Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
^FIATALOKRÓL - FIATALOKNAK^ Anna—örök? (Ha nem is minden szavad igaz, én tudom, hogy nem hazudtál...) összevissza nőttem fel. Most tudnék mondani egy pár falut, de minek? összevissza. Mari nem testvérem, csak a suliban ismerkedtünk meg. A Szarvas utcán voltam nevelőszülőknél, és egy osztályba jártam vele. Félévkor kerültem oda. Nem is fogadtak be sokáig, nehogy azt hidd... Majd csak később lettek másabbak velem, amikor megnyertem egy szavalóversenyt. A Kései siratóval nyertem. Persze ezt anyám miatt is csináltam, tudod, mert négy gyerek mellé vett oda ötödiknek. Ügy kerültem hozzájuk, vagyis Máriákhoz, hogy az előző nevelőszülőm, akinél csak egy hónapot voltam, olyan ügybe sodort, hogy javítóba kellett volna vinni. Ezt úgy védtem ki, hogy bementem a gyivibe, és elmondtam mindent. Na, ezzel csak azt értem el, hogy ő soha többé nem kap gyereket, engem pedig — ha nem vállal el valaki — elvisznek. Mert bizonyítani nem tudtam róla semmit. Na és akkor jött Mari. Neki mondtam el mindent, hogy mi van, hiszen senkiben nem bízhattam. Hát kinek mondtam volna? Mari felvitt hozzájuk, elmondtuk, hogy mi a probléma. Gondolkoztak rajta egy napig. Másnap már dönteni kellett. Végül bejöttek a gyivibe és kivettek. Ügy vettek oda, hogy én már cigiztem akkor, mondjuk ittam is... Nem nagyon, de tudták ezt bent is. Megmondták nekik, vigyázzanak, nehogy elrontsam Marit. Amúgy mindenképp ki akartak adni, mert jó tanuló voltam. Az alapvető rosszasá gom nem volt meg, mint a többieknek, akik bandáztak, meg egyebek. Szóval én nem csináltam ilyen dolgokat, és mindenképpen meg akartak védeni. Na, bekerültem én ebbe a családba. Először úgy éreztem, hogy Mari szeret, két hónap után, hogy gyűlöl, azurn megint két hónap múlva, ■ ;y féltékeny rám. Nekem tulajdonítják manapság is . hogy Mari elzüllött. Tuck'd,-szipózott meg minden, és én voltam a hibás miatta. Mert nem én romlottam el, hanem ő. Én megtartottam magam, nem szipóztam, nem bandáztam, és anyám jobban megszeretett, mint őt. De bizonyítottam is! Javítottam mindenből nyolcadikban. Utána szakmunkásképzőbe mentem, ami már elég nagy baj volt, mert gimnáziumba szerettem volna, de hát... Egy évig voltam ott, amikor anyám meghalt. Mari két héttel később lelépett otthonról. Ja, azt hozzá kell tennem, hogy anyám egyszer elvált, s Marit úgy hozta ebbe a házasságba. Hát engem eleve nem akartak ott hagyni, mert apám harmincnyolc éves volt, én meg tizenhat. Nem akartak otthagyni, hogy ebből valami lesz. A gyerekekkel akartam maradni. Hároméves volt a legkisebb, a legnagyobb meg kilenc, mikor anyám meghalt. Ott akartam maradni mindenképpen. foggal-körömmel küzdöttem érte. Mondanom sem kell, hogy a temetés után nem voltunk a legjobb anyagi helyzetben. Mari dolgozott már, mert otthagyta a gimnáziumot, és apám kérte, hogy hozza haza a fizetést. Máskor nem vette el tőle, de most az egyszer kérte, mert rengeteg tartozása volt. Mari meg is ígérte, de már a következő nap nem jött haza... ...én kaptam minden oldalról Ami engem érintett, az az, hogy mindenütt azt kaptam, én azért maradtam otthon, mert apámmal viszonyom van. Olyanok voltak — hülyeség, de így volt —, hogy beteg voltam, bementem a szobába tévézni, és ott maradtam. Az öcsém helyén feküdtem. Eljött az osztályfőnököm és néhány osztálytársam meglátogatni. Az osztályfőnök előttük mondta, hogy azért fekszem itt, mert apámat várom haza. Képzeld el, mit álltam végig két évig! Ügy jártam suliba, hogy a gyiviben megmondták, ha leromlik az átlagom (elsőben 4,4 voltam), akkor elvisznek innen. Hiába, hogy anyám meghalt, és hiába ott volt a három gyerek, mosás, főzés, takarítás, amit csak el tudsz képzelni, minden. Apám három műszakba járt dolgozni, emellett még ivott is, és — később rájöttem — hogy egy hónap múlva már anyám barátnője, Juli kopogtatott az ajtón... Szóval rengeteg dolgom volt, és emellett még én kaptam minden oldalról. A gyiviben feljelentett a saját anyám, az igazi, aki eljött látogatni: hogy apámmal viszonyom van. Szóval ebből még bírósági ügy is lett, akkor a gyámhatóságot végigjárni megint... Szerencsére nem hitték el a gyiviben. Nekem hittek végül, de többször mondták, hogy menjek el, hagyjam az egészet a francba! A gyermekfelügyelőm nagyon rendes, de egy időben ő is furcsa volt. Be kellett mennem az igazgatóhoz. Előtte azt mondta, hogy csak határozottan csináljám, mondjam meg a véleményemet. Mondtam bent, hogy anyám, amikor odavett négy gyerek mellé, vette a fáradságot— mert tényleg az volt —, tíögy... Szóval (hát hogy fejezem ki magam?), meg kellett azért akadályoznia néhány hülyeségben. Es én felelősséget éreztem a gyerekek iránt, úgy érezném, az anyámat hagyom cserben, ha elmegyek. Odabent már nem állt mellém, nem védett, csak kívül. „Lehet, lehet. ..” — csak ezt hajtogatta. Mikor apám ott volt, neki is hallgatnia kellett, mert csak én beszélhettem, szóval nem volt lényeges, hogy ő mit mond... ...dac, az tényleg yan bennem! Elvégeztem a sulit, de közben sok mindenről lemondtam. Nem jártam sehová. Apám három műszakban dolgozott, csak akkor mehettem el, ha délutános volt. Ugye neki is kellett randizni Julival, ezt nekem meg kellett értenem. Es ki maradt otthon a gyerekekkel? Csak én... Szilveszterkor elmentem a barátommal. Hazajöttem, és Juli ujján ott az anyám gyűrűje! Bementem, és csak annyit mondtam, hogy gratulálok!... Nekem már eleve rosszul esett, hogy anyámnak a barátnője tesz ilyet. Erre apám azt mondta, ha nem tetszik, el lehet menni! Be akartam jönni a koliba, már minden el volt rendezve, de végül maradtam. A kicsik elkezdtek sírni, és én maradtam. Vizsga után egész nyáron otthon maradtam a gyerekekkel. Ősszel úgy volt, hogy hárqm műszakba megyek dolgozni, hogy a gyerekekre felváltva tudjunk vigyázni. Apámnak az anyja beszélt le róla. Nyár elején még el tudtam volna helyezkedni a saját szakmámban is, de az már elúszott ekkorra. Kevesebb fizetést kaptam volna az osztálytársamnál, pedig rosszabb volt a szakmunkás- vizsgája, mint nekem. Én ezt nem hagytam. Mert dac az tényleg van bennem, és nem szeretem, ha kibabrálnak velem. Na, ezért aztán inkább elmentem dolgozni egy élelmiszerboltba. Pár nap múlva már megvolt az első összetűzésem. Menni akartam szakközépbe, a könyvet is eltették nekem, de nem engedtek. A gyermekfelügyelőm is sokat szívózott velük, hogy engedjenek, bejött a volt osztály- főnököm is, ő is beszélt velük, de olyan kibírhatatlan nőszemély volt a főnökhelyettes. .. Minden hülyének lehordta az eladót a vásárlók előtt, meg ehhez hasonló dolgok. Szóval nem mehettem szakközépbe. Az üvegen voltam. Ügy raktak oda, hogy nem konyi- tottam hozzá semmit. Űjév után az egyik csaj elment, és én se egy üvegárat, semmit nem tudtam» Három hétig mégsem volt hiányom, képzeld el! Pedig a szilveszteri üvegeket hordták vissza. Amikor meg pangás volt, akkor negyven—ötven forint hiányokat hozott ki nekem sorozatban. Köteles voltam elfogadni, hogy nekem hiányom van. És ha dumáltam, akkor én voltam a hülye, mert ő tud számolni! Felmentem a központba, megmondtam, hogy nézzék, nekem ez így nem jó. Akkor mór albérletben laktam — majd azt is elmesélem, miért —, szóval .éri azt nem fogom bírni, hogy mindennap ötven forintokat fizettessen, velem. Amúgy sem keresünk sokat. Különben az üvegesek általában mind csalnak, mert könnyen hiányuk lehet, ösz- szetörök egy üveget, hát én nem fogom kifizetni! Például ha hoznak olyan üveget, amelyik csorba, hát nem veszem át, leteszem oldalra, és majd visszarakom. Ez olyan kereskedői fogás lényegében. Én is csináltam már, mert megtanultam, hogy másképp nem megy. Aztán egyszer megtalálták azt a papírt, amit én hülye vezettem, hogy mindig tudjam, hogy állok az üvegekkel. (Ezt különben a központban tanácsolták.) Csak az volt a baj, hogy hozzáírtam vagy négyhez-öthöz ötven fillért, egy forintot; hiába nem volt hiányom, nagy cirkusz lett belőle. A másik műszakban dolgozott egy lány, és azt mondták, én összebeszéltem Erikával, ketten csináltuk. Hiába mondtam, hogy miért szedtem volna ki a pénzből? Hogy utána saját zsebből kifizessem? Amikor Erika el akart menni, a főnökasszony ötszáz forint hiányt hozott ki neki. És ki kellett fizetnie! Csak Erika nem nyitotta ki a száját, én viszont igen. Annak idején Vikivel is megcsinálták ugyanezt, és akkor én melléálltam. Persze én mellém nem állt senki. Utána még úgy néztek rám, mintha én volnék a hülye, pedig előtte mindegyik nekem adott igazat. Ez háborított fel a legjobban az egészben. Na szóval elegem lett belőle. Utána meg nem találtam munkát. Ez a hely is úgy jött be, hogy segített a gyi- vi. Csak azt akartam, hogy tanulni tudjak. Itt most megígérték, hogy engednek majd. De hát már így is két évem ugrott... ...szükségem yan néha valakire öt hónapja, hogy eljöttem otthonról. A gyerekek fel szoktak járni hozzám. Bár az utóbbi időben már nem nagyon. Ott laknak szemben, és el vannak tiltva tőlem. Nem mernek jönni... Tudód miért jöttem el? Megmondom őszintén. Nem tudtam egy normális kapcsolatot kialakítani. Nézd, nekem is szükségem van néha valakire. Azon a héten apám délutános volt. Két nappal előbb szóltam neki, hogy randim lesz. Fél kilenckor a Kelet előtt kellett volna találkoznom a sráccal. És ő hazajött a nőjével fél kilenckor. Mondtam, köszönöm az egészet. En itt tartom a frontot, mindent megcsinálok, csak ő tudjon menni, tudjanak inni, meg mindent tudjanak csinálni, és ennyire nem képesek... Előtte olyat megcsinált a nője, hogy megivott egy üveg vodkát, és beszedett egy csomó gyógyszert. Én kínlódtam vele éjszaka, én hívattam ki a mentőt. A három gyerek meg rajtam sírt. Azt a cirkuszt, amit levágott, kijött ott meztelenül... Szóval nagyon be volt rúgva. Mondták a mentősök, hogy ne menjek, maradjak a gyerekekkel, de ott üvöltött a lépcsőházban értem. Most mit csináljak? Mondtam Ilinek, hogy vigyázz a kicsikre. Ügy fogta — hát ismered Ilit — a két csepp pulyát magához. Ez volt kettőkor, hatra meg mentem dolgozni. Szerencse, hogy kaptam taxit a kórháznál. Mikor visszajöttem, a kicsik odabújtak hozzám, egycsomóra. Apám ötkor jött haza, hozta Julit. Felkeltett és megkérdezte, mi van itt? Hogy odabújtak hozzám. Tudod milyen Ili, nagy szemmel néz... Az öcsém mondta, hogy Julika, már kijózanodtál, már azt hittem, meghalsz. összevesztünk megint, apám elzavart... Soha az apámat nem láttam Semmi nem volt nálam. Másnap, ahogy jött velem a gyermekfelügyelő, úgy kaptam meg a gönceimet. Most is ott van még egy takarék- könyvem. Már szóltam, de úgyse tudja kivenni, mert névreszóló. Azt csak én kaphatom. Fenntartásos, vagy hogy szokták mondani... Csak tizennyolc éves korom után kaphatom meg. Az én apám meghalt, a rendes apám, és neki volt valami vagyona. Van egy testvérem, és kettőnk között van az egész elosztva. Soha az apámat nem láttam, még nagyon kicsi voltam, amikor meghalt, részegen beleesett a Tiszába Rakamaznál. Nem is esküdtek össze anyámmal. Na meg ott volt az én jófirma bátyám, mostohabátyám. Hát az is kész fantasztikus volt! Bölcsészkarra járt egy évig, utána- pedig kidisszidált a Szovjetunióba. A SZU-ba, komolyan! Hótt részegen mentek át, és nem kapták el őket. Munkácsnál adták fel magukat, egész addig bementek. Kapott kilenc hónapot. Börtönt. Ezt a bátyámat különben nagyon imádtam. Attól függetlenül, hogy börtöntöltelék lett. Mert az lett. Vagyunk vagy hatan-heten testvérek összevissza a nagyvilágban, de ezt a bátyámat tényleg szerettem. Jó fej volt. Jól is tanult, meg verseket írt, meg ehhez hasonló dolgokat művelt. Azt hittem meghalok, amikor mondták, hogy mit csinált. A dutyit leülte, és én ezután kerültem megint haza. A gyiviből hazavitt anyám. Már felsős voltam. Akkor még egy nővéremet is hazavitt, szóval hárman voltunk otthon. Vagyis, a bátyám elment Pécsre dolgozni, de csak egy hónapig maradhatott, ameddig tűrték, hogy nem jön meg az erkölcsije. Akkor hazajött, és csinálta a fesztivált. Engem maceráit otthol, engem. A nővéremnek volt egy udvarlója, az megfenyegette a bátyámat, de értem senki nem szólt. Olyat megcsinált, hogy hazajött éjjel részegen, és durr, kaptam egy fülest. Meg — ilyet még biztos nem hallottál — belepisilt egy kólásiivegbe, behozta, és meg akarta inni előttem. Olyanokat mondott nekem, hogy ő lefekszik az ágyra, én meg maceráljam őt... Hát tudod ki? Mentem volna kifele, de be volt csukva az ajtó. Az ablaknál meg ott állt, kezében a vasalózsinórral. Tudom-e én, hogy milyen érzés vasalózsinór által meghalni? Az ember szorítja, szorítja. .. Nagyon be volt rúgva. Magyarázott és jött nekem- fele... Végül könyökkel sikerült kitörnöm a verandaüveget, és télen egy szál ingben, farmerban, papucsban szaladtam az úton végig. Kinn laktunk a falu szélén. Felvett egy kocsi, bevitt, a rendőrségen töltöttem az éjszakát. Másnap kiengedtek, összeakadtam pár baráttal, és elmentünk Naményba. Nem akartam a gyivibe visz- szakerülni... Elmentem velük anyámnak — a rendes anyámnak — a testvéréhez. Be se engedett. Elzavart, csúnyán elzavart. Pár nap csavargás után persze mégis itt kötöttem ki. Mindent leszedtek rólam, meg a hajamat nézték, nem vagyok-e tetves? Idegileg teljesen kikészültem. A pszichológus is olyan hülyeségeket csinált, hogy attól borultam ki. Ilyen kis kockákból kellett építenem, meg mi jut eszembe, ha ő így megmutat nekem egy képet, s már kapta is le gyorsan... Később bekerültem abba a suliba, ahol Marival összebarátkoztam. Ott is eleve úgy fogadtak, hogy nem lehetek jobb, mint az anyám. Miért nem lehetek jobb? Az osztályba is mikor bekerültem, beteg lettem, s délután már ott volt az osztályfőnök, hogy nem csavargok-e? Aztán meg teljesen el voltak halva, hogy lehet az, hogy én mégis megállók a lábomon. Mért hogy lehet? kell hogy valaki segítsen! Tudod miért keverednek balhékba? Mert ki fogadja be őket, mondjad már? Nézd, én most itt vagyok teljesen egyedül, senki nem áll mellettem. Mondjad már, hogy tud megállni valaki, ha senki nem segít? Mindig kell, hogy valaki segítsen.. ! En próbáltam egyedül elintézni azt. hogy legalább egy rohadt munkahelyem legyen, és nem tudtam. Nem tudtam, képtelen voltam, nem találtam, érted? Én nem akartam irodai munkát, segédmunkás akartam lenni. Bementem ebbe az izébe... Nem tudom miért tették oda ezt a munkaközvetítőt, mert semmit, de semmit nem ér. Megnéztem az egyik helyet. Kályhacsempéket kellett volna csinálni, de akik ott dolgoztak, elvadítottak. Nem fogom bírni, tönkremegy a kezem. Meg, mennyit kerestem volna? Annyiért dörzsöljem kézzel az agyagot? Már az albérletemre eleve nyolcszáz forintot fizetek, és mikor jutok el oda, hogy lesz saját lakásom? Beadták nekem az igénylést egy ilyen minigarzonra, meg van ötvenezer forint életkezdési pénzem, de mit csináljak vele? Nem vehetem csak úgy fel. Most azt akartam, hogy elmegyek Miskolcra. Valami szövőgyár nyílt, vagy ehhez hasonló. Mindegy volna, ha három műszakba. Teljesen, tökéletesen mindegy... Semmi nem köt ide. Mi köt ide? Semmi. Semmi. (Lejegyezte: Papp Dénes) H. Németh Katalin: Egy egész nap KM SÍÉI VÉGI MELLÉKLET 1985. október 12.
