Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. november 2. „Jobban meg kell érte­nünk az emberi természetet, mert az egyetlen valóban lé­tező veszély az ember ma­ga ” (Jung Carl Gustav svájci pszichiáter.) Hatalmas, kopott íróasztal. Az szb-elnök (különben osz­tályvezető) munkatársai oly­kor ülőalkalmatosságnak is használták. Kényelmes volt rajta megpihenni. Amikor az szb-elnök szabadságra ment, ott árválkodott a kiszolgált bútordarab a szobájában, a sarokban. Egyik délután — az iroda­házban tartott ellenőrzése alkalmával — véletlenül be­nyitott az szb-elnök irodájá­ba az igazgató. Amikor meg­pillantotta a hatalmas író­asztalt, olyan lett a feje, mint a cékla. Ahogy mond­ták: felment az agyvize. Másnap reggel azonnal in­tézkedett. Cseréljék ki A. íróasztalát. A gondnok meg­lepődött. Megkérdezte, miért. Az igazgató így válaszolt: — Azért, mert ez az asz­tal A.-t nem illeti meg. A vállalatnál senkinek nem le­het nagyobb íróasztala, mint az enyém. Érti?! Értette. A. csodálkozott, amikor szabadságáról meg­érkezve benyitott az irodájá­ba, s egy új íróasztalt talált a régi helyén. (Nem telt el egy év, szívinfarktussal le­százalékolták.) Z., a fiatal alkotó gondol­kodású, de naiv üzemmér­nök-tanár feldúlt. — Rajtam röhög az egész főiskola. Azt mondják, med­dig tűröm még, hogy sárba ■tiporjanak? — panaszkodik, amikor négyük szabadalma szóba kerül. Egy szakdolgozatot és egy tankönyvet tesz elém az asz­talra. — Tessék, hasonlítsa össze. Állapítsa meg, milyen ha­sonlóság van a kettő között. Lapozgatom a tankönyvet és Z. szakdolgozatát. A tan­könyvben használt géptani ábrák, rajzok teljesen meg­egyeznek Z. szakdolgozatá­ban közöltekkel, olyanok, mint két tojás. — Hiszen ez plagizálás! — buggyan ki belőlem. Keserűen mosolyog. — Téved! Bár teljesen azo­nosak a szakrajzok, ahhoz sem fér kétség, hogy az 1981- ben kiadott tankönyvbe az 1977-ben megjelent szakdol­gozatból „emelték” át az áb­rákat, mégsem azonosak. Nem, mert a rajzok bizonyos részeit kiszínezték. Z., az üzemmérnök- szak­tanár egy esztendeje témave­zetője helyett tartja az órá­kat. övé a „dicsőség” a dok­tor-tanároké meg a pénz. ök a hatalom birtokosai, Z. kiszolgáltatott. Azóta gondolkozom ismét ezen, amióta újra olvastam Marxot. Zsenialitását csodá­lom, hiszen ahol más filozófu­sok és gondolkodók dolgok kö­zötti viszonyt láttak csupán, ő az emberek közötti bonyo­lult viszonyt fedezte fel. A hatalom viszony. Lehet tárgy és bármi más is, akár helyzet, szituáció, amelyet csak az egyik ember birtokol, csak ő rendelkezik vele, s ha már annak a valaminek a birtokában van és ha olyan a természete (!) visszaélhet vele mindazokkal szemben, akik annak nincsenek a bir­tokában. S a birtoklónak a kiszolgáltatottja vagy azzá válhat. Valaminek a birtoklása, vagy annak a hiánya, vi­szony eleve magában hordja a hatalommal való visszaélés lehetőségét. A hatalomról ne­kem legjobban Marx fogalma­zása tetszik. Meghatározása — öt várjuk most. Neki nem derogál egy tsz-elnök- kel tárgyalóasztalhoz ülni, ha pénzről van szó! — Ne haragudjon, ha megkérdezem: ismeri a szomszédvár gyárának az igazgatóját? — Hát hogyne. Egy pad- ban ültek valamikor a kö­zépiskolában a tsz-elnök'kel. — Mi történhetett vele, hogy ígv fenn hordja az or­rát? — Ja kérem, -aki egyszer beleesik az úri betegségbe, azt abból kigyógyítani alig­ha lehet. — Hogy érti ezt? — Úgy, hogy elfelejt a visszapillantó tükörbe néz­ni. Nem is tudja, van-e ilyen. a tőkéről, mely szerint a tő­ke nem más, • mint emberek közötti viszony. Egyik a bir­tokában van, a másik meg a birtoklásának hiánya miatt szenved a másiktól. Birtoklás, viszony a tőke is, meg a hatalom is. Tehát a hatalom, a birtoklás nem­csak pénz, hanem szituáció, termetű, kék szemű főépí­tés-vezető fogja össze az együttest, ö tudja, mikor van szükség ácsra, kőműves­re, kőfaragóra, burkolóra, lakatosra, ponthegesztőre, bádogosra. Ilyenkor egy- egy órát eltöltenek T-ben, az üzemiben, a többit pedig Luxi úr épülő villájában. ri át”, a védteleneket, a hi­székenyeket. Verőfényes délidő. Nagy a ribillió a városi bérház lép­csőházában. összeverődve, felháborodva mesélik az idős, nyugdíjas emberek, mi is történt röpke fél óra alatt. I. néni remeg, T. néni, a szívverés gyorsulásától li­Farkas Kálmán: Hatalmaink cintanak is rá, de már eleve tudják, hogy a már emlékez­tetőbe leírtak nem valósul­nak meg. Mondd, hogyan le­hetünk ilyen képmutatóak? Hogyan élhetünk vissza ha­talmunkkal a közösségek kárára? Nem csak az értékek, a kézfogások, a fogadalmak is devalválódnak. A becsületet, az adott szó rangját is visz- sza kellene állítani már, vagy megálljt kiáltani .az ér­tékek elértéktelenedési fo­lyamatának. Ki vállalja? Ki kiállt meg­álljt a cezaromán iásoknak, a hatalmukkal a szocializ­mus kárára visszaélőknek, a bizalmat devalvál óknak? nak délutánján 2 órakor. Felkészültünk a fogadására. Tudtuk; szeret vadászni, azt is megszerveztük. Az új, kije­lölt találkozó napján egy órá­val a megjelölt időpont előtt a gyárból újabb üzenet érke­zett: a vezér más, fontos elfoglaltsága miatt nem tud a kijelölt időpontban a meg­beszélésen részt venni. Néhány nap múlva a gyár újabb telexüzenetben közöl­te: X (beosztása megjelölve) érkezik a tsz-be, hogy tár­gyaljon az üzletről. — Tudja hogyan van az, első számú vezető elküldi a „harmincadik” helyettesét ? .Csak azért teszi, hogy mégse érje szó érte, hogy ő nem akart tárgyalni. Mondanom sem kell, az üzletből nem lett semmi. El is úszott volna néhány millió deviza, ha a dörzsölt, az üzletekre érzékenyen rea­gáló tsz-elnök egy nemzet­közi vásáron össze nem „akad” egy, a tsz terméke iránt érdeklődést tanúsító jelenség, a társadalmi hie­rarchiában elfoglalt hely. Bi­zonyos magatartásforma, vi­selkedés, aktus, gesztus, olyan jelenség, amely olykor szinte megfoghatatlan, nem érhető tetten. Érzékelhetet­len, nem tapintható, mégis zsigerekig hatol, pusztít, ide­geket roncsol, elemészt, meg- görnyeszt, lelki rokkanttá degradál, emberséget aláz. Luxi úr pompás, télikert­tel, tetőmedencével, borhara­pó pincével és több állásos garázzsal tervezett nyaralót épít a magyar tenger part­ján. Kibulizta a telket, az építési tilalmat „olajozással” feloldotta. A „vityillót” nem kapkodja el, áthúzódó beru­házásnak tervezte. A hato­dik ötéves terviben kezdte, a hetedikben avatja. A menő, jól prosperáló vál­lalatnak T-ben működik egy állandóan ráfizetéses kóce- rája, amelyet csak azért „nyel” el az anyaüzem, mert így tervezte Luxi úr. T-től csupán egy kis kitérő, , po­tom húsz kilométerre van Luxi úr készülő családi re­zidenciája. Nyaranta így fel­tűnés nélkül, s mindig a szükséges összeállítású csa­pat, vagyis komplex brigád utazik a mikröbusszal T.-tae, de valójában* kissé odébb. Ki nézi a menetlevelet? Ki ellenőrzi? Ki számolja el? Valami bütykölnivalónak meg mindig akkor kell akad­nia T-ben, amikor Luxi úr villájában éppen a hidegbur­kolást, vagy a villanyszere­lést, a lambériákat, vagy ép­pen a télikertet kell fabri­kálni. Olykor magam is találko­zom nyaranta, úgy augusztus közepe táján egy-egy komp­lett brigáddal, ha Luxi urat B-ben kezeltek. Az aranykezűik főnöke, a norvégszakállas, hatalmas Tassy Klára: Kakas Olykor, természetesen vá­ratlanul meglepi őket Luxi úr is. Ellenőrzi pontosan, rendben mennek-e a dolgok, s az általa meghatározott ütemet tartják-e? Mert Luxi úr nagyon pontos ember. — Igazán nem panaszkod­hattunk eddig az ellátásra. Amit a közeli vendéglőben kérünk, állja a cehet. Per­sze számlát kér róla. Olykor röhögünk, amikor megkérde­zi: elmenne egy üveg sö- röcske? Nos gondolják meg — idézte Sz. a főépítésvezető Luxit. Sem őt, sem a srácokat nem érdekli különösebben, hogyan is épül Luxi úr lu­xuspalotája. A gépkocsiveze­tő kapja a kilométerpénzt, a kiszállási díjat. Hétvégeken duplán. A brigád tagjai ha­sonlóan. A kaját és a piát Luxi úr a hivatalos repijé- ből fedezi. Erről a vállalat­nak benyújtja a számlát. — Csak a precizitása bosszant — mesélte Sz. a fő­építésvezető. — Én minden alkalommal megmérem, hány köbméter sódert, mennyi cementet, téglát, klinkert, lemezt, műmárványt, stb. használunk, de Luxi úr mindannyiszor utánam mér. Ha csak szemernyi eltérés van, azonnal figyelmeztet. — No, no Sz. úr. Nem mért pontosan — s colostokkal a kezében újra mérte a meden­cét, a csatornát — meséli a a főép. vez. Mert ezt saját zsebből fi­zeti Luxi a pontos, precíz vállalati főkönyvelő. Nem tudom felméréssel bizonyítani, de talán lehet­ne : legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegünk az idős nyugdíjas emberek csoportja. Őket éri a legtöbb sérelem. Délelőttönként a bérházak­ban a szolgáltató vállalatok embere elsősorban velük ta­lálkozik. Őket játsza ki, „ve­heg. Alig kap levegőt, meg­alázták. Most érkezett visz- sza a szolgáltató vállalattól. Sír, panaszkodik. Csaknem kidobták. Pista bácsi az agy­vérzéses, egykori óvodai mindenes — csendes mun­kásember — a fejét csóvál­ja. I-néni szólal meg. — Itt járt délelőtt egy fiatalember. Ellenőrzött, babrált..: Elmeséli, miből is állt ez az ellenőrzés. Gyu­fát gyújtott, csavargatott, kopogtatott... Ezért a „mun­káért” 51 forintot kért, a ki­szállásért még további 15 fo­rintot. Ezt a bérház minden lakójának felszámolta volna, ha... T.-né rokkant szívével sie­tett a hivatalba reklamálni. — Tetszik tudni mit mondtak? Miért fáj az ne­kem, hogy mások is fizet­nek? Meg, hogy nekik is kell élni valamiből... A bérház lakóinak másik fele „megúszta” a dolgot. De mindenki készenlétben áll, hátha a hivatal embere 51 forintért babrálásra jelent­kezik. Egyik igazgatóhelyettesi rangban dolgozó műszaki fő­mérnök mesélte: — Ha valamikor a vásárban két kupec elkezdte csapkodni egymás tenyerét, s végül meg­egyeztek az üzletben, akkor az olyan volt, mint a szent­írás. Betértek a kiskocsmá­ba, megitták az áldomást. Ha a vevő még sáros maradt néhány ezerrel, s azt .mond­ta, ekkor és ekkor fizeti, az biztos volt. Rangja, becsülete volt a kézfogásnak. Most meg írjuk az emlékeztetőket anyagok­ról, alkatrészekről, határ­időkről, szállítási ütemezé­sekről, megpecsételik a ve­zérigazgatók, igazgatók, ve­zető munkatársaik, mosolyog­nak egymásra, esetleg koc­Ez csak valamennyiünk ügye lehet, a szocialista demokrá­cia kiteljesedésével érhető el. Victor Hugó a világhírű francia író így figyelmeztetett: „Semmi sem fejleszti ki gyengeségeinket inkább, mint ha hatalomhoz jutunk.” Ezzel élni áldás, visszaélni bűn. A demokráciának az a nagyszerűsége, hogy semmit sem tagad és semmit sem tagadhat meg az emberség­ből. _ Valljuk mi is, s építsük az emberek közötti viszonyok új kockáit. Bizniszt látott benne a tsz, hasonlót a gyár. Az új ter­mék gesztorságának termesz­téséről és forgalmazásáról már az ötödik telexet kopog­ták a gépek. A szövetkezet és a szomszédvár gyára kö­zött a távolság alig 50 kilo­méter. Arról kopogott a te­lexgép, ki látogassa meg a másikat. A híres, országo­san jónevű közös gazdaság elnöke utazzon-e a városba, vagy a gyár vezéri rangot viselő igazgatója a nyírségi gazdaságba. Végül ezt is pontosították. Először a vezér jön Szabolcs­ba, utána az elnök utazik hozzá. Így a hatalmak maradnak, egyiikőjükén sem esik csorba. Egyiknek sem kell „leeresz­kedni” a másikhoz. — Jó üzlet kecsegtetett. Milliókat nyert volna általa a tsz is, a gyár is, s nem utolsó sorban devizát a nép­gazdaság. Egyik nap azon­ban megérkezett az újabb telexüzenet, melyben az állt, hogy a vezér nagyon sajnál­ja, de a korábban közösen megállapodott időpontban nem tud Szabolcsba jönni. Erre a tsz egy újabb telexeit küldött. Ebben röviden azt kérdezték, mikor lenne jó a vezérnek egy újabb időpont. Válasz: X hónap Y napjá­Elharapózott a szeszelés a vállalatnál. Titkon az egyik sufniban még amolyan bög­recsárda is működött, persze néhány bennfentes tudtával, akiket egy-egy féldecivel „kenyereztek” le a hallgatá­sukért. Az igazgató arra kér­te a titkárt, próbáljanak be­segíteni a gazdaságvezetés­nek, s elejét venni az ugyan­csak elharapózott ivászatnak. — Hogyan gondolja? — érdeklődött. — Szondázással. A torkán akadt a válasz, s mielőtt nemet mondott vol­na, eszébe jutott a hamaro­san és rendszeresen kijáró féléves prémium, amelytől ésetleg eleshet, ha.. . össze­hívta a bizalmiakat s előad­ta, miről van szó. — Erre kért a diri. Gon­doltam, valóban besegíthet­nénk a gazdaságvezetésnek. Egy-egy szonda mindegyiko- töknél lehetne, s a hozzátok tartozó üzem-, illetve mű- és csoportvezetőket alkalmasint ellenőrizhetnétek. Morgás támadt. — Ez a módszer idegen a mozgalomtól. Megalázó. Ilyet nem vállalhatunk — kelt ki az egyik. — Nálad van-e már szon­da? Mert ha igen, s ha te a hatáskörödben dolgozó veze­tőket olykor-olykor meg­szondáztatod, akkor nem bá­nom. — Hová gondolsz? — Ha most megnéznénk a te szekrényedet vagy íróasz­talodat, találnánk-e benne egy kis piát? — nyomta bele a tüskét egy másik. A titkár olyan vörös lett, mint a rák. S bár nem vála­szolt rá, pillanatok alatt ér­dektelenségbe fulladt a szon­dázás ügyében összehívott tanácskozás, de a válasz ott lebegett a levegőben: — Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. Valóban: az egyetlen léte­ző veszély a hatalmával visz- szaélő ember lenne ember­társára?. ..

Next

/
Thumbnails
Contents