Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
1985. augusztus 10. Q Q A „kombájnvilág előtt Más és cséplés Szatmárhan Tiszaháti ruhák, ezt viselték az aratóünnepeken így. nyár derekán, a mezőn való csavargások, a vesz- szőkosárral merengető halászások idején — nekünk szálkái pulyáknak, úgy negyven-ötven esztendeje — a legnagyobb izgalmat az jelentette, amikor az öreg Komáromi kihúzatott cséplőgépével a szálkái nagyvásártérre, Juhász bácsi pálinka- főzdéje mellé, hogy megkezdje az előcséplést. Ekkor még javában vágták a Krasznán túl — a Völgyitanya környékén az életet, de a Jármi úti fordulókban, a dombosabb részekben már pergett a szem az összerakott keresztekben. A Vágóháza környékén is hesseget- ték már a verebeket. Alig állított fel Komáromi, máris mellé húzatott az újtelepről Fekete, mivel a vásártérről indultak aztán a gazdákhoz, az udvarokba, vagy a kinti rakodókra — csépelni. Aki a Beregszászi útra, vagy a Nagyvégre, esetleg a Cine- végre került, kétszer annyit keresett a „garnitúrával” a szezon alatt, mint aki a Vay utcába, vagy a Csaholyi útra került. A Vay-tagosi gazdák a vásártéri cédulaházban levő Gerzsányi-féle kocsmában tárgyalták meg, hogy melyik cséplőgépessel fogódza- nak. Kegyetlenül szidták mindegyiket, végül mégis a tavalyi mellett maradtak. Az életnek a határból való hazaszállítását a szérűre vagy a csűrbe, hordásnak mondják. A hordás ideje augusztus 5—20. között volt. Aratás után kb. 10—15 nap múlva került sor a hordásra, amikor már az élet száraz volt. A hordást tehén- és lószekérrel végezték. A szekereket ódalrudakkal, két csapófával és hordókötéllel kellett felszerelni. A kötelekre csiga is volt erősítve. Ha jó volt az út, a szekér és az állatok erősek voltak, egyszerre 8—10 keresztet is felraktak. Ha sár volt, vagy gyen- gébbek voltak az állatok, akkor 5—6 keresztet raktak. A hordáshoz már az előző nap készülődtek. A lovaknak abrakot, a teheneknek jova- szénát adtak. A szekereket már napokkal azelőtt meg- reperálta a kerékgyártó, a kovács meghúzta a ráfokat. Estére a másnapi kazal helyét eltakarították, ha pedig csűrbe hordtak, a fiókokat kiseperték. Ha nem volt pálinka otthon, hoztak a Hangyából. 3—4 liter elfogyott egy közepes hordásnál is. A gazda szólt minden segítségnek. Ügy kellett intézni, hogy egy nap megmenjen minden, akárhány kereszt is volt a határban. Reggel fél négykor indultak. A szekér a kereszt mellett arról állott meg, amerre a szél fújt, hogy az adogatónak köny- nyebb dolga legyen. Először a legtávolabbi földekről hordták a kereszteket. Arra is ügyeltek, hogy a nagyobb kévék a szekér derekába és alulra kerüljenek. Amikor megrakták a szekeret, az ol- dalrúd elejére akasztott kötelet a kévehányó felhajította a szekér tetejére, ahonnan a szekérrakó hátúira hajította, miközben a kévehányó elkapta, meghúzta és a rúdhoz erősen odakötötte. Az otthonmaradt kazalrakó emberek (60 év felettiek voltak) az odakészített tavalyi szalmával a kijelölt kazal alját jó vastagon le- szalmázták. Ha csűrbe hordtak, vékonyan szalmáztak. A segítségben munkálkodók száma attól függött, mennyi volt az élet és milyen mesz- sziről kellett hozni. 150—180 kereszthez 4—5 ember kellett a kazalrakáshoz, és 4—5 szekér két-két emberrel a hordáshoz. A hordás ideje attól is függött, mennyi volt az élet. Volt, ahol késő estig tartott, de volt olyan hely is, ahol már délre befejezték, itt már urasan ebédeltek, s ittak is utána. A kazal nagysága attól függött, hány keresztet raktak bele. Ahány keresztet akartak belerakni, annyi kévét raktak le körbe, a fenékbe. Amikor a búza kétharmada benne volt a kazalban, kezdték összébb venni, majd jó dombosra kibélelték és megkezdték a zsupp rakását. A zsuppba a kévék fejjel voltak kifelé és lejtősen álltak, hogy a víz köny- nyen leperegjen, ha esőt kap a kazal. Szalmával nem szívesen fedték. Csak akkor, ha nem maradt elég kéve, elszámították magukat, vagy nem sikerült a zsuppolás. A szalmafedés ha esőt kapott, nehezen száradt és alatta a búza kicsírázott. Egy kazalba 200 keresztnél többet — 1 keresztben 18 kéve van — nem tettek, így magassága 7—8 méter, szélessége 6—6,5 méter lett. A hordáshoz három- és négyágú vasvillát használtak. A rövidebb ágú villa könnyebben járta a kévét és így jobban szerették. A háromágú, hosszú nyelű villát a kévehányó emberek használták. Ha csűrbe hordták, megfelelt a négyágú villa is, hisz itt nem kellett magasra dobni a kévét. Az emberek bűgatyába, nagykarimá- jú, úgynevezett „Károlyi-kalapba” és feltűrt ingujjban dolgoztak. Amikor befejeztek egy kazlat, hosszú réto- lyán jöttek le a tetejéről. Az első háború óta már lógerekbe, közös rakodóra is hordtak. Lógerbe búzát nem hordott senki, ezt mindenki otthon csépelte el. Ha hordás közben megindult az eső, az odakészített szalmával vastagon befedték a kazlat. Ha volt idő, be is zsuppolták. Eső után a szalmát lehányták, vagy a vizes zsuppkévéket leszedték és megszárították. Ha a félig megrakott kazal megázott, azt mondták, hogy „medvét fogott”. Ha hordás után esős idő köszöntött be, a kazlakat körülárkolták, nehogy a víz aláfolyjon. A víztől ugyanis bepenyészedik a kazal. A megrakott kazlak mellé hordókban vizet tettek, valamint csapót és csáklyát. A rágcsálók ellen nem yédték, de a madarakat madárijesztővel tartották távol. Ha liba volt a háznál, azt gépelésig az utcán tartották napközben, hogy ki ne húz- gálja a szálakat. A tyúkok és rucák a kazal körül sze- melgettek. A szél ellen a kazlat lekötötték. Szokás volt tökindát is rárakni. Leginkább összekötött póznát tettek rajta keresztül. A gazda éjszaka a kazal tövében aludt, hogy valaki bosz- szúból fel ne gyújtsa. Ha ló- gerben volt a termény, a kazlakat állandóan őrizték. Volt úgy, hogy a gazdák sorba őrizték, de olyan is volt, hogy őrt fogadtak hozzá. Az őr búzát kapott az őrzésért. Olyan is volt, hogy félrerakták a kazlat. Ilyenkor drugárokkal a dőlés irányából megtámasztották. A beázott kazlat nem szívesen csépelték, mivel a vizes kévéktől a gép megfúlt, amikor az etetőbe tették a dobon. Amikor nagyapám udvarába behúzatták a féleresz elé a cséplőgépet, Smidu bácsi a bandagazda első dolga volt, hogy megtapogassa a kévéket, meg is emelte a keze- ügyében lévőket. A kazalra- kók a kertfelé vették az irányt, hogy a szalma helyét megszemléljék — valójában a búzával érő körtefát keresték! A pelyvahordók, a törek helyét hagyták jóvá — miközben összekapkodtak néhány tojást a pelyvásban. A zsákosok a kamara felé ódalogtak egy kis könnyen jött avas szalonna reményében. Nyüzsgött a sok ember — 18—?0 fő — az udvaron, de ahogy beindult a masina egy szempillantás alatt mindenki a helyén termett. Néhány perc múlva már nagyapám csillogó szemmel csorgatta egyik markából a másikba a gépből a zsákba hulló szemeket, miközben néhányat foga közt megropogtatott. Ma is hallom gyermekkorom cséplőgépeinek nyögő mohogását, amikor a dobján álló étető öléből beleereszti az oldott kévéket... A hajdani cséplőgépes, a bandagazda, a kévehányók, kazalrakók, nagyapám is a szálkái temetőben pihennek, — a cséplőgarnitúra újra öntött vasanyaga pedig — az örök körforgás szerint — talán valamelyik mai mező- gazdasági gépbe került. Ma már legfeljebb a cséplőgépbe esett leány Farkas Julcsa balladás története ködlik fel előttünk, amikor egy-egy formás kenyeret leemelünk a boltok polcairól. Farkas József A szekér a behordás nélkülözhetetlen eszköze volt \ két könyvtár együttműködik az értékes, régi könyvek res- aurálásában. Felvételünk: a pozsonyi restaurátor munkában. Pozsony—Budapest könyvtárak együttműködése Pozsonyból, a több mint négyszázezer lakost számláló forgalmas nagyvárosból a középkori Mihály-kaput átlépve teljesen más világba kerülünk. A város e részén az embert nem zavarják az autók és villamosok, ahol nyugodtan el lehet beszélgetni, ahol kávé, főtt kukorica és fagylalt illata száll a levegőben. Ebben a nyugalmas környezetben találjuk az Egyetemi Könyvtárat, is, a Szlovák Szocialista Köztársaság legnagyobb univerzális tudományos könyvtárát. A könyvtárat évente mintegy félmillióan látogatják, könyv- állománya mintegy kétmillió kötet. Az Akadémia alapítója A könyvtár és a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár közötti együttműködés gyökereit már az ősi ház homlokzatán olvasható felirat is hirdeti: itt volt egykor a magyar országgyűlés háza. — A magyar országgyűlés egyik ülésének résztvevőit ezen a korabeli olajfestményen is láthatjuk — mondja a könyvtár igazgatója, Vincent Kútik. — A festményen Széchenyi István is látható, aki ebben a teremben bocsátotta először közre javaslatát egy magyar tudományos akadémia létesítésére. Ezért is nevezték el a budapesti nemzeti könyvtárat az ő nevéről. Szlovákiai naptárak Lapozgatunk a két könyvtár között 1975 óta megkötött együttműködési szerződések között. Ezek olyan kitételeket tartalmaznak, mint az, hogy közösen kell keresni az értékes, régi nyomtatványok restaurálásának új útjait, a régi térképek, zeneművek, a munkás- és kommunista mozgalom, stb. pótolhatatlan dokumentumanyagai tanulmányozásának lehetőségeit. Az együttműködés konkrét eredményeit ismertetve Vincent Kútik igazgató egy tiszteletreméltó vastagságú fóli- ánst mutat, amely a „Szlovákiai naptárak” feliratot viseli. — Ezt a bibliográfiát, amely a szlovák nyelven megjelent naptárakat mutatja be a legrégibb időktől egészen máig, a Széchenyi Könyvtár együttműködése nélkül nem tudtuk volna kiadni. A dokumentumanyagok túlnyomó többsége ugyanis az ő gyűjteményeiben szerepel. Hasonló a helyzet a régi bibliográfiai kiadványok — értékes régi nyomtatványok, a tizenhatodik századból származó szlavikai kiadványok — terén is. Gyakran dolgozzuk fel — s ismét a baráti magyar könyvtár segítségével — az egykori középiskolák évkönyveit is, amelyek gyakran olyan tudományos munkákat is tartalmaznak, amelyek sehol másutt nem jelentek meg. Liszt Ferenc emlékezete A Széchenyi Könyvtár dolgozói viszont gyakran keresnek fel Pozsonyban egy — könyvtárakba nem jellemző — intézményt, a Liszt Ferencről elnevezett zenepavilont. Ez az akusztikai szempontból tökéletesen szigetelt, hi-fi technikával felszerelt stúdió kiválóan alkalmas zenei felvételek lehallgatására. Ebben a festői rokokó épületben az akkor kilencéves Liszt koncertezett. Ma is hangversenyeket és más rendezvényeket tartanak itt. Liszt és Pozsony baráti kapcsolatát hirdeti az itt működő Liszt Társaság is, amely e nagy művész örökének szlovákiai népszerűsítéséről gondoskodik. Muakásmozgatmi dokumentumok » — A Széchenyi Könyvtárral fenntartott együttműködésünk nagy része a munkás- és kommunista mozgalom kezdeteinek dokumentálását öleli fel, — teszi hozzá V. Kútik. — Mindkét könyvtár gyűjti, restaurálja és nyilvánosságra hozza a munkásmozgalom történetéhez kapcsolódó korabeli felhívásokat, brosúrákat és újságokat, s védi azokat. Mivel ritkaságnak számító, értékes példányokról van szó, közös kartotékot vezetünk róluk.
