Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-10 / 187. szám

1985. augusztus 10. Földosztás Napkoron _______________ i. ^ 1 ELŐSZÓ 1979 nyarán hazalátogat­tam szüléimhez Napkarra. Mint levéltáros mindig szen­vedélyesen kutattam szülő­falum .történetén eík mindéin apró részlete után. Azon a nyáron a napkori földosztás két vezető személyével, a Napkor Községi Földigénylő Bizottság elnökeivel, Orosz Ignáczcai és a közvetlen szomszédunkban lakó Mező Sándorral sikerült ‘beszél­getnem a földosztás körül­ményeiről. Az utolsó órában. Azóta már Orosz Ignácz és Mező Sándor is meghalt. Az általuk mondottakat levél­tárak adataival kiegészítve — kicsit megkésve — a nagy események uitán négy évtizeddel — most foglalom össze. AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM ELŐTT: Az 1945-as földreform ■előtt Napkoron a szántó és gyümölcsös földeknek több, miint il/3 részével rendelkez­tek már a kis-, közép- és nagyparaszti rétegek. Majd­nem 2/3 része azonban — feudális maradványként — a nagybirtokosok tulajdoná­ban volt. Az arisztokrata Kállay Elemér ősi birtoka .már alig 500 holdra zsugo­rodott. A községet a XIII. század óta a Kállay csalód birtokolta, de a XIX. szá­zad második felében e bir­tokok túlnyomórészt zsidó tulajdonba vagy bérletbe kerülitek. A zsidó Hartstein Ernő, Sándor és László, Gyulaházi Imrémé, Kiár Sán­dor né — ez utóbbi földjét Bergsitein László és Miklós bérelte — birtoka már kü- lön-külön is nagyobb volt Kállay Elemér földbirtoká­nál. Jelentős birtokkal ren­delkezett Blau Pálné is. Fo­dor Jenő sokszáz holdas földjét nem sokkal a háború előtt adta el a napkori gaz­dáknak. Ugyancsak a II. világháború előtt vették meg a napkori tanítók Level eki Magdolna Juliska több mint százholdas földjét. Többször vettek a gazdák egy-egy darabkát a Kállay- földből is. Az a szóbeszéd járta, hogy ahányszor férj­hez ment vagy megnősült egy Kállay gyerek, a pazar­ló Kállayak mindig eladtak egy-egy darab földet. Ily módon a XIX. század köze­pén megváltott jobbágytel­kek összterülete egy évszá­zad alatt a gazdáik kezén megduplázódott. A napkori parasztság na­gyobb része azonban nincs­telen cseléd vagy zsellér volt és teljesen ki volt szol­gáltatva a nagybirtoknak. Az egészségtelen bintoksmeg- oszlás a napkori parasztság nagyobb részének az elemi megélhetés feltételeit -sem biztosította. KI MIT KAPOTT? A front Napkoron — ke­mény harcok közepette — ■már 1944. október 21. és ,28-a között átvonult. Így a földosztás is már 1945. kora tavaszán — a későbbi kiiga­zításokat leszámítva — áp­rilis végéig megtörtént. A kiosztott földek területe az egyik forrás szerint 2685 kh, a földhöz jut tátották száma pedig 582 volt. Ezem belül a szétosztott föld nagysága 186 személynél 0—5 kh, 92 személynél 5—25 kh 'között volt, 304 személy pedig a már meglévő kis földjéhez nyert kiegészítést. Későbbi, 1946. június 30-i korrigálj adatok szerint azonban — a házhely juttatásokat nem számítva — csupán 529 sze­mély között osztottak szét 1765. kh földet. A földhöz juttatottaik túlnyomó több­sége uradalmi cseléd, nincs­telen zsellér vagy igen cse­kély földdel rendelkező sze­gény paraszt volt. A 4—5 kh saját földnél többel (6— 7 holddal) rendelkező mind­össze négy sokgyermekes — család volt közöttük. A va­gyonosabb gazdák — túl­nyomó részt az egykori sváb­telkes jobbágyok leszárma­zottal — tehát további föld­höz nem jutottak. Ez egy időre újabb ellentétek for­rása is lett. A kiosztot f öldek nagy ré­sze szántó volt, több mint 100 hold pedig szőlő illet­ve gyümölcs. De felosztásra került Sámér nádasa is. Több százra rúgott a kiosz­tott házhelyek száma is. Házhelyet olyanok is .kap­tok, akik szántó vagy gyü­mölcsös juttatásban nem ré­szesültek. Egyébként a leg­több vitát a házhelyek ki­osztása váltotta ki. Újrael­osztásuk még évekkel ké­sőbb is folyt. Meg kell említeni, hogy a földingatlanok mellett az uradalmi ingóságok is gaz­dát cserélték. Egy része a front 'elvonulása után önké­nyesen vagy szervezetten került a szegény rétegekhez, más, nem jelentékeny ré­sze, az 1946 nyarán meg­alakult földművesszövetke­zet tulajdonába kerüli Bi­zonyos házingatlant — mint az Apagyi úti Hartstein-kas- télyt — a háború után, a Kállay-kastélyt pedig 1950. körül osztották szét, bár he­lyesebb lett volna ezekben is a Gyulaházi-kastélyihoz hasonlóan .iskolát, kultúrhá- zat vagy irodát elhelyezni. Mindenesetre, minden igénybe vett területet felosz­tottak és minden nincstelen — néhány később jelentke­zőt vagy adminisztrációs té­vedést leszámítva — föld­höz jutott. A földosztás Napkor la­kosságának társadalmi ré­tegeiben gyökeres változást okozott. Nemcsak a 'kiszszá- mú földbirtokos réteget tün­tette el, de nagymértékben csökkentette a tehetősebb — főleg sváb — gazdaréteg és a szegény cseléd és zsellér (főleg orosz végi és tanyasi) lakosság közötti vagyoni különbséget is. Az itt-ott még nemzetiségű, de alapjá­ban vagyoni jellegű különb­séget véglegesen csak az 1960—196'1-es, s az egész fa­lu földműves lakosságát tö­mörítő termelőszövetkezet kohója tüntette el. A NAPKOR KÖZSÉGI FÖLDIGÉNYLÖ BIZOTTSÁG I Érdekessége a napkori földreformnak, hogy a föld­osztást végző földigénylő bizottság szűkebb vezetősége az elnökökkel együtt több­ször is változott. Az első bi­zottság elnöke a 10—12 holdas, sváb Linzenbold Jó­zsef volt, tagjai pedig való­színűleg Gurály Miklós, Ob­sitos Mátyás, Orosz Ignácz, és Potesnyik György voltak. Liinzenbold József bizonyára liberálisam értelmezte azt a szempontot, .hogy kinek le­het földet juttatni, mert át kellett adnia <á vezetést a vezető Orosz Ignácznak. E nincstelen, szakszervezeti bizottságnak a tagjai: Obsi­tos Mátyás, Potesnyik Mi­hály, Czimer Antal és Czir- ják Mihály voltak. Az „orosz-végi” Orosz .Ignácz valóban a szegények között osztotta szét a földet. Hat- hónapi elnökség után 'őt el­beszélése szerint azért vál­tatták le, ment 'a kommu­nista Bogár József nem ihe- lyesellte, hogy nem földmű­ves, hanem kovács osztotta a földet. Mező Sándor sze­rint pedig azért került le­váltására sor, mert itöbto föl­det is kiosztott, mint ameny- nyi rendelkezésére állt és mert megvesztegethető is volt. Mező Sándor viszont akii a Hartstein féle szőlőt művelő, nemrég bevándo­rolt, elfogulatlan (?) földnél­küli volt, — mint magáról mondta — a jogszabálynak megfelelően kijavította a hibákat. Bizottságának tag­jai egy 1946. június 20-i aláírásnál id. Czirják Mi­hály, Panykó Mihály, Tátn- ba Mihály és (Hepp József, egy 1946. június 30-i aláí­rásnál viszont Jakab And­rás, Czirják Miklós és Panykó Mihály. ÖLDVISSZAKÉRÉSEK Mind Orosz és Mező el­beszélése, mind a levéltári források tanúsága szerint Napkor földbirtokosai ne­hezen törődtek bele földje­ik teljes elvesztésébe. Kál­lay .Elemér a földművelés- ügyi miniszter és az Orszá­gos Földbirtokrendező Ta­nács segítségével akarta ki­eszközölni, hogy 20 hold he­lyett 40 hold 'gyümölcsöst, szőlőt tarthasson meg! (Ez 200 hold szántónak felelt meg! (A bizottság azonban elutasította a kérelmet, mi­vel .még a megkapott 20 hold sem volt megművelve. Kállay Elemér megbízott­ja azzal érvelt, hogy „a ré­gebben visszajuttatott 20 kh-t azért nem munkálta meg, ■mert O ezen rossz állapot­ban lévő szőlő — és gyü­mölcsös helyett már erede­tileg is 100 kh visszajutta­tását kérte, és mert attól félt, hogy ezen 20 kh elfo­gadásával, a 100 kh-hoz való jogától elesik”. Kállay Elemémé személyesen sem áitallotta megkövetni a bi­zottságot. Kállay Elemémé — Orosz Ignácz elbeszélése szerint — megkérdezte a bizottságtól, hogy „miit fog ö ezután enni?”. Mire Czir­ják Mihály a francia forra­dalmárok nyerseségével vá­laszolt. . . Gyulaházi Imréné .szintén kért és vissza is kapott 20 kh gyümölcsöst, amiben gazdálkodott is néhány évet, majd 1956-ba.n kivándorolt Amerikába. A Harts beinek között is voltaik, akik je­lentkeztek földért (Antal és Pál) szintén kaptak 20—20 hold gyümölcsöst. Az meg egyenesen humoros, hogy az egész Kállay földre a bér­lője, Grünberger Lajos is igényt tartott, mondván, hogy érvényes szerződés biz­tosítja számára a föld hasz­nálatát. Nagy András a több mint 200 holdjáért so­káig szívósan pereskedett. A napkori szegények azon­ban ragaszkodtak „történel­mi jussukéhoz, földet visz- sza nem adták. A földosztás Napkoron is — bár a föld ilyen rendkí­vüli íelaprózásával már kor­szerűtlen gazdasági jelenség volt, és a nagyüzemi gaz­dálkodás már zörgetett a hátsó kapun, mégis nem­csak történelmi igazságszol­gáltatás volt a magyar, „sváb”, „orosz”, (szláv) pa­raszt számára, de a háború alatt szétzilált mezőgazda- sági termelés gyors .megin­dításának együk szerencsés eszköze, valamint a sze- ■génypainasztság felemelésé­nek és közéletbe való be­kapcsolásának is egyik si­keres módja. Dr. Lekli Béla levéltáros LÁTOGATÓBAN A számok kandidátusánál Találomra kiragadott adatok egy friss ki­adványból: tavaly, a tíz évvel azelőttihez képest 169,9 százalékkal nőtt az átlagkere­setünk, havi 5441 forint volt. Egy lakosra jutó átlagos takarékbetétünk: 20 ezer 600 forint. Megettünk tavaly fejenként (csecse­mő és aggastyán is) 58 kiló krumplit, 73 kiló húst és halat, megittunk 10 liter tö­ményét (50 fokban) 30 liter bort, 87 liter sört. Hazánkban ezer lakosnak 130 telefon­ja van, például Svédországban 828. Világ­elsők vagyunk a hústermelésben, nálunk egy lakosra jut 151 kiló évente, az USA- ban 108, Japánban 27. Száz háztartásban 108 tévé van, 96 mosógép — ebből 15—15 színes, illetve automata, 100 hűtő. A ter­mészetes szaporodás, illetve fogyás hazánk népességénél tavalyra: mínusz huszonegy- ezer. Száraz számok mögött összefüggések, el­gondolkodtató jelenségek, híradás örömeink­ről, gondjainkról, az életünkről. S akik mindezt elénk tárják, szinte lefényképez­nek bennünket, megfigyelik életünk minden területét, ők a statisztikusok. Nyíregyházán a Központi Statisztikai Hi­vatal megyei igazgatóságán kereken százan dolgoznak — azaz, így ez is csak statisztikai adat. Ennyi a főállásúak, a rész- és mellék­foglalkozásúak — szaknyelven — átlagos állományi létszáma. Munkájuk röviden ösz- szefoglalva: vizsgálódás Szabolcs-Szatmár­ban a központilag előírt, illetve itt helyben aktuális, vagy a személyes érdeklődésből fakadó témakörökben. Feladatuk a téma jellege szerint több, vagy kevesebb adat- szolgáltató segítségével az adatok gyűjtése, összegezése, feldolgozása, elemzése és pub­likálása. Ezt a rendkívüli szerteágazó tevé­kenységet irányítja a hivatal igazgatója dr. Hajnal Béla, kandidátus. Igaz, hogy születési helye a főváros, de kicsi gyermekkorától szabolcsi környezet volt a meghatározó élete alakulására. A kemecsei otthon, aztán a Vasvári gimnázi­um, majd átirányítással a Kossuth — így végül is szakközépiskolai osztályban érett­ségizett. A debreceni Kossuth egyetem ma­tematika—földrajz szakán végzett, onnan Nagykállóba került tanítani. Azután szak- középiskolává szervezték a munkahelyét, nem volt elegendő óraszáma — hirdetésre jelentkezett a statisztikai hivatalban. Ti­zenegyedik éve. Volt közgazdasági csoport- vezető, elemző közgazdász munkatárs, me­gyei népszámlálási felelős, foglalkozott tár­sadalomstatisztikával, tavaly január 1-től pedig a hivatal igazgatója. A megyei tanács vb tagja, tisztséget visel a megyei közgazdászszervezetben, a külön­féle államigazgatási, munkaügyi stb. tanfo­lyamokon rendszeresen vállal előadásokat. — tanítani mindig nagyon szeretett. Több kiadvány, országos terjesztésű könyv szer­zője. Felesége tanárnő, két iskolás gyerme­kük van. Hobbija nincs, telke sincs, de a hét végét mindig Kemecsén töltik a szülők­nél. Arról beszélünk, hogy természetesen, ma­gától értetődőnek tartjuk: statisztikai ada­tok készülnek rólunk, összeadnak, százalé­kosak, elemeznek bennünket. De vajon mi­óta? —- Valószínűleg a statisztika egykorú az állam szervezetével. Népszámlálás volt, megszámolták, hány harcos van, milyen a felszerelés. A statisztika a vezetés elenged­hetetlen eszköze. Itt említeném -meg, hogy a mi munkánk többek között a jelentések elkészítése az állami és a pártszervek in­formálására. Persze, attól függ, mi a téma, feldolgozott anyagunkat elküldjük az érde­kelteknek. Ezért igyekszünk olyan témát választani — jegyzi meg finom humorral — amit a címzettek majd el is olvasnak... Belelapozunk az idei témajegyzékbe: mi­vel foglalkoznak a hivatal munkatársai? Az idényáras cikkek alakulása, a húsellátás helyzete, a gyermekek közlekedési balesetei, az iskolák számítógépes ellátottsága, a ta­lajerő-utánpótlás, a lakosság jövedelmi ré­tegződése, vagy éppenséggel az állatszám­lálás stb. A tömegjelenségekre figyelnek, de alkalmanként egy-egy problematikus rész­területet is feltárnak. Millió téma az évek során. Itt aztán a világon minden kiderül, s a mintavétel alapján, mint cseppben a tenger, ott vagyunk valamennyien. Hajnal Béla statisztikussága óta az emlékezetes feladatok között tartja számon a hivatal, munkájából a lakossági adatfelvétel alap­ján a háztartások feltérképezését, azután az úgynevezett időmérleget és az adatgyűjtést üdülési szokásaink köréből. A háztartássta­tisztikai összegzéshez 885 háztartásban 2800 személy véleményét gyűjtötték össze, a ta­valyi úgynevezett mikrocenzushoz 4 ezer háztartásban 13 ezren szolgáltattak adatot. Játsszunk a szóval: a számok kandidátu­sának is lehet nevezni Hajnal Bélát, hiszen az utóbbi egy évtizedben meglehetősen so­kat számolt, összegzett, átlagolt ahhoz, hogy kandidátusi disszertációját elkészíthesse megyénk terület- és. településfejlesztésének infrastrukturális kérdéseiről. (Ezt megelő­zően jóval korábban szerezte meg a „kis­doktori” címet, még a földrajztanári isme­retek köréből.) Kandidátusi értékezéseinek téziseit elolvasva egy rendkívüli szívósság­gal, nagy alapossággal és végtelenül igé­nyesen dolgozó emerrel ismerkedhetünk meg. Nincs véletlen, nincs talán, hátha, itt minden fekete és fehér. Tények. Sajnos, sokszor szomorú tények, de hát ez a való­ság. És bizonyos, hogy nem pusztán a sötét foltok feltárása volt a mélyreásás oka, nem sebeink piszkálása, hanem a jobbítás szán­déka. Kisüt a sorok közül: Hajnal Béla nem szereti, hogy foglalkoztatási gondok vannak a megyében, sajnálja az ingázókat, akik kétheteket vannak távol a családjuk­tól, személy szerint is szégyellj, amiért egyik-másik problémánkat nem tudtuk megoldani, és ha vannak területek, ahol a statisztikák végén kullogunk. Kandidátusi értekezésének elkészítésekor az előrelendi- tés szándéka vezérelte, igyekezett a maga lehetőségei szerint mindent megtenni, amit lehet, Szabolcs-Szatmárért. — Az én érdeklődésemet — fejtette ki erről a témáról — az indokolatlan egyen­lőtlenségek határozzák meg. Itt van példá­ul az egyik legnagyobb ellentmondás: a me­gyében a legkisebb az egy főre jutó jövede­lem, mégis, itt költenek az emberek a leg­többet beruházásra — elsősorban lakásépí­tésre. Ez azt jelenti áttételesen: ha a leg­kevesebből a legtöbbet adjuk ki, hogy az országban Szabolcs-Szatmárban a leghosz- szabb a munkanap. Számtalan oka van en­nek: a gazdasági szerkezet, az iparszerkezet, a sok gyáregység, az eltartottak, gyerekek viszonylag nagy száma. Ezeket az egyenetlenségeket feltárva olyan ötleteket ad a fejlesztési tervek ösz- szeállításához, amelyeket jól tudnak hasz­nosítani a megyei vezetők. Különféle tasz­terekbe, szektorokba sorolja a településeket, ehhez 52 féle szempont szerint osztályozott, például annak alapján, mennyire van a te­lepülés a legközelebbi várostól, vagy a hely­ben élő értelmiség számát figyelembe véve Furcsa dolgok is kiderültek az elemzés közben, például az, hogy megyénkben ma elképesztőek az utazás körülményei, az át­lagos utazási „sebességünk” ugyanis 27 ki­lométer óránként. Ez kívülállónak persze felfoghatatlan, de a szakembernek, a fej­lesztési terv készítőinek mutatja egyik leg­fájóbb pontunkat. Vagy a leépülő falvak esete — a lakatra zárt ajtók mögött az a lakatlan és tönkremenő ház is része a nem­zeti vagyonnak. Ezeket a falvakat elhagy­ják a fiatalok — 1980-tól az elköltözők és az idejövök mozgását átlagolva 20 ezer embert jelent a „vándorlási veszteség”. A legtöbb figyelmet a tervek készítőitől a többszörösen hátrányos helyzetű határ men­ti falvak számára kéri, a peremvidékek kistelepüléseinek. Népességmegtartó funk­ciójuk megmaradása érdekében a település- szerkezet, a foglalkoztatás, az infrastruktú­ra fejlesztése, a kereskedelem, a közlekedés stb. terveinek készítésénél az alapellátásban kapjanak ők többet — ezt a koncepciót kép ­viseli Hajnal Béla. Aranybánya a statisztikai hivatal, ten gernyi adattal. Bél Mátyás és Fényes Elek nyomdokain magas színvonalú, Európ. szerte ismert statisztikai munka kezdődött meg hazánkban a múlt század hatvanas éveiben, Keleti Károly munkásságával. Utó­dai között sokan vannak, akik nemcsak a száraz adatok gyűjtését és tárolását tekintik feladatuknak, hanem jobbító ötleteikkel, a társadalom előbbreviteléért munkálkodnak. Hajnal Béla végül megjegyzi: soha nem gondolta volna, még néhány évvel ezelőtt sem, hogy mostanára tagja lesz a „tudós társaságnak”, mint hazánk egyik legfiata­labb kandidátusa. Szerencse is kellett meg a véletlenek egybeesése. Meglehet. akik ismerjük, tudjuk: neki már van mire sze­rénynek lennie... Baraksó Erzsébet HlKl HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents