Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
1985. október 19. -------------------------------------eregben kkel fogta be a vadakat. rtozékai. A fűszer- és gyógynövé- : világában pedig csak zú évek aprólékos megyéseinek köszönhetően >dhatott el biztonsággal mber fia. történelemben megkü- öztetünk kőkórt ugyan- mint bronz- majd vas- A fával ellenben mos- i bántak a tudósok, 5, ha úgy tetszik, a fa- ak tartott legtovább az !riség történetében. Erről győz meg az Ember és a természet Szatmár-Betegben című kiállítás is. A fa volt építőanyag, a gazdasági felszerelések, szerszámok, a mindennapi használati és berendezési tárgyak alapanyaga, fából készítették a csónakot, a szekeret, és fába zárták végül az elhunytak testét. A bemutató további része a vadászathoz, halászathoz és méhészkedéshez tartozó tárgyi emlékeket vonultatja fel. A sarokban felépített nádkunyhó hű mása annak, melyben a lápban a századfordulón is éltek páká- szok. A nádkunyhó egy-egy kis- családnak jelentette az otthont. A kunyhókat egymástól kellő távolságra állították fel, hogy minden pákász- nak jusson elegendő halászvadász terület. Hasonló volt az életmódja a csikásznak. A kunyhó mellett találjuk azokat a jellegzetes mocsári növényeket, vadmadarakat, mezei állatkákat, melyeknek virágát, tojásait vagy gyűjtögető szokásait az ember a maga hasznára fordította. Mint a güzüegér esetében, aminek ősszel a pákászok megásták a fészkét, hogy azután onnan az állatka által összegyűjtött gabonát elrabolják. A varsa, a tapogató a leggyakrabban alkalmazott halászszerszám, de látható hurok és csapóvas is a szárazulat állatai ellen. Ezek az eszközök nagy furfangról, találékonyságról árulkodnak. A szatmári, beregi tájon honos állatok preparátumai teszik színesebbé, teljesebbé az ember és a táj kapcsolatát bemutató gyűjteményt, mely élményt ígér gyerekeknek, felnőtteknek. R. G. Varsa a fehérgyarmati kiállításon. ius Nyíregyházán Lojalitás? Gyávaság? i-költő, akit tekinthe- cár a modern drámaírás rának is, a bánki tör- egészen más gondolaejtésére használta mint , aki a magyar törté- ;gy izgalmas periódusá- nemzeti gondolat és dején, a császári rend- zembenállás korában, a írta meg műve első át. Grillparzert más íztatja. Pesszimista, érpszichológia, ismeri akitől nem kevesebbet iz, mint annak tagla- z állam végzete (érde- (asabb rendű, mint az És itt már el is ju- Bancbanus eredeti dójához, gondolatához, regyházi Móricz Zsig- zínházban nem ezt a zer-művet láthattuk. •ző, Salamon Suba oly mértékben átérté- darabot, hogy bár m, szövegben az hű az eredetihez, éppen a ló drámai, pszicholó- gatartásbeli alkotóele- elüket vesztették. A sak növelték Khell Csörsz díszletei, melyeken a millenniumi ünnepség sátraitól, a kuruc-labanc csatát mutató képig, a vas függőhídtól a lovagkori várig minden felvonult, s melyek között a Juhász Kati által tervezett jelmezekben — XIX. századi ruha, kalap, gerilla harisnyafejek, balettruha, discoruha, álarcosbáli frakk és vért — mozogtak a szereplők. A gyakorta túlzásig felfokozott tempó, a komikumba torzított tragikum vissza-visszatérése azt az érzést kelthette az emberben, hogy mindenáron el akart a rendező idegeníteni Katona Bánkjától, s mindennel a mű bécsi fogantatását szerette volna hangsúlyozni. Értelmezésével és a külsőségekkel a szomorú játékból tragikomédiát faragott. Ezekután érthető, hogy a Bancbanust alakító Bárány Frigyes, aki szövegének minden sorából, a grillparzeri mű minden jelenetéből érezhette, hogy itt a megaláztatás drámája zajlik, nehezen tudta felfogni, miért nem alakul úgy a történet, hogy világosan kifeA Budapesten ülésező európai kulturális fórum alkalmából a részt vevő országok művészetéből adunk olvasóinknak ízelítőt. Irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal szeretnénk közelebb hozni kontinensünk népeit, embereit egymáshoz. Anna-Maija Raittila (Finnország): Folyó Szárnya-csapása csönd-puha, úgy száll halkan a virradat, aztán vérvörös árnyat vetve a vízre surran a partok hosszán, új napot ölben hozván. Szétfut a hajnal vadvizek mentén, rőt diadallal fut ragyogása, szunnyad a házsor szemben a parton köd-takarója alól ki-kilátszva, ablakokon kopog, arcunkba vág a napsugarak friss zápora, lomha nyújtózkodással ébred a reggel, egyszerű-tisztán, hisz ez a dolga. Giuseppe Ungaretti (Olaszország): John Keats (Anglia): Ha úgy érzem Ha úgy érzem, hogy korán meghalok és nem szedi le termését agyam, s — mint ahogy csűrök őrzik a magot — nem őrzöm meg könyvhalmazban magam; s ha csillagfényes nyári éjjelen elémvetül egy csodaszép rege, elgondolom, hogy meg se festhetem, mert nem soká segít a sors keze; s mikor érzem te tűnő, szűzi lány, hogy talán nem is láthatlak soha s önfeledt csókját nem leheli rám tündéri ajkad többé — akkor a világ partján csak állok egymagám, míg hír és vágy a semmibe zuhan. Mieczyslaw Jastrun (Lengyelország): költő vagyok egyöntetű kiáltás álmok dús szövevénye oltványok számtalan ellentéteinek gyümölcse melyet üvegház érlelt Am a te népedet épp az a föld hordja a hátán mint amely engem Itália Katonád vagyok egyenruhádban ernyedek benne mintha kicsiny-kori bölcsőm lenne Varsóhoz S messze távoztam tőled roncsolt kősebekkel borított város. Kétszer halt kínhalált kereszten Képed, mit elvittem szememben. Fönn éj honolt. Lenn a Visztula hömpölygőit hullámot cipelve, égő hidaktól felgyújtottan. Füst szállt az égre, mord gomolyban. Varsó, mikor vérben fürödtél, nagy esküt tettem: nem felejtek! S most visszahozom az emberi jogokat holt ürességednek. Sírhantok arcával köszöntve fogadsz ma még — de soha többet! A romokat, a temetőket most megtagadjuk mindörökre! Jean Rousselot (Franciaország): A tűz kékszín folyói A tűz kékszín folyói parcellázzák a tejfehér mezőt, oly hallható, ha roppan a földnek csontja, nyomban érez, akár szerelemben a nők. A rácsos záporokból felillan az édes öröm-verejték, könnyek, könnyek a női ölnek, ölelni aj zó gerlék. jeződjék a lényeg. Vagyis: meddig alázható még egy ember? Hol a határ? Mikor kezdődik a lojalitás, mikor csap át szervilizmusba? Avagy gyáva, amikor válaszút elé kerül, hogy államérdek vagy egyéni bosszú? Egy-egy jelenetben megkísérelte, hogy áttörje a szenilis öregember kalodáját, melyet környezete kényszerített rá. Ezekből a jelenetekből kitűnt, hogy az egyébként kiváló szerepet kvalitásai szerint is meg tudta volna oldani. Ottó szerepében Safranek Károly tehetségének szinte határtalan repertoárját vonultatta fel. Gesztusai, hangja, színpadi mozgása, a partnereket is szuggeráló játéka méltán aratott sikert. Elemében érezte magát, hiszen egyszerre volt féktelen kamasz, törvényen felül álló herceg, velejéig romlott, líraian lágy, csúfondáros és kegyetlen. Bűne magában hordta büntetését, s mint őrült is meggyőzőnek bizonyult. Talán éppen szélsőségei eredményezték azt — s ez nem az ő hibája! —, hogy akkor is nevetésre ingerelt, amikor a helyszet színpadon ízzóan tragikus volt. Grillparzer, aki a végzet, a bűn és bűnhődés mélylélektani kérdései iránt érzékeny volt, bizonyára maga is meglepődött volna annak láttán, hogy a figura ambivalenciája itt mennyire nem szükségszerűen vezet a bűnhődés legszörnyübbikébe. Csikós Sándor újfent királyszerepet kapott. Kiváló színész, aki bonyolult jelmezében is képes volt érzékeltetni II. András személyiségének jegyeit. A szerző kissé mostohán bánt vele, de ő így is el tudta hitetni, hogy egy öreg Bancbanus hű szolgája lehet. Erre szükség is volt, hiszen a harcedzett bán feltehetően mérlegelt, mielőtt vállalta a kusza udvarban, a bonyolult viszonyok között toleráns szerepét. A Bancbanus-előadás legnyilvánvalóbb tévedése Gertrud kiválasztása volt. Gaál Erzsébet számára ez a szerep teljesen idegen. Alkatilag sem, magatartásában sem tudott királynő lenni, márpedig egy királynő az ágyban is uralkodó. Túlfűtött, s nem is mindig ízléses erotikával hangsúlyozta túl a testvére iránti sze- retetet, ami inkább tűnt — tévesen — szerelemnek. Partnereihez is nehezen alkalmazkodott, tempójukat, ritmusukat alig követte. Varjú Olga, aki Bancbanus feleségét, Ernyt játszotta, a második felvonásban nyújtotta a legjobbat. Lá- gyabb, naivabb, ártatlanabb Ernyt tudtunk volna elképzelni. Mindenképpen szót érdemel Gados Béla királyi kamarása. Karakter, szépen beszél, és bizonyára sok jó szerepben találkozunk még vele. Hasonló módon külön beszélni kell Csorba Ilonáról, aki mint kamara-énekesnő nagyszerű hangjával gyönyörködtetett. Farkas Ignác Simon, Vajda János Péter gróf szerepében — az előadás koncepciója szerint — inkább hatottak a nemesúr karikatúrájának, mint véres bosszúállóknak. Csak sajnálni lehet, hogy két kiváló női művész Vennes Emmi és Korompai Vali csupán villanásnyi epizódszerepet kapott, amit — művészet iránti alázatukat bizonyítandó — szépen oldottak meg. Kellemes volt Pitz Katalin Erny komornájá- nak szerepében. A három udvaroncról — Katona Zoltánról, Csányi Jánosról, Teizi Gyuláról — csak annyit: mozgásuk, a rájuk osztotta szerep megvalósítása kifogástalan volt. összegzés helyett: érdemes előszedni a süllyesztőből a Grillparzeréhoz hasonló műveket. Jó drámák lappanganak, ezt is 44 évvel ezelőtt mutatták be utoljára. Igaz, a fordítást a dramaturg, Kompolthy Zsigmond leporolhatta, megfésülhette volna, bár a verses mű is így hatásos lehet. A kérdés csupán egy: az így előszedett művön vehet-e erőszakot a rendezői elképzelés vagy sem? Ha igen, akkor az is jogos, hogy az eredeti cím megváltozik. Bár a szerző neve maradt. Ö viszont nem tiltakozhat. Bürget Lajos Jelenet a Bancbanusból. Varjú Olga és Safranek Károly a II. felvonásban. (Elek fotó)
