Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-14 / 293. szám

4 Kelet-Magyarország 1985. december 14. Tanácskozik a népfront Vili, kongresszusa (folytatás az 1. oldalról) .z előkészületek során tar- t. gyűlések jelentették a ; tkongresszus és a válasz­ok után az első nagy ál­mát a társadalommal való t alkozásra, a nyilvános pó­lóikat eszmecserékre. Álta- 1nosan jellemző vonásuk volt, hogy többnyire a lakó­hely, a település és a helyi érdek szemüvegén keresztül vizsgálták az ország gondjait és vállalták e gondok megol­dásában való részvételt. He­lyenként élesen kritikus megnyilvánulásaik, légkö­rük mellett, nagyon konst­ruktív szellemben, nagy vál­lalkozó kedvről tanúskodva a közmegegyezés, a szocialista nemzeti egység erősítését szolgálták. Kétségtelen, hogy az 1985- ös terv teljesítésében meg­mutatkozó lemaradások a lakosság ellátásában tapasz­talható hiányok rontották azt a jó politikai hangulatot, amely a XIII. kongresszus idején és a választások so­rán kialakult; de nem ron­tották le az emberekben a cselekvési készséget, a vállal­kozási kedvet. Ezért a jövő feladatainak megoldása nagy­mértékben azon múlik, hogy ezzel a készséggel, ezzel a vállalkozókedvvel szervezet­ten, megfelelő iránymutatás mellett hogyan tud majd élni a társadalom. A népfrontmozgalomnak a demokrácia fejlesztésére irá­nyuló szándékát bizonyította a népfronttestületek megvá­lasztásának új módja is. A testületek összetétele társa­dalmi, politikai szempontból kedvezően alakult. Azt re­méljük, hogy új bizottsága­ink alkalmasak lesznek a következő öt esztendőben a népfront előtt álló feladatok megoldására. Az előttünk álló és az el­következő időszakban ránk .áró feladatokra tekintve, mindenekelőtt, tudomásul kell vennünk, hogy változ­tak a népfrontmunka társa­dalmi körülményei, a szö­vetségi politika és a nemzeti egység feltételei, változott az a társadalmi környezet, amelyben a népfrontnak is dolgoznia kell. Változatlanul igaz azonban, hogy a dolgozó társadalom különböző cso­portjai közötti együttműkö­dés alapja a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság szövetsége. Ámde azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezeknek az osztályok­nak is megvan a maguk bel­ső, gyorsan alakuló, érdekei­ket is érintő szerkezete. A nemzeti egység és a közmegegyezés megerősítését, az értelmiséggel való szövet­ség kiteljesítését, az értelmi­ség egyik-másik csoportjával való megújítását haladékta­lanul napirendre kell tűzni. Az előttünk álló óriási fel­adatok megoldása elképzel­hetetlen az értelmiség elkö­telezettsége és nagy hivatás- tudattal végzett munkája nélkül. Javítani kell az ér­telmiségi munka kibontako­zásának feltételeit. A népfront tevékenységé­ben központi helyet foglal el a jövőben is a szövetségi po­litika. A Hazafias Népfront párttagok és pártonkívüliek közös mozgalma, amely min­den ember kezdeményező­készségére számítva szervezi meg az együttműködést az ország előtt álló feladatok megoldására. Határozottab­ban kell érvényt szerezni an­nak az elvnek, hogy hazánk­ban a pártfunkciók kivételé­vel minden funkciót betölt- hetnek pártonkívüliek. A népfrontmozgalom tá­mogatja a VII. ötéves terv fő céljait azzal, hogy sajátos társadalmi megbízatásánál rendeltetésénél fogva, törek­szik érvényt szerezni az or­szággyűlés által jóváhagyott településpolitikai koncepció­nak ; a természet- és környe­zetvédelmi és a közművelő­dési törvénynek. Azon mun­kálkodik, hogy az elosztási viszonyokban ne erősödhes­senek meg ellenőrizhetetlen folyamatok, amelyek a tár­sadalom helyes értékrendjét, megfelelő magatartását, egy­ségét veszélyeztető szociális különbségeket hoznak lét­re. Ám jól tudjuk, hogy a társadalmilag hasznos telje­sítményt jobban elismerő mm földesi jozsef: ■ igazságosabb elosztás felté­teleit a hatékonyabb terme­léssel lehet megteremteni. Valljuk, hogy a gazdaság­ban kiéleződött ellentmon­dások, egyensúlyi zavarok megkövetelik a határozot­tabb továbbhaladást a re­form útján — és nemcsak a gazdaságban! Gondjaink megoldásának kulcsa nem­csak a gazdaság egyik-másik területének szabályozásában van, hanem a társadalom­ban, az emberben. Az em­berekben rejlő képességek mozgósítása feltételezi az egész társadalom fejlesztését, az intézmények és módsze­rek megújítását. A szocia­lizmusban is szükségképpen létező érdekkülönbségeket a nagyobb teljesítmény és a társadalmi egység elérésé­hez szolgáló hajtóerőnek te­kintjük. Ehhez az érdekkép­viselet és az érdekvédelem további intézményesítésére, á társadalom egész döntési rendszerének a továbbfejlesz­tésére van szükség. A párt elvi irányítása mel­lett, a jövőben nagyobb ön­állósággal kell a népfornt- nak tevékenykednie. Ennek tudatában kell megvizsgálni a népfront érdekképviseleti szerepének újabb lehetősé­geit és a változó helyzetnek, az újabb követelményeknek megfelelő munka formáit. Támogatjuk azt a javaslatot, amely a most lezáruló cik­lus végén az országos elnök­ségben hangzott el és kez­deményezte, hogy az újonnan választott országos tanács dolgozza ki a népfront ösz- szevont programját, figye­lembe véve a mozgalom sa­játosságait és minden ál­lampolgárt érintő közjogi szerepét. A demokratikus és érdek- képviseleti lehetőségek szé­lesítése céljából keresni kell a népfront és az állami szer­vek együttműködésének to­vábbi lehetőségeit. Minde­nekelőtt a döntés-előkészítés­ben, a társadalmi ellenőrzés folyamatában való részvéte­lünket, a társadalmi viták,-a törvényelőkésztés és törvény­kezdeményezés kérdéseit kell megvizsgálni A szocialista demokrácia alapelvei szerint szükséges megvizsgálni a demokrácia intézményeinek működését. A csupán formálisan demok­ratikus — intézményeket tar­talmassá kell tenni, vagy ha szükségtelen, meg kell szün­tetni. A tanácsok és az elöljáró­ságok szerepe növekszik a társadalomban és növeked­ni fog a jövőben is. A nép­front közreműködik a taná­csok önkormányzati jelle­gének erősítésében, az ehhez szükséges társadalmi felté­telek megteremtésében; a tanácsok és az állampolgá­rok kapcsolatának építésé­ben, e kapcsolatok teljes de­mokratizálásának folyamatá­ban. Meg kell vizsgálni, hogyan kapcsolódhatna be a népfront néhány fontos területen az eddiginél is nagyobb mér­tékben és következeteseb­ben a döntés előkészítésébe; például olyan kérdésekben, mint az éves, középtávú és távlati népgazdasági ter­vek. vagy az új adók és adó­rendszer bevezetése, új szo­ciálpolitikai koncepció kidol­gozása, a nyugdíjrendszer továbbfejlesztése, a gazdasági szerkezet változásából kö­vetkező társadalmi hatások vizsgálata stb. A kulturális életben első­sorban az iskolaügy és köz- művelődés területén vannak és lesznek feladataink a jö­vőben is. Az oktatásban és a közművelődésben keresni kell a társadalmasítás és a társadalmi közreműködés újabb lehetőségeit. A szövetségi politikából adódó feladatokhoz és a Hazafias Népfront tevékeny­ségéhez hagyományosan hoz­zátartozik és szervesen beil­leszkedik a rétegpolitikai munka. Meg kell fontolni, hogy a népfrontmozgalom mi­lyen kereteket, milyen for­mákat alakítson ki a jövőben kifejezetten az ifjúságpoli­tikai munkában, elsősorban talán a lakókörzetekben és az egyetemeken, főiskolá­kon. Sokasodnak a nők és első­sorban az anyák gondjai. Olyan jelentőségű társadalmi kérdésről van szó, amely az eddiginél több figyelmet, át­fogóbb politikai munkát igé­nyel a népfronttól is. Nem elhanyagolható ma Magyarországon azoknak a száma, akik a rossz körül­mények miatt az úgyneve­zett hátrányos helyzetű cso­portok vagy rétegek köré­hez sorolhatók. Ide tartoz­nak az esetek többségében a tanyán, a rossz adottságú kistelepüléseken, az elmara­dott régiókban élők, a nagy- családosok, a pályakezdők és a nyugdíjasok jelentékeny része. Tudnunk kell, hogy ezeknek az embereknek a gondjai az elmúlt években megsokasodtak. A népfront­nak a gondjaikban illetéke­sek megkeresésével, a társa­dalmi erők mozgósításával lehetőségeihez képest támo­gatnia kell ezeket a rétege­ket, humánus okokból és társadalompolitikai megfon­tolásokból egyaránt. Jó tud­ni, hogy az 1986-os népgaz­dasági terv — összhangban a XIII. pártkongresszus hatá­rozataival —- már megteszi az első lépéseket ezeknek a hátrányoknak a leküzdésére. Társadalmunk szocialista tartalmú egységében nagy je­lentősége van nemzetiségi politikánknak. Természetes­nek tartjuk, hogy a hazánk­ban élő nemzetiségek hasz­nálják anyanyelvűket, fej­lesztik kultúrájukat, erősítik rokoni és intézményes kap­csolataikat a velük azonos anyanyelvűekkel, az anya­nemzetekkel, miközben ha­zájuknak tekintik a Magyar Népköztársaságot. Számukra ez a haza a teljes egyenjo­gúságot biztosítja, beleértve a közösségi jogokat is. Ter­mészetesen mi is igényt tar­tunk rá, hogy a szomszédos országok magyar nemzetisé­gű lakossága is tanulhassa és használhassa anyanyelvét, gazdagíthassa nemzeti kultú­ráját, ápolhassa hagyomá­nyait — hazája hű állampol­gáraként —, fenntarthassa és erősíthesse rokoni, baráti és intézményes kapcsolatait az anyanemzettel, a szocialista Magyarországgal. A Hazafias Népfront fon­tos feladatának tekinti a ha­zai nemzetiségek támoga­tását. A szövetség és az együtt­működés, a közmegegyezés a nép különböző csoportjai, az állampolgárok között politi­kai alapon, tehát nem ideoló­giai, nem világnézeti alapon jött létre. Miként általában a pártonkívülieknek, úgy a vallásos embereknek és az egyházaknak is helyük, fon­tos szerepük van a közélet­ben. Jól bevált egyházpoliti­kánk folytatása az egész or­szág érdeke. Az egész nép érdekét szem előtt tartó, egy­mást kölcsönös tiszteletére alapozott párbeszéd hi vők és nem hivők között a közös cselekvést szolgálja. A Hazafias Népfront e kongresszus nyomán egy új ciklus munkáját kezdi el. Immár remélhetjük: kedve­zőbb nemzetközi légkörben, s így a magunk háza táján is, bár nem kisebb gondok­kal, nem csekélyebb nehézsé­gek közepette, de jobb, meg­nyugtatóbb távlatokkal. Én bízom abban, hogy tartalmas és széles körű vita után mi magunk is megegyezésre ju­tunk a mozgalom programját, az előttünk álló évek fő fel­adatait illetően — mondotta végezetül Pozsgay Imre. Az országos tanács beszá­molóját követően László An­dor, az országos pénzügyi el­lenőrző bizottság elnöke ter­jesztette elő a bizottság je­lentését. Ezután megkezdő­dött a vita. A tanácskozás első napján tízen szólaltak fel. Ezzel a kongresszus első napja — amelyen Kállai Gyula és Takáts Ádám ügy­véd, a HNF OT tagja felvált­va elnökölt — véget ért. ★ A kongresszusra megyénk­ből 38 küldöttet delegáltak A tanácskozás munkájában részt vett Varga Gyula, e megyei pártbizottság else titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, Tim- kó Imre görög katolikus me­gyés püspök és Ratkó Józse) József Attila-díjas költő. 5. Tanoncévek Kisvárdán Mező Imre 1921 májusában Kisrvárdára ment szabóinasnak, itt élt és dolgozott 1927 nyaráig, külföldre 'távozásáig. Kisvárda ebben az időben sajátos arcula­tú alföldi város. Nyíregyháza után a leg­nagyobb a megyeben. Az 1920-as népszám­láláskor a lakosság száma 11 435 (Nyíregy- : izáé 43 340), az összes keresőké 4671, ebből iparban 1422-en dolgoznak, a kereskede- ■mben és a pénzintézetekben 522-en, ami országos viszonylatban is magas arány. Már a húszas évek elején volt itt gazda­sági és kereskedelmi hitelintézet, iparbank, takarékpénztár, ipari üzem — öntöde —, kór­ház, szeszfinomító szövetkezet, kereskedők és gazdák köre, mozi, ipaiitestület, úri kaszinó, izraelita nőegylet, Felső-Szabolcs címmel a Nyírvidék 'mellékleteként még újság is meg­jelent. Tanítottak a gimnáziumban, apáca- képzőben, három felekezeti, egy állami kö­zös elemi iskolában és a polgári fiúiskolá­ban. Az iparostanonc-iskola tanulói heten­kent kétszer — szerdán és pénteken — az llami közös iskolában kaptak helyet. Úgyszólván minden szakmában dolgoztak kisiparosok is; hentes, szabó, pék, rézműves, ács, kőműves, cipész, kötélverő, bádogos, patkolókovács, asztalos, szíjgyártó, kalapos, kádár, kerékgyártó. A rengeteg szabó között volt úri szabó, aki egyedi rendelésre varrt, és vásári szabó, aki igénytelenebb tucatmun­kát végzett. Mező Imre gyakran szállított árut a kér­ési uradalomból Kisvárdára. Nagy iskola volt ez számára, az első kitekintés a szűk falusi világból: tudta, hogy ez az a hely, ahonnan elindulhat, ahol mesterséget tanulhat. Ettől cezdve tudatosan törekedett arra, hogy meg­ismerje a várost, a körülményeket és a le­hetőségeket. Mező Imre szabóinasnak szeretett volina el­szegődni. Amikor a birtokról dohányt vagy nyers szeszt vittek Kisvárdára, a dohánybe­váltóban (is, a szeszfinomítóban is gyorsan végeztek, ha azonban állatokat adtak el, bő­ségesen volt ideje arra, hogy munkát keres­sen magának. Jái ta a várost. Főleg a Csillag utcát, ott állt ugyanis a legtöbb szabómű­hely és több neves szabódinasztia dolgozott, viszonylag széles és állandó vevőkörrel. Ezek könnyebben átvészelték a nehéz éveket. Ber­kovics Dezső — aki Mező Imrét felfogadta — nem tartozott közéjük. Fölkerestem néhány idős kisiparost, akik név szerint sorolták a húszas években itt élő szabókat, de Berko- vicsra egyikőjük .sem emlékezett. Az iparis­kola osztálynaplója viszont .kétséget 'kizáróan bizonyítja, hogy ő volt Mező Imre mestere, munkaadója, s az egykori Szent László út 68-ban élt és dolgozott. Eljött hát a pap, amikor Mező Imre gya­log, szekérre kéredzkedve eljutott a Szent László úti földszintes házba. Nyáron a padláson, télen a konyhában aludt. Ha éppen a „műhelyben” nem akadt munkája. A házi teendők — favágás, reg­geli tűzrakás, 'takarítás — ellátásában is se­gédkezett. Berkovics elégedett volt a szorgal­mas, megbízható, jó kedélyű fiúval. Hamar elsajátítatta a mesterségét, pedig a szabad­ban végzett munkához szokott nyurga fiú­nak nem lehetett könnyű naponta 10—12 órán át görnyedni a vászon fölött. A nagyobb akadályt a tanoncképző elvég­zése jelentette. Amikor májusban megérke­zett Kisvárdára, elhatározta, hogy minden szabad percét a tanulásra, írás-olvasásra for­dítja. Naponta késő éjszakáig bújta az álla­mi közös iskolától kapott könyveket. Előme­netelében nagy segítségére volt idősebb ta- nonctánsa. 1921. október 27-től 1924. október 15-ig járt a kisvárdai tanoncképző iskolába. Mind a három éviben jó bizonyítványt kapott, az osztálynaplóban jeles és kitűnő érdemjegyek váltják egymást. Egy idő után alkalmanként már a család­ját is tudta segíteni. Esténként a műhely ta­karításakor sok apró szövetmaradék gyűlt össze, amiről eszébe jutott, annak idején a nővérei ilyen dirib-darabokból varrtak ezt- azt. Az első sapkát még ő is magának ké­szítette, később azonban a mester engedé­lyével már „kuncsaftoknak” dolgozott. Ebből futotta az iskolai könyvekre, irkákra, ceru­zákra, az éj szaka i tanuláshoz mécsolajra, sőt a legszükségesebb ruhaneműre is. Három és fél évi tanonckodés után az ipar­iskola elvégzése után Mező Imre felszaba­dult. Segédlevele így szól: „Kisvárda Általá­nos Ipartestület, mint Hatósági Ipartestület Mehrel Izsák Ignácot, aki Ramocsaházán 1905. évi december hó 13-án született, a Kis­várdai Iparostanonciskola III. osztályát el­végezte, a férfiszabóiparban három éven, hat hónapon át, szakmába vágó munkát vég­zett, és az 1924. évi november hó 27-én tar­tott segédi vizsgán, a férfiszabóiparban jó előmenetelt tanúsított, ezennel szahósegéddé nyilvánítjuk. Kelt Kisvárdán, 1924. évi no­vember 17-én.” Ezekről az évekről írta később: „Mire fel­szabadultam, egyéni szorgalommal megta­nultam írnii, olvasni. Főként olvasni, mert azt nagyon szerettem.” S tegyük hozzá: az alig húszéves fiatalember egyre tudatosab­ban válogatja a könyveit, ez idő tájt főként a történelem és a földrajz érdekli. Mintegy felkészíti magát a későbbi bonyolultabb mű­vek, a marxizmus klasszikusainak tanulmá­nyozására. A mai fiatal olvasó nehezen tudja elkép­zelni, mit jelentett akkor a segédlevél, kü­lönösen, ha valaki kis cselédből lett „iparos ember”. De a „segéd úr” helyzete mégsem volt irigylésre méltó. Sokat betegeskedő mestere egy tanulót még úgy ahogy el tudott tarta­ni, de a ritkuló megrendelésekből segédre már nem tellett. így Mező Imre továbbra is jószerével csak „inaspénat”, kasztot és kvár­télyt kapott. Állásra kilátása sem volt. Any- nyira, hogy már a mesterrel együtt morfon­díroztak: ne válasszák-e ők is azt az utat, amelyre oly sok magyar munkanélküli kény­szerült abban az időben — a kivándorlást? Akkoriban Mikecz alispán úr nagy „nem­zetmentő” kampányba kezdett a kivándor­lások ellen. Egyebek között felkérte Zágonyi Sámuel nyugalmazott alezredes urat — aki 1925-ben Kanadában járt és „munkásként” gyűjtött anyagot az ottani viszonyokról' —, hogy a megye nagyobb helyiségeiben tartson nyilvános gyűléseket és tántorítson el min­denkit a kivándorlástól. Ezekre a gyűlések­re — „okulás és hallották továbbadása vé­gett” — kirendelt szekereken hordták az em­bereket, különösen a „kivándorlási törekvést legerősebben észlelhető községekből”. Zágonyi Sámuel 1927 februárjában Kis­várdára is eljutott, előadását Mező Imre is meghallgatta. Utána elbeszélgetett néhány kivándorlási „szakértővel”. Elmondták ne'ki, hogy nem feltétlenül kell a megszokott út­vonalon Kanadába, az Észak-amerikai Egye­sült Államokba, Argentínába vagy Kubába utaznia, kaphat jó munkát közelebbi orszá­gokban is. Az már otthon derült ki, hogy Belgiumban egy távoli rokonuk is él. „1927 nyarán sok sírás közepette — em­lékszik Mezoné —, a család végre beleegye­zett abba, hogy Imre külföldre menjen. Fáj­dalmas volt a búcsú, de nem volt más vá­lasztása. Állandó munkát nem kapott, mit tehetett mást? No meg az ifjú embert fű­tötte is a vágy — menni, tanulni, világot látni. Mindenesetre azzal a szilárd elhatá­rozással hagyta el az országot, hogy néhány év múltán visszatér.” Az utazás és a megélhetés költségeit mun­kákból teremtette elő. Hosszabb-rövidebib ideiig többfelé dolgozott, míg Budapesten, Ausztrián és Németországon át célba ért: Antwerpenbe, a hatalmas kikötővárosba. Az Antwerpenben hallott flamand nyelv ugyan szokatlan volt számára, de nem tel­jesen érthetetlen. „A szüleim lengyel szár­mazásúak voltak” — írta egyik önéletrajzá­ban. Az pedig köztudott, hogy Kelet-Európa zsidó lakosságának zöme a német elemekből álló, szláv és héber sajátosságokkal kevert jiddis nyelvet beszélte. Erre alapozva, ak­korra már viszonylag jól megtanulta a né­met nyelvet. S a gyorsan tanuló, jó memó- riájú Mező Imrének ezek után nem volt ne­héz „belejönni” a némethez közel álló fla- mandba. A mindössze huszonkét éves fiatalember nehéz sorsot hagyott maga mögött, szinte emberöltőnyi a tapasztalata. Sok-sok nyomo­rúsága ellenére azt vallotta, hogy szép gyer­mekkora volt, amit elsősorban édesanyjának családjának, a nyíri világnak köszönhetett „A talpam mindig az ottani homokot sze­rette, az orrom meg az akác illatát” — érzé­kenyül! el egyszer-egyszer baráti körben. Vége Életével, halálával Történelmi riport Mező Imre életéröl

Next

/
Thumbnails
Contents