Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. július 6. □ Vizsga után a hivatásról — A történelem, azzal nem vagyok kibékülve. Az összefüggésekbe bonyolódtam bele, de úgy érzem kivágtam magam. Mikor lesz már eredményit irdetés ? Tokár Katalin a 107. számú szakmunkásképző intézetben állt vizsgáztatói elé június 28-án. Három évi tanulás után adott számot tudásáról, hogyan sajátította el a női ruhakészítő szakmát, az elméleti tárgyaikat. Osztálytársaival együtt — akik már vizsgáztak — beszélget a folyosón, de a felszaba- dultságuk még nem az igaizi. Ott vian közöttük a kicsiny kérdőjel: hanyasra értékelik a feleletüket. Tizenhét esztendősen felnőtt komolysággal várják a döntést, ők már az étet, a munka kapujában állnak. A nyitást ők végzik el szakmunikásb i zon y ítv ány- nyal a zsebükben. Egy másik csoportban Nagy Lászlóné izgul önmagáért és társaiért, ök már dolgoznak, munka mellett végezték el a szakmunkás - képzőt. Ezután nem betanított munkások, szakmunkások lesznek. Az izgalom pedig érthető. Márcsak presztízsből is mindenki a jobb jegyre számít, hiszien holnap, vagy azután kit érdekel már a számszerű eredmény. A lényeg a 'bizonyítványon,' az oklevelén van. — Nem is gondoltaim, hogy érettségi után is így fogok idegeskedni — mondja Nagy Lászlóné, aki Debrecenből járt Nyíregyházára, hogy elsajátítsa az üveg műves szakmát. ö már huszonegy éves és igazán nem látszik rajta a legkisebb izgalom jele sem. Mosolyog és kérdezés nélkül is szívesen beszél életéről. — A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztem angol szakon. A nyelvvel nem akartam foglalkozni, különösebben elképzelésem sem volt, mihez kezdjek érettségi után. Kapóra jött a Tanért gyáregységének ajánlata, néhány osztálytársammal szerződést kötöttünk a vállalattal. Betanított munkásként dolgoztunk, de a szerződés egyik kritériuma volt a szak- munkáslbizanyítvány megszerzése. Persze a munkában eddig sem volt kivétel. Mindent csináltunk, amit mások. Kémiai eszközöket, hűtőket, közlekedőedényeket, pipettákat, bürettákat és sok minden mást. Aztán munka mellett tanultam. Nem könnyű, de úgy érzem, megálltam a helyemet. Kettejük között Kati a fiatalabb, ám cseppet sem megTokár Katalin gondolaüianabb. Igaz ugyan, hogy a Vizsga után már felszabadultabban beszél, de megfontoltan adja elő mondanivalóját és önérzetesen visszadobja a labdát. — Sokan női szabónak neveznek minket A szakmánk több ennél. Nemcsak szabunk, varrunk is, helyesen női ruhakészítők vagyunk. Ezt a nyomaték kedvéért erőteljesen hangsúlyozza, s most már egy életre megtanulom én is, mi a különbség a két szakma között. — Általánosban sportoltam, ezért a Vasvári Pál Gimnáziumba jelentkeztem. Helyhiány miatt nem vettek fel. Másodikként ezt az iskolát jelöltem meg, s végül nem bántam meg. Édesanyám itt fodrász szakoktató, így jól ismertem, mi vár rám. Most már, három évvel a háltam Vizsga után, de még eredményhirdetés előtt az ember ismét végigéli a történteket. Helyesbít, kiigazít a feleletén, egy-két mondatot el nem hangzottá szeretne tenni. Végiggondolja mit tudott, azt hogyan tudta visszaadni. Tanműhelyben az elsőéves női ru hakészítők (Sipos Béla felvételei) mögött mondhatom, becsülettel tanultam a szakmát. Munkahelyemen, a Nyírség Ruházati Saövekezetben számítanak rám, s ez nagyon jó érzéssel tölt el. Mi többet kívánhatok ennél tizenhét évesen. Tokár Katalin elsődleges célja elsajátítani a szakma minden fortélyát, s nem titkolt vágya a továbbtanulás. Először az érettségi, majd utána valamelyik szakmabeli főiskola elvégzése. — Szeretnék gyerekek között dolgozni, tanítani, akár mint szakoktató. Azt hiszem, eddigi eredményeim erre biztatást adnak. Most az iskola helyett már a munkahelyemre megyek. Ott kézzelfogható lesz az eredmény, megmutathatom önmagámnak, a szüleimnek, mennyit ért a tanulás, mit tudok. Közben érkezik a hír: mindkét vizsgázó kitűnőivel fejezte be tanulmányait. Az öröm határtalan, a felszaba- dultság csak most kezdődik. Még hitetlenkedve fogadják, de percről percre jobban hiszik. Itt-ott egy-két könnycseppet törölnek le arcukról, az öröm könnyei ezek. Nem volt hiábavaló a sokszor éjszakákba nyúló tanulás, az izgalom. Ahogy régen mondták, felszabadultak, szakmunkások lettek. Nekem is szerencsém van, velük hozott össze a sorsom. — Már vizsga alatt éreztem, jól sikerült a feleletem, csak a tör ténelemben nem voltam biztos. Ezek szerint az is jó volt — gondol még mindig a vizsgára Tokár Katalin. — Titkon a jelesre számítottam, a kitűnőre álmodni sem mertem. — Nagy Lászlóné szavai ezök. S talárt egy ilyen szép eredményű vizsga után a munkahelyén is örülni fognak, netán órabéremie- léssel várják. Mindketten szakmunkások lettek. Mi lehet a következő kérdés: mit jelent ez számukra? — Én tiszta szívemből örülök — mosolyog újra Tokár Katalin. — Ezért tanultam, erre vágytam. És nehogy azt higgye valaki, a szakmunkásképzőben tanulóknak csak erre futja a képessége. Igaz, ide azok a gyerekek jelentkeznek, akiket nem vettek fel gimnáziumba, vagy gyenge a tanulmányi eredményük. Én azt vallom, a képességeinek megfelelően kell foglalkozni mindenkivel. Vagyis elsősorban a tanárokon múlik, hogyan tudják megszerettetni a tantárgyat, átadni a tanulóknak tudásukat. Utána már a diákon a sor. Mert aiki akar, az tanul. Emellett szakkörökön, külön foglalkozásokon gyarapíthatja ismereteit. Azt mondja még Kati, egy érettségizettel másképp bánnak a munkaihelyeken, többre tartják őket. — Én nem tapasztaltam konkrétan ezt, habár a nálunk dolgozók valamennyien jártak gimnáziumba — szól Nagy Lászlóné. — Nem jelentkezik ez olyan élesen. Talán maguk a szakmunkások tehetnek ezért a legtöbbet, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről. Nékik kell dolgozni, a munkájukkal pedig bizonyíthatnak. — Ügy tudnám még ■ fokozni, hogy mi éleve nem tudunk versenyezni a gimnáziumban tanulókkal — folytatja Tokár Katalin. — Nekik csak a tanulás' a feladatuk, mi közben a szakmát is elsajátítjuk. S talán nem túlzók ha azt. mondom, egy belső kisebbségi érzés is lappang azokban, akiket nem vettek fel a gimnáziumba. Miért engem nem, fogalmazódik meg, mennyivel vagyok én rosszabb a másiknál. Pedig lehet, nem volt szerencséje. Aztán kettejük vitája még tart. Érvek, ellenérvék sorakoznak, s végül kompromisszumként megegyeznek: döntse ezt el mindenki a végzett munkája alapján. A beszélgetés végeztével Tőkés Kálmánnal, a tanműhely vezetőjével végigjárjuk az intézet gyakorlati helyiségeit. Az elsőéves szakmunkástanulók július közepéig gyakorolják szakmájukat az iskolában. Nem az udvariasság diktálja belőlem, de ugyancsak korszerű, jól felszerelt műhelyben képezik a jövő női ruhakészítőit, elektromos műszerészeit, cipőfelsőrész-készítőit. Itt minden megtalálható kicsiben, ami a vállalatoknak szövetkezetekben is megvan. A női ruhakészítők például már szalagrendszerben dolgoznak, varrják a KISZ KB megrendelésére a VIT-ruhákat. S milyen véletlen, Tokár Katalin VIT -küldő ttként éppen az iskolájában készített ruhában megy Moszkvába. Sípos Béla Csak ketten...!? Megütközve halljuk a számot: a fehérgyarmati gimnázium csaknem száz, érettségi előtt álló fiatalja közül mindössze ketten választották az agrárpályát. Még pontosabban, a továbbtanulni szádékozók közül döntöttek úgy ketten, hogy megpróbálkoznak az agráregyetemmel, illetve a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolával. Am ismerve a szigorú felvételi követelményeket és az itteni tapasztalatokat, miszerint a gyarmati gimnazisták felének sikerül bejutni valamelyik főiskolára — mely nem is rossz arány — egyáltalán nem biztos, hogy az a két fiatal valaha szülőföldjén kamatoztatja majd agrárismereteit. Igazba gyarmati gimnázium úgynevezett tiszta profilú intézmény, ahol többnyire lányok tanulnak, s közülük érthető okok miatt kevesen választják élethivatásul a mezőgazdaságot. Az viszont ennek tudatában sem megy a fejünkbe, mindössze két ifjú ember döntött úgy. hogy agrármérnök lesz. Mi lehet ennek az oka? A megcsappant tanulókedv semmiképp, hiszen pedagógusokat, orvosokat, gépész- mérnököket képző iskolákba seregestül jelentkeznek az itteni gimnazisták is, s mint már említettük, szépen szerepelnek a felvételi vizsgákon is. Elvesztette volna varázsát az agrárpálya? S ha igen, miért? Rossz híre lenne a magyar agráregyetemeknek? Vagy nincs becsülete az ott szerzett diplomának? Nem valószínű, hogy erről lenne szó. Hiszen a magyar mezőgazdaság eredményei méltán keltették fel a világ érdeklődését, melyben elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar agráregyetemek — a főiskolákon végzett szakemberek, akik közül százszámra fejtenek ki eredményes tevékenységet megyénkben. Természetesen Szatmárban Is. Véleményünk szerint mégis itt, ez utóbbi mondatban kell megkeresnünk a választ az iménti kérdésekre. Mert a szomorú igazság: e térségben igen sok a huzamosabb ideje eredménytelenül gazdálkodó termelőszövetkezet, igaz a többségük rendkívül rossz körülmények közepette kénytelen dolgozni. Ám helytelen lenne minden hibát a kedvezőtlen adottságok nyakába varrni, hiszen számtalan példát tudna felsorolni az ember — az Erdőháton is — ahol a hátrányos helyzet ellenére is tisztes eredményt tudnak felmutatni a szövetkezetek. Ám e helyeken megfelelő számú és felkészültségű szakember is dolgozik. De hogyan várhatnak ott színvonalas munkát, ahol mindössze két—három felsőfokú végzettségű ember dolgozik, hát még ott, ahol egyetlen egy! Tudjuk, távol a fővárostól, a megyeszékhelytől nehéz kellő tudással felvértezett szakembert hadra fogni, pláne megtartani. Az itteni szövetkezetek egy része azonban még az első lépést se teszik meg. A gyarmati gimnáziumba például gyakrabban betéved egy fehér holló, mint egy tsz-elnök. Pedig a szakem- ber-csalogató egyik legeredményesebb formája az ösztöndíj. Mi sem lenne tehát természetesebb: az itteni mezőgazdasági nagyüzemek szatmári középiskolásokkal kössenek tanulmányi szerződést, hiszen őket visszatérvén szülőföldjükre már nemcsak a szerződés, de az emlék is jobban köti e tájhoz, mint valahonnan az ország belsejéből idecsöppent fiatalt. Ez azonban még mindig csak kívánság, és nem sok jel mutat arra, hogy hamarosan gyakorlativá válik. Pedig ha valahol, hát a Tisza és Szamos környékén nagy szükség lenne kellő szakmai tudással, helyismerettel rendelkező szakemberre. Ám ha az itteni szövetkezetek sem ösztönzik őket az agrárpályára, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a fiatalok elvándorlása folytatódik. Vajon mikor emelünk ez elé gátat, mi szabolcsiak, szatmáriak ... ? B. G. Folyosói beszélgetés vizsga után f “ Bodnár István Látlelet Az udvaron kiszáradt a kút Mária köténye szögre akasztva Melléd fekszik a harmadik kakasszó Bliérgesedik a házikenyiér Törvényt szeg ásó és kapa Vihar puszrtít a tűzhely körül Siirdoigál a betlehemi jászol Hajliik fölé Her ód es maga V ___________________________ j FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK Nagy Lászlóné
