Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

1985. november 7. Kelet-Magyaronzág 3 A kiváló munka elismerése Szép hagyomány, hogy jelesebb ünnepeinken kitüntetésekkel is elis­merik azok munkáját, akik hosszú időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Most a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója is ilyen alkalom, amikor a megye vál­lalatainál, szövetkezeteinél, intéz­ményeinél ünnepségeket tartottak, s itt — vagy Parlamentben, a minisz­tériumokban, az országos hatáskörű szerveknél, a pártbizottságon, vagy a tanácson — kitüntetéseket nyúj­tottak át. Ebben a kis összeállításunk­ban öt kitüntetettet mutatunk be, közülük Medgyesi József az Április Negyediké Érdemrendet, Dobó Ist­vánná, Donka György és Molnár Miklós a Munka Érdemrend ezüst, Papp Miklós a Munka Érdemrend bronz fokozatát vehette át. Hittel és alázattal Donka György, a tiszalöki foglalkoztató és nevelőisko­la igazgatója maga sem gon­dolta harmincöt évvel ez­előtt, mikor a tanítóképzőt elvégezte, hogy valaha gyógypedagógus lesz belőle. Már több iskolában is ta­nított, miután jó munkája eredményeként tanulmányi felügyelővé nevezték ki. 1970-ben kapta azt a felada­tot, hogy szervezze meg. Ti- szalökön a súlyosabb értel­mi fogyatékos gyermekek foglalkoztatását és nevelését. — Azt sem tudtam, mit jelent az a szó, hogy imbe­cillis. A mi iskolánkba ugyanis ilyenek kerülnek. Szótárban kellett utána néz­nem. A nyíregyházi gyógy­pedagógiai intézetbe jártam be, hogy legalább tájékozód­jam. Sok gondot okozott az iskola beindítása. A szerve­zési munkák mellett tanul­nom is kellett. ^Ennek örül­tem. Feleségem' gimnáziumi tanár s az ő magasabb vég­zettsége is inspirált bizo­nyos fokig. — Mi jelenthet egy négy­diplomás igazgatónak a fo­gyatékos gyermekek között sikerélményt? — Az én sikerélményem lényegtelen. Intézményünk­ben alapvető követelmény, hogy a gyerek bizonyos fokú tanulás mellett praktikus is­mereteket is megtanuljon, az élet dolgaiban többé-kevés- bé járatos ember legyen. A legtöbb szülő elkényeztetett gyerekét féltve hozza be hoz­zánk. Otthon elvégeztek he­lyettük minden feladatot, a legalapvetőbb dolgokban is kiszolgálták. Mi viszont igyekszünk sok mindenre megtanítani őket, tisztálko­dásra szoktatjuk, a háztartás gyakorlati oldalával ismer­tetjük meg őket és sok más egyébbel, aminek az elsajá­títása a fogyatékos gyermek­nek nehezebb. Akkor örü­lünk igazán, amikor a szülő látogatóba jön hozzánk, vég­re megnyugszik és elégedett. Neveltjeink igazi próbatétele akkor kezdődik, amikor ki­kerülnek az intézményünk­ből. — Meg kell érteni, hogy a fogyatékos felnőttnek is irá­nyításra és sok-sok segítség­re van szüksége. Intézmé­nyünk igyekszik az innen kikerültekkel a továbbiak­ban is a kapcsolatot megtar­tani, s a későbbiek során is segítő kezet nyújtani nekik. Donka György megfelelő hittel és alázattal végzi fel­adatát az intézmény élén immár tizenöt éve. Minden­napos feladatai mellett tár­sadalmi funkciót is ellát, 1972 óta a Hazafias Nép­front helyi titkára. Munká­ját néhány évvel ezelőtt a Kiváló Munkáért kitünte­téssel jutalmazták. Megtalálta helyét Olajos kezét bőrkötényébe törli, majd a gazda gondos­ságával kerít helyet a tágas műhely sarkában Papp Mik­lós, a Mezőgép Vállalat ti- szavasvári gyáregységének lakatosa. Ritka munkásmúlt­tal büszkélkedhet. 1942-től áll munkaviszonyban, pedig még csak most december 7- én tölti a hatvanat. A titok: korán kezdte... — Ügy igazán szóba sem került otthon a pályaválasz­tás. Kincsestanyán nem volt divat arról beszélgetni, mi lesz a gyermekből. Hozta a sors, vagy pedig kezébe vet­te az ifjú a sorsát és megta­nult parancsolni a változha- tatlannak hitt évezredes örökségnek. Én csak azt lát­tam gyermekfejjel, hogy apámhoz titokban jönnek szomszédok, ismerősök és számomra teljesen ismeret­len emberek is. Akkor hal­lottam, később megértettem, mit jelent az általuk oly gyakran használt kifejezés: kommunista sejt. Jóval ké­sőbb tudtam meg, hogy apám is tagja volt ennek az illegá­lis csoportnak. Tőlük hallot­tam először a munkásosz­tály, az összefogás, a forra­dalom, a proletariátus sza­vakat. Hát ilyen környezet­ben nem azt latolgatják a szülők, hogy könyvelőnek vagy tisztviselőnek adják-e a gyereket, hanem mit eszünk holnap, jut-e cipőre, lesz-e elég tüzelő? Először a mozgalomban ta­nult a munkásság nyelvén Papp Miklós. Az ifjúsági szervezet lépcsői után, 1948- ban kérte felvételét a párt­ba, s azóta tagja a szervezet­nek. A párt apparátusában talált tennivalót, nyolc éven át pedig Tiszavasváriban községi párttitkár volt. — A mozgalomból a mun­kások közé mentem. Laka­tosnak tanultam ki, a saját pénzemen. Nem dicsekvésből mondom, de összeálltunk egy páran és fizettük a tanárt, hogy mielőbb megtanítson bennünket a lakatosságra. Két és fél hónap alatt sajá­títottuk el mindazt, amit manapság három évre por­cióznak a szakmunkástanu­lóknak. Nem panaszkodha- tom, mert a fiaim is a va­sas szakma mellett kötelez­ték el magukat, hegesztők lettek. Az egyik a tiszalöki erőműnél, a másik a költség- vetési üzemben dolgozik. Papp Miklós nyugodtan tehetne szemrehányást a sorsnak, mert őt sokszor az árnyékos oldalra állította. Mégsem ezt teszi, pedig a korai nehéz fizikai munka és a mozgalom kezdeteinek buktatói után most a beteg­ség próbálja a családot. A feleség a férj ápolására szo­rul. De még mindig van ere­je és energiája egy nagy vál­lalkozáshoz: háromszobás, összkomfortos családi házat épít. A cselédsorból kiemel­kedett munkásember megta­lálta a helyét. Mind a mű­helyben, mind a pártmun­kában. A hosszú tárgyalóasztalon kimutatások, jegyzetek, ko­rábban készült, összefűzött tervek, körülötte három fia­talember. Ketten önállóan dolgoznak, a harmadik épp egyeztet valamit főnökével. Néhány percre megszakad a munka, s amikor szembe­ülök a szoba gazdájával, Medgyesi Józseffel, már alig- alig tudom felidézni jó 20 évvel ezelőtt megismert ar­cát, amikor barna volt és hullámos hajú, most — s évek óta már — hófehérre változtatta az idő. De a hu­mora, közvetlensége, a mun­kabírása a régi maradt. 1964-ben került a megyei tanács munkaügyi osztályá­ra, s akkor végezte a köz- gazdasági egyetem utolsó évét. A főelőadóból cso­portvezető lett, aztán osz­tályvezető-helyettes, majd 1971-ben útba indították Pestre, hogy végezze el a Politikai Főiskolát. Nem ígér­tek semmit, csak mondták, hogy tanuljon — meg ahogy utólag végiggondolja — biz­tos volt vele valami szándék a káderfejlesztési tervben. Négy év múlva vörös diplo­mával jött haza. — Egy kis története van ennek a vörös diplomának — mondja mosolyogva. — Kocsival vittek fel a tanév­nyitóra Pestre, de útközben defektet kaptunk és jó kis késéssel értünk oda. „Na, megjött a szabolcsi elvtár­sunk is” — tett megjegyzést valaki, s gondolom, ezzel azt akarta kifejezésre juttatni, hogy nincsenek elragadtatva a Szabolcsból jött hallgatók­tól. Akkor határoztam el, hogy vörösnél alább nem adom. Amikor hazajött, teljesen új feladatot kapott, pénz­Bizonyítani akart ügyi osztályvezető-helyet­tes lett. — Sose végeztem ilyen munkát. Szakmai képzettsé­gem megvolt hozzá, de gya­korlatom nem. Azt hiszem, azért javasoltak akkor oda, hogy az egységes vezetés ki­alakításában segítsek Agócs Józsefnek. Nagyon jó főnö­köm volt. Maximális szabad­ságot adott a munkához és mindig a kellő pillanatban adott segítséget, mert bizony előfordult, hogy a vehemen­ciám miatt olykor-olykor gondom is támadt. 1980 áprilisában a megyei tanács tervosztályvezetőnek nevezte ki Medgyesi Józse­fet. — Megmondom őszintén, nem szívesen vállaltam. Az V. ötéves terv befejezésének, a VI. ötéves terv kidolgozá­sának ideje volt ez és egy, az Országos Tervhivatal ál­tal maximálisan elismert osztályvezetőt kellett pótol­ni. Azt már csak mellesleg mondom el, hogy akkor szü­letett hat és fél hónapra, 1 kiló 30 dekával a legkiseb­bik fiam, úgy, hogy nem a legnyugodtabb napjaim vol­tak ezek. Sokat segített a pénzügyi gyakorlatom. Eb­ben az új munkakörben az egész tanácsi gazdaság fej­lesztési ügyeit kellett átfog­ni, hiszen ekkor készült elő­ször terület- és településfej­lesztési terv hosszú távra és ez széles körű koordinációt igényelt. Természetesen Medgyesi József új beosztásában is bizonyítani akart, már csak azért is, mert az Országos Tervhivatalnál nem fűztek valami nagy reményt műkö­déséhez. Aztán ahogy telt az idő, úgy változott róla a vé­lemény, s három év után bevonták az új tanácsi sza­bályozást kidolgozó munka- bizottságba, s kezdettől részt vett a modellezési munká­ban. Több mint öt év telt el ebben a beosztásban. Azóta sok két-három diplomás fia­tal került az osztályra, mert osztályvezetőjük a kezdemé­nyezést, az újat akarást dí­jazza, s nem fél a legjobb szakemberekkel körülvenni magát. És az eredmény nem maradt el. A VII. ötéves ter­vi koncepciót az Országos Tervhivatal a megyék között a legjobbnak ítélte. Eddig négy kitüntetést kapott, köz­tük a Munka Érdemrend ezüst fokozata volt a legna­gyobb. Már minden ideköt Születésnapi ajándékként kívül-belül megszépül Űjfe- hértón a tanácsháza épüle­te. Molnár Miklós tanácsel­nök restellkedve mondja: „ma még nagy a felfordulás, de nemsokára szép környe­zetben tudjuk fogadni a hozzánk érkezőket.” Az ala­csony, zömök, ősz hajú em­ber e vidék szülötte. Innen indult, s rövid kitérő után ide érkezett vissza. — Miután 1957-ben elvé­geztem a tanítóképzőt, egy aprócska faluba, Gulácsra kerültem, öt gyermek közül a legidősebbként nem soká­ig maradhattam távol a csa­ládtól. Én voltam az első ke­nyérkereső, így hát minden keresetemre szükség volt, hogy a testvéreim is tanul­hassanak. A külterületi isko­lák körzetesítése fordulópont volt az életemben. Első ta­nítványaim az Erdődi-tanyai általános iskola tanulói vol­tak, tizenhat felső tagozatost összevont osztályban taní­tottam, közben magam is tanultam. Nyíregyházán bio­lógia, Egerben testnevelés szakon szereztem diplomát. 1975-ben már a diákotthon igazgatója lettem. Egy év múlva kértek fel, legyek a helyi tanács elnöke. Nem­igen tudtam, mit vállalok, kicsit húzódoztam is, de vé­gül az döntött: iskolát, óvo­dát építhetünk, fejlődhet a falu. Abban az időben kevés volt a tanácson szakember. Ma már egészen más a hely­zet. Minden dolgozónk ta­nult, vagy tanul valamilyen iskolán. Szükséges is, mert mindenféle korszerűsítés el­lenére egyre bonyolultabb a munkánk. Ennek persze az állampolgárok veszik hasz­nát, hiszen ügyeiknek zömét itt helyben kell megolda­nunk. Beszélgetésünk eme pont­jától nem hallani mást a ta­nácselnöktől, mint Űjfehértó és Érpatak gondjait, terveit. Igaz, eredményekkel jócskán dicsekedhetnének. Az eltelt tíz év alatt mára ipari nagy­üzemmé vált a gyapjúszövő­gyár, ahol a dolgozók 80 szá­Hű maradt elveihez Egy röpke találkozás elég volt, hogy megjegyezzem vi­dám kedélyét, természetes­ségét, így aztán örömmel vállalt feladat lett a frissen kitüntetett Dobó Istvánné- nak, a nagykállói könyvtár igazgatóhelyettesének bemu­tatása. Véletlenül került a pályá­ra; csellel, kis kényszerrel tartották ott, később viszont anyagi érvekkel sem lehetett elcsábítani. — Válogatás nélkül min­dent elolvastam, amit csak felleltem a faluban — emlé­kezik a buji gyermekévekre. — Fiatal lányként mozgolód­tam a DISZ-ben, az EPOSZ- ban. Ismertek, tudták, hogy szeretem a könyveket, erre kitalálta valaki, menjek könyvtáros iskolába. Fél év Pesten, távol a csa­ládtól; bizony nehezen bírta a falusi lányka. Jött volna haza, de nem engedték. Sú­lyos érvet találtak a meg­győzésére: ha nem tér visz­sza az iskolába, akkor ki kell fizetni az addigi költsé­geket. Ha csak csel volt is, hát hatásos nagyon! A be­adások korában annyi pénzt az ő gazdálkodó szüleitől?!... Elvégezte a tanfolyamot, s azóta még ki tudja hányat, s hányfélét. „Megszerettem.” Ennyi az indoklás, hogy jó harminc éve már miért maradt könyv­táros, ráadásul egyazon he­lyen. Egy szó mögött is per­sze rengeteg élmény rejlik. Ahogyan bicikli csomagtar­tóján utaztatták az olvasni­valót, a későbbi könyvtár magját... Vagy amikor mű­velődési autóval járták a ta­nyavilágot. — Azt éreztem a felada­tomnak, hogy azoknak se­gítsek, akik közül én is jöt­tem. Nem maradt hűtlen az el­veihez. Egyébként is hűséges típus. Akárcsak a férje, aki a SZÁÉV művezetője — ő is évtizedek óta egyazon mun­kahelyen dolgozik. (S ha már a családra terelődött a szó: nagy öröm a gyermekek ha­ladása. Az ikerpár egyik fe­le, Kati joghallgató Szege­den, Pisti pedig Debrecenben tanulja legmagasabb szinten a matematikát és fizikát.) — Annál nagyobb boldog­ság nem is kellett, amikor húsz év után ebbe a szép könyvtárba költözhettünk. Megszenvedtünk, megböjtöl- tünk érte. A kilenc bejáró évért, a késő esti hazatérésekért, a Szélfútta utakon kerékpárral megtett kilométerekért kár­pótolja a mostani környezet. No meg a kitűnő geszterédi könyvtár, vagy a többi, ame­lyek létrehozásában, szebbé tételében része volt. Mielőtt azonban bárki azt gondolná, most már eljött a könyvtá- ros-Kánaán, s csak a dicső­ség fényében kell sütkérezni, gyorsan elmondom: a nagy­kállói körzeti könyvtár az államigazgatás átszervezése­kor új feladatokat kapott. Beszterectől Bökönyig im­már huszonnyolc könyvtár irányítása a dolguk. Márpe­dig nagy az egyenlőtlenség a geszteréditől a..., de ne is mondjuk a másik végletet. Annál is inkább ne, mivel Irénke nénit és munkatársa­it ismerve ezek a különbsé­gek csökkenni fognak. P. D. zaléka nő, új, tizenkét tan­termes általános iskola, 100 személyes óvoda, 50 gyermek számára bölcsőde épült. Ér­patakon minden ház előtt el­megy a vezetékes ivóvízháló­zat. Űjfehértón 86-ra érik el ugyanezt... Több mint 30 millióért építenek szilárd burkolatú utat, megyei tá­mogatással új általános is­kolát, s 63 családi ház épí­tésére alkalmas telket alakí­tanak ki. — Ügy érzem, ma jobbak a lehetőségek, mint koráb­ban, de ma sem könnyű a munkánk. Mert, hogy ítéli meg az állampolgár a hivatalt?! Nem azt nézi, milyen precízen fogalma­zott egy határozat, mi­lyen jó az igazgatási munka. Egy dolgot értékel: hogyan épül a falu, miben léptünk előre? S ha innen nézzük a dolgot, akár elégedettek is lehetünk, bár településünkön még bőven van tennivaló. Munkája, elfoglaltsága alig hagy időt a családra. Fele­sége, szintén pedagógus. Gyermekeik még az iskola­padokat koptatják. A fiú harmadéves az építő és víz­ügyi szakközépiskolában, a kislány az általános iskola zenetagozatán ötödikes. — Űjfehértón születtem, s most már minden ideköt. Most nagyobb, tágasabb la­kást szeretnék építeni, hogy feleségem idős szülei is hoz­zánk költözhessenek. A mi házunk „többgenerációs” ház lesz. Mit csinálok szabad időmben? Kertészkedek. Csak a hétvégeken tudok er­re időt szakítani. Mit mond­jak? Jólesik elfáradni a he­ti munkával töltött napokon. Kovács Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents