Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-18 / 270. szám
Sportrovatunk tartalmából OSSZON AZ EGÉSZSÉGÉÉRT! □ MIT REJT A ZSÁKBAMACSKA? Q HÉTSZÁZAN A KISPÁLYÁN □ HAJNAL AZ ERDŐBEN □ BAJNOKI LABDARÜGÖ-MÉRKÖZÉSEK V-------------------------- ^ Genf készen áll Kedden kezdődik Genfben a szovjet—amerikai csúcstalálkozó, amelyet hatalmas érdeklődéssel vár a világ. A konferenciaváros felkészült a nagy találkozóra; a tanácskozásra minden készen áll. A genfi csúcstalálkozón napirendre kerülő legfontosabb kérdések álltak a szovjet sajtó figyelmének középpontjában szombaton. A Pravda genfi jelentésében hangsúlyozza: választani kell a csapásmérő űrfegyverek létrehozása és a meglévő nukleáris fegyverzetek csökkentése között, mivel a kettő összeegyeztethetetlen egymással. Tízezren vettek részt szombat délután a csúcstalálkozót yáró Genfben azon a béketüntétésen, amelynek résztvevői Rónáid Reagentől és Mihail Gorbacsovtól jelentős eredményeket sürgettek az atomfegyverek leszerelése érdekében. Évek óta ez volt a legnagyobb politikai megmozdulás a városban. Reagan amerikai elnök szombaton este — mintegy nyolcórás repülőút után — már megérkezett Genfbe a kedden kezdődő szovjet— amerikai csúcstalálkozó színhelyére. Az NYVSSC NB I-es férfi röplabdacsapata vasárnap biztos győzelmet aratott a Kazincbarcika eilen. Képünkön Dorogi és Prékopa „légi bemutatójáf’láthatjuk. Tanácskozott a megyei népfrontértekezlet ■ néhány százat nem sikerült átadni, vagy megépíteni, inkább az utóbbiról esik szó. Valójában észre kell venni a napi kis és nagy örömöket, eredményeket is, hogy ne fosszuk meg magunkat a sikerélménytől, ami nélkülözhetetlen a holnapi újrakezdéshez, a munka folytatásához. Hangoztatta: a népfrontra nemcsak a politika közvetítésének szerepe vár, hanem e politika aktív alakítása is. A következőkben a nagyobb tevékenységi formák mellett a fő figyelmet a napi, apró munkára kell fordítani. Végül a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetése nevében köszönetét fejezte ki a népfrontértekezletnek a tartalmas munkáért. A vitában felszólalt: Mészáros János, Kormány Margit, dr. Czégé Zoltánná, has- kai Károly, dr. Figula Györgyné, Fodor János, Tisza Miklósné, Rézműves Mi- hályné, Bürget Lajosné, dr. Margócsy JózSef, Biró Béla, Úri Dezső, Antal Miklós, dr. Széles Csaba, dr. Almási Sándor. A vitában elhangzottakat Soltészné Pádár Ilona foglalta • össze. A megyei értekezlet résztvevői egyébként itt kapták kézhez a „Népfrontmozgalom Szabolcs- Szatmárban” című bibliográfiát és levéltári tájékoztatót. A szünetekben a résztvevők a korszerű táplálkozási bemutatót is megtekintették. Ezután került sor a különböző bizottságok, tisztség- viselők megválasztására. Megerősítették a korábban már megválasztott 104 tagú megyei bizottságot, megválasztották a pénzügyi és ellenőrző bizottság tagjait, a népfront országos tanácsa szabolcsi tagjait. A népfront kongresszusára 38 küldöttet választottak. Megtartotta első ülését az újjáválasztott megyei bizottság, amely megválasztotta a huszonöt tagú elnökséget. A népfront megyei elnökévé Körtély Sándort, az OTP megyei igazgatóját választották, alelnöknek Lakatos Andrást, Leitner Istvánt, dr. P. Szabó Gyulát, Tisza Istvánt és Siska Józsefnét. Tiszteletbeli elnökké újjáválasztották Porzsolt Istvánt, a tanárképző főiskola nyugalmazott főigazgató-helyettesét. A népfront megyei titkára Soltészné Pádár Ilona, titkárhelyettes: dr. Csermely Tibor. Az elnökség tagjai: Bog- dányiné Mészáros Ágnes, Bodzás Erzsébet, Csonka Zoltán, Ekler György, dr. Horváth Katalin, Jéger Károly, Kovács Gyula, dr. Láczay Magdolna, Lőkös Edit, Mora- vecz Ágnes, Nagy István, Nagy László, dr. Pataki Béla, Pintér Miklós, dr. Szabó Géza és Tóth Józsefné. A megválasztott elnökségi és bizottsági tagok nevében Körtély Sándor mondott köszönetét és kérte a további együttműködést. A megyei tanácskozás a Szózat hangjaival ért véget. Nagyobb figyelem a mindennapok munkájára A falugyűléseket, városkörzeti tanácskozásokat, városi népfrontértekezleteket követően a népfront közelgő VIII. kongresszusát megelőzve került sor 430 küldött részvételével a mozgalom megyei értekezletére november 16-án, Nyíregyházán. A Móricz Zsigmond Színházban a Himnusz hangjai, a szavalat és az úttörők köszöntése után a megyei népfrontértekezlet elnöke, dr. P. Szabó Gyula nyitotta meg az ülést. Köszöntötte az elnökségben helyet foglaló dr. Márton Jánost, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatóját, a népfront országos tanácsa és az országos titkárság tagját, Varga Gyulát, a megyei pártbizottság első titkárát, dr. Timkó Imre hajdúdorogi görög katolikus megyéspüspököt, az Országos Béketanács és a Békevilágtanács tagját, Bánóczi Gyulát, a megyei tanács elnökét. Ezt követően Lakatos András, a népfront megyei alelnöke vette át a szót. A megyei népfrontértekezlet írásos beszámolóját a résztvevők előzőleg kézhez kapták, így annak ismeretében készülhettek a tanácskozásra. Az öt év tevékenységét összegező beszámolóban hangsúlyozzák: megyénkben is megnövekedett a népfrontmozgalom szerepe a lakosság informálásában, az állampolgárok időbeni és hatékony tájékoztatásában. Kiemelték az ötéves munkáról szóló beszámolóban, hogy a mozgalom választott testületéiben növekedett az ipari munkások aránya. A jövőben azonban arra törekszenek, hogy a népfrontbizottságok intenzívebb kapcsolatot létesítsenek az üzemekkel, különböző munkahelyekkel. Megfogalmazták még többek között, hogy a tsz-pa- rasztság továbbra is hagyományosan aktív tábora a mozgalomnak, s különösen pozitív az agrárértelmiség mind nagyobb részvétele a népfrontmunkában. Gond viszont a tsz-ben dolgozó asz- szonyok és fiatal tsz-tagok érdeklődésének növelése. A megyében megközelítően 21 ezer értelmiségi dolgozik, — folytatták a beszámolóban — számos mozgalmi területen a pedagógusok, agrárértelmiségiek, művészek, jogászok, orvosok, gyógyszerészek, köz- gazdászok^népművelők, műszakiak tevékenyen kiveszik a részüket a közéleti munkából. Az írásos beszámolóhoz Soltészné Pádár Ilona, a népfront megyei titkára fűzött kiegészítést, amelyben többek között hangsúlyozta: mozgalmas, politizáló légkörű esztendőben kerül sor a megyei népfrontértekezletre, majd a kongresszusra. Ezután a helyi népfrontbizottságokat újjáválasztó falugyűlések, népfrontértekezletek tapasztalatairól szólt, amelyek jó alkalmat nyújtottak a lakossággal való párbeszédekhez, a gondolatok cseréjéhez. — Hangot adott lakoss’á- gunk annak is — folytatta a népfront megyei titkára —, hogy az ésszerűtlen elgondolásokat, az ügyek halogatását nem szívleli. Egészséges türelmetlenséggel viseltetik viszont az alapvető gondok megoldása iránt, mint a foglalkoztatás, a közlekedés, az egészséges ivóvíz, az út, járTanácskozik a népfrontértekezlet. da, az egészségügyi alapellátás, oktatás. Mindezek mielőbbi megvalósításáért kész társadalmi munkát végezni, saját jövedelméből is áldozni, A szóbeli beszámoló részletesen elemezte a mozgalmi területek különböző tevékenységi formáit, a rétegpolitikai munkát, a hátrányos helyzetű, a tanyán élő fiatalok kulturális nevelését, az idős emberek helyzetének javítását, a fiatalok körében kifejtett tevékenységet. Elhangzott az a kérdés is, a sokféle tennivaló számbavételekor, nem vállal-e túl sokat a népfront, hiszen mindenben illetékesnek és érdekeltnek tartja magát. — Ez azon az egészségtelen szemléleten alapszik — érvelt a népfront megyei titkára — mely nagyobb jelentőséget tulajdonít annak: kié a cselekvés dicsősége, elsősége, mint annak, kiért és milyen hatásosan tudunk tenni valamit. Nem értékeljük túl magunkat, ‘ sem lehetőségeinket. Azt azonban hittel valljuk, hogy a legszélesebb körű társadalmi összefogás megteremtésére a népfront keretei adnak lehetőséget. A megyei titkári beszámolót követően Sipos Bélának, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnökének referátuma következett, majd megkezdődött a beszámoló feletti vita. A megyei népfrontértekezleten felszólalt dr. Timkó Imre görög katolikus megyéspüspök, aki a katolikus békemozgalom és a népfront kapcsolatainak történeti hátterét, kialakulását vázolta. Arról szólt, a vatikáni zsinat szellemében tovább kívánnak munkálkodni, hogy az együttműködés a legszélesebb síkon valósuljon meg. Dr. Márton János, a HNF Országos Tanácsa és titkárság tagja elismeréssel szólt a megyei értekezlet beszámolójáról és az elhangzott felszólalásokról, melyek arra mutatnak; az országos tennivalókon belül sikerült megtalálni a sajátos megyei feladatokat. Ezek között emelte ki a megye áldozatvállalási készségét, amely a tapasztat latok szerint kiemelkedik az átlagból. Sok kezdeményezés indult el a megyénkből, amelyek országos . jelentőségűvé váltak, s arról talán sokan meg is feledkeztek, kik is voltak az elindítói e folyamatnak. Utalt a beszámolóban, a felszólalásokban is érzékelhető aggodalomra is, melyet jogosnak vél, s amely a megye hátrányos gazdasági adottságaival függ össze. De a továbbiakban arra is rámutatott a gazdaságról szólva, hogy az előbbrejutás egyik feltétele országunkban: jobban, pontosabban kell tanulmányozni a világban zajló gazdasági folyamatokat, melyek igen gyorsan változnak. Fontos, hogy valóban képesek legyünk mindenütt a sokat emlegetett megújulásra. Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára a beszámoló és a vitában elhangzott vélemények gondolatgazdagságát emelte ki. Az elhangzottak között jócskán akadnak olyan megjegyzések, észrevételek, amelyek túlmutatnak a megye határán, országos érvénnyel bírnak. Hangsúlyozta, a közmegegyezés, amely országunkban alapot teremt a népi-nemzeti egység kibontakoztatásához, az alapvető célokkal való egyetértés ápolása, erősítése mindennapos feladat, újra és újra meg kell küzdeni érte, tiszteletben tartva az emberek meggyőződését. A társadalmi valóságról, a gondokról szólva a megyei pártbizottság első titkára elmondta: a gondokat, feladatokat a maguk valóságában érzékeljük, olykor azonban úgy tűnik, egyoldalúan csak a gondokat látjuk. Ha például egy-egy időszakban megépítünk több ezer lakást, de Egy leváltás története Az élet könyörtelen. Mert ilyen még nem volt a megyében, de országosan sem: a felügyelő bizottság javaslatára a Nyíregyházi Műanyag- és Fényképészipari Szövetkezet közgyűlése leváltotta elnöki funkciójából Czihály La- josnét. Pro és kontra, nyílt, őszinte vita folyt a november 13-i gyűlésen. A tagság nagy része egyetértett a bizottság előterjesztésével, s így kétség sem férhet annak igazához. Hogy miért jutott idáig az ügy, arról szól riportunk a lap 3. oldalán. Várható események November 19., kedd: Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke nagyaktíva értekezletet tart időszerű nőpolitikái kérdésekről Nyíregyházán, a TESZÖV- székházban a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nőbizottsági elnökei részére. - A munkaerő-gazdálkodás helyzetéről, a további feladatokról tájékozódnak a megyeitanács végrehajtó bizottságának tagjai nyíregyházi ülésükön. — A személyi szolgáltatások helyzetét értékeli a Mátészalkai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. November 21., csütörtök: A vágóállatértékesítés piaci helyzetéről tanácskoznak Nyíregyházán, a TESZÖV- székházban. — Egészségügyi tudományos ülést tartanak Nyíregyházán, a Jósa András Megyei Kórházban. November 22., péntek: Sza- bolcs-Szatmár megyei képzőművészek téli tárlata nyílik Nyíregyházán, a Lenin téri kiállítóteremben. — A miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából éremkiállítás nyílik Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban. November 23., szombat: A Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár megyei Tanácsa küldöttértekezletét tartják Nyíregyházán. Hideg idfi Hideg-, télies idő várható. A hét elején még lehet néhány órás napsütés, ekkor napközben 0, +5 fokig melegszik a levegő. Később a nappali felmelegedés még gyengébb lesz, napközben sem emelkedik 0 C-fok fölé a hőmérő higanyszála. Ekkor napközben is borult, ködös lesz az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —9, —4 fok között valószfnűek. Csapadék nem várható, legfeljebb hét végén. BitlW KeletVILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! iflagvarország AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLII. évfolyam, 270. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1985. november 18., hétfő