Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
Mikor mi történt? Furcsa események a századunk első négy évtizedéből Kezembe akadt egy régi, 1942-ben megjelent könyv, amit egyre nagyobb érdeklődéssel lapozgatok. Lexikális adattár ugyan, mégis kifejezetten szórakoztató olvasmány. „Mikor mi történt” címmel kelleti magát a könyv, de alcíme többet is elárul tartalmáról: Beszámoló a XX. század érdekes eseményeiről. Szerzője időrendi sorrendien tárja olvasói elé a száza- lunk első negyvenkét évének iltala fontosabbnak tartott iseményeit. Mindjárt a köte- et bevezető első és utolsó hír s roppant érdekes, mindkét esemény egy-egy új, történel- ni korszak kezdetére utal. Az ;lső 1900. január elsején kelt lír, s tudtul adja: „Elkészült Zeppelin léghajója, melyet a 3odeni-tavon próbált ki.” Az xtolsó hírről a szerző még maja sem sejthette, hogy új tör- énelmi korszakot vezet be: ,E den elutazott Oroszországból és táviratban üdvözölte Malin és Molotovot.” (1941. de- :ember 31.) Századunk elején a szédüle- es technika úgy látszik min- lenkit lenyűgözött és ámulat- >a ejtett. A csodálatos férfiak iravúrjairól olykor bűbájos, náskor tragikus hír szól: 1903. nájus 25. „Párizs—Madrid kö- ött rendezett automobil ver- eny egész sereg emberhalállal ■s sebesüléssel végződött, úgy- iogy a versenyt betiltották. Renault Lajos Párizstól Bor- leauxig terjedő 550 kilométerei utat 12,14 óra alatt tette neg.” 1905. október 9. „Buda- besten a Dunán egy hajó ösz- zeütközött egy dereglyével, melyen húsz kofa ült. A de- eglye fölfordult és nyolc ember meghalt.” 1910. január 13. A MÁV elhatározta, hogy a lyorsvonatokon is járat har- nadosztályú kocsikat.” 1909. nájus 31. „A Zeppelin II. Ber- inbe tervezett útján Cöppen- nnnél egy körtefába ütközött s összetört.” 1910. június 2. ,Z sélyi Aladár léghajója a Cirálydíjért felszállt, és 15 mé- erről lezuhant.” 1912. március 7. „Ammundsen elérte a Déli sarkot.” És a technika szédületes tempóban tovább fejlődött. Oda már a régi romantika, ha a betyárok is igénybe veszik a technika nagyszerű vívmányait. Íme: 1910. szeptember 9. „Vitális Imre, a biciklis bihari betyár agyonlőtte anyósát, továbbá Szerb György marhakereskedőt, Barcsa Zsuzsannát és Váradi Imre őrvezetőt.” A terroristák hálistennek még nem ismerték fel az új technika lehetőségeit. 1900. november 16. „Vilmos német császár ellen Boroszlóbán merényletet kíséreltek meg. Egy őrült asszony baltát dobott a császár kocsija után. őfelségét úgy látszik nemigen kedvelték.” Egy hasonló hír szintén 1901-ből, március 7. „Vilmos császár ellen Brémában merényletet követtek el. Egy suhanc vasdarabot dobott utána.” Persze nekünk is volt elég bajunk a királyi házzal. Báró Bánffy Dezső volt képviselő ugyanis 1904. július 18-án a képviselőházban az udvartartási költségek ellen emelt szót. De minden hiába. Ügy látszik, erre Ferenc Ferdinand csak le- gyinthetett, de az esemény nem zavarta meg vadászsikereit. „1910. március 15-én Dolnji Mihaljacban egy szalonkavadászaton egymaga 16 szalonkát lőtt.” A pletykarovat híradásai után ítélve az újságírók élete sem volt valami veszélytelen. Legalábbis ez derül ki egy 1905. augusztus 22-én keltezett hírből, mely szerint: „Kassán két közös hadseregbeli katonatiszt egy cikk miatt karddal támadt a Kassai Hírlap szerkesztőjére. A szerkesztőt megsebesítették, a nyomdászt, aki a szerkesztő segítségére sietett, halálra kaszabolták.” Bizonyára sok olvasó szemébe csalt könnyeket a következő gyászhír is. „Rigó Jancsi, cigányprímás, aki Chimay hercegnővel való szerelmi ügye tett világszerte ismertté, meghalt.” Ki hitte volna, hogy nevét egy kedvelt sütemény mindmáig megőrzi. A színházi világ is szolgáltatott figyelemre méltó pletykáikat. 1911. január 11. „Molnár Ferenc író párbajt vívott Szécsi Illéssel, Varsányi Irénnek, a Vígszínház nagy művésznőjének férjével.” Szerzőnk, a két világháború eseményeinek megítélésében nemegyszer melléfog, erre vonatkozó hírei csak megfelelő kritikával fogadhatók. Az események krónikájában több szabolcsi vonatkozású hír is felbukkan. Sajnos, ezek a hírek még ma is megdöbbentik az olvasót. Időrendben az első, azóta is sokat emlegetett tragédiát így adja tudtul a könyv: 1910. március 27. „ökö- ritó községben egy nagy pajta, amelyben bált rendeztek, meggyulladt. Háromszáznál több hálózó odaégett.” A Szabolcshoz fűződő tragikus események évtizedenként ismétlődnek. 1936. április 6. „Kozma Ferenc bérkocsis Nyíregyházán feleségét megölte és szétdarabolta, az asszony nagyanyját agyonverte, egy pályaőrt leütött.” Befejezésül hadd idézzük fel azt a természeti katasztrófát, mely kivételesen vidékünket sújtotta. „1936. március 4-én földrengés volt Sátoraljaújhelyen és Nyíregyházán.” Igazságtalanok lennénk a szerzővel, Kügyi Virágú Lászlóval szemben, aki rengeteg értékes adatot gyűjtött össze a korabeli újságok híradásaiból. Itt csak néhány kuriózumot mutattunk be. Bodnár István a szemöldököm: hű, de a volt az asszonykámnak! Hát vigyünk — mon- i. — De mit? Halat! — vágja rá. De most nincs. — Ezt érti, látom, amikor nap- után esszük. Rántva, süt- lével, nyárson ... Meg r bőven van a Túrban, ma izenhatféle: ponty, harcsa éle, keszeg, balin, süllő, te- (domolykó), cigányhal ípó), csuka, menyhal, bu- amur ... Eleinte horoggal, : emelőhálóval fogom, a sibb módon. Idehallgassatok! Viszünk ;ot — hajlok arcuk elé. Vigyünk! — vágják rá. sszajöttem. Zsebembe egy irabkára feltekert peca- iléket dugtam. Rudat majd rdőben vágunk, jndanom sem kell, mihelyt tünk az úton túl az erdő- ninden fában kerestük az , a sündisznó fészkét. Tank is, két embernyi maágban. Szaricsóka (csóka) ént ki belőle. Hiába vár- a sünt is; megértették, oda fel nem fészkelhet, idtam — már öt éve já- ezt az erdőt, végig le a ászhelyemig —, hogy Íjárt találunk egy odút a jgút következő kanyarján egy öreg tölgyben közvet- i föld felett. m szóltam, vártam fölfeslik örömét. Sikerült, már m, mert futásnak ered- Ott megálltunk. Mohás a lyuk széle, sötét a bel- „No, most mi lesz, ha s itthon a sünike?” — töp- tem. m hagytak békében, be tt piszkálnom a lyukba, tagadom, egy kicsit vi- ogtam. Féltem, hogy előbb ok benne egeret, siklót görényt. Gyerekkorom metlen emlékei rohantak S hogy nem éreztem ben- smmit, " ók kezdtek el- picsor.' — Biztosan elment vadászni a fiaival; már csak éjszakára jönnek haza, meghalni — vigasztaltam őket, 'bár én is szomorkás lettem. — Nem baj, fiúk — folytattam. — Most lemegyünk ide a folyóhoz, a Túrra. Fogunk nekik halat éjszakára. Így is lett. Elindultunk a fák között, keresztül az erdőn, ök mögöttem jöttek, beszélgettek, tervezgettek. Arról, hogy ki kinek fogja a halat: anyjának? fiának? ... S amint egy mogyoróbokor alá hajoltam, hogy pecarúd- nak valót vágok, egy tökösdió nagyságú éticsigát láttam meg. Felvettem, elibéjük tettem. Milyen a gyerek! Azonnal felol- dóditák, felvidultak, megenyhült a bánat. Sőt, civakodtak, hogy mékőjüké legyen. Úgy bíráskodtam, hogy ezt Csabi fogja megetetni, hiszen neki is kell egy erdei barát. El is neveztük Csiga Csábinak a kis állatot. Abban is megegyeztünk, hogy itt fog lakni a bokor alján az avarban, ide hozzuk a halat. Erre fiam lázadt fel. — Hát akkor mék lesz a Gyuri, az enyém, az én kisba- rátom?! .— Gyuri lesz az a kis sünfiú, amelyik elsőnek jön be majd az udvarunkra, mert az eszi meg legelőbb azt a kishalat, amelyiket hazaviszünk. Süni Gyuri lesz. Jó? — Jó! Jó! — tapsolt, táncolt. Felváltva fogták a rudat segítségemmel. Bőven sikeredett hal. Lógákat (ujjnyi küszöket) fogtunk paprikás kenyérrel. Már-már ránk szürkült az este. Mellém bújtak, mert a felvert és víz fölé rajzó szúnyogokra denevérek csaptak rá. S túlfelől pedig — szépen kivehető volt — könyörgő pitty- palattyolással kereste fiait a parti fűben a fürj. És mögöttünk, mint prímás utolsó vo- nóhúzáfára a zenekar, egy pillanat alatt elhallgattak a kaszálókról hazatérő varjak. Zsákmányunkat elosztottuk a bokor alá, az odúba és haza. Viszont az ekkor sarjadni kezdődő szomorúság az elkövetkező napokban úgy mint fiamban, mindannyiunkban nagyobb lett mindennél. Hiába vártuk a sünöket, nem jöttek többé udvarunkra. Biztosan más vidékre járnak vagy már szétszéledtek — vigasztaltuk egymást. De mi hárman mégis majd minden este lejártunk horgászni azon a nyáron arra a szent helyre. Mindannyiszor tettünk be vacsorát barátainknak. Látszólag megnyugodtak a fiúk, mert a halak, halfejek mindannyiszor eltűntek. ★ ár már sok év telt el azóta, fiam nyolcéves, most is lejár oda, leggyakrabban csak oda, pecázni. ■ Néhány odút még felfedezett, s találkozott sünnel is. Ha fog halat, megeteti, elébe dobja, akkor is, amikor összegömbölyödik. Elbeszélget vele, érdeklődik fiai után, s hívja haza udvarunkra. A kis jószág biztosan megismeri hangját, érti szavát, mert hallatára kibontja magát, mint bimbó a tavasz leheletére, és felveszi az elemózsiát. S a vízparti bokrok alján elindul az erdő belsejébe. S most, téli estéken, amikor fiam letelepedik a szoba moha- puha szőnyegére, maga mellé ültet: — Apu, mesélj nekem Süni Gyuriról, meg hogy fogunk neki halat. És én, nagy bolondos, újra meg újra elkezdem: — Túl az árkon, a vízparti tölgyek alól tavaszi alkonyaikor átkiált nektek Süni Gyuri és Csiga Csaba ... Túristvándi. (------------------------------------------------------------\ Mexikó muzsikus követe Ismét Budapesten lépett fel a Mexikóban élő, lengyel származású világhírű hegedű- művész, Henryk Szeryng ... — Ezúttal Mexikóba utazó muzsikus követeként érkeztem a szép magyar fővárosba — mondotta a művész, aki őszi európai hangversenykörútjának bevételét a mexikói földrengés károsultjainak ajánlotta fel. — ön jó néhányszor fellépett már fővárosunkban. Szívesen koncertezik nálunk? — Nagyon szeretem ezt a várost. Nézzen ki az ablakon! Ilyen csodálatos panoráma kevés európai szálloda ablakából tárul a vendég elé. De természetesen nemcsak ezért szeretem Budapestet, Magyarországot. Régi, gyerekkori álmaimban gyakran megjelentek a magyar hegedűsök, akikre mindig úgy gondoltam, mint akik hangszerrel a kezükben jönnek a világra. De legalábbis zenei tehetséggel. És mindig szerettem volna hallani őket muzsikálni. Aztán ahogy megismerkedtem a magyar zenével, az egyre fontosabb része lett a repertoáromnak. Bartók I. hegedűversenye például rendkívül fontos mű számomra. Legjelentősebb lemezfelvételeim egyikén is Bartóknak ezt az alkotását játszom az amszterdami Concertgebow zenekarával, Bemard Haitink vezényletével. A lemez sokféle díjat nyert Európa-szerte. Egyébként három esztendeje megkaptam a Bartók Béla-emlékérmet, ami nagy örömet és megtiszteltetést jelentett számomra. Igen jó barátságban voltam Kodály Zoltánnal is. Őrzök egy ritka, szép dokumentumot: egy fotót, amely Kodály otthonában készült a mesterről és rólam, amint átnyújtja nekem I hegedűre és gordonkára írt duóját. Ez 1957- ben volt, amikor persze még jóval fiatalabb voltam. Budapesten — úgy emlékszem — 1954-ben léptem fel először. Brahms hegedűversenyét játszottam a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarával, Kórodi András vezényletével. Azóta pedig valóban nagyon szívesen járok vissza ebbe a szép városba. Azt pedig egy igen szomorú esemény idézte elő, hogy az utóbbi időben Magyarország még kedvesebb lett számomra: Mexikó tragédiájára a magyar állam olyan nagylelkűen és spontán természetességgel reagált, amelyért ezúttal nyilvánosan is köszönetét szeretnék mondani. — Ügy tudom, régi kollegiális, félig-med- dig baráti kapcsolat fűzi önt mostani budapesti koncertpartnereihez, a Liszt Ferenc kamarazenekar tagjaihoz. — A lehető legjobb véleménnyel vagyok erről a kiváló együttesről. Nagyon kellemes velük muzsikálni, mert nagy tehetségű művészek mindannyian, és emellett kitűnő kollégák. Barátságom a zenekarral és hangversenymesterükkel, Rolla János úrral 1973-ban kezdődött, amikor a Mermose hajón játszottunk együtt a Földközi-tengeren. Később nagy sikert arattunk közös koncertünkön az Egyesült Államokban, ahol Vivaldi A négy évszak című művét adtuk elő, amit most a Zeneakadémián is megszólaltatunk. És Rolla Jánoshoz fűződő barátságom jeleként ezúttal vele is játszom Bach két hegedűre írott d-moll versenyművét is. Meghívtam az együttest Mexikóba, ahol bizonyosan nagy örömmel fogadják magas színvonalú játékukat. Sok magyar zeneművészhez is fűznek baráti szálak. Közülük egyikmásik, sajnos, már nincs az élők sorában. Ferencsik Jánosnak például nagy tisztelője voltam. Szerintem ő pótolhatatlan vesztesége a magyar és az európai zenei életnek. — Mikor hallhatjuk ismét Budapesten? — Még nem tudom, hiszen több évre előre szóló szerződéseim vannak. Az idén minden koncertemet az európai zenei év és a nemzetközi ifjúsági év keretében adom, így jutottam el Budapestre is a fórum első napjaira. De amint időm engedi, nagy örömmel jövök ismét a magyar fővárosba. Szomory György Csikvári Péter szobrai Modell Babits 1985. december 21. Q
