Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-18 / 270. szám
KeJet-Magyaronzág 1985. november 18. 2 „Őszi ültetéssel egy évet nyer!" Csemeték szezonja A faiskolában. Kérdések és válaszok TE FA A Nyíregyházi Városi Televízió októberi adása után sok — településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos — kérdés érkezett a városi tanácsra. Ezekből és a válaszokból készítettük összeállításunkat. A Sátor utcán van egy bérelt telke, kell-e TEFÁ-t fizetnie? (Sándor Zoltánná Nyíregyháza. Május 1. tér 6.) — A Sátor utca külterület, így ott építeni nem lehet, TEFÁ-t viszont csak beépíthető telek után kell fizetni. Hogyan fogják megtudni, hogy mennyi a TEFA összege. Egyedülállók mennyit fizetnek, illetve 2500 forint alatti egy fore jutó jövedelem esetén kell-e fizetni? (9585-ös CB.) — A TEFA összege előzetes számítások szerint évi 600 forint, illetve lakásbérlet (társbérlet) esetén évi 420 forint lesz. (Ez egyben válasz Berta János Toldi u. 79. szám alatti lakos kérdésére is.) Amennyiben a lakosság többsége egyetért a TEFA bevezetésével, úgy a hozzájárulás összegéről az adóív alapján szereznek tudomást. Egyedülállók fizetési kötelezettsége azonos az előbbiekkel, azonban ahol az egy főre jutó jövedelem 2500 forint alatt van, a mentesítést kérni kell. Ezt a jövedelemhatárt a tanácsrendelet megemelheti. Két zártkertje van, egyik bérelt, a másik saját, azon gazdasági épület és a lakása van. Ebben az esetben háromszoros TEFA-t fog fizetni? (Név nélkül.) — A zártkertek után településfejlesztési hozzájárulást nem kell fizetni. A lakás után azonban igen, akár belterületen, akár külterületen van (kivételt képeznek a szükség- lakások). Egy saját tulajdonú lakás- ban két család él. A lakás a két család résztulajdona. Kell-e fizetni mindkét családnak? (14-152-es telefonról.) — Amennyiben egy lakásnak több tulajdonosa van, egyszer kell TEFÁ-t fizetni. A fizetési kötelezettség a nagyobb tulajdoni hányaddal rendelkezőt terheli, azonban az egyetemleges fizetési kötelezettség miatt a résztulajdon arányában a teher áthárítható. Magánkereskedőként város- fejlesztési hozzájárulást fizet, ezt kell-e továbbra is fizetnie. vagy helyette lesz a TEFA? (Tóthné Bányász Irén 12-492-es telefon.) — A város, illetve a községfejlesztési hozzájárulás fizetési kötelezettsége 1985. december 31-én megszűnik. Magánkereskedői tevékenysége után nem kell TEFÁ-t fizetnie. A településfejlesztési hozzájárulás fizetésénél nem a tevékenysége az irányadó, hanem az, hogy van-e lakástulajdona, lakásbérlete, vagy a jogszabályban meghatározott egyéb ingatlana. V ___________ A faültetőknek kedvez a jelenlegi ősz. A Szamos menti Állami Tangazdaság Fehérgyarmati Kerülete gyümölcsfacsemeték forgalmazásával is foglalkozik. A hűtőház melletti területen a rá- kóczifalvai tsz faiskolájából szállított oltványokat árusítanak. Hatféle alma, háromféle körte, 2 fajta őszibarack, ugyanennyi kajszi, de 6 fajta meggy is vásárolható, naponta 8—16 óra között. A Amióta megjelent a Kc- Iet-Magyarországban, hogy Tégláson fegyvereket, lőszereket és gyakorló rendőregyenruhát loptak a körzeti megbízott irodájából, azóta a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kíséri a rendőrség munkáját: vajon sikerült-e valamilyen nyomra bukkanniuk, vajon közelednek-e a tettesek kézre kerítéséhez? Erről beszélgettünk dr. Vasas Szilárd rendőr századossal, a Sza- bolcs-Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetőjével. — Igaz, hogy a bűncselekmény Hajdú-Bihar megye területén Had házltégl ásón történt, de ez nem jelenti azt, hogy csak a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság dolgozik az ügy felderítésén. A kiemelkedő társadalmi ve- szélyességű ügyek felderítése az ország minden rendőrének alapvető feladata. Mikor szereztek tudomást a fegyverlopásról? — A bűncselekmény elkövetéséről azonnal tájékoztatást kaptunk hajdú-bihari kollégáinktól, s velük együtt egy sor intézkedést tettünk a tettesek felkutatására. Jelenleg is több nyomozócsoport dolgozik a nyomozati tervekben rögzített feladatok végrehajtásán. Van-e már valamilyen értékelhető információ? — Értékellhető információk már a helyszíni szemle során is keletkeztek, ugyanis a tettesek minden bűncsecsemeték — minőségüktől függően — az előző évekhez hasonló áron vásárolhatók. A szakemberek azt tartják, aki ősszel ültet, egy évet nyer. A tangazdaság szakemberei a vevők igényeihez igazodva rendelnek újabb szállítmányokat, s míg a talaj át nem fagy, addig kínálják a gyümölcsfákat az érdeklődőknek. lelemény helyszínén elváltozásokat okoznak, így bármennyire elővigyázatosak, bizonyos értelemben hátrahagyják névjegyüket. A bűn- cselekmény elkövetése óta még csak napok .teltek el1, de máris több értékes információ áll rendelkezésünkre. Bizonyára tudják az olvasók, hogy az ilyen ügyekben mindaddig folytaltjuk a nyomozást, amíg meg nem találjuk a tettest, vagy a tetteseket. Emlékeztetni szeretném a Kelat-Magyarország olvasóit, hogy fegyverszerzés miatt történt már bűncselekmény a Ferihegyi repülőtér közelében, amikor Gyulai Károly rendőr alhadnagy vált a bűncselekmény áldozatává. A nyomozás akkor is eredményes volt, s a tettesek elnyerték méltó büntetésüket. Mit kér a rendőrség a lakosságtól? Az imént említett esetben is sok segítséget kapott a rendőrség a lakosságtól, épip ezért most is köszönettel veszünk minden olyan információt, amely a bűncselekmény felderítését elősegítheti. A segítség mellett a lakosság .türelmét, megértését is kérjük, mert ezekben a hetekben fokozzuk ellenőrző tevékenységünket. Mindany- nyiunk érdeke, hogy az ilyen bűncselekmény tettesei minél hamarabb kézre kerüljenek, ezért a továbbiakban is azt kérjük, hogy az eddigiekhez hasonlóan bejelentéseikkel segítsék, támogassák munkánkat. (b. j.) Fegyver, lőszer, egyenruha Gyorsintsrjú a rendőri nyomozásról A tárgyalóteremből Baleset vagy más? Emberileg érthető, ha az anya még akkor is menteni igyekszik gyermekét, mikor az őellene fordult. Mai bűnügyünkben is hasonló a helyzet. A huszonöt esztendős nagycserkeszi Balogh István — kis családi iszogatás után — édesanyját szúrta meg. Anya, lánya és a vádlott egybehangzóan állítják, hogy csupán véletlen baleset volt az egész. Az orvosszakértő és a korábbi vallomások -azonban mindennek az ellenkezőjét támasztják alá. Sportnyelven szólva, most döntetlen az állás, mert a megyei bíróság első fokú döntése elmarasztalta a vádlottat, ő azonban fellebbezett, s ezért a Legfelsőbb Bíróságra vár a jogerős ítélet meghozatala. Balogh István személyiségétől mindenesetre nem áll távol hasonló cselekmények elkövetése. Már tizenöt évesen bíróság előtt állt (ekkor rablás, súlyos testi sértés és erőszakos közösülés volt ellene és társai ellen a vádpont). Azóta még négyszer ítélték el garázdaság, lopások, súlyos testi sértés kísérlete miatt, legutóbb pedig azért, mert két emberre rágyújtotta a tanyát. Hogy még hosszabb legyen a lista: ezzel az ügyével párhuzamosan a nyíregyházi városi bíróságon is folyik ellene eljárás; garázdasággal, testi sértés kísérletével vádolják. Május 20-án történt a bűncselekmény. Baloghék otthon iszogattak, majd valami apróságon összekapott anya és fia. Olyannyira, hogy Balogh úgy döntött, ő bizony inkább az udvaron alszik. Kivitte a paplant, majd szólt testvérének, hogy vigyen ki cigarettát, gyufát és párnát Is. Vele is összeveszett Balogh, s miközben édesanyja csitltani próbálta, valahogyan a bicska is előkerült. Igaz, a bíróság előtt tett vallomások szerint ez csak azért volt a kezében, mert szalonnázott. Az viszont tény, hogy a vádlott édesanyját kórházba kellett szállítani, s fiának a késétől sebesült meg — életveszélyesen. A megyei bíróság Balogh Istvánt életveszélyt okozó testi sértésben találta bűnösnek, s ezért négy év fegyházra ítélte, s elrendelte a szigorított őrizetét, valamint a kényszergyőgyí- tását. Hogy a vádlottnak, vagy az, első fokú bíróságnak van-e Igaza, arról — jogerős ítélettel — a Legfelsőbb Bíróság dönt majd. Pók a fúvókában Melegük van a hideg miatt Ezekben a napokban a TIGÁZ dolgozóinak igencsak melegük van. A gázfűtés miatt, sőt inkább amiatt, hogy sok helyen még nincs gázfűtés, de már van gázelosztó vezeték. Októberben a TIGÁZ nyíregyházi kirendeltségéhez 600 hibabejelentés érkezett. A gázkészülékek hibája többnyire hamar elhárítható. A legtöbb panaszt az okozza, hogy a gázkészülékek gyújtólángfúvókája el- tömődik, s ezért a tulajdonosnak a készüléket nem sikerül működésbe hoznia. Érdekes, hogy a dugulást gyakran pók okozza. Annak ellenére, hogy a TIGÁZ szakemberei éjjelnappal, szombat, vasárnap is megfeszített erővel dolgoznak, mégis összezsúfolódtak az új vezetékek mentén végzendő üzembe helyezési munkák: fel kell,szerelni a gázmérő órákat, a készülékeket be kell szabályozni, és a fogyasztókat a gázkészülék használatára meg kell tanítani. Aztán elég sok a gond az intézményekben lévő gázkészülékek beüzemelésénél is. Jó lett volna, ha az adott intézmény már szeptemberben kipróbálta volna: minden rendben van-e? Gond, hogy sajnos csak a közeljövőben kerülhet sor Nyíregyházán a Kótaji úti, a Rigó utcai, a Korányi Frigyes úti, a Zenta, a Budai Nagy Antal, a Virág, a Színház, az Ív utcában, illetve a Malom közben épült gázelosztó vezeték üzembe helyezésére. Ezeken kívül a már üzemelő vezetékek mentén Nyíregyházán a Kert és az Ady utcák térségében összesen mintegy 100—150, Vásáros- naményban 70, Tiszavasvári- ban pedig 40 lakásban felszerelt gázkészüléket kell üzembe helyezni. Tiszavasváriban 36, Nyírteleken 18, Nyíregyházán 154 lakást és 7 vállalat gázbekötését októberben végezték el. (csgy) Emlékmű A ligha tudják sokan Nyíregyházán, hogy városunk egykori pedagógusa, a neves középiskolai tanár, Ambrózy Géza világraszóló emlékművet állított magának. Ö volt ugyanis az, aki amikor szeme világát elveszítette, életét a vakok szolgálatába állította, s többek között megalkotta a pontírásos logaritmustáblát. Elsőként és egyetlenként a világon. Hogy mindez mit jelent, azt látó ember aligha foghatja fel. Nem is célom, hogy Braille-írással készült tankönyveit, oktató alkotásait méltassam. E nagyszerű ember alakja más gondolatokra serkent. Olyanokra, melyek azt kutatják: mitől Válik személyiséggé egy ember, hogyan képes az értelmiségi lét teljességét élni valaki akkor is, amikor sorsát tragédia sújtja. Mitől válik, vált az ember olyanná, hogy emlékezete halála után húsz esztendővel a legjobb hagyományok közé sorakozik. Meggyőződésem: nem kell olyan rendkívüli tulajdonságok után kutatni, melyek csak keveseknek adatnak meg. De igenis fel kell fedezni azt a tartást, méltóságot, hivatástudatot, amely bármely munkahelyen bárkit felemelhet, ha mélységes felelősségtudat hatja át. Bocsánat a hasonlatért, amely sajnos valódi példa: ha egy értelmiségi ember hivatásának gyakorlása közben késéskor arra hivatkozik, hogy 12 disznajának kellett ólat építenie, akkor feltehető, hogy életműve szakterületén aligha lesz maradandó. De az se lesz vonzó és példamutató, ha mondjuk egy főiskolai tanárról az a hír járja hallgatói körében, hogy kiváló üzletember. Az az általános iskolai tanár, aki szombaton a piacon kínálja uborkáját, aligha lesz másról emlékezetes tanulója előtt. Mert baj az már, ha valaki mást csinál, mint ami a hivatása, komoly gond, ha feladja azt, hogy tanult és vállalt szakmájával építse meg egy nemzedéken, vagy többön is ható emlékművét. Sokat beszélünk jó ideje arról, hogy a nevelő legyen példakép, a tanár legyen egyéniség és vonzó személyiség, hogy szellemének, szemléletének korokon túli hatása tisztelettel idézze alakját az idő múlásával is. Ambrózy Géza mellett tanárok sokaságát sorolhatnák Nyíregyházán, Kisvárdán, Nagy- ecseden, Mátészalkán is. A szeretettel idézett gúnynevek, a tanár úr bravúrjai, memóriája, nevelésének későn, de felismert hatása, a legendává nemesedett történetek mind-mind azt mutatják: adott a lehetőség annak, ki életét arra használja, amire szánatott. Nyíregyházán most emléktáblát avattak Ambrózy tanár úrnak. Jó lenne hinni, hogy sok, ma élő, maga után nyomot hagyó nevelő érdemli ki ugyanezt egykor, hálás tanítványaitól. Köszönetként. (bürget) Nem (csak) a füst lég sokan vagyunk a vonaton, de azért jut mindenkinek ülőhely. Nemdohányzó kocsiba szállók, zömmel kisgyerekes anyák, idős asszonyok társaságában. Épp hogy elindulunk, amikor a kocsi közepét elfoglaló népes társaság egyik tagja cigarettásdobozt kínál körbe. Rágyújtanak. A hozzám legközelebb ülő fiatalemberhez fordulok: „Ne haragudjon, de ez nemdohányzó”. A fiatalember tétován rám néz, s már-már felállna, hogy kimenjen a folyosóra, amikor a társaság hangadója, egy középkorú férfi rászól: „Maradsz a helyeden, akinek ilyen kényes az orra, az menjen másik vonattal, vagy üljön taxiba!”. Harsány nevetés. Megkockáztatok némi szelíd ellenvetést, de erre már olyan szitokáradat, any- nyi trágárság zúdul rám, hogy a megaláztatás torkomra forrasztja a szót. Kalauz sehol, a többi utas jobbnak látja, ha nem kel védelmemre. Feladom, összeszedem a holmimat, és átmegyek egy másik kocsiba. Ez is nemdohányzó. Behúzódom az egyik sarokba. Előttem egy asszony ül kamasz lányával. A csitri lehúzza az ablakot, anyja rágyújt. A hideg levegő és a füst egyenesen az arcomba csapódik. Szó nélkül nyelem. Gönczi Mária Olaj a tűzre ajnos megszokottá vált már az utóbbi Időben Fehérgyarma- 1 ton, hogy háromnégy órát kell várni, ha valaki a város szívében lévő Afor töltőállomásnál tankolni akar. Szombati napokon, ha meg is érkezik az utánpótlás, délre már nincs szuper, s hétfő délelöttig üres tankkal várakozni kell. Többször szóvá tettük már azt is, hogy forgalombiztonr sági szempontból kedvezőtlen és baleseveszélyes helyen van a töltőállomás. Gond, hogy a háztartási tüzelőolajból sem képesek megfelelő mennyiség tárolására. Az 1972—78 között készült rendezési terv a benzinkút kitelepítését javasolta. Az Afor miskolc-perecesi területi központja és Fehér- gyarmat tanácsi vezetői megállapodtak: a VI. ötéves tervben megtörténik az új helyre költözés. Eltelt öt év, s gazdagabbak lettünk egy újabb ígérettel: a VII. ötéves tervben az új kút is benne lesz. A napokban kiderült: semmi sem biztos. Csak az, hogy a gond nem oldódott meg, s beköszönt az igazi hideg, még nagyobbak lesznek a lakosság tüzelési gondjai. A városi tanács a rendezési tervben megfelelő helyen biztositja a területet, így a végleges megoldásra is sor kerülhet. Addig a mostani szállítási gond olaj a tűzre. Molnár Károly xxxxxxxxxxx BRNKI HIRflDD XXXXXXXXXXXX Yjjl firj; f*** Bä r fBln Jd / SS*/- JfJH' Készül az 1985—86-os tanév első híradója a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskola tv- stúdiójában. A kéthetenként — szerdán — jelentkező, húszperces műsorban az iskola és a kollégium életét dolgozzák fel a stúdiószakkör tagjai. Képünkön: Dömötör Sándor stúdióvezető irányítása mellett készül a Bánki Híradó, (császár)