Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-22 / 196. szám
1985. augusztus 22. Kelet-Magyarország 3 Beszámol az igazgató Az OMÉK-on láttuk Bőségkosár, csodapaprikával AZ IGAZGATÓ BESZÁ- MOLTATÄSA a választott pórttestüfet munkiájánalk jelentős eseménye, lehetőség az ellenőrzésre, a kölcsönös tájékozódásra, véleménynyilvánításra, állíllástfogliaílóisra; a feladattervek, cselekvési programok meghatározás á- ra. Az eszmecsere hozzájárulhat alhíhoz, hogy a gazdasági építőmunka egy-egy fontos helyi frontszakaszán erősödjön a párttagok közös gondolkodása, cselekvése. Az igazgató beszámoltatása lehet előre megtervezett, és lehet soron kívüli. Tervezhető a vállalat gazdasági helyzetével, a tertvteljesítós alakulásával, vagy egy-egy szakterület (például kádenmunka- fejlesztés) kérdésköreivel foglalkozó beszámoló. De napjainkban a gazdálkodás hazai és nemzetközt feltételeinek módosulása, a szabályozó rendszer szorító hatása, s általában a változó körülményekhez való alkalmazkodás feszítő követelménye indokolhatja soron kívül' is az igazgató beszámoltatását. A bajt jó időben elkerülni, vagy keletkezését még csírájában elfojtani, de ha netán a csőd szélére sodród/iik, tartósan fizetésképtelenné válik a vállalat, akkor is meig kell találni az együtt gondolkodás fórumait, a közös cselekvés módozatait. Minden érdemi vitafórum, így az első számú gazdasági vezető beszámoltatása is különböző nézőpontok, vélemények, érdekek ütköztetésének és közös nevezőre hozásának színtere.. Ahhoz, hogy a tanácskozás tartalmas, eredményes legyen, mindenekelőtt nélkülözhetetlen a bizalom és a kölcsönös nyitottság. A nyitottságon, ezen a gyakran használt fogalmon az őszinte szókimondásit, a lényeges kérdések egyértelmű, szinte sár- kos megfogalmazásait éppen úgy értjük, mint a mások véleménye iránti szenvedélyes érdeklődésit és érzékenységet. A közös hu llámhosszra való ráhangolódás kiindulópontja, hogy őszinteséggel őszinteséget „provokálunk”. Az emberi érintkezés KRESZ- szabályai szerint persze nem úgy, hogy mindenki mondja a magáét. Hanem kellő toleranciával, a saját vélemény megformálásánál átgondolva, a szó kimondásánál átérezve a vitapartner helyzetét. JELENLEG NEM HAGYHATÓ FIGYELMEN KÍVÜL, hogy a vállalatok nagyobb részénél az igazgató státusa gyökeresen megváltozott. Többségüket ugyanis nem kinevezik, hanem választják, s az első számú gazdasági vezetővel kapcsolatos munkáltató jogokat (a fizetés és a prémium megállapítását, a külföldi utazás engedélyezését) a dolgozók választott képviselőik útján gyakorolják. A státusváltozás ható- • sara, főiként a választás előtt, néhol azt követően is tapasztalható elbizonytalanodás, a kockázatvállalásitól, a határozott intézkedéseiktől való húzódozás. Eziént az igazgató és a pártszervezet kapcsolatát, a pártirányítás módszereit úgy kell alakítani, hogy az operatív döntések körében átmenetileg se gyengüljön, ha lehet, inkább erősödjék az igazgató vállalkozói fcedive, bátorsága, önállósága, és egyszemélyi felelőssége. A beszámoltatás alkalmával is azt kell, hogy érzékelje: a politika teljes súlyával segítik a szervezettség, a rend, a fegyelem megteremtésében, az esetleg szükséges népszerűtlen irutézkedfések, vagy netán az elkerülhetetlen kényszerlépéseik megértetésében, elfogadtatásában is. Ha valóban beleképzeljük magúinkat az igazgató helyzetébe, rájölhetünk, hogy jelentési, beszámolási kötelezettségeinek száma egyre csak növekszik. Az irányító hatóságnak, a területi szerveknek továbbra is lesznek ilyen igényei, miközben a vállalati tanács vagy a választott vezetőség, minit új partner, törvényes jogaival élve rendszeres időközönként ugyancsak „szerepelteti” az igazgatót. Mivel a munkaidő véges, jól át kell gondolni, és összehangolni áltáléiban az értekezletek, köztük az igazgatói fellépések számát, témáját, időpontját. Ebiben az igazgatónak is, más tisztségviselőnek is sokat segíthet a pártszervezet. A Ohinoin gyár vezérigazgatója a Pártéleit júliusi számaiban többek között ezeket írja: „A demokrácia természetesen feltételezi az eszmecserét, de nem a szószátyárkodást, az önmutogatást, az állandó nulláról indulást, hanem csakis a célratörő, érdemi, és az előrehaladást eredményező vitát. E nélkül szükségszerűen a formalitás kerül előtérbe, és a „viták” szenvedő alanyai csak fáradtabban, de nem a többlet érzésével hagyják el a helyszínt.” nem Ártana valamennyi ÉRTEKEZLET LÉTJOGOSULTSÁGÁT, időtartamát a mind féltettebb szabad idő értékével mérni. Az ilyen gyakorlat segítené a felesleges értekezletek kiszorítását, a megmaradók igényes előkészítését, feszes lefolyását, és mellesleg azt is, hogy ne legyünk mindenáron ért eke zle üp ártiiak. Kovács József A Duna-parti vízi és légi parádé után — nem túlzás, — tízezrek tülekedtek a metrólejáratokhoz. A pestiek és vidékről jöttek nagy részének húszadikai programja az országos mezőgazdasági és élelmiszer- ipari kiállításon folytatódott. Az ötévenként sorra kerülő eseménynek ezen a napon minden képzeletet felülmúlt a látogatottsága. Nem véletlen. Látnivaló aztán volt bőségesen, mindent elhoztak a kiállítók, ami képet alkothat mező- gazdaságunkról, annak fél évtizedes fejlődéséről. „Ezeknek az ára kihúzna bennünket a sárból”, hallom egy fiatal házaspártól, akik velem együtt a nyírtassi Dózsa Termelőszövetkezet magyar nagy fehér kanjait csodálják. Gyönyörű állatok. A legszebb húsformákat mutatják, és ha méltók voltak a vásár második díjára, minden bizonnyal jól örökítik utódaikra is. Gazdájuk a vásáron Kazuska János, szintén hallotta az előbb emlíSzakos János és Nagy Béla, a nyíregyházi kertbarátklub tagja, elmagyarázza, miként nő a körte a palackba. esi! Még az én irodámban sincs olyan rend, mint itt, az istállóban”. Ez a titka mindennek, a rend. Pedig akkor még nem volt önetető. Szemet gyönyörködtelek a mátészalkai Szamos menti Állami Gazdaság termékei. sári terület másik végén az ország kertbarátai adtak egymásnak találkozót. Háromnaponként váltja egymást egy-egy megye három kertbarátklubja, a mienkben a nyíregyháziak kezdtek és rögtön megkapták a kiállítás első díját. Azóta a szalagos kokárda ott díszíti a standot, hirdetve, hogy ez a kertbarátkor első az országban. Ennek megfelelő az érdeklődés foka is. Szakos Józsefet és Nagy Bélát, a házigazdákat, áthatolhatatlan embertömeg veszi körül. Maga a szűk kis kiállítási terület nagyon ötletes berendezésű. Hátul „spájzzal” kezdődik, a polcain üverb-n, dobozban, kosárban minden elképzelhető, kertben megtermő dolog gyönyörködteti a szemet-Kiváló ötlet, a leptobben * képeket tettek hátra, meg rajzokat, kimutatásokat. Aztán elöl a bőségkosár, a csodapaprikák és más szenzációk. — Nagyszerű érzés volt, — emlékezik Nagy Béla, —■ amikor a díjak odaítélése után Németh Károly is feltett látogatók vágyakozó kijelentését. — Hát még ha tudnák, hogy ezekből egy-egy akár 25 ezer forintot is megér ...? Hiszen ezeknek nem a húsa az érték, hanem a belső tulajdonságai, amit tenyészér- téknek nevezünk. El is kelt már valamennyi, rögtön amint kiderült, hogy díjazottak lettek. — Mennyi munka eredménye az oklevél? — Azt elmondani is sok, kérem. Én húsz esztendeje dolgozok a sertések mellett és ’hatvannyolcban kaptuk meg a törzstenyészet minősítést. Egyszer azt mondta Vir- tics, az akkori elnök: „Janönitató, úgy hordtuk a kezünkben vödörrel a moslékot. — Számítottak a díjra? — Feljebb gondoltuk, megmondom az őszintét. ’80-ban harmadikok voltunk, el is keseredtünk. Persze ahhoz képest haladás ... És utolértük a pálca'iialkait. Itt vannak az ő disznaik is. Nagyon szépek voltak a szabolcs-szatmári tenyész- sertések. Tényleg ott voltak a tornyospálcaiak, és díjat nyertek, mégpedig elsőt a kisvárdaiak, és bemutatkoztak a napkoriak is. Megyénk hírnevét más ágazat is öregbítette. A váKazuska János a nyírtassi Dózsa Tsz OMÉK-díjas magyar nagy fehér sertéseivel. H á mondják, nem hiszem. Ha mesélik, akkor azt gondolom, hogy a meséket színező kedv változtat valamennyit a valóságon. Aztán hallom a pusmogást, a lépcsőház harmadik fordulójában, azt, hogy alulról, vagy felülről a harmadik, maradjon a gyerekek titka, hogy milyen volt eddig a nyár. Van ebben a pusmogásban Csillebérc és Zánka, Balaton és Dunakanyar, van benne Bécs, Prága, Varsó, Leningrad, de még közeli szomszéd, Szatmárnémeti és Nagyvárad is. Van benne, mert hogy is ne lenne városban lakó unokabáty, és falun élő nagymama, Tisza, Szamos és Túr, tőről szedett málna, tiltott zöld alma, ártéri vadkörte, szájat színező eper, és ki tudja mennyi más. Nem tudom, ki vette észre és ki nem, de most, túl a nyár derekán figyelni kezdek a gyerekeim pusmogására. Tulajdonképpen arra vagyok kíváncsi, hogy mi az amit gyermefelettük a megélt sokszínű emlék. Különös érzés. Egyszeriben rajtakapom magam, hogy most így a kora nyárutóhoz közeledvén kivirág- zani látszik, az autóparkokeim hazahoznak és majd megőriznek a nyárból? Mi az ami igazán élmény volt, ami egyszer emlék lesz, esetleg a Kedvesnek elmesélhető gyönyörű, és közben persze megszépült titok, mi az, ami értékként mindebből megmenthető? Pusmog a lépcsőforduló, zsibog a negyedik emeleti erkélyem alatt a tér. Bo- lyonganak a gyerekhadak, gombaként sátoros árnyék lónak épült játszótér, ez a betonsivatag. Nem száll a hinta, a labda is pihen, mert hát annyi beszélni- valója van ezeknek a gyerekeknek, hogy egyszeriben a játék is csak másodlagos. Jönnek a riporter szakkörös gyermekeim, beesnek az ajtón, és már mondják, már mondják, hogy menynyi csoda van a világban, hogy . . . Hallgatom őket és egyszer csak kétségbeesetten rájövök, hogy jóllehet mindez a gyönyörűség igaz, mi felnőtt szülők nem beszélgetünk a lépcsőfordulókban, nem járunk le a térre, nem tesz- szük azt, amit a természet követel, nem tarkítjuk jó beszélgetésekkel a nyár termékeit, nem rakjuk hombárokba a gyerekben gazdag termését, az élményeket. Pusmog a lépcsőház és egyszeriben úgy érzem magam, mint egy felesleges idegen a csodaországban. Kérhetnék, kérhetnénk valamennyien a belépőjegyet ide. Nem nagy az ára. Egy kis megértés, és egy kis kíváncsiság. Minden élmény arra való, hogy elmeséljék. Talán nekünk is élmény lenne, ha meghallgatnánk a beszélő kedvű gyerekeinket. B. G. keresett itt bennünket, hogy gratuláljon. A tájjelleget dicsérte, hogy felhoztuk ide Szabolcs-Szatmárt. Higgye el nem volt könnyű dolgunk, de megérte. Csak irigykedtünk itt a mellettünk kiállító pestiekre, ők mindennap friss virágot tudtak kirakni, a mi almánk meg tavaly termett, lassan egy éve. Közben befut Ozsváth Sándor, a nagyecsedi kertbarátkor képviseletében, ök váltják a nyíregyháziakat. Most már hárman magyaráznak az ostromló érdeklődőknek. Miként lehet körtét varázsolni a pálinkás üvegbe? Hogyan nő egy babhüvely egy méternél hosszabbra ? Meddig kell a szilvapálinkát eperfa hordóban tartani ? Záporoznak a kérdések. Bejártam az egész vásárt, sehol nem tapasztaltam nagyobb érdeklődést, és alig láttam nagyobb sikert, mint a miáltalunk kiállított vásárfiáké. Esik Sándor Elkelne a szülők segítsége Felújítás f iniséhdi Tegnap megkezdődött a Nyíregyházi 4. sz. Általános Iskola felújított déli szárnyának műszaki átadása. Az építő- és szerelővállalat szakemberei újjá varázsoltak 7 tantermet, egy könyvtárat, a tornaszobát, illetve az azokhoz tartozó mellékhelyiségeket. De a munkájuk nyomán megújúltak az iskolai ebédlő belső részei, és a konyha gépészeti vezetékei is. Az építők az iskola emeleti helyiségei födémét részben; a főbejárati lépcsőház födémét pedig teljesen kicserélték. A tetőszerkezetet megerősítették, egyes faelemeket pedig újjal váltották fel. A héjazatot új, műemlék jellegű palalemezekből alakították ki. Az épület elektromos és gépészeti vezetékeit kicserélték. A kivitelező az iskola teljes felújításának tervezett 29,9 milliós munkájából eddig 15,3 millió forint értékűt végzett el. A műszaki átadás 2—3 napig tart. Minden szép, és jó, csakhogy mindenki tudja, hogy festés, mázolás, szerelés — után egy lakásban a lakóknak is sok apró-cseprő munkát kell elvégezniük ahhoz, hogy ott igazán otthon érezhessék magukat. így, most a 4-es iskola tanulói szüleitől is segítséget várnak a bútorok elhelyezésében, továbbá a takarításban. (csgy) Válaszol az illetékes alaposabban A Kelet-Magyarország augusztus 12-i számában „Vesztegzár” címmel bíráló írás jelent meg, amely azt tette szóvá, hogy jegy nélküli utasok miatt az ellenőr leállította az egyik autóbuszt, mely Sóstóra közlekedett. A hiteles tájékoztatás érdekében szükséges elmondani a következőket: Az ellenőrök a Tölgyes csárda után fedezték fel a négy jegy nélküli utast, akik agresszíven léptek fel a kötelességét teljesítő ellenőrrel szemben: megfenyegették, lökdösték. Az ellenőr saját maga védelmében és az ellenőrzés érdekében kénytelen volt az autóbuszt vészcsengővel megállítani. Két választási lehetősége volt: futni hagyja őket — ekkor nem teljesíti feladatát, vagy rendőrt hív. Az ellenőr az adott helyzetben talpraesetten oldotta meg a feladatot, az útba eső rendőriskolán kért segítséget, ahonnan néhány perc múlva meg is érkeztek a rendőrök, előkerültek az igazolványok, s az autóbusz továbbmehetett. Az eset miatt — ellentétben írásuk állításával — senki sem késhette le a kisvonatot, mert az autóbusz a vonat indulása előtt kb. 5 perccel érkezett meg a Krúdy-szálló elé. Az eset tanulsága csak ezek után következik. A négy utasból ugyanis háromnak bérlete volt, csupán heccből szegültek szembe az ellenőrrel, hogy így mentsék negyedik társukat a százforintos büntetés alól. Szerintem az említett írás is jobban szolgálta volna a közügyet, ha a rend fenntartását, az ezzel foglalkozó emberek munkáját támogatta volna. Erőss Károly a Volán 5. sz. Vállalat igazgatója (Megjegyzésünk: igazat adunk Erőss Károlynak, és sajnáljuk, hogy az említett írásból az ellenőr elmarasztalása érződött. Nem ez volt a célunk, csupán jelezni akartuk a többi utas aggodalmát.)
