Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
1985, október 5. 0 VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN A tárgyalásnak vége. A törékeny, 21 éves hajadon vádlottat elvezette a börtönőr. Az ítéletet kihirdettem, megmagyaráztam, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz. Részünkről az ügy be van fejezve. Vagy mégsem? Az ügy fogva tart, gondolataim körbe-körbe járják a bűn- cselekményt, az elkövetéshez vezető okokat, körülményeket. Le kell írnom, közzé kell adnom, hogy akinek füle van, halljon. Volt egy lány, olyan mint sok van, barna hajú, barna szemű, karcsú. Munkás családból született az egyik szabolcsi nagyközségben. Négy testvére van — két fiú, két leány. Apja a MÁV-nál dolgozik több évtizede; iszákos, erőszakos ember. Anyja szív- és idegbeteg lett az évek során, 6 éve elköltözött a családi házból és más faluban, a nővérénél húzza meg magát. A gyerekek — más lehetőség híján az apával maradtak. Részeges apjuk időként verekedett, gyakran veszekedett velük, volt úgy, hogy a szomszédba kellett menekülniük támadása elől. A megélhetésről a kereső fiú és az idősebb leány- testvér gondoskodott. Később a fiatalabb leány testvér is dolgozni ment. Az apa csak csekély összeget adott haza, rendszerint a fizetését előre elitta, hitelbe ivott és fizetéskor ezt kellett először megadnia. A leány elvégezte az általános iskolát, szakmát nem tanult. Segédmunkásként rövid ideig dolgozott, majd a háztartást vezette. A család tagjairól ő gondoskodott, mosott, főzött, takarított. Ezenkívül gondoskodott a nővére három gyermekéről. Nővére elvált, mert ütöt- te-verte a férje. A 6 és 8 éves, valamint a házasságon kívüli kapcsolatából született 2 éves gyermeke a lány gondozásában éltek. fgy élt a vádlott, testvéreivel egy fedél alatt, de magányosan. Együtt ettek, ittak, aludtak. A közös fedél nem jelentett sem érzelmi, sem lelki közösséget. Nővérével például — maga sem tudta, min veszett össze, — 1 éve nem beszéltek. Talán a szülők gyűlölködése, szeretetlen, durva kapcsolata miatt váltak a gyermekek is érzelmileg sivárrá egymás iránt. A leány titokban abban bízott, hogy partnere elveszi feleségül. A férfi sohasem bíztatta, sőt, kijelentette, hogy nem akar nősülni. Meg volt a „véleménye” a leányról — túlságosan hamar odaadta magát — a férfi ezért nem tartotta alkalmasnak feleségnek. Milyen igényes ugye? A szexuális élettel együttjáró következmények — terhesség — elhárítására nem tett a leány semmit. Egy ideig szedte a nővérének felírt fogamzásgátlót, majd mikor a nővére már nem vett gyógyszert, saját maga nem ment el orvoshoz, mert szégyellte volna a faluban felíratni a gyógyszert. Ilyen körülmények között maradt a hit; hátha nem esik teherbe. Ha pedig véletlenül mégis így járna, talán elveszi a partnere feleségül, ha nem, megszüli a gyereket, mint a nővére is. Különösebben nem foglalkeimre, én csak éjszaka vagyok otthon, akkor meg alszunk.” Férfi testvére, apja? A vádlott szerint ezek FÉRFIAK, akikkel ilyen dolgokról nem lehet beszélni. Anyja? Súlyos szívbeteg, akit nem akart terhelni ilyen gondokkal. Nagynénje sok gyerekes családanya, akinek szintén sok más baja, gondja volt és nem volt olyan meghitt közöttük a kapcsolat, hogy a leány beszámolhatott volna neki a problémáiról. A szomszédok? Csak egymás között pletykáltak, de senki sem szólt nyíltan a terhességről a leány előtt. „Magánügy” — mondták. Milyen öncsalás és önámítás ez a szó, a szűkebb és tágabb közösség szájából! Hogy lehet magánügy egy ember születése, aki nem a vadonban, hanem az emberi közösségben születik. és hívják haza a gyárból. Azok nem mentek el. Átment a lányhoz a szomszéd férfi, kinek a leány azt mondta, hogy hívja a nővérét, mert nagyon beteg. Nem hívta el az sem. Azt, hogy szülni fog és mentő, vagy orvos kellene — nem mondta a leány. Miért? Mert férfi volt az illető! Segítséget kért a lány; a maga módján intézkedett is, de nem sikerült segítséget kapnia. Nem volt sok ideje a gondolkodásra, a szülés ideje elérkezett! Segítség nélkül, a földre fekve, rövid idő alatt megszülte 6—7 hónapban lévő csecsemőjét. A gyermek arccal a föld felé feküdt anyja előtt. Mire gondolhatott a lány? Arra, hogy most végleg nyilvánosságra került, amit eddig eltitkolt; házasságon kívül gyereket szült. Mit szólnak a szomszédok, a családtagok, és főleg mit A párkapcsolat jelenthetett volna kiutat a lány helyzetéből. Igazi, érzelmi, testi-lelki társra lett volna szüksége. Igényeit e vonatkozásban is meghatározta a saját családi élete és a családban látott minta. A normák abból a közösségből származtak, amelyhez tartozott, mint a példák is, a minták is. 17 éves korától volt alkalmanként szexuális kapcsolata. Hasonlóan családi kapcsolataihoz, ez is érzelmi-lelki vonzalom nélküli, csupán testi együttlét volt. Jóformán azt sem tudta, hogy kiv-ek adta magát oda elődzcr. Néhány próbálkozás titán egy tartósabb viszony alakult ki közte és egy válófélben lévő MÁV- alkalmazott között, aki utóbb elvált és két gyermekét hagyta el. kozott a kérdéssel — lesz ahogy lesz. Szórakozni járt időnként a húga barátnőivel. Amitől nem félt, bekövetkezett! 1984. júliusában teherbe esett. Erről szeptemberben megbizonyosodott. Már egy ízben, 1984 tavaszán is úgy tűnt, hogy terhes, szólt is erről a partnerének, kérdezte, mit tegyenek. A nemi partner elutasította a felelősséget, mondván: „Vétesd el, ilyen hülyeségekkel ne idegesíts engem, miért nem vigyáztál magadra?” Már ekkor el kellett volna gondolkoznia a leánynak kapcsolatuk felületességéről, tartalmatlanságá- ról és meglátni a partner önző, komisz-primitív voltát, de a leány csak kis időre sértődött meg. Nem vonta le a következtetést, sőt később megbocsátott a férfinak, aki visszahízelegte magát és még egy ideig tartott a kapcsolatuk. Szeptemberben tehát bizonyossá vált, hogy terhes és a férfi mintha megérezte volna, elmaradt. A leány meg sem tudta mondani a terhességét, mert találkoztak ugyan a szórakozóhelyen, de a férfi ittas volt, a lány más társaságában mulattatta magát, nem tudtak szót érteni. . A férfi később egyik barátjától hallotta, hogy a lány már előrehaladott terhes, látta is a lányon a külső jeleket, de előadása szerint nem gondolta, hogy komoly a dolog, biztosan csak „meghízott”. A vádlott nem foglalkozott a szíve alatt indult élettel. Míg nem volt feltűnő a terhessége, szórakozni járt, de decemberben a gyerek megmozdult. Ettől kezdve a leány nem ment nyilvános helyekre, otthon bő ruhákban járt, titkolni igyekezett állapotát. Körülötte mindenki pusmogott, szóbeszéd tárgya volt, hogy „terhes az Erzsi”, de senki nem kérdezett rá, senki nem próbált segítséget nyújtani. „Magánügy” — mondta a kis- húga a tárgyaláson. „Én vagyok a kisebb, nincs jogom beleavatkozni az idősebb dolgába.” Az idősebb nővére: „Nem voltunk beszélő viszonyban, valami apróságon ösz- szevesztünk, gondoltam terhes, de ez nem tartozott rám. ö vigyázott a gyereVégül a körzeti védőnő tudomására jutott a szóbeszéd és elment a lányhoz. A lány előbb tagadta, később beismerte, hogy terhes. A védőnő kérte a leányt, hogy járjon tanácsadásra, gondozásba vette. A lány azonban nem járt tanácsadásra. Arra hivatkozott, hogy a nővére sem járt mégis megszült. Ezenkívül a 2 éves kisgyermek miatt nem tud a házból kimozdulni. Abban bízott, hogy valami csak történik vele, körülötte áprilisig, mikorra a szülés ideje eljött volna. 1985. február 8-án azonban koraszülés történt. Mikor a lány rájött, hogy nem a szokásos fájások gyötrik, kétségbeesetten kapkodott. A nővére gyermekeit küldte a szomszédba, hogy a nagyobb gyermekek értesítsék a nővérét szól és mit csinál az apja, akiről tudta, hogy ki nem állhatja a gyerekeket, hiszen a nővére gyerekeit is részegen üldözte és biztos, hogy ha hamarosan megérkezik, dühöngeni, veszekedni, verekedni fog. Mi legyen? A gyerek nyöszörgő hangot adott. A vádlott kezével eltépte a köldök- zsinórt, ráhajtotta a csecsemőre a maga alá tett vásznat és kezével megszorította a kis testet. A nyöszörgés megszűnt, a gyerek meghalt. Nem sok idő múlva a lány tüzet gyújtott a cserépkályhába és a gyerek holttestét a ruhaneművel együtt a kályhában elégette. A felelősségre vonást egyelőre elkerülte. Aznap úgy feküdhetett le, hogy senki nem vett észre semmit. Abban bízhatott, hogy hátha az egész csak egy rossz álom volt. De a védőnő! Valóban ő továbbra is látogatta a lányanyát, aki — hogy ne vegye észre a szülés tényét — ruhát csavart a derekára. Két hónap múlva azonban így is kiderült a védőnő előtt, hogy a lány megszült. Orvosi vizsgálatra vitte, majd a rendőrségre, ahol a lány beismerte a tettét. A megyei bíróság 3 évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte emberölés bűntette miatt. A tettes elnyerte a büntetését, mely büntetésnél figyelembe vette az összes javára és terhére írható körülményt. A jog szerint ő felel egyedül, ő a bűnös a gyermeke haláláért. De valóban egyedül ő a bűnös? Ki a felelős őérte, hogy így és ezt tette? Ügy gondolom, hogy a lánynak az apja, aki iszákossá, rabbiátussá, a családi élet megrontójá- vá, rossz példává vált. A testvérei, akik közömbösen szemlélték a lány sorsát. Mindegyik testvére — nemre tekintet nélkül — segíthetett volna, megakadályozhatta volna a szörnyű bűncselekményt: A vádlottnak mindegyikre gondja volt, de ő rá ki gondolt? A nemi partner, aki csak felhasználta, kihasználta a lány tudatlanságát, hiszékenységét, véd- telenségét. Tudta, hogy viszonyuknak következménye lett, ennek ellenére a legelemibb kötelességének sem volt képes eleget tenni: felkeresni, megbeszélni a teendőket a gyermeke anyjával. Az ismerősök, a szomszédok? A lányok, akikkel együtt szórakozott, míg tehette. A szomszédok közül az egyik közvetlenül is segíthetett volna, nem tette. Csak kibeszélték egymás közt a leány tettét és ítéletet alkottak róla, s talán most azt gondolják, hogy kevés büntetést kapott, • többet érdemelt volna ... Van-e joguk ehhez? Megtettek-e mindent, ami ebben a társadalomban elvárható embernek embertől? Kótics Ferenc: Sámson Túl sokszor hangzott el ebben az ügyben az a szó: magánügy. Mindig akkor, amikor embertársukért felelősséget kellett volna vállalni, valamit tenni kellett volna, beavatkozni az életébe, az ő és a születendő gyermek érdekében. A bíró a társadalom védelmében szabta ki a büntetést. Meg akarja előzni, hogy más is hasonlóan cselekedjen. De miből áll a társadalom? A család, a szomszédok, a barátok. A bűnözés társadalmi jelenség. Okai társadalmilag meghatározottak. Az ember meghatározott a társadalmi, gazdasági viszonyok által. Persze az ember szubjektum, egyéniség is. Egyénenként döntési lehetősége van, egyéni felelőssége van, ezért büntethető. Kérdés: mennyire volt egyéni ez a döntése a lánynak, és mennyire volt társadalmilag meghatározott? Azt mindenki tudja, hogy ölni nem szabad. Már Mózes törvénye erkölcsi szabályként írja ezt elő. — Mennyire változott meg az ember a szocializmusban ? Mennyivel lett erkölcsösebb, közösségibb, humánusabb? Ebben az ügyben az látszott, hogy a szűkebb közösség tévesen értelmezi a magánügy fogalmát. Nem veszi észre, hogy valójában közügyről van szó, embertársának a döntése őt is érinti valamilyen formában. A társadalomnak nem szabadna közömbösen elmenni a bajbajutottak mellett. Mindenki felelős valamilyen formában a másikért, nem izolált egyénként élünk egy vadonban, hanem szervezett, civilizált társadalomban. A bíróságok látják, hogy az élet, a társadalom nem változott meg még olyan mértékben, mint kívánatos lenne, s hogy a félelem és a kiszolgáltatottság, a fájdalom és az egyedüllét okozza — többek között — a bűnös cselekedetet. A szigorúbb büntetés, a bíróság szigorúbb ítélkezése nem képes megoldani a társadalom védelmét egyedül. A népszaporulat emelkedése ugyan társadalmi érdek, de ennek érvényesítése nem elsősorban a büntető igazságszolgáltatás feladata. 1983-ban Hl felnőtt vádlottat ítéltek el befejezett emberölésért. Közülük 17-en újszülöttek sérelmére követték el a bűncselekményt. Arányuk tehát 15,3 százalék. A bűntettek elkövetését kiváltó okok és körülmények: — a társadalomban még meglévő tudati maradványok, a társadalmi megbélyegzéssel kapcsolatos szégyenérzet (33 százalék). — a családi környezet negatív reagálása, — a rendezetlen családi háttér, — gazdasági okok, kényelmi szempontok, — egészségügyi felvilágosítás hiánya, — egyéb. Feltűnő az a közömbösség, ami az elkövető környezetében tapasztalható. A 23 vizsgált ügyben a 9 hónap alatt sem ji család, sem a munkahely, sem az iskola, sem az egészségügyi szervek nem tettek semmit. (Dr. Lékó Eszter írta, a Legfőbb Ügyészség által végzett vizsgálat tapasztalatai alapján 1985-ben.) KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
