Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

1985. november 30.

FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK

Csak a diploma kedvéért?

Négyen a pályaválasztásról

szőr tanári pályára készültem, de az orvosi egyetem mellett kötöttem ki. Szebb érzés nem lehet, mint valakinek visszaadni az egészségét. Tisztában vagyok vele, a hatesztendő során rengeteget kell tanulnom, de vállalom.

Ez az erő, önbizalom, ami kettejük közül inkább Évában van meg. Ahogy mondja, mindig tisztelettel nézett fel az orvosokra. S magában eltökélte, ha elsőre nem sikerül, másodszor is jelentkezik. Habár erre most nem is igen gondol.

Mi legyek?

Ez a kérdés először tizennégy éves korban jelentkezik az embernél. Majd tizennyolc évesen — ha középiskolába jár az illető — ismét ez a központi téma. Hol folytassam?

Emlékszem, amikor én még kis srác voltam, gépkocsivezető akartam lenni, mondván az sohasem jár gyalog. Majd a tengerész tiszti hivatás felé kacsintgattam, habár kölyökkorom- ban a Sóstónál nagyobb vizet nem is láttam. Aztán szerettem volna tudós lenni, meg meteorológus, gondolkodtam a rádiószerelő és az asztalos szakmákon. Végül az léttem, áffft'vágyók: 'Min*-1' denesetre1 regy-két: ^álmatlant éjszakát nekem is okozott a pályaválasztás. Mert ugyan kérdem én: bizton megmondja-e egy akár tizennyolc esztendős fiatalember is, neki valóban az lesz a hivatása, amit akkor választ?

Nem valószínű, ám szerencsére a módosítás lehetősége mindig adott, ha tud élni vele az illető.

Az utóbbi években pedig a nevelés egyetlen területe sem kapott olyan figyelmet, mint éppen a pályaválasztásé. Gyorsan hozzá tehetjük, ez jó döntés volt, s ha nagy szavakat akarnánk használni, akkor egészen a népgazdaság igényeiig is eljuthatunk az egyén egzisztenciális érdeke mellett. Mert aki nem tud dönteni, felkeresheti a pályaválasztási intézetet, ahol — nem helyette döntenek, de — helyes, érdeklődésének megfelelő

irányba fordítják a fiatalt.

A döntés felelőssége sokirányú. Az egyén felelőssége mellett még ott van a szülőé, az iskoláé. Hiszen a pályaválasztás — a módosítás lehetőségétől most eltekintve — egy életre szól. Utólag már senki nem hibáztatható, előre pedig nem lehet mindent látni. Nagyfokú hozzáértést, emberismeretet kíván a pályaválasztás a pedagógustól. Nem véletlen, hogy különösen a középiskolák negyedik osztályában az osztályfőnöki órákon gyakran téma ez. Melyik pályát válasszam, egyetemre, főiskolára jelentkezzem, netán előbb szerezzek egy szakmát. Mind, mind nehéz, olykor rejtélyes kérdések, s azért mégis a legha- tározottabbnak a döntés előtt álló fiatalnak kell lenni. Mindenki más csak irányíthatja, esetleg befolyásolhatja az elhatározást.

Mátészalkán, a Zalka Máté gimnáziumban és szak- középiskolában ugyancsak

Kovács Zsolt, Sipos Beáta, Simon Éva és Murguiy Klára

nagy gondot fordítanak a pályaválasztásra. Nem a véletlenre bízzák, s ez meglátszik az eredményen. Erre pedig lehet is büszke dr. Nagy László, az igazgató.

— Végzős tanulóink fele valamilyen felsőfokú intézménybe jelentkezik, s a többségét felveszik. Ez pedig nem kevés, jövőre például kétszázharmincöt diákunk érettségizik. Különösen kedvelt pályák az orvosi, a jogi, sokan jelentkeznek más tudományegyetemekre is. Viszont kevesebben adják be a papírjukat műszaki

.wegy etemre.

yrl Ebben az évben az egyetemekre, főiskolákra pályázott fiatalok majd kétharmadát felvették, s közülük nagyon sokan a pedagógusi pályát választották. Hogy mi lesz jövőre? Előre nehéz megjósolni, a jelentkezési lapokat is csak februárban kell beadni. Addig még változhatnak a mostani elképzelések, habár a többségben már kialakult a végső kép. Mert a középiskola egészségügyi szakán tanulók szinte egy- emberként továbbtanulnak. Ki orvosi egyetemen, ki egészségügyi főiskolán, Vagy szakiskolán. A lényeg azon van, itt megismerték, sőt megszerették ezt a pályát, s nem akarják elhagyni. Sokkal nehezebb helyzetben vannak a gimnáziumba járók. ők általános képzést kaptak, egyetlen szakma felé sem orientálódtak közben. Most valóban az egyén tudása alapján, s főként érdeklődése szerint dönt.

Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg a most negyedik osztályba járókkal való beszélgetés során. Ők négyen kialakult elképzelésekkel, régen dédelgetett álmokkal várják az érettségit, hogy utána neki vágjanak a felvételi vizsgának. Most számukra ez a legfontosabb.

nelem szakot pályázom meg Debrecenben, úgy érzem ez áll hozzám a legközelebb.

— Az egészségügyi szakon érettségizem jövőre, s a szálkái kórházba járunk gyakorlatra — mondja Murguiy Klára. — Jó néhányszor volt alkalmam sebészeti műtéten részt venni, ez nagyon megtetszett. Itt szeretnék dolgozni, s közben Nyíregyházán elvégezni a szakápolói tanfolyamot, majd a műtőnős- képzőt.

— Az orvosi egyetemre adom be a felvételi papíromat — szól határozottan Simon Éva. — A fizika ugyan nem a legerősebb oldalam, általában négyes jegyeket kapok, de most „becsúszott” egy ötös is. Előkészítőre járok, s azt hiszem ez sokat segít.

— Mérnöknek készülök — kész a válasszal Kovács Zsolt. — A budapesti műegyetemen szeretném a gé pészmérnöki karon folytatni tanulmányaimat.

Négyöjük közül talán legkevesebb önbizalma Klárának van. Mert a tanulmányi eredménye neki sem rosz- szabb társainál. A szakmai tárgyakból jeles, a fizika az ami nehezen megy. Ez persze fontos tárgy az orvosi felvételin. Nem mer neki vágni. A műtősszakmában pedig éppen a felelősséggel, önállóan végzett munka tetszik neki.

— Általános iskolás koromban vöröskeresztes szakkörbe jártam — mondja. — Más iskola szóba sem került, csak a Zalka egészség- ügyi szaka. Aztán három évi tanulás után határoztam és döntöttem a műtősnői szakma mellett. Ettől szebb hivatást most el sem tudok képzelni.

— Egyetértek Klárival — helyesel Simon Éva. — ElőA feszélyezettség legkisebb szikráját sem látni rajtuk. Persze miért is kellene megijedni, ha az ember az iskolaigazgató szobájába lép, leül az asztalhoz, ahol előtte, s utána tanáraik is ülnek. Jól van ez így, mert ezek a fiatalok ilyenek lesznek az életben is. Ismerik önmagukat, tisztában vannak értékeikkel. Közben az igazgatót elhívják, öten maradunk a szobában. Ők négyen a diákok, s az újságíró. Közlékeny, jó kedélyű fiatalok, még kérdezni sem kell, mondják maguktól.

— Pedagógusnak készülök — fogalmaz tömören Sipos Beáta. — A magyar—törtéA négy diák négy egyéniség. Sipos Beáta az, aki legkésőbb döntött...

— ... de úgy érzem ez az igazi. Nagyon sok szakma, pálya megfordult a fejemben. Leginkább zenélni szerettem volna. Nyolcadik osztály után felvettek a debreceni zeneművészeti szakközépiskolába, de nem mentem oda. Féltem az akkori döntés súlyától. Nagyon fiatalnak éreztem magam ahhoz, hogy tizennégy évesen megmondjam, mi akarok lenni. Inkább a gimnáziumot választottam, mert az érettségit követően még mindig folytathatom a zenei tanulmányokat. Ám az utolsó elhatározásom szerint erre nem kerül sor. A gitározást még mindig szeretem, most is énekelek, de jobban vonz a pedagógusi pálya.

Kovács Zsolt sem egy „korán érő” típus. Igaz, ő már második' éve kitart választása mellett.

— Repülni, ez volt a vágyam nyolcadik után. Mező- gazdasági pilótának készültem, de valahogy úgy hozta a sors, megszerettem a matekot és a fizikát, emellett megismertem — persze leginkább elbeszélésekből — a mérnöki munkát. Elhatározásom végleges.

Színt vallottak a fiatalok. Elmondták belső érzéseiket, vágyaikat, de pk még igazán az élet peremén tanyáznak, kevésbé ismerik a sűrűjét. Persze ez nem is baj, lesz még idejük megismerni, élni a közepében. Azért érdekes a véleményük, amit az élet anyagi oldaláról mondanak.

Murguiy Klára: — Ha valaki elhatározza, hogy továbbtanul, ne az anyagiakat nézze, hanem a képességeit. Hiába akar valaki tervező lenni, ha semmi tehetsége sincs hozzá.

Sipos Beáta: — Szerintem egy fiatal ne alkudjon meg se anyagi, se eszmei vonalon. Próbálja megkeresni azt a célt, azt a munkát, ami örömet nyújt neki, legalább amíg fiatal. Tudom, látom, tapasztalom, a kor előrehaladtával az emberek úgy is lejjebb adják igényeiket, illetve idomulnak a lehetőségeikhez.

Érdekes megnyilatkozások. Tizennyolc esztendejük minden öntudatával mondták ezeket, s ők még bizonyára így is érzik. S Beáta még hozzáteszi:

— Általánosban nagyon nem szerettem a magyar órákat. Ebben talán szerepe van az akkori tanáromnak is.

Sípos Beáta: a pedagóguspálya áll hozzám a legközelebb

Most fordult a helyzet, nagyon is szeretem, s itt a lehetőség a megméretésre.

Eddig csak a pályaválasztásról esett szó. Nem kevésbé érdekfeszítő téma az sem, mi lesz az egyetem elvégzése után. Lehet, furcsán hangzik még erről írni, olyanokkal beszélgetni, akik az érettségin sem jutottak túl. Ez így igaz, de nem lehet csak a mát nézni, a holnap iránt sem lehet közömbös senki sem. Sipos Beáta az, akit leginkább foglalkoztat a kérdés.

— Egy diplomával a zsebben már sok mindenhez kezdhet az ember, ha elég ügyes, na és szerencséje is van. Az egyetemen én öt évig azzal foglalkozhatom majd, ami leginkább érdekel. Persze emellett még nyugodtan zenélhetek, s nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tanári diplomával a zsebemben más, azért a pályához közel álló szakmát válasszak. Hiszen az évek során még mindig változhatnak az elképzelések. A lényeg, hogy tanulhassak.

Mit lehet még hozzáfűzni? Ez egy egészséges gondolkodásmód, mert nap mint nap érik az embert külső behatások, s bizony a legszebb álomból sem mindig lehet valóság.

— Osztom Beáta véleményét — kapcsolódik az előbne izgulj, úgy is felvesznek. Bennem ott motoszkál a kis ördög, s magamat kevésbé tudom megnyugtatni.

Egy dolog azért nyugtató- lag hat. Tudják, mindent megtesznek a sikeres felvételiért, amit lehet és kell, megtanulnak. Kell ennél jobb gyógyszer?

★

Szabad-e azon megbotrán- kozni, ha valaki még nem döntött véglegesen? Azt hiszem nem, s ez nemcsak az egyénen múlik, a környezet hatása legalább olyan mérvű. Mert nem mindenki egyforma. Van aki igényli az irányítást, úgymond hagyja, hogy a mankót alátegyék. Mások — mint esetünkben a négy mátészalkai középiskolásnál — már kialakult elképzeléssel vágnak a negyedik esztendőnek. Ez jó, de az előzőt sem lehet elítélni. Mindkettőből lehet jó szakember: aki a gyerekkori dédelgetett álmát valósítja meg, vagy éppen abból is, aki az utolsó pillanatban dönti el.

Talán napjainkban háttérbe szorul a direkt irányítás a szülők részéről is. Nem akarják mindenáron rákényszeríteni fiaikra, lányaikra a saját elképzeléseiket, de az

Vonzó az egészségügyi pálya

Kovács Zsolt: műszaki szeretnék lenni

bi gondolathoz Kovács Zsolt. — Én úgy gondolom ha sikerül, életem végéig a gépészmérnöki pályán maradok, ám a már általam megismert lehetőségek is óriásiak, s ki tudja mi vár még egy magamfajta fiatalra.

Egy biztos. Valamennyien keményen készülnek az érettségire, a felvételire. Különösen a negyedik esztendő a vízválasztó. Szakkönyveket bújnak, ismételnek, új anyagot vesznek át. Többen előkészítőre járnak, s mindgn lehetőséget megragadnak a maguk képzésére. S ami igazán meglepő, sokkal kevésbé tartanak az érettségitől, mint a felvételi vizsgától. Ez pedig nem a túlzott önbizalom jele, inkább az, hogy a középiskolát már ismerik, a főiskola, az egyetem pedig a maga kis mikroködébe burkolódzik.

— Ej, de sokszor eszembe jut a felvételi — sóhajt egyet Kovács Zsolt. — Mennyivel könnyebb mást nyugtatni,

mindenképpen helyes, ha a család bevonásával választ pályát a fiatal. Több szem többet lát, mondják, s van benne valami. Ellenben az iskolai propagandának erősebbnek kellene lenni. Az egészségügyi szakra járók kevésbé ismerik a lehetőségeiket, hol tanulhatnak tovább (az orvosi egyetemen kívül), hol várják őket tárt karokkal.

Aztán abban is megerősített a négy fiatallal való beszélgetés, hogy nem hátrány kisvárosi középiskolából egyetemre, főiskolára jelentkezni. Ezt mutatják a már bevezetőben elmondott számok is. Mert aki tanulni akar, annak mindegy milyen gimnáziumba jár. A feltételek, a lehetőségek ha nem is egyformák, de mindenütt adottak.

Csak élni kell vele.

Szöveg és kép:

Sípos Béla

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET