Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
1985. november 2. ____________INDULÁS MESSZIRŐL______________ Az ismerősök homokba rajzolták a tanyát, a boltot, a kiserdőt, a kukorica- és napraforgótáblát, a sokadik útelágazást, a forró napban sárguló nagy legelőt, s a házat, melynek lakóit Kálló- semjén határában, Űjfaluré- ten kerestem. Útközben felvillantak az emlékek és adódott a kérdés: ember és környezete hogyan változott az évtizedek során á külterületen. Először negyedszázada, a mezőgazdaság átszervezésének idején jártam ezen a tájon. Akkor sokkal hosszabbnak tűnt az út, igaz nem is volt olyan kényelmes mint most. Zetoron utaztunk, s mitagadás: úgy tűnt, hogy a messzi múltba zötyögünk vissza, pedig tudtuk — vagy inkább hittük —, hogy a homokra épült házacskák szegénységben élő lakói nagy lépést tesznek sorsuk alakításában. Igaz is. Ma jóval több a látnivaló a határban. A termelőszövetkezet központjából igazi nagyüzemet irányítanak. Tisztaság, rend az udvaron is. Szolgálatban lévő portástól tudtam meg: a vezetőség a szokásos határszemlén van, nagy munkák idején különösen ■ fontos a személyes tapasztalat és a gyors intézkedés. Sok évvel ezelőtt megfordultam a tanya iskolájában is. Oda járt a tanulók apra- ja-nagyja. Ma már az épületnek nincs művelődést szolgáló funkciója. Az egy tantermes iskola fontos küldetése a körzetesítéssel véget ért. A gyermekek szakrendszerű oktatása a község szép iskolájában folyik, ellátásukról pedig a társadalmi összefogással bővített tanyai kollégiumban gondoskodnak. Jakab András háza Akácok és egymást ölelő gyümölcsfák árnyékában áll egy tanya Üjfaluréten, az Jakab András háza. Szomszéd nincs a közelben. Az idegennek hatalmas nyárfa integet hívogatóan, ám a házőrző kutya csak a gazda szavára Hátrál. Hamar megismerkedtünk. Beszélgetés közben benépesült az udvar. Láthatóan mindenki tudni és mondani akart valamit. A házigazda kevés szavú ember, amit ő nem hozott szóba a tanya múltjáról, a családról, életükről, azt elmondta a 74 éves nagymama és neki bátorodva válaszolgattak az otthon lévő gyerekek. Előkerültek a fényképek is. így könnyebb elmondani és megérteni, hogy ki hol van, mit csinál, hiszen nagy a család. Jakab András betegsége miatt évek óta nyugdíjas. A kőolajipari vállalatnál dolgozott. Az édesanya a háztartásban dolgozik. Nyolc gyermeknek adott életet, s anyai gondoskodásából ma is jut valamennyinek. A legidősebb Erzsiké. Érettségizett, Debrecenben dolgozik, pénzügyi előadó. Bori ka férjnél van, Tiszalökön él, néhány hónapos kisbaba boldog édesanyja. Óvónő akart lenni, de mezőgazdasági szakmunkás lett. Marika szintén férjnél van, Nyíregyházán lakik, egy nagy üzem SZTK-ügyintézője. Ibolya most negyedikes Nyíregyházán, a közgazdasági szakközépiskolában. Edit gimnáziumba jár Nagykállóban. Tünde ötödik osztályos, András — az egyetlen fiú a csaA megváltozott világ Péterhalom-tanyára műül vezet, attól meg — földútra térve — néhány kilométerre van a családot összetartó, múltat idéző öreg tanya. A villanyt már régen bevezették, van a lakásban tv, rádió, mosógép, centrifuga. Mindez könnyíti a háztartási munkát, lehetőséget nyújt szórakozásra, és állandó kapcsolatot biztosít a külvilággal. A házak egy részét elhagyták, lebontották Üjfaluréten. Sok tanyai ember újabb erőpróbát tett; elköltözött. Jakab András maradt. Nem a maga ellensége, nem is az újtól fél, a családjának pedig tőle telhetőén jobbat akar. A falubeli körülmények jobbak is. Sok embernek helyben van a munkaalkalom, köny- nyű bevásárolni, nem gond a közlekedés, víztoronyból folyik az ivóvíz, hamar elérhető az orvos, a gyermekek családi környezetben maradnak, könyvtár, szórakozási lehetőség is van. Sok körülmény hatására mégis azt az életformát választotta, amibe beleszületett, no meg a változtatáshoz ereje sem volna. A beszélgetésben a kérdések sora hangzott el. A válaszok pedig — ha csak félmondatok is — sokatmon- dóak. A háromgenerációs családban a nagymama a múltból sok emléket őriz. Unokáival szeretetben és megértésben él. Tudja: megváltozott körülötte a világ. Mindenesetre, amit mesél és ahogyan mondja — figyelmet érdemel. — Már húsz éve özvegy vagyok. Voltam tsz-tag, van egy kis nyugdíjam. Ritkán mozdulok el itthonról. Jártam Fehérgyarmaton, Nyíregyházán meg Debrecenben. A tanyai kollégiumot is megnéztem, de Budapestet még nem láttam. A tanyabeliekkel is csak ritkán találkozom. Van tennivaló az unokákkal éppen elég. Őket csak a jóra intem: becsüljék azt amiben élnek. Hogy nekik jobb legyen, dohányt, uborkát termelünk, jószágot tartunk, tejet is adunk el. Van a közelben bolt, telefon. Kenyeret háromszor hoznak hetenként, de a paprika, kávé, olaj gyakran hiányzik. Még így is jó, csak a boltos el ne menjen, hiszen : a tanácstagunk is. A postaládánk sincs messze, a tanácstól kijönnek ha szükséges, a pap is kijár havonta. Olvasni szeretek, csak már gyengül a szemem, új szemüveg kell. Érdekel a világhelyzet. A tv- ben legtöbbször a Híradót, meg a Hét műsorát nézem. Az emberiséget atomháborúval fenyegetik, pedig békére Iádban — negyedik osztályos. Azt mondja, orvos szeretne lenni. A legkisebb testvér Ildikó, most jár iskolaelőkészítőbe. Beköltözik a tanyai kollégiumba, oda, ahonnan nagyobb testvérei már kikerültek. Ott találkoztunk először évekkel ezelőtt, s akkori beszélgetésünk részleteit magnetofonszalag őrzi. Most újra hallgatva az akkor ötödik osztályos Borika szülőkről, családról, kollégiumról, tervekről szóló szép, kerek mondatait, bőven volt indíték megismerni a nyílt tekintetű, őszinte szavú, tudásra vágyó gyerekek otthoni körülményeit és azt, hogy meddig jutottak. van szüksége. Korábban járt nálunk valami íróféle Budapestről, neki sokmindent elmondtam az életünkről. A családfő egy élet történéseit pergeti gondolatban, de megfontoltan, tömören beszél. — A pénz lassan jött a házhoz, a család meg nőtt. Nem tudom észbentartani, hogy melyikőjük mikor ment kollégiumba, vagy mikor fejezte be az iskolát. Megszoktuk már, hogy a faluban tanulnak. A kollégium jó do- leg, 60 forintot fizetünk gyerekenként havonta. Tanyák még sokáig lesznek, igaz többségben az idősebbek maradnak itt. Az édesanya gyakran van úton, hogy ügyeket intézzen, bevásároljon, gyermekeit meglátogassa. Távollétében a lányok mondták el: — Hárman még valameddig jártunk tanyai iskolába, a kollégiumot pedig megszerettük. Nyáron van leginkább együtt a család. Sokat segítünk szüléinknek. Voltunk már kiránduláson, olvasótáborban is. Szeretjük a zenét, gyakran ajándékozunk egymásnak könyveket. Jó itthon lenni, de még nem tudjuk, marad-e közülünk valaki a tanyán. A közlekedés elég nehéz: gyalog a buszhoz, azzal a vonathoz és úgy a városba. Szívesen hallgatjuk a nagymamát, amikor régi dolgokról mesél, de mi is sokat beszélünk egymás között mai világunkról, élményeinkről. Nem fogynak a tennivalók A Jakab család egy a sok közül a nyírségi tanyákon. Bizonyára sok külterületen élő ember adna hasonló választ a még sokáig aktuális kérdésekre. Feltehetően abban is egyezőek a vélemények, hogy különböző fórumokon elég gyakran foglalkoznak a kistelepülésekkel, tanyák gondjaival, s születnek a körülményeiket javító intézkedések is. A tennivalók ám nem fogytak el, csak eredményeink alapján mások lettek. Nem kerestem szenzációt, nem is csalódtam. Jakabék szerény emberek, barátságosak, boldogulásukért sokat dolgoznak. A gyermekek a hátrányokkal is megküzdve tanulnak, vagy már munkahelyük van, tehát — a társadalmi céloknak megfelelően — haladnak. A család azonban foglalkozás, iskolai végzettség, sőt lakóhely szerint is bomlóban van. Az öreg tanya pedig dacol az idővel, biztonságot jelent az otthonlévőknek, s hazavárja látogatóba, vagy szünidőre azokat, akik falai között tanultak meg járni, beszélni, itt olvasták legkedvesebb meséiket, innen indultak életútjukra. A nyolc gyermek nemcsak gondot jelent, büszkesége is Jakabéknak. Joggal, hiszen már eddig is bizonyítottak, reményük, jövőbe vetett hitük pedig megalapozott, hiszen a feltételek is változtak. Életük mai történései később emlékké halványulnak, némelyek pedig megírva talán a könyvtárak helyismereti gyűjteményét is gazdagítják majd. Mégis, igazán az lesz meggyőzően szép, ha a felnőtté lett gyermekek maguk idézik fel és adják tudtul az utókornak, hogy nagyszüleik, szüleik révén — Váci Mihály szavaival szólva — milyen messziről indultak. Szűcs Imre A tervezőnél Valahol off a kapualjban az vagyon fel T dldllUI Ült d írva> hogy pusztai sán dór építész, a beruházási vállalat mátészalkai irodavezetője. Nem lenne szerencsés ha az írás elején letagadnánk, hogy erre i címre immáron évek óta nagyon sok lévé érkezik. Ezekben a levelekben általábai valamit kérnek. Ilyesféle dolgokat mint égj három tantermes iskola tervezése Fábiánhá- zán, vagy olyasmit mint egy gazdasági épület, ez is Fábdánházán. , Nem tudom mit fog mondani Puszta Sándor, ha olvassa ezeket a sorokat, de tény hogy ha összeadnám a hozzá érkezett kéréseket, akkor nemcsak a lista lenne hosszú hanem kiderülne, hogy még az elmúlt években is volt úgy, hogy egymillió forint értékű társadalmi munkát végzett, így válaszol az őt megkereső levelekre. Elnézést az olvasótól, de valamikor együti végeztünk marxista esti egyetemet Debrecenben. Most nem a tegezés a furcsa, hanem a nem tegezés lenne lehetetlen. — Élsz egy tájban. Ismerősök között. He jól utánaszámolok, akkor terveztél itt 197( óta jó néhány száz, vagy éppen ezer házat Azt tudom, hogy otthon vagy itt, de hogyan vagy itthon az építész szemével, hogyan látod mindazt, amihez menthetetlenül közöd is van? — Nézd, elöljáróban annyit mondok el hogy szeretem azt amit csinálok. Azt hiszem. hogy az emberek életében nagyon sok mindent meghatároz az, hogy milyen hátteret, keretet tudunk adni ahhoz, ahol az emberek élnek. Honosságom miatt szerencsém van abban és azzal, hogy ismerem az itteni embereket. A paticsfalat, a nádtetőt, a szalmatetőt. Nos, történt itt valami, ma is így mondom, hogy valami óriási, amikor ezek a nádas és szalma háztetős emberek elkezdték az életforma forradalmát. Én magamban ezt így hívom, így nevezem, és biztos vagyok benne, hogy ez a forradalom az elmúlt években, évtizedekben valóban lejátszódott. Óhatatlanul felvetődik a beszélgetésben majd az. hogy az 1970-es árvíz után a tervezői munkára nagyobb szükség, nagyobb igény, nagyobb kereslet lett. Igaz, de azért azt se hallgassuk el, hogy e vízmosta házak összedőlése, bármennyire is szomorú volt ez, utat nyitott valami másnak. Ugyanazon a telken az új háznak, és mert új volt a ház, az új életmódnak is. Manapság, ahogy a tv-t és a rádiót hallgatom, újra divatba jött a humorban, hogy Mátészalkáról szóljunk. Nem tudom, hogy azoknak, akik ezt az országot tervezik, akik az életmódján alakítanak, azok tudják-e. hogy hány új otthon épült ezen a tájon. Igen, ezres nagyságrendű az is, amit ebben az ügyben én terveztem. Persze könnyű azt mondani, hogy az ember alapfalakat rajzol, amikor ezt teszi, akarva vagy akaratlanul életmódokat határoz meg. — Hogyan? Ne 'haragudj, de meg kell kérdezni, hogy amikor házat tervezünk, akkor mennyire tudunk számot vetni az. igényeinkkel? . ___IVpTn evívpeon mondom ki, de az nem miveseu igazság az hogy ma Magyarországon az építők többsége túltervez. Egyszerűbben: önmaga igénye fölé tervez. És ha én ezt forintosítom, vagy forintra fordítom le, akkor nagyon hamar kiderülne, hogy az épülő családi házak többsége igényeken és lehetőségeken felül épül. Arról van szó, és ezt se,könnyű kimondani, hogy legalább harminc százalékkal drágábban építünk, mint ahogy építhetnénk. Ezt az ember természetesen elmondja annak, aki építtetni akar, de időnként hiába beszélünk. Él Magyarországon jó néhány olyan típusterv, aminek semmi köze nincs a remélhető, vagy az abban a házban megtervezhető életmódnak. — A tervező dolga, hogy kiszolgáljon? — Szerintem a tervező dolga, hogy ezekhez az otthonokhoz hozzásegítsen embereket. Bevallom, hogy nem tudom, hány házat terveztem eddig, de még nem terveztem úgy házat, hogy ne képzeljem bele az embert, aki lakni, élni fog ott. Azt hiszem, hogy beszélni kell róla: életünk, sorsunk nem kis mértékben függ azoktól a látszólagos külsőségektől, amit egy lakás, vagy épben a lakásban élés jelenthet. Én egyfelől sajnálhatom az 1970-es árvíznek letérdelő házainkat, másfelől igenis tudom, hogy mit jelent egy házba épített fürdőszoba. Az építésznek az a dolga, hogy keretet adjon az életeknek. Egyféle foglalatot. Hát ezt csinálom. — Nemcsak mondják, hanem tudják is rólad, hogy Pusztai Sándornak elég egy levelet írni ahhoz, hogy társadalmi munkában tervezzen iskolát, termelőszövetkezeti műhelyt, vagy akármi mást. Mondják, és számon tartják rólad, hogy mintegy 200— 300 ezer forintnyi értékű társadalmi munkát végzel el évenként. Ebből lett Fábián- házán iskola, és ugyanott ebből épült tovább a baromfitelep, ebből lett gyár, öregek napközi otthona, és hadd ne írjam hogy hol iskola, iroda, óvoda, és sokrainden más. Szovjet hősök emlékműve Derecskén. __]Vp7il én iff élelí ebben a megyéíitáu, én m cikk ben ezen belü, ebben a városban. Mi az, amit tudok? El tudom képzelni, és ez nagyon fontos, hogy szívesen milyen lesz egy ház, amikor végre felépül. El tudom képzelni', hogyan élnek majd az emberek e falakon belül. Ez a dolgom. Amikor arról beszéltem, hogy erőn és tehetségen felül építkeznek az emberek, és ez a felültervezés alkalmasint elérte a harminc százalékot is, akkor nekem, az építésznek rossz érzéseim vannak. Egész egyszerűen azért, mert szeretem ezt a világot. És ha szeretem, akkor szeretem a benne lévő embereket is. Azt, aki tervért jön hozzám, azt, akit a legjobb tudomásom szerint kiszolgálok, de akinek szívesen megmondanám, és meg is mondom, hogy vélt hiúságokért százezer forintokat nem érdemes elkölteni. Élek egy tájban, és mert házakat tervezek, így érzem, alakítója is vagyok ennek a tájnak. Megálmodok egy házat, amiben majd emberek élnek. Jó lenne tudni, hogy hogyan, jó lenne tudni, hogy értelmes, hasznos, szép életet élnek. A ház, a fa nem több, de nem is kevesebb, mint a kerete, lehetősége ennek. — Hány házat terveztél? __Ni>m tudom Ezret> vagy kétezr6t> neui luuum. tööbet? Egy biztos hogy nagyon sokat. Ehhez hadd tegyem hozzá, hogy eddig még minden ház mögé, pontosabban minden hátiba elképzeltem a benne léivő embert. Azokat, akik ezt használni fogják. Lehetnek tervezői viták arról, hogy hogyan építsünk. Lehet egyfelől sajnálni a sok évszázados tapasztalát alapján épített régi házakat, és talán esküdni is lehet a tömlblakásos újakra, de azért a tervezés gyönyörű játéka korunkban is megmarad. Tudod, arra szoktam gondolni néha, hogy amit én lerajzolok, az holnap fal lesz. Amit ma lerajzolok, az akarva vagy akaratlan a holnaputáni élet. Most 1985-öt írunk, tehát amit megrajzoltam, az szolgál majd a második évezredben is. Hogy jól vagy rosszul? Nézd, erre egyetlen egy dolgot tudok mondani, hogy egy-egy felkérésre társadalmi munkában ugyanúgy dolgozom, mintha megfizetnének azért a rajzért. És igazából nem is számolom, hogy miért mit adtak. Elég sokat járok külföldön, és nyilvánvalóan sokmindent látok. Azt is, ahogy ott építenek, azt is, ahogyan ott élnek. Mondjam hozzá, hogy jó érzés magyar építésznek lenni? Hát igen, az. Lehet, hogy az embert nem emlegetik utána, lehet hogy elfelejtik, még az is lehet, hogy szidják, de egy dolog bizonyos; a házak épülnek, és az élet alakul át ezzel. Ahogyan a házak, úgy az élet is jobb lesz egyik napról a másikig. Hiszem, hogy ennek a. munkának értelme van, és azt is, hogy jóllehet nem terveztem sohasem nagyszerű épületcsodákat, amit terveztem, abban éLni lehet. Jól élni. Azt hiszem ez a legfontosabb. És ez az öröm magyarázza azt is, amit társadalmi munkában eddig megcsináltam, amit ezután csinálni fogok. A falak akkor élnek, amikor az emberek azt belakják. Én szeretem ezeket az álmokat. Bartha Gábor Kisdiákok nyomában Kill HÉTVÉGI MELLÉKLET Duray Tibor: Dózsa
