Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

1985. július 6. Tisztelt lakótársak! Bevallom, elmúlt tizenöt éve, hogy várok valamire. Ennyi ideje élek kü­lönböző lakótelepeken. Ez idő alatt számtalan, úgynevezett lakógyűlésen vettem részt. Valószínűleg végtelen op­timizmusomnak (vagy ma ivitásomnak) tulajdonítható, hagy a mai napig nem tettem le a reményiről; majd most, majd a következőn. De legutóbb is úgy kel­lett Qsszevadászni a családok képvise­lőit az érdemi döntéshez. Húszból ti­zenegyet. És megint ugyanaz volt a té­ma: lemondott a közös képviselő, és szavazzuk meg a költségek felemelé­sét. Talán egyszer minden családból ott lesznek, és valaki „bedobja” a témát; — Hogyan élünk? így, együtt, össze­zárva. Azt mondja az angol: Az én házam az én váram. Mit mondhatunk mi, akik korántsem vagyunk olyan tehetősek? „Várkastélyaink” között túl sok a 35 négyzetméteres a jósavárosi beton- dzsungdben, de az a pici is milyen nagy gondját oldja meg az ifjú házas­párnak, az elvált félnek, az egyedül maradt nyugdíjasnak, stb. Mit jelent nekünk a mi várunk? Lerágott csont, magam is meditálok, előhozzam-e? A soklépcsőházas épület­tömb már kívülről árulkodik. Csak az erkélyekre, balkonokra vetett pillantás jdez. Soha nem fogom megérteni, hogy ott, ahol alig akad egy szál fű, siheder fácstoa, miért nem ülteti be a ház asz- szonya zölddel a lakáshoz előre beépí­tett virágládát? Kapunyitáskor intenzív hullaszag tó­dul ki a közös szemétgyűjtőből. Tanú­síthatom; gyakrabban járnak erre a vá­rosi szemétszállító kocsik annál, hogy- sem itt rohadhatna meg a hulladék. Megengedem, nagyon magasak az eme­letek, meggondoljuk, hányszor tesszük meg az utat le meg fel. De nagyon dü­hös vagyok akkor, ha látom, beszáll a légy a szomszéd erkélyre, ahol az ön­tudatlan csecsemő alussza boldog ál­mát. Ment az a légy onnan jött föl. Ahol szokás a szemetet csak úgy beló­dítani az ajtón. Hét végeken térdig ér. Menjünk följebb. Vér csöpp ek a pad­lózaton. Megtudom, hogy egy gyereknek betört az orra — előfordul ilyesmi a nagy harci csatákban. Az ordító fiúcs­kát az édesanyja várja az ajtóban. Min­den érthető, a verekedés nyomai lát­hatóak is. Zárül az ajtó. Majd fölmossa a cseppeket a fizetett takarítónő. Aki akkor jön, amikor a főállása mellett megteheti. (Milyen szép azoknak a lép­csőházaknak a példája, ahol a lakók sorra rendre következnek takarításra, akik házukban nem orvosok és segéd­munkások, hanem lakók.) Krumplihéj, túrórudis papír is színesíti a választé­kot — sok helyen a gyéreik feladata a szeméthordás. De a rendszeresen eldo­bált csikkek? Mit hallanak*,a gyerekek szüleiktől a köz vagyonának védelmé­ről? A környezet .megóvásáról? Közös felelősségről ? Pillantás az ablakból: kirándulni ké­szül a család. Apuka a kocsit takarítja. Amit toisöprött, az odacsöpögött olajjal együtt otthagyja a ház előtti parkoló­ban. Az aztán igazán a senki földje. Közben beszélik meg a programot. S mert nem titok, mindenki hallja, a föld­szint és a negyedik emelet között. Or­dít szemközt az ablakból a magnó, in­gyenes a koncert a fél utcának — akár tetszik, akár nem. Éjfél után jön haza a nagyhangú társaság — és magnóznak reggelig. Háborúsdit játszanak a gyere­kek, s mert játszótér nincs, a parkoló kocsik között. Közben rávágnak bottal a karosszériára, behorpad, felkarcoló­dik. Ki szóljon? (Miért olyan nehéz rá­beszélni valakit, hogy legyen közös képviselő?) Nem az én kocsim. Nem az én gyerekem. Söpörhetünk a nagyobb házunk táján is. Ismerősöm meséli, hogy a szeme lát­tára, fényes nappal, délben végezte dol­gát egy bőszoknyás asszonyság az egyik jósavárosi átjáróban. Panaszkod­nak a Robdnson-vár mellett lakók: a gyerekek a közeid lépcsőházakba járnak hasonló céllal. Hol lakik az az illetékes, akitől évek óta hiába kérnek nyilvános illemhelyét a jósavárosiak? A mi „várunk”: Jósa város. Harminc­ezer ember. Ismerjük egymást, leg­alább is arcról, boltból, lépcsőházból. Mi bánt a legjobban? Az, hogy egyre többet hallom: újabban már a lépcső­házi „ismeretlen ismerősök” sem kö­szönnek egymásnak. Szíves türelmüket megköszönve vá­rom mielőbbi válaszukat: dr. Kelemen Miklós gyáregységi igazgatóval az energiatakarékos szemléletről A vásárosnaményi forgácslapgyárat is érintette a teli energiakorlátozás. Mi­lyen termeléskiesésük volt? — Nagy földgázfelhasználók vagyunk, így a korlátozás érzékenyen érintett bennünket. Közvetlenül mintegy 1500 köbméter forgács­lap gyártása maradt el azokban a napokban, de közvetetten még több volt a kiesés, ugyanis mintegy 3000 köbméter forgácsla­pot azért nem tudtunk legyártani, merít a gyártáshoz szükséges gyantát előállító cége­ket szintén érintette az energiakarlátozás, s ők nem tudtak időben szállítani. . Ami akikor elveszett, azt már nem is tudják pótolni? — Dehogynem. Már az első féléves prog­ramot gyakorlatilag a terv szerint zártuk, összesen 45 600 köbméter forgácslapot gyár­tottunk, alig 300 köbméteres a lemaradá­sunk a tervihez képest. Szinte hihetetlen eredmény, hiszen egy folyamatosan működő üzemben — ami­lyen a forgácslapgyár is — ahol túl­órákkal, többletműszak beállításával nem lehet pótolni a lemaradást. Milyen más utat találtak a pótlásra? — Tavaly is volt gázkorlátozás, az akkori tapasztalatok alapján készültünk fel az idei teendőkre. Olyan javítási programtervet ké­szítettünk, amelyik az esetleges korlátozás idejére szól. A folyamatos üzemelés mellett ugyanis szükséges gondolni azokra az állás­időkre is, amikor valamelyik elhasználódott berendezést cseréln i. javítani keil. Így a fél­éves javításokat éppen erre az időszakra koncentráltuk, vagyis az akkori hiányt „ki­ütöttük”. A másik megoldást leginkább ah­hoz hasonlítom, ahogy a háziasszony gaz­dálkodik. Amilyen hús, zsír található a kamrában, amilyen edényben tud főzni, olyan ételit állít össze. Nekünk ez az „étel” a forgácslap, amely nem teljesen egységes termék, mert a megrendelők kívánsága sze­rint különböző méretekben lehet gyártani. Akkor, amikor a szállítók jelezték, hogy ke­vesebb gyantát küldenek, gyorsan átállítot­tuk a termelési programot olyan vékonyabb lapok gyártására, amelyeknél relatíve kisebb a gyanitafelhasználás a viszonylag hosszabb gyártási idő miatt. A Csakhogy így elfordulhatott, hogy w Önök sem a megrendelők igénye sze­rint gyártottak. — Már az első negyedéves programunkat is teljesítettük, ami azt jelenti, hogy három hónap átlagában eleget tettünk a megrende- léseknéW. Ennek ellenére el: keli ismerni, hogy néhány bútorgyár nem akkor kapott bizonyos fajta forgácslapot, amikor szerette volna. Azonban tudni kell, hogy olyan ter­méket állítunk elő, amelyből nagyobb a ke­reslet, mint a kínálat, így már csak ezért is adódhatnak gondok. A Akinek pedig nem jut, az minden kö- w vet megmozgat, hogy akár soronkívül is forgácslaphoz jusson. — Szó se róla, még a minisztériumból is érkezett telefon. A A módszer, hogy előrébb hozzák a ja- w vitásokat, nagyon egyszerűnek tűnik. Azonban aki kicsit ismeri a gyárat, tud­ja, hogy igen sok berendezés a szabad ég alatt található. Ezeken a javítás a téli hidegekben nem lehet könnyű do­log. — Mondanom sem kell, hogy a lemaradás pótlása, a téli javítás megszervezése dolgo­zóink nagyfokú áldozatvállalásán múlott. Jól működő pántvezetőségünk van, a KISZ- bizottság eredményesen dolgozik, így rájuk is számíithtaittunlk a dolgozók megyőzésében. Általában fiatal vezetőink vannak, a mun­kások többsége is ebben a gyárban kezdte, akik ezúttal is bebizonyították, hogy nagyon szeretik a gyárat, miniden tudásukat azért vetették latba, hogy jól menjen a termelés. Így a gázkorlátozás idején egyetlen embert sem küldtünk haza, sőt majdnem túlórát kellett elrendelnünk, hogy úgy haladjunk a javítással, mihelyst van gáz, azonnal in­dulni tudjunk. A Ennek ellenére sem lehet jó „üzlet” egy w téli állás, javítás, hiszen csak a beren­dezések fagytól való óvása többletkölt­ségeket emészt fel. — Sajnos ezzel is számolnunk kellett, hi­,,Minden gondolatot az energia- takarékosság, az anyagfelhasz­nálás szempontjából vizsgálunk, mert csak fgy lehet a gazdasá­gos termeléssel előrelépni. A gyárban a szellemi erők moz­gósításával tavaly több, mint tíz millió forint hasznot értünk el “ szén akkor, amikor nem a magunk, hanem a népgazdaság érdekeit kellett szem előtt tartani a téli javításnál, máris veszteségek jelentkeztek. A fagy megelőzésére szintén figyelni kellett — vagyis összeségében elér­te az egymillió forintot a többletköltségünk. * Márpedig ezt is pótolni kell az eredmé- ” nyes termelés érdekében. Mi a megol­dás? — A gondolkodás, az új módszerek alkal­mazása. Éppen a közelmúltban az egyik újí­tásunk sikerének örültünk. Kidolgoztuk a faipari üzemekben keletkező fűrészpor fel­használásának technológiáját. Ezért a me­gyei energiafakarókossági versenyen tavaly, a műszaki hónap 'alkalmából második díjat nyertünk, megkaptuk az Országos Találmá­nyi Hivatal serlegét. Ami viszont sokkal fontosabb, a másutt semmire se jó, elkótya­vetyélt fűrészpor felhasználásával hétmillió, forintos megtakarítást értünk el. Vagyis nemhogy behoztuk a többletköltséget,» ha­nem még gazdaságosabbá is tettük a terme­lést. Az idén hasonló sikert könyvelhetünk el azzal a portüzelő-berendezéssel, amelyet a közelmúltban állítottuk üzembe. Ugyanis egy újítás révén a gyártás közben keletke­zett, különben környezetszennyező hulladék­nak számító csiszolarhpor egy részét újra fel­használjuk, míg a maradékot ezzel a beren­dezéssel elégetjük. Számításaink szerint egy évben így hárommillió köbméter föld­gázt takarítunk meg, közel annyit, amennyi Vásárosnamiény téli fűtéséhez szükséges. A megtakarítás jelentőségét azzal is érzékel­tethetem, hogy tavaly 8,1 millió köbméter földgázt használtunk összesen. A Szakemberek úgy tartják, hogy a taka- w rékossági intézkedéseknek csak egy bi­zonyos szintig van hatása. Ettől sokkal fontosabb az anyag- és energiatakaré­kos szemlélet, az ennek megfelelő mód­szerek alkalmazása. Mi erről Önnek a véleménye? — Hasonlóiképpen gondolkodom én is. Egyébként, ha csaik az általánosság szintjén nézzük, már akkor egész gyárunk léte ennek a szemléletmódnak köszönhető. Ugyanis ma­ga a forgácslapgyártás olyan technológia megvalósítása, amikor az iparilag nem hasz­nálható fából, vágási hulladékból a leg­kisebb faveszteséggel jól hasznosítható ter­méket tudunk előállítani, amit a bútoripar vagy az építőipár korszerű ’ termékeknél alkalmazhat. Öszehas o ni ításu 1 két adat: amíg a fűrészáruk előállításánál a fa 50—55 százalékát hasznosítják, addig a for- gáoslapgyártásnál ez az arány 90—95 száza­lékos. £ Es ha konkrét példákat kell említeni a w gyáregységből? — Az anyag- és energiatakarékos módsze­rek alkalmazását már a tervezés során ki­mondtuk. Így a közelmúlt rekonstrukciója során érvényesült ez az elvünk. Ennek nyo­mán például a gyanitaMhasználást köbmé­terenként tíz kilogrammal csökkentettük, 20—30 köbméterrel kevesebb földgázt hasz- tásához. Berendezéseink mind jobban meg­közelítik az optimális működési szántét, nálunk fel egy köbméter forgácslap előáilí- Igyekszünk a megrendelők igényeihez alkal­mazkodni, így a hét milliméter vastagtól a 60 milliméteresig gyártunk forgácslapokat. Az évi százezer köbméteres mennyiségből 70 ezernél vállalkozunk méretre vágásra is. Az idén ennek a számítógépes optimalizálá­sát oldjuk meg, hogy minél kevesebb hulla­dékkal gyártsunk. Alkalmazzuk másutt is a számítástechnikát és a mikroelektronikát, hiszen megtakarítani csak nagyon pontos méréssel, adagolással lehet. S ehhez korsze­rű irányítási, szervezési eljárást is haszná­lunk. Csakhogy az ilyen módszerek alkalma­zása — még ha rövid időn belül meg­térül, akkor is — bizonyos beruházáso­kat igényel. Hogy jut ehhez a gyáregy­ség, milyen a kapcsolat az ÉRDÉRT Vállalat központjával? — Ha azt mondom, hogy a portüzelő-be- rendezés beépítése az ötlettől a megvalósí­tásig két évet vett igénybe, miiközben a megtérüléshez egy év sem kell, akkor akár elégedetlen is lehetek. Azonban ez importból beszerzett berendezés, látni kell, hogy az ügyintézés lassabban megy. Ám jó érzés, hogy így is a világon a legelsők között va­gyunk, akik ezt a berendezést alkalmazzuk.' Ami pedig a vállalati magatartást illeti, — mivel fával foglalkozik — maga is élénken reagál az energiafelhasználásra, a faipari hulladékok hasznosítására. így Tuzséron ké- regbrikerbtáió berendezést helyeztek üzembe, Mátészalkán elégetik a hulladékot, s ener­giát nyernek vele. Ezeket a példákat azért említem, mert mutatja, hogy a jő célokra a vállalat előteremti az anyagiakat. Vagyis nemhogy ellenállást kell leküzdeni, hanem jó partnerekre lelünk a központi emberek­nél, hiszen a mi gondolkodásunk egyezik a vállalati elképzelésekkel. Ont ötletgyárosnak is lehet nevezni. A kiváló újító kitüntetés arany fokoza­tát kétszer is elnyerte. Ezek szerint tá­mogatják az újra való törekvést? — Maximálisan. Minden gondolatot az energiatakarékosság, az anyagfelhasználás szempontjából vizsgálunk, mert csak így le­het a gazdaságos termeléssel előrelépni. A gyárban a szellemi erők mozgósításával ta­valy is több, mint tízmillió forint hasznot értünk el. Évente 30—40 újításit adnak be dolgozóink, ezeknek jelentős része az ener­giamegtakarítás irányába hat. S ebben olyan ötletek is vannak, mint a rakodógépek mű­ködtetése villanymotorral. A Beszéljünk egy kicsit a távlatokról is. w Lát-e valamilyen tartalékot az alap­anyag-felhasználásban? — A fafajták felhasználási lehetőségét szeretnénk jobban kiterjeszteni. Csak itt, a megyében rengeteg tuskó, gyökér, kisebb ág megy tönkre, az almafák metszése utáni nyesedéket is többnyire csak elégetik, pedig ezek utólagos osztályozásával jobban lehet a f or gá cslapg yá r tá s alapanyagait is bővíteni, illetve az energiafelhasználást javítani. Ben­nem olyan gondolatok élnek, hogy a teljes biomassza-felhasználást érdemes megvalósí­tani. A gyakorlati megvalósítás — hogy ko­operációval vagy a tsz-ektől, gazdaságoktól megvásárolva az anyagot csináljuk — a kö­vetkező időszakra vár. Ugorjunk egy nagyot, nézzük az itteni ^ végterméket, a forgácslapot. Ennek jó­szerével csak a bútoripari felhasználá­sát ismerjük. Itt is lehet változtatni? — Éppen azt szeretném elérni, hogy a forgácslap sokoldalú felhasználási lehetősé­gét mindenki megismerje. S itt újra az energiatakarékosság szempontjából érdemes megvizsgálni eddigi eredményeinket, terve­inket. Nálunk az építőipari célú felhaszná­lás nagyságrendje jóval alatta marad jóné- hány fában szegény tőkés ország hasonló mutatójának. Pedig itt is világszínvonalon tudunk produkálni. Gyáregységünkben már kikísérleteztük a víz- és tűzálló forgácsla­pot, készítettünk olyan szendvicspanelt, amely csak 10 centiméter vastag, de 45 cen­timéteres téglaifal hőszigetelésével vetekszik. A gyáregységben egy háromezer négyzetmé­teres csarnokot ennek a felhasználásával építettünk be. Vásároltunk egy felületkezelő gépsort, amelyet rövidesen üzembe helye­zünk. Ezzel fa-, bőr-, velúr- és fémutánzatú forgácslapokat gyárthatunk, ami megnöveli az esztétikus felhasználás körét. A könnyű- szerkezetből épült gazdasági épületeknél a szendvics- és rétegelt panelokat lehet hasz­nosítani. Ráadásul ezekkel a megoldásokkal a kivitelezés is könnyebbé, gyorsabbá vál­hat. Az energiatakarékosságból indultunk ki, de kiderült, hogy mindaz, amit el­mondott ettől jóval több. — Ügy hisszük, akkor érünk el eredményt, ha az energiával való törődést a szó szerint gazdálkodássá fejlesztjük. Ez a terület azo­nos rangot kap a termeléssel, a haszna — ahogy a példákat említettem — milliókat jelent. 0 Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond y HÉTVÉGI^ I INTERJÚ Jj AM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents