Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-30 / 255. szám

12 Kelet-Magyaronzág 1985. október 30 HÍREK O Egy arany- és két ezüst­érem. A hét végén Debrecenben rendezték meg a területi karate­bajnokságot, ahol a nyíregyházi kick-box karatékái is indultak. A minden ellenfelét legyőző Gönczi János biztosan szerzett aranyérmet. Egyébként ő kapta a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat. Szabó Sándor és Kulcsár Tamás második lett. O A Debreceni Akadémiai Bi­zottság Sportbiológiai Munka- csoportja „A testnevelés egész­ségügyi kategorizálásának prob­lémái” címmel ülést tart október 31-én, csütörtökön 11 órától Sós­tógyógyfürdőn, az úttörő nap­közis táborban (Blaha L. sétány 41.). O Miskolcon, az Avas Kupa országos felnőtt I. osztályú tol­laslabdaversenyen az NYVSSC versenyzői közül női párosban Vargáné győzött párjával, Dova- lovszkyval (HOSE). A férfi egyesben Arsena második, míg Andita harmadik, csakúgy, mint Vargáné a női egyesben. Férfi párosban Andita, Arsena duó bronzérmes. A női párosban harmadik Gönczy, párja Diósze­gi (H. Zrínyi SE) volt. A pont­versenyt a Honvéd Zrínyi SE nyerte, második az NYVSSC. Röplabda NB í n JEGYZET November 7. Kupa Ismét nagy sikere volt a MÉSZÖV—KPVDSZ- COOPTOURIST által megrendezett November 7. Kupa női és férfi kispá­lyás labdarúgótornának. Az idei küzdelmekre 26 férfi- és 8 női együttes nevezett. Az egy hónapig tartó selejtezők végén 6— 6 csapat jutott a megyei döntőbe. A finálékban iz­galmas csatákat követően végül is a Vásárosnamé- nyi ÁFÉSZ női és a Záho­nyi ÁFÉSZ férfigárdája diadalmaskodott, s nyerte el a serleget. Szelídül a labda. Felvételünk a TÜZÉP—Ibrány találkozón ké- szült. (Jávor) Labdarúgó-bajnokságok MEGYEI II. OSZTÁLY: élesedik a küzdelem, a megyei bajnok­ság második vonalában. A lista­vezető Tiszalök ismét nyert, kétpontos előnyt szerzett ri- 'fi­sával szemben. A Varsánygyure —Sényő összecsapáson pontosz­tozkodás történt. Változatlanul gyengélkedik a Tunyogmatolcs, ezúttal Kocsordon kaptak ki. Eredmények: Encsencs—Csen­ger 1:1, Mándok—Vásárosna- mény 2:2, Tiszabercel—-Kemecse 3:0, Panyola—Tarpa 1:2, Var- sánygyüre—Sényő 1:1, Kocsord —Tunyogmatolcs 5:1, Fényeslit- ke—Nyírtass 1:0, Tiszalök—Bal- kány 2:0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Tiszalök 11 8 2 1 33-13 18 2. Kemecse 11 7 2 2 18-10 16 3. V.-gyüre 11 7 1 3 29-18 15 4. Sényő 11 5 4 2 28-15 14 5. F.-litke 11 5 3 3 12-13 13 6. Tarpa 11 5 2 4 16-19 12 7. Kocsord 11 4 3 4 20-20 11 8. Nyírtass 11 4 3 4 17-19 11 9. Balkány 11 5 1 5 17-20 11 10. Mándok 11 3 4 4 25-22 10 11. Csenger 11 3 4 4 11-11 10 12. V.-namény 11 4 2 5 16-23 10 13. T.-bercel 11 3 2 6 25-27 8 14. Encsencs 11 2 4 5 16-22 8 15. Panyola 11 2 1 8 17-33 5 16. T.-matolcs 11 2 — 9 11-26 4 NB-s utánpótlás-bajnokság. If­júságiak: Szolnoki MÁV MTE— Nyíregyházi VSSC 4:1. Serdülők: Szolnoki MÁV MTE—Nyíregyhá­zi VSSC 8:0 (!!). Mátészalkai körzeti: Számos­becs—Jármi 4:2, Nyírcsaholy— Kántorjánosi 3:1, Fábiánháza— Nagydobos 2:0, Nyírparasznya— Vaja 0:2, Mérk—Nyírmeggyes 3:1, Ópályi—Porcsalma 4:0. Az élcsoport állása: 1. Vaja 16, 2. Nagydobos 15, 3—5. Kántorjánosi, Porcsalma és Nyírcsaholy 14—14 ponttal. Fehérgyarmati körzeti I. osz­tály: Szamosujlak—Szamossályi 2:2, Méhtelek—Nagyszekeres 2:2, Vámosoroszi—Szatmárcseke 1:2, Tiszakóród—Túristvándi 7:0, Pe- nyige—Jánkmajtis 4:0, Kölese— Tisztaberek 1:9, Kisar—Csegöld 3:2, Nagyar—Palád SE 2:0. Az élcsoport állása: 1. Méhtelek 20, 2. Jánkmajtis 18, 3. Tiszakóród 18 ponttal. Nyíregyházi körzeti I. osztály: Kálmánháza—Nagycserkesz 0:0, Napkor—Biri 5:0, Gávavencsellő —Bashalom 2:0, Tiszadob—^Nyír- pazony 5:0, Üjfehértó—Kótaj 1:4, Mg. Főiskola—Demecser 0:1. A bajnokság állása: 1. N.-cserkesz 11 8 3 - 37- 7 19 2. Kótaj 11 8 2 1 28- 9 18 3. Napkor 11 7 3 1 41-13 17 4. Nyírtelek 11 6 1 4 36-24 13 5. Üjfehértó 11 6 1 4 19-15 13 6. Oros 11 5 1 5 18-14 11 7. Tiszadob 11 5 1 5 23-23 11 8. Demecser 11 5 1 5 25-26 11 9. Gávav. 11 5 — 6 20-16 10 10. K.-háza 10 4 2 4 18-18 10 11. Mg. Főisk. 10 4 1 5 23-16 9 12. Biri 11 4 1 6 16-29 9 13. Ny.-pazony 11 3 1 7 21-30 7 14. Kék 10 2 2 6 12-35 6 15. Bashalom 11 1 3 7 9-34 5 16. Ny.-ibrony* 10 1 1 8 10-44 — * = 3 büntetőpont levonva. II. osztály: Nyírkércs—Érpatak 2:0, Apagy—Bököny 8:1, Tiszate- lek—Búj 0:3, Nyírtura—Geszteréd 6:1, Nyírjákó—Vasmegyer 2:4, Nyírtét—Tiszaeszlár 3:3, Ramo- csaháza—Tiszanagyfalu 1:1. Az élcsoport állása: 1. Vasmegyer 18, 2. Búj 17, 3. Apagy 17 pont­tal. Meddig A** Bokszkesztyű és futball! Ho­gyan kerülnek egymás mellé? Aki látogatója az ökölvívó­mérkőzéseknek, bizonyíthatja: a bokszolok keresik az alkal­mat, hogy nyomban a kezdést jelző gongszó után nagy erejű ütést helyezzenek ellenfelükre. Amennyiben ez sikerül, a szen­vedő fél „tisztelője” lesz tár­sának, s amíg tart a mérkő­zés, emlékezteti a bevezető mozzanatra. Egyszóval: a na­gyot ütő tekintélyt szerez ma­gának. A tekintélyszerzés a labdarú­gásban is fellelhető. Vannak, akik félelmetes cselezők híré­ben állnak, vannak akik hatal­mas lövéseikről ismertek. Ezért természetesen nagy tisztelet, szoros védőőrízet dukál egy- egy mérkőzésen. Aztán van­nak, akik a tekintélyszerzés­nek másik módját választják. Ezek — ahogy mondani szo­kás — „bemutatkoznak” az el­lenfélnek. De az ismerkedés­nek nem a régen elterjedt módját, a kézfogást választ­ják, hanem az első találkozást igyekeznek maradandóvá ten­ni. Sajnos, az ilyen formájú te­kintélyszerzés — különösen a hazai pálya légkörét élvezve — lehet igen hatásos. Egy-egy ki­adós rúgás a bokára, térdre — alaposan lelohasztja a vállal­kozókedvet. A rúgást kapott já­tékos az esetek túlnyomó több­V, __________________________ Diáksport Befejeződött a mátészalkai körzet középiskoláinak atlé­tikai bajnoksága, örvendetes a nyírbátori 140. szmk. jó szereplése, minden ügyessé­gi számot megnyertek. Ba­logh Sára gerellyel 31,90 mé­terrel ezüstjelvényes szintet dobott. Környezetvédelmi túra TOTÓ Kedden egy mérkőzést ját­szottak a férfi röplabda-haj- nokságban. A Megyeri úti te­remben a Tungsram 48 perc alatt fölényes, 3:0 (6, 2, 2) arányú győzelmet ért el a Nyíregyházi VSSC ellen. Mai műsor Labdarúgás. Mátészalkai MTK—NYVSSC előkészüle­ti mérkőzés Mátészalkán 13,30 órakor. Szombaton délelőtt környezet- védelmi túrát rendezett a me­gyei természetbarát szakszövet­ség a baktalórántházi erdőben, örvendetesen sokan vettek részt a túrán, tizenhét intézményből, egyesületből közel ötszázan. El­sősorban nyíregyházi, mátészal­kai, kisvárdai és természetesen a baktai iskolák diákjai. Bujról 25 tanuló érkezett a helyszínre úgy, hogy Ófehértón szálltak le a vonatról, majd gyalog a Mó­ricz Zsigmond túra útvonalán mentek át Baktára. Közben ösz- szegyűjtve a kirándulók által otthagyott „emlékeket”. Különösen sok szemetet talál­tak a résztvevők a 41-es (Nyír­egyháza—Vásárosnamény) és a Baktalórántháza—ófehértó kö­zötti út mindkét oldalán. A baktai erdő többi, a kirándulók által látogatottabb részein a ko­rábbiakhoz képest kevesebb ösz- szegyűjteni való akadt. Ügy tű­nik, az autós kirándulók kevés­bé vigyáznak az erdőre, mint a gyalog túrázók. A baktalórántházi erdészet dol­gozói példásan felkészültek a rendezvényre, irányították és se­gítették a munkát. Amely során végül is 38 köbméter (!) szemét került helyére. Megalapozottnak tűnik a remény: a túrán részt vett fiatalok nem fognak az er­dőkben szemetet hagyni maguk után, és ezzel példát mutatnak társaiknak is. így kétszeresen is hasznos volt a túra. Tarcsa Bálint 1. Düsseldorf—Saarbrücken 1 2. Frankfurt—VfB Stuttgart 1 x 3. Uerdingen—I. FC Köln 1 2 4. Fortuna Köln—Kassel 1 5. Oberhausen—Karlsruhe x 6. Solingen—Darmstadt 1 2 7. Fiorentina—Intemazion, x 2 8. Lecce—Udinese x 1 ft. Napoli—Juventus 1 2 10. Roma—Verona 1 x 11. Arezzo—Sambenedettese 1 12. Catania—Lazio 2 13. Palermo—Pescara x Pótmérkőzések: 14. Nürnberg—Hamburg x 15. Ascoli—Genoa 1 16. Cagliari—Perugia x Eredmények. Futó CSU. Lányok: 1. Báthory G. (Nyír­bátor) 68,5, 2. Rákóczi G. (V- namény) 58, 3. Esze Tamás G. (M.szalka) 48. Fiúk: 1. Esze Tamás G. 72, 2. Gépé­szeti Szk. (M.szalka) 52, 3. Baross mgszk. (M.szalka) 48. Csapatbajnokság: Lányok: 1. Báthory G. 84, 2. 140. szmk (Nyírbátor) 70, 3. Esze Ta­más G. 66. Fiúk: 1. Esze Ta­más G. 92, 2. Gépészeti szk. 80, 3. Baross mgszk. 68. I (miski) ségében szolid, tartózkodó lesz, s a későbbiek folyamán nem sok gondot okoz őrzőjének. A tekintélyt ily módon kivivők többsége a hátvédek sorából kerül ki, ám akad szép szám­mal más poszton játszó fut­ballista is. Aggasztóan terjed az efféle respektszerzés Szabolcs-Szat- már megye labdarúgásában is. Olyannyira „divatba jött” szo­kásról van szó, hogy ennek kö­vetkeztében állandó munkát je­lent a fegyelmi bizottságok ülé­seinek. Még alig kezdődött el az őszi hajrá, máris 4 (!) egye­sület pályáját kellett betiltani. A kiállítások, a tucatszámra kiosztott sárga lapok bizonyít­ják: a labdarúgópályák rendje érdekében határozottabb in­tézkedésekre lenne szükség. A szidalmazások, a köpködé- sek, a kórusban kiáltott trá­gárságok válogatás nélkül gya- láznak edzőt, játékvezetőt, el­lenfelet. Egyik partjelző me­sélte a minap: öt annyira meg­félemlítette a háta mögött alig fél méterre ordítozó tömeg, hogy már a lest sem merte be­inteni, félt a vandálok bosszú­jától. Játékvezetőket bántal­maztak tettlegesen megyénk sporttelepein az elmúlt hetek­ben. Volt olyan ifjúsági mér­kőzés. amelyen egy csapatból 4 (!) játékost kellett kiállíta­ni. Elgondolkoztató: vajon mi­lyen útravalőt kaptak ezek a fiatalok sportpályafutásukhoz? Fair play = becsületes, sport­szerű játék. De már nem az! Meddig mehet még így? Kovács György _________J Balogh pályarekordja Az idei esztendő utolsó sa­lakmotorversenyét rendezték meg vasárnap délelőtt Nyír­egyházán, a Zalka Máté utcai stadionban. A 16 futamos nemzetközi csapattalálkozón négy együttes csapott össze. Két I. ligás csehszlovák gár­da, Zsamovice és Prezolupi, a szintén első vonalbeli len­gyel Tarnow, magyar színek­ben pedig a miskolci—nyír­egyházi vegyes csapat. A nyíregyházi Kovács András vendégjátékosként a zsarno- vicei csapat tagjaként ver­senyzett. A csípős hidegben pályare­kordnak tapsolhatott a kö­zönség. A második futamban Balogh János győztes idejét két stopperórán is mérték, az eredmény mindkettőn ugyanaz: 72 másodperc, új pályacsúcs! A találkozó végeredménye: 1. Zsarnovice 33, 2. Miskolc— Nyíregyháza (Újhelyi, Szi- ráczki, Balogh, Seres) 29, 3. Tarnow 18, 4. Prezolupi 16 ponttal. KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Világablak. — Humor és történelem. II. rész. — 8,50: Kis magyar néprajz. — 8,55: Nóta­csokor. — 9,37: Beszélni ne­héz. — 9,49: Dalposta. — 10,05: Irodalmi világjárás. — 10,35: Üj zenei felvételek gyerekek­nek. — 10,50: Bach-művek fú­vósokra. — 11,03: Gluck: Her­kules és Hébé mennyegzője. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Törvénykönyv. — 13,00: Zene­kari muzsika. — 14,09: A ma­gyar széppróza századai. Ke­mény Zsigmond: A rajongók. — 14,25: Operaslágerek. — 15,00: Zengjen a muzsika. — 15,30: Szüreti népdalok. — 15,49: Kritikusok fóruma. — 16,05: MR 10—14. — 17,00: Vesz- szőparipáink. — 17,30: Az új magyar zene hónapja a rádió­ban. — 19,15: Sültgalambvacso- ra. Halldór Laxness színműve. — 20,22: Részletek az „Eperés vér” című film zenéjéből. — 20,45: Kamaramuzsika. —21,30: Háttérbeszélgetés. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Glin­ka: Kamarinszkaja. — 22,37: Beszélgetés a fogyasztói árak emelkedésének mértékéről. — 22,57: Wilhelm Furtwängler vezényel. — 0.10: Himnusz. — 0,15—4,20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Idősebbek hullámhosz- szán. — 8,50: Tíz perc külpolir tika. — 9,05—12,00: Napközben. Zenés délelőtt. — 12,10: Ope­rettfelvételek. — 12,25: Útika­lauz — üdülőknek. — 12,30: Népi zene. — 13,10: A tegnap slágereiből. — 14,00: Vándor. A múlt és a jelen érdekességei között barangol Feledy Péter. — 15,05: Ez fantasztikus. II. — 16,05: Szórakoztató antikvá­rium — a rádió bohózatalbu­mából. — 17,05: Néptáncok. — 17,20: Diákfoci. — 17,30: ötö­dik sebesség. — 18,30: Ritmus! — 19,05: Ragtime-felvételek. — 19,40: Betyárdalok. — 20,05: Rockföldről érkezett. — 20,50: „Az ész bajjal jár”. Pethő Ti­bor jegyzete. — 21,05: Bástya- sétány 77. Háromfelvonásos operett. — 23,20: Sylvie Var­tan és Michel Sardou énekel. — 24,00—0,13: Virágénekek. — 0,15—4,20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9,08: Muzsikáról versben, prózában. — 9,38: Thais. Ope­rarészletek. — 10,35: Népzene sztereóban. — 11,05: Pillanat­kép. — 11,10: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 12,10: Zene­kari muzsika. — 13,05: Mű­helyfőnökök. — 13,25: Az új magyar zene hónapja a rádió­ban. — 14,14: Slágerről slá­gerre. — 14,54: Romantikus ze­ne. — 16,00: Európai kulturá­lis fórum 1985. — Kanada. — 17.00— 17,30: Iskolarádió. — 18,04: Operaáriák. — 18,30: V materinskom jazyku. — 19,05 —19,35: Iskolarádió. — 19,35: Zenekari muzsika. — 20,45: Mindenki — másként ... — 21,05: Fiatalok a seregben. — 21,35: Zeneközeiben a magnó­sok. — 22,35: Karvezetők. — XXV/3. rész. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: Hazai előadók műsorából. — 17,20: Mikroobjektiv. \A tartalomból: Veress József kritikája az Egy asszony, négy férfi című szov­jet filmről — A gazdasági rend­őrség (Horvát Péter) — Med­dig szemlélet és mettőil pénz? (Pálfi Balázs) — Milliók tu­busban (Szilágyi Mária)] — 18.00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelő­zetes. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs) 1985. október 30., szerda MAGYAR TV 8,55: Tévétorna. — 9,00: Isko­latévé. — 9,55: Delta. — 10,20: A bábu. IX/8. — 11,20: Képúj­ság. — 14^50: Iskolatévé. — 15,50: Hírek. — 15,55: Meschka unokája. — 17,10: Képújság. — 17,15: A nyelv világa. — 18,00: Reklám. — 18,10: Életem szi­getei. — 18,50: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Jogi esetek. — 20,40: A nevem: Varga Gusz­táv. — 20,50; Johann Sebastian Bach. IV/2. — 22,20: Unokáink is látni fogják ... de hogy lát­ja ön? — 23,00: Tv-híradó. 2. — 23,20: Himnusz. 2. MŰSOR: 16,35: Képújság. — 16,40: Cim­bora. — 17,35: Sorstársak. — 17,55: Ecranul Nostru. — 18,15: Vietnami est. — 18,20: Vietnam ősi földjén. — 19,05: Mese az aranyfejszéről. — 19,10: Kis­film-összeállítás. — 20,00: „Ló­tuszt ringat a tó vize”. Irodal­mi összeállítás. — 20,20: A ma­darak már visszatértek. — 21,00: A madarak és a vihar. — 22,20: Ének a hazámról. — 22,40: Kép­újság. SZLOVÁK TV 8,50: Hírek. — 9,00: Iskola-tv. — 9,25: Zenés szórakoztató gyermekműsor. — 9,50: A győ­zelem stratégiája. — 10,45: Mor­timer őrmester. — 11,35: Üj könyvek. — 11,40: A televízió diszpécserszoJgálata. — 12,10: Hírek. — 16,05: Hírek. — 16,10: Iskola-tv. — 16,35: Szakmun­kástanulók műsora. — 17,05: Magazin. — 17,50: A szocializ­mus világa. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Katonák magazinja.— 19,10: Gazdasági jegyzetek. — 19,30: Tv-híradó. — 20.00: Li­verpooli számkivetettek. — An­gol filmsorozat 2. rész. — 21,00: Ismeretterjesztő műsor. — 21,35: Urh-kocsival — Magazin. — 22,15: Zongorakoncert Csaj­kovszkij és Rahmanyinov mű­veiből. — 23,05: Hírek. 21,25: A nap gyermekei — film II. rész. — 22,55: Hírek. — 23.00: Találkozás S. M. Reisen ne 1. ROMAN TV 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20.35: Köl­tészet. — 20,45: Politikai fórum. — 21,05: Savolta története — Folytatás film (befejezése). — 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI Béke mozi: de.: HÁZIBULI. Du.: FLORIDA, A PARADI­CSOM Móricz Zs. mozi: CSILLAGOK HÁBORÚJA T—II. SZOVJET TV 17,00: Labdarúgó-világbajnok­ság. Selejtező: Szovjetunió— Norvégia. A szünetben: Hírek. — 18,45: Ha egészséges akarsz lenni ... — 19,00: Híradó. — 19,35: A képernyő mest|^^A 21.05: A világ eseménl^fc;^ .szerda, 15,00: BANCBA­Széchenyi-bérlet. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai •öékszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Ároik u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133— 2058

Next

/
Thumbnails
Contents