Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-21 / 299. szám

A lépi gsidolattíl a marxizmusig LÁTOGATÓBAN Erdei Ferenc születésének hetvenötödik évfordulóján Negyvenegy évvel ezelőtt Magyarország felszabadult or­szágrészeiben, imajd pár hó­nappal később Budapesten és a Dunántúlon is megjelentek az Ideiglenes Nemzeiti Kor­mány megalakulását bejelen­tő plakátok, amelyeken az új miniszterek arcképe is látha­tó volt. Sokan örömmel fe­deztünk fel ismerősöket, köz­tük az akkori harmincnégy éves szociográfust, Erdei Fe­rencet, akinek szárszói fel­szólalását éppoly odaadással olvastuk újra meg újra, mint a vele sok tekintetben ellen­tétes Németh Lászlóét. Hogy kinek lett igaza? Most már megmondhatjuk: tulajdon­képpen mindkettőjüknek, de hogy a nagyobb, a történelmi távlatot Erdei .tárta föl, az­óta nyilvánvalóvá lett. Erdei Ferenc a gazdasági gyakorlat, a makói hagymá­sok ügyei felől érkezett el az általánosig, a szociológia tudományáig, ezen keresztül a szövetkezeti gazdálkodás, a mezőgazdasági nagyüzem sze­repének felismeréséig, meg­becsülve, sőt igazolva olyan magyar sajátosságokat, mint a tanyarendszert, vagy az al­földi mezővárosok település- szerkezetét. A népi írók és szociográfu- sok közül egyedül Erdei volt, aki ezt az érzelmi telítettsé­gű mozgalmat valóban tudo­mányos fölkészüléssel igyeke­zett alátámasztani — elte­kintve persze épp Németh László más irányú enciklo- pédizmusától, mondhatni zse­Erdei Ferenc nialitásától. Csakhogy Erdei a népi gondolat szakszerű felfogásával eljutott a mar­xizmusig. Ami a népi írók és híveik tevékenységében közös volt, azt ő is magáévá tette. Ott volt a Márciusi Front létrehozásánál és eszméi ki­munkálásánál. Mi volt a kö­zös ebben a táborban, a mai népfront elődjében? A de­mokratizmus, a népképvise­let kivívása, a népi erkölcs, a népi kultúra megbecsülése és — mutatis mutandis — megtartása egy új, szabad de­mokratikus Magyarországon; a harc a független demokra­tikus hazáért, azaz szemben­állás a hitleri fasizmussal, a paraszti életforma átalakítá­sának igénye, elsősorban a földreform követelése, s mindezzel együtt és össz­hangban a szomszéd népek­kel, országokkal való megbé­kélés. Erdeinél ehhez követ­kezetes baloldialiság járult, amely a parasztpolitikában konkrétan a munkásosztály- lyal való szövetséget jelen­tette. Ily módon lett a Nem­zeti Parasztpárt balszárnyá­nak vezére, s ezt a forradal- misághoz közeledő parasztpo­litikát képviselte 1944 végé­től miniszterként is. Mindig megtette, amit megtehetett. Az ötvenes évek elején az önkéntes szövetke­zés és a szakszerűség igényé­vel lépett fel — már atneny- nyire lehetett. A népfrontnak pedig — mikor már tehette — Leghatékonyabb szervező­je volt, hogy aztán a honi tu­dományosság legfőbb irányí­tójává váljék. Különösen fon­tos szerepe volt a hatvanas években a paraszti életforma szövetkezeti keretekben tör­ténő átalakításában, a való­ban korszerű nagyüzemi ter­melés megvalósításában, amely ugyanakkor lehetősé­get adott a háztáji gazdálko­dásra, az egyéni érvényesü­lésre és a parasztok szemé­lyes létbiztonságára. Mindez nem kis mértékben Erdei Fe­renc érdeme. Emellé még számtalan dolog járul: cikkei légiója, könyvei egész sora, a kultúra egészének áttekinté­se, amelyben még arra is módja, tehetsége és szemléle­ti készsége adatott, hogy ő ír­ja a legszebb sorokat a vá­sárhelyi festőkről, köztük Ko- hán Györgyről. Most lenne hetvenöt éves. Még alkothatna, de aki ily hőfokon élt, küzdött és helyt­állt, ritkán élheti meg ezt az életkort. Kristó Nagy István Jósa András portréjához Hála Fazekas Árpád és mások kutatásainak, írásainak, sok mindent megtudhatott a nagy- közönség megyénk, városunk ki­emelkedő személyiségéről, embe­ri, orvosi nagyságáról, múzeum­igazgatói, múzeumalapítói érde­meiről. Még életében legendák keltek szárnyra Jósa Andrásról, a ,,csodadoktor”-ról:, aki eldu­gott tanyákon petróleumfénynél, egyetlen segédeszközzel, a szike helyett használt bicskával vég­zett sürgős, életmentő, sikeres műtéteket. Gyermekkoromban ámuldozva hallgattam ezeket a történeteket. Később lánya, And­rea néni elbeszéléseit hallva édesapjáról, még inkább bá­multam őt. Az ötvenes években a Kelet-Magyarország elődjében kezdték közölni édesapjára való visszaemlékezéseinek a sorozatát, amely néhány folytatás után megszakadt. Nem. tudom, mi okból szűnt meg a memoár köz­lése. Érdemes volna utánajárni, megszületett-e egyáltalán a folytatás. Lehet, sok értékes és érdekes adalékkal gazdagítaná a hiteles Jósa-portrét. Magam is szeretnék egy ecset­vonással hozzájárulni e kitűnő férfiú arcképéhez. Fel szeretném hívni a Jósa-kutatók figyelmét Méreiné Juhász Margit háromkö­tetes, Mikszáth Kálmán levele­zését tartalmazó. munkájára. A szabolcsi származású, Nyíregy­házáról indult tanár-író, az MTA könyvtárosa összegyűjtöt­te Mikszáth gazdag levelezését. E levelek között olyan érdekes anyagra bukkantam, amely Jósa Andrást kevésbé ismert oldalá­ról mutatja be. Az orvosról, a régészről sok szó esett, az igaz embert is méltatta nem egy írás, beszéd. De keveset szóltak — szóltak egyáltalán? — a forra­dalmi érzelmű hazafiról. A levél, amelyről a követke­zőkben olvashatnak, ilyennek mutatja a kiváló, híres tudóst. Nem csupán helytörténeti doku­mentumra akadtam, irodalom- történeti jelentő is nagy an­nak a levélváltás, ,'k, amelyhez az olvasó egyálta: nem, a szakember is csak nehezen jut­hat. Sajnos, hiába ; ajánlanám olvasásra, megvételre a Mik- száth-levelezést azoknak, aki1' még nem isménk. A nyíregyházi könyvtárakban nem található, könyvesboltokban nem kapható az Akadémia gondozásában meg­jelent mű. Iskolánk, a Zrínyi Ilona Gimnázium számára csak Tudósy Lászlóné, Juhász Margit nemrég elhunyt nővére, munka­társa jóvoltából szerezhettem belőle, ö ajándékozta meg inté­zetünket egy antikvár példány­nyal, már csak így volt hozzá­férhető Pesten is. Pedig minden­ki érdeklődésére számot tarthat ez a kitűnő munka. Bennünket, szabolcsiakat két nyíregyházi vonatkozású érint közelebbi ői. Mindenekelőtt a Jósa András és Mikszáth Kálmán, a „nagy pa­lóc" között lezajlott polémia. A rendkívül izgalmas Jósa-le- vél a Mikszáth levelezése c. aka­démiai kiadvány 2. kötetében a 73. lapon 219. sorszámmal talál­ható. A nyílt levél a Nyírvidék­ben jelent meg, az 1898. év 19. évf. 4. számában, január 23-án. Az írónő jegyzeteiből megtud­juk, hogy a közvetlen okot a levélváltásra az újonnan alapí­tott Poliklinika felszerelése javá­ra rendezett estélyen elhangzott Mikszáth-íelolvasás szolgáltatta: ..Az író ezt a felolvasást a Ro­yal szállodában 1898. január 6- án rendezett Five O’clock tea­estélyen tartotta. A felolvasás jan. 7-én az Országos Hírlapban is megjelent a következő cím­mel: ,Ugyan eredj a Rákóczid­dal!’ A felolvasás mondanivalója az, hogy a magyar úr szívesen vall demokratikus eszméket, ha ezt nem a tekintélye rovására teszi. De ha azon csak egy kis csorba is esik, mindjárt hátat fordít a demokratizmusnak. Ezt az állítását (ti. a felolvasó író) Kállay Ákos borsi útjának a vi- szontságaival bizonyítja, kitér­vén Kállay elődeire is.” Jósa András, Kállay Ákos só • gora a nyílt levélben erőteljesen tiltakozik Mikszáth elbeszélésé­nek számos kitétele ellen. Ami jellemző, azt veszi zokon, hogy az író kétségbe vonja,Kállay Ákos forradalmi hazafiságát. Pedig — ahogy Jósa András írja — nem a díszmagyaros hazafiság volt jellemző erre a puritán, becsüle­tes férfiúra: „Én . . . 1884-ben bekövetkezett haláláig mindig egyszerű magyar viseletben, de díszmagyarban sohasem láttam. Az is igaz, hogy a magyar füg­getlenség zászlósait, Rákóczit és Kossuthot bálványozta, de hiszen vagyunk ilyenek többen is, akik nem kommandóra gondolkozunk. Kuruc Kállay Ákos bálványozta Rákóczit. Ugyan melyik magyar merne hencegni a labanc elő- névvel, még ha lelkében az is volna? Azon zöld ágat, melyet Ákos sógorom Borsiból hozott, mai napig is kegyelettel őrzik. Ez bizony nem bizonyítja azt, hogy ,ugyan eredj a Rákóczid­dal!* Ott volt ő Borsiban, ha nem díszmagyarban is. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy frakkban még a mennyor­szág kapuján sem kopogtatott volna.” Mikszáth válaszlevelét az OSZK kézirattárában őrzik. Mé­reiné azt is megírja, hogy Mik- száthnak hamarabb meg kellett kapnia Jósa András levelét, mint az a hírlapban megjelent, mert csak így válaszolhatott ar­ra jan. 12-l kelettel. Milyen volna, ha Jóságak ezt az eredeti levelét fel lehetne lelni! Itt, a többi ereklye között kaphatna helyet. Az író válaszában azt igyek­ezik megérteim Jósával, hol vannak a költői szabadság hatá­rai, és miben állnak azok tör­vényei : „Ha történelmet írnék, ez esetben igaza volna megjegyzé­seinek. Ámbár történelem sincs olyan, amelyben a megrajzolt alak hasonlítana az igazihoz. De én nem írtam történelmet. És a felhozott alakok sem történelmi­ek. A történelmi beszélyben már tetszés szerint lehet bánni az alakokkal, csak a háttérnek kell igaznak lennie ... Ez a történeti elbeszélésnek a kelléke.” Mikszáth megköveti Jósa And­rást, a családot. Kijelenti, ha valaha esetleg kiadója összes munkái közé ez írását is fel­venné, gondoskodik róla, hogy a Kállay név helyett valami más szerepeljen. Majd így folytatja: „ . . . semmi rosszakarat vagy kellemetlenségi viszketegség nem vezetett abban, hogy hősömnek nem Tóth Ákos vagy Szabó Ákos nevet ad­tam, hanem egy nagytekinté­lyű család nevét. . . amelyhez engem sok tisztelet és szeretet csatol . . . Mert nézetem az volt, hogy minden emlegetés csak fényt és zománcot kölcsönöz egy családnak, minél inkább él és szerepel a nemzet irodalmában is.” Nem tudom, helyesen ítélte-e meg sógorát Jósa András, vagy a rokoni elfogultság vezette-e a tollát. De az, hogy ő miként vé­lekedik az igaz hazafiságról, vi­lágosan kitűnik a levélből. Nem­csak igaz ember és orvos, igaz hazafi is volt megyénk nagy szülötte. Nem állok egyedül ezzel a vé­leményemmel. A Nyírvidék 1922. március 4—5-i számában olvas­ható annak az ünnepi emlékbe­szédnek a szövege, amelyben Kiss Lajos múzeumigazgató mél­tatta múzeumalapító elődjének, Jósa Andrásnak az érdemeit. Tudós logikával, de poetikusan megfogalmazott érvekkel bizo­nyította: Jósa András egész éle­tének, egész munkásságának mozgató rugója igaz hazafisága volt: „Szenvedélyes szeretettel volt hazája és szükebb hazája, var­megyéje iránt. A nyíri föld il­latából, porából titkokat szedett, áldott földnek, Kánaánnak ne­vezte. Ez a darab magyar föld büszkesége volt, mert erős ma­gyar volt, nem hiúságának, ha­nem ennek a szerelmének lett eredménye életének egyik alko­tása, a szabolcsi múzeum. A honfoglaló magyarokat kereste az ő földjében. Azért ásatta föl a geszterédi halmokat, merfr Szt. Lászlónak csatája volt ott a ku­nokkal, a csontokból akarta megállapítani, hogy melyik a magyar, s <”;.el vetette meg a múzeum Magjait. . Tudó? - — káiban sokszor bizonygatta i£*%y nincs igazuk azoknak, akik izt állítják, hogy hamarabb volt kultúra Nyugaton, mint ná­lunk . . Szitha Mária Áz operatőr — Művészet vagy ipar?-E^ta£; nyára minden újságíró feltesz, ha az ope­ratőr munkáját kívánja bemutatni. Csak­hogy a nem egészen eredeti gondolatra Kéry Péter nyíregyházi operatőr (vagy hogy még elegánsabb, bennfentesebb, szakszerűbb le­gyen: kameramann) ugyancsak eredeti fele­letet ad: — Ha művészet lenne, legalábbis az én munkámnál maradva, akkor az, amit létre­hozok, alkotás vagy legalábbis mű lenne. Igen, ilyen operatőr is van: nagy filmeket készíthet, s benne van egy művészi alko­tásokat produkáló filmes műhelyben. A má­sik operatőr az élet pillanatait, az esemé­nyek dokumentáló mozaikjait rögzíti, s ez­által valamiféle mozgó újságot ír videoka­zettára. Én magam foglalkozásnak, hivatás­nak nevezném. Az ilyen operatőrtől egészen másfajta adottságot vár el a szakma, mint a mű­vészfilmeket, igényes alkotásokat fényképe­ző kollégájától. — Itt az igényesség egészen más irányú. A publicisztikai műsoranyagok felvételeit készítő operatőrnek nincs ugyan lehetősége hónapokig, évekig készülődni a nagy mű megvalósítására. Itt a pillanatot kell meg­fogni, a képrögzítéskor gyors, operatív dön­téseket kell hozni. A riportázs készítése köz­ben az egyik szemnek azt kell figyelnie, ami a képkereső monitorban megjelenik, te­hát azt, amit majd a néző is látni fog, a másik szem már a környezetben kutatja- keresi az új témát, amire a következő pil­lanatban át kell váltani. A villámgyors rea­gálás, a helyszín változásainak állandó fi­gyelemmel kísérése — ez a publicisztikai műsorok felvételeit „kiszolgáló” operatőr szakmai kötelezettsége, erénye is egyben. Kéry Péter kissé röstellkedve mondja ki, mert amolyan életpálya közhelynek érzi, még ha igaz is: gyermekkorától vonzódott a kamera, a tv, a film világához, s a ku­darcok, az újrakezdések tekintélyes sorozata sem térítette el útjáról, rögeszméjétől. tőségének újságíró stúdióját is. Elképzeltem magamban, hogy tudnék szerkeszteni egy olyan zenei műsort, ami a hang mellett ké­pi megjelenést is nyújtana: „Lássuk a ze­nét!” — de ezt más is kitalálta: a televízió­ban zenei rendezők vetélkedőjét indították, s ott pontosan ilyen műsorokat készítettek. Már megint lemaradtam, mint annak idején a Tüskevárral! Amikor Kéry Péter 1977-ben munkába állt a városi művelődési központban, még nem sejtette, hogy akkor került a lehető legkö­zelebb élete nagy vágyához. A közművelődé­si munka újabb és újabb állomásain évről évre új lépéseket tehetett az operatőri hi­vatás felé. Volt művelődésiház-igazgató Borbányán, klubkönyvtárvezető a Jósavá- rosban, s amikor épült az új megyei-városi művelődési központ, hallott róla, hogy zárt láncú tv-stúdiót is fognak ott építeni. A ház átadása előtt pedig már be is vonták őt a szerelés munkálataiba. Amikor pedig átadták a művelődés házát... A hatvanas évek ™c"r Sf S„c: esztendős nyíregyházi kisfiút elbűvölte az akkortájt első lépéseit megtevő magyar te­levíziózás, illetve a Tavasz meg a Kékes ké­szüléken megjelenő kép. — Az útfenntartó vállalat munkásszálló­jára jártam be. a Bethlen utca apraja-nagy- ja velem együtt ott csodálta a messziről jö­vő képet. Ez számomra akkora élményt je­lentett, hogy elhatároztam: ha törik, ha szakad, egyszer én Is csinálok ilyesmit... Akkor még nem volt sem tévés szakiro­dalom, nem volt Teleráma műsor, ahol el- magyarázgatják a televíziózás műhelytitkait. — De voltak fizikakönyvek. Fűt-fát össze­olvastam az optika tudományáról, a fény­képezésről. Sohasem felejtem el, micsoda felfedezés volt, ahogyan rájöttem, hogyan is csinálják az operatőrök a képközelítéseket, -távolításokat. A különféle lencserendszereK eltolásáról olvasgattam akkoriban, ma már jól tudom, hogy a szaknyelven „zoom”-nak nevezett operatőri fogás lényegére jöttem rá. És még valamire: arra, hogy ez az össze­vissza olvasgatás rendszerezhető, értelmes felkészüléssé alakítható. Kisdiák korában még nem operatőrnek, inkább filmrendezőnek készült: iskolai fü­zetbe írta át filmforgatókönyvvé Fekete István Tüskevér című ifjúsági regényét. Két hét sem telt el, amikor a Magyar Televízió műsorra tűzte ezt a filmet... Természetesen nem a nyíregyházi gyerek volt a forgató­könyvíró. — Az első csalódás? — Igen, de még naiv csalódás, inkább egy kis keserűség. Ma, amikor erről a szakmá­ról sokkal többet tudok, nem mernék ilyes­mibe fogni. A Zrínyi Ilona Gimnázium ^fjének6“' birtokában a Színház- és Filmművészeti Fő­iskolára jelentkezik 1969-ben. Eredményte­lenül. Ez már igazi kudarc! Két év múlva újabb felvételi. Eredményesen. Helyhiány miatt mégis elutasítva. Ez már igen nagy keserűség. Közben dolgozik a Társadalom- biztosítási Igazgatóságon, s mint nyugdíj­ügyintéző figyeli az emberi sorsokat, készül hivatására, mert még mindig operatőr akar lenni. Közli is munkahelyén, ne véglegesít­sék, mert előbb-utóbb olyan pályára megy át, ami közelebb viszi őt céljához. Katonai szolgálat, családalapítás az életút követke­ző állomása. — És egy másik nagy szenvedély, a ze­ne... Az operatőri vágyálmok szövögetésé­vel párhuzamosan muzsikálgattam, bará­tommal együtt külsősként szerkesztettem a nyíregyházi rádió kívánságműsorait, s hogy újaob lépéssel kér üljek közeíebí- a célhoz, elvégeztem a Keiet-MagyarorszÚg pzárkes?­- Audiovizuális tam itt. Ez a tv-technika, a video műve­lését jelentette számomra, készítettünk han­gos diasorozatokat, reklámanyagokat is. — És itt egy újabb kudarc érte... — Nem itt. Az még 77-ben történt. Szü­letett egy ötletem: az akkor induló jósavá- rosi napokon a lakónegyed központi anten­narendszerén tudnánk műsort, saját műsort sugározni. Támogatást kaptam a főiskola oktatástechnikai tanszékétől, a városi tanács művelődési osztályától, elkészült a műsor is. Csakhogy levelezéseink, engedélykérő utunk nem a megfelelő irányban folytak (tapasztalat hiányában), s mire a megfelelő helyről megkaphattuk volna a sugárzási en­gedélyt, már elmúltak a jósa városi napok. Amikor pedig már megcsapta Kéry Pé­tert a valódi műsorkészítés szele, jól tudta, hogy ehhez tanulnia kell. Előbb népművelés— történelem szakpárral próbálkozott a főis­kolán, de amikor hazánkban megkezdődött a videós szakemberek képzése, azonnal be­iratkozott a veszprémi tanfolyamra. Az eredmény: 1982-ben alapfokú videós jogo­sítvány. Egy év múlva Budapesten már kö­zépfokú oklevelet szerez a Népművelési In­tézet és a Magyar Televízió műsorkészítői tanfolyamán. — Most az a szóbeszéd járja videós ber­kekben, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán terveznek egy kétéves operatőri iskolát. Ha ez igaz lesz ... Nos, ha ez megvalósul, ssS között, akkor jó másfél évtizedes kitartó út­keresés után ugyanabba a révbe érkezik, ahová kisdiák korában reményeit betájolta. — Ez a másfél évtized sok ismeretet, ta­pasztalatot hozott. Megtanultam látni, s nem csupán nézelődni. Ez pedig az operatőri munka alapkövetelménye. Az idei tavaszon, amikor a nyíregyházi városi televízió adása kísérleti jelleggel meg­indult, Kéry Péter az alapítók alapítójának számított, hiszen túl volt már kudarcokon sikeres technikai kísérleteken, mestere volt már a kamerának, jól értett a mon­tázs (vágás) technikájához is. Márföldi Ist­ván kollégájával együtt azonnal képes volt a műsorkészítés technikai feladatainak el­végzésére. Még néhány nap és Kéry Péter munka­könyvébe új bejegyzés kerülhet: „ope, tőr”. — Munkahelye: a Nyíregyház Város; Tele­vízió. Szilágyi Szabolcs KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. december 21.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents