Kelet-Magyarország november 23-i, szombati számában a „Levél közügyben” című jegyzetemet is. Nagyon szépen kérem önöket, olvassák el ezt az írásomat is és vessék össze a nyíregyházi fiatal orvosokkal készült riporttal. Levelükben azt írják, hogy feltételezik, a fiatal kollégák a problémákat sokkal élesebben fo- i galmazták meg. Nos ké- j rém, ők így fogalmaztak! Elkészült, még kéziratos ri- ! portomat megjelenés előtt egy nappal visszaadtam nekik, kérve őket, korrigálják bármely kijelentésüket, saját szavaikat, ha az újságíró bármit félreértett volna, vagy utólag másként kívánnak fogalmazni. A kéziratot visszakaptam néhány javítással Tehát nyugodt lelkiisme- j cettel tájékoztathatom önöket: a lapunkban megjelent minden betűért vállalták a nyilatkozó felelősségét ifjú nyíregyházi kollégáik. Kedves vásárosnaményi orvosok! Levelükből arra a következtetésre jutottam, hogy önök az én szövetségeseim, s a jó ügy szövetségesei. Ebből kiindulva igen nagy tisztelettel — s az önök gondjai iránti tökéletes megértéssel — arra kérem valamennyinket vagy akárcsak azokat az orvosokat, akik szívesen vállalják véleményüket névvel is, hogy írják meg ezúttal konkrétan reagáló soraikat. ígérem, lapunk hasábjai őszinte és az önök problémáit mélyen, reálisan feltáró válaszcikk számára is nyitottak lesznek. Szilágyi Szabolcs A vajai Rákóczi Termelőszövetkezet bőrdíszműüzemében közel negyvenféle sporttáskát és utazótáskát gyártanak. Mi lesz veled kisvasút? Tisztes öregkorba ért a nyírvidéki kisvasút. Nyolcvanadik évéhez közeleg. Am mint minden öre- gecske, meglehetősen rozoga állapotban van, bár a szakemberek úgy jósolják, az aggkori végelgyengülés még odébb van, megérheti akár a századik születésnapját is 2005. december 21-én. Kirándulóknak romantikusnak tűnhet a hivatalosan „keskeny nyomközű vasúton” való utazás, csakhogy aki a leghosszabb útra vállalkozik, az Nyíregyházától Dombrádig bő két órán át zötykölődhet, ha meg akar tenni 51 kilométert. (Nem véletlen, hogy Herminatanyától, Ibránytól már alig van utas.) Bizony, az óránként jó húsz kilométeres „sebesség” nem valami kecsegtető, csakhogy évente több, minit kétmillió utas jobb híján mégis ezt választja. Ugyanis a balsai vonalnak, Bújnak, Kótajnak nincs is más, közvetlen összeköttetése a megyeszékhellyel, miközben szép számmal vannak, akik naponta ezen a vonalon járnak dolgozni. Kerekpárra! gyorsabb... Megszokott kótaji kép — ahol a főutcán halad végig a kisvasút — hogy a jókedvű biciklis gyerekek vidáman lehagyják a vonatot. — Ezt az utazási sebességet nem a vasút kezdeményezte, ehhez nekünk alkalmazkodni kellett — adja rögtön a magyarázatot Szombati Zoltán nyíregyházi állomás- főnök-helyettes, akihez a kisvasúti forgalom irányítása tartozik. Közlekedésbiztonsági okokból nem mehet 15 kilométeresnél nagyobb sebességgel a vonat ott, ahol útátjárók vannak, nem belátható a keresztezés Márpedig az ijsz- szesen 6fi kilométeres nyírvidéki kisvasúton 150 az útátjárók száma. Ilyenkor télen más is bosz- szantja az utazókat. Nem árt letörölni az ülést annak, aki helyet akar foglalni, mert a személykocsik közepén felállított széntüzelésű kályhákból óhatatlanul kiszáll a korom, a hamu, miközben az sem biztos, hogy megfelelő meleget adnak a kályhák. Tulajdonképpen kellő számban, naponta tíz vonat indul Nyíregyházáról Herminata- nyáig onnan hét visz tovább Balsára vagy Domb- rádra. Csakhogy az 1956-58- ban beszerzett személykocsik elavultak, a 38 kocsiból álló parkból a sok javítás miatt csak 29 üzeméi. (Általában így is jut ülőhely az utasoknak.) Ha valaki nem sajnálja a fáradságot, s lehajol a sínekhez, mondjuk a sóstói állomáson, akkor 1895-ös diósgyőri felírást talál. A sínek azért idősebbek a vasúttól, mert a régi, elbontott nagyvasúti pályákról hozták át, az itteni sebességre, terhelésre megfelelnek. Nincs utánpótlás Kinek kedves, kinek megszokott utazási eszköze a kisvasút. S mindenki halljá rebesgetni, hogy egyszer megszűnik. — Pillanatnyilag marad a kisvasút — szögezi, le Kerekes Kálmán, a megyei tanács vb közlekedési osztályának vezetője. — Azonban hosz- szabb távra már nincs létjogosultsága. Mindenképpen gondolkodni kell, hogy az ezredforduló táján maradhat-e így ennek a környéknek a közlekedése. Döcögő vonat, egyre inkább elavuló pálya, kocsik és mozdonyok, ami helyett nincs új — egyértelmű, hogy hosszabb távon valóban nem maradhat fenn a nyírvidéki kisvasút. — Mindent a minimumra csökkentettünk a személyzetnél is — folytatja Szombati Gyula. — Szűkös lehetőségeink csak a fenntartást teszik lehetővé. Pénz, pénz..» E gy kis ház kapuján olvasom: „ANGOLÓRÁKAT ADOK TÍZ FORINTÉRT". Na jó. Tovább mennék, de a zárt ablakon át is ki- hallatszik egy kórus: — The picture is on the wall. The window is behind the chair... (A kép a falon van. Az ablak a szék mögött van...) És a kiejtésük a legrémesebb. Lehetnek vagy nyolcán. Befordulok hát, megvárom az óra végét és azt a pillanatot, amíg tanári székéből egy szőke néni feláll. — Magánórákat szerelnék venni —- mondom neki. — Nem lesz az ruigyon drága? — így ő. — Nem. Minden összeget megfizetek — igy én. — Haladó? — kérdezi. — Igen, már jól tudtam, folyékonyan olvasok, de szeretném felfrissíteni a kiejtési tudásomat. — Én csak kezdőkkel foglalkozom — így ő. — Why? My money isn’t good enough for you? (Miért? Az én pénzem nem elég jó önnek?) Most megijed, hogy áttértem az angol beszédre. Látom azt is, hogy nem érti. És könyörgésre fogja a dolgot: Lecke — Nagyon szépen kérem, hallgasson meg. Én sem tudok még angolul. De ezt eszeltem ki, hogy megtanuljak. Tíz forint nem sok és azért én megdolgozom. Az embereknek csak az kell, hogy legyen egy „kényszerítő tandíj, mely rábírja őket, hogy rendszeresen járjanak az órákra. Tíz forint igazán semmi. — Nem tíz forint, hanem nyolcvan. — Ért azért is megdolgozom. Tudja, mennyit tanulok én előre? Csak azért, hogy legalább azt. a leckét jól tudjam, ami sorra kerül. Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor visz- szajött egy tanítvány a most elment nyolc közül és kezet csókolt a néninek. — Már sok tanárnál próbálkoztam, Pöszi néni, de senki sem tanított olyan jól, mint maga... És amikor elmegy, a hölgy rámhunyorít, mintha mondani akarná: „Az tanít jól, aki maga sem tud, csak tanul.” Mert így közelebb áll a tanítványaihoz. Legfeljebb a kiejtés nem tökéletes. Mindenesetre, kedves olvasó, ne lepődjünk meg, ha a közeljövőben lakásom előtt ez a felirat lesz olvasható: „Üjságírni tanítok, óránként ... forintért." Hátha eközben magam is elsajátítom a szakma fogásait. GNZ Elpártolnak Röviden a teherszállításról: a fuvaroztatók egyre inkább elpártolnak a kisvasúttól. A szövetkezeti Tüzép-telepek kapják az árut, ősszel cukorrépát adnak fel Dombrá- dón, Tiszabercelen, azonban mindent lassít a nyíregyházi átrakás. így aztán a 120 teherkocsi, a napi két-három tehervonat elegendő is az évi 93 ezer tonnás áruforgalomhoz. összehasonlításul: az indulás évében, 1906-ban csak a dombrádi vonalon 39 ezer tonna árut szállítottak, de 1928-ban is 67 ezer tonna árut bíztak a kisvasútra. 'A személy- és áruszállításhoz jó mozdonyaik vannak, hiszen az ország más részein megszűnt keskeny nyomközű vonalakról is ide lehetett hozni a dízelmozdonyokat. (Csak az utánpótlás, a javítás okoz — természetesen — gondot.) — Különösebb ráfordítás nélkül a következő tíz-tizenöt évben is megfelelő lesz a pálya -— tájékoztat Ligeti László, a nyíregyházi vontatási főnökség szakaszmérnöke. S ennek köszönhetően a MÁV-nak most legalább a személyszállítás nyereséges a kisvasúton. Ám ha változtatni akarnának, az rengeteg pénzt venne el. De ugyanígy sokba kerülne a vasút megszüntetése is. Hiszen egy sze mélykocsiban 54 ülőhely van, legalább egy csuklós autóbuszt kíván a kiváltása. Uta-1 kát kell erősíteni, megállóhelyeket építeni, az áruszállításhoz is szükséges a fogadóállomások megerősítése. (Bár a Volán kipróbálhatná, hogy Nyíregyháza és Búj között egy-két járattal mennyire lenne nyereséges á gyorsabb buszközlekedés.) Két éve — a sokadik felmérés után — a MÁV Debreceni Igazgatóságának forgalomszervező bizottsága így összegezett: „Mivel a vasúti forgalom közútra terelése népgazdasági szinten 536 millió forint többletköltséget okozna, ezért a forgalom közútra való átterelését nem javasoljuk.” Ez a mai valóság, de néhány év múlva újra megkérdezhetjük. Mi lesz veled kisvasút? Lányi Botond AZ A BIZONYOS UTOLSÓ HÓNAP Tempó F enntartás nélkül hiszek abban, hogy a naptárkészítőknek fogalma sem volt arról, hogy eljó majd egy korszak, egy valóságos gazdasági csoda, amikor is a december — no meg egy kicsit a november is — az év legfontosabb időszaka lesz. Amióta felcseperedtem, és ez már döntő többségében a mi társadalmunk idejére esett, minden november végén és minden decemberben olvashattam, hallhattam vezércikkeket, jegyzeteket, riportokat az év végi hajráról. Ilyenkor kell teljesíteni azt, amit nem teljesítettünk, behozni, amit hátrahagytunk, kivinni országhatáron túlra, amit vihetünk ... Egyszóval ilyenkor kell befejezni az évet. Sorsom úgy hozta eleddig, hogy ebben a témakörben még sohasem írtam, de mindig nagyon szerettem volna. Az év végi hajrá ugyanis olyan örökzöld téma, mint a tavasz vagy az ősz, vadásznak a szarvasbőgés, halásznak a lehalászás. Nos, így lett témám ez a bizonyos hajrá. Valamit már november elején is éreztem ebből. Feszített munkatempóban követte ugyanis egymást november 4-én és 5-én Károly és Imre. Ez a két névnap a bevezető a magyar módi év végi csatához. (Vigyázat, mert a mostani anyakönyvek szerint néhány év múlva már életveszélyes lesz Szilvia napja is.) Mindez csak bevezető az igazi hajrához. Következik Erzsébet, Jolán, aztán a kijózanodáshoz éppen csak elég szünettel, a Katalin. Aki látott már hivatalt ilyenkor, az tudja, hogy mindez mit jelent. Az Andrások már renyhe tompultsággal fogadják az őket köszöntőket, mert ott guggol ugrásra készen egy Ferenc, két napra rá egy Miklós, aztán december 10-én a Jutka, 11-én az Árpád ... Kérdezem én, hogy lehet az ember' így december 14-én is Szi - lárdka. Az év végi hajrá kemény dolog. Etelkának csokrot veszek, aztán Lázárként Augusztának Vio lát. (December 16—19.) És még hátravan a java. A kezdetben elöl lévő Ádám és Éva, a János, az István, a boldog ünnepeket kívánó napok, a karácsony, a szilveszter, a zsúfolt év végi hajrá, amikor mindenre ráérünk, csak dolgozni nem. Emberek! Erőt, egészséget mindenkinek az év végi hajrához. Fogjunk össze! Emeljük fel poharainkat és... És? Az se baj, ha dolgozunk közben egy kicsit. B. G. Nyílt nap a gyermekkönyvtárban Az idei gyermekkönyvhét megyei programja keretében nyílt napra várják á kicsikéi december 5-én délután fél 2-kor Nyíregyházán, a megyei könyvtár gyermek- könyvtárában. A közös bábkészítés és gyöngyfűzés mellett itt hirdetik ki az „Utazás a múltba” című rejtvénypályázat eredményeit, majd Szinyéri Péternével, a megyei múzeum restaurátorával beszélgetnek a gyermekek múltunk megbecsüléséről. A „Moszkva-parti esték” című VIT-rejtvénypá- lyázat eredményhirdetése után közös VIT dal- és tánc- ■ tanulás zárja a nyílt napot.
