Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-04 / 155. szám

1985. július 4. Kelet-Magyarország 7 Cseréptörés, dzsudó, önvédelem Ismerkedés a fegyveres szolgálattal Nagy csaták színhelye volt négy napon át Nyíregyházán a honvédkollégiuim: kilenc megye 260 hetediket, nyolcadikat vég­zett tanulója — kivétel nélkül fiúik — ismerkedtek a katonai és a belügyi pálya szépségeivel, no és nehézségeivel. Az arcok újaik, ám a szervezők közt sok az ismerős, van, aki a harmad­szor megrendezésre kerülő tábor irányításában, a programok szer­vezésében is részt vesz. A CSALÁDI PÉLDA HATÁSA Csemegének ígérkezett a rend­őrség bemutatója. A gyerekek iz­galma a tetőfokra hágott, ami­kor a miskolci forradalmi rend­őrezred az önvédelmi fogásokat bemutatta. Ortó Lajos rendőr zászlós. Szemán József főtörzs­őrmester, Lusbiczki Mihály, aki tizenhét cserepet tud összetörni egyetlen csapással, szívesen jöt­tek most is a gyerekekhez. Puszta kézzel, tőrrel, pisztollyal, gumibottal „harcoltak” a hirte­len rájuk támadóval. Az igazi élmény azonban az volt, amikor nemcsak bemutatták, hanem a gyerekekkel gyakoroltatták az önvédelmi fogásokat. Óriási si­kert aratott a bátor jelentkező, aki merte a hivatásos rendőrök­kel párban bemutatni a látotta­kat. Szabó Tibor a nyíregyházi 19- es iskolába járt. — Valamit már tudtam koráb­ban a fegyveres testületekről, mert a keresztapám a polgári védelemnél szolgál. Jó volt itt a gyakorlatban látná, milyen lesz az az életpálya, amelyet válasz­tani szeretnénk magunknak. KUTYA A HATÁRON Alig lehet egymás szavát ér­teni az egyre szűkülő körben. A fiúk nagy lelkesedéssel magya­rázzák, hogy tudatosan jöttek a katonai pályára irányító tábor­ba. hiszen vagy a honvédkollé- giumban folytatnák tanulmányai­kat, vagy később hivatásos ka­tonának, rendőrnek szeretnének jelentkezni. Mátyus Attila Bá­torligetről érkezett táborozni, édesapja és a bátyja is határőr, érthető, hogy ő a határőrségnél tett látogatásnál szinte házigaz­daként viselkedett társai előtt. Takács Zsolt Ajakról. Póti Szi­lárd Nagyiszekeresről, Barancsáik Attila Kisszekeresről. Ferenczi Zsolt Nyírszőlősről, Gulyás György a Hajdú megyei Nyíráb- rányról jött. Egységesen a ku­tyabemutatót emelték ki. mint a tábor egyik legérdekesebb prog- ramját. — Nagyon tetszett, hogy a ku­tyát meg lehet tanítani a gazdá­ja iránti feltétlen hűségre és ar­ra, hogy megérezze a veszélyt és akkor a legpontosabb segítséget nyújtsa neki — említette Feren­czi Zsolt. Közben Bíró Artúrt tapsolják meg társai. A penészleki fiú két cserepet tudott ö-sszeroppantam egyetlen csapással. Lubiczki Mi­hály most ,,osa!k” hetet tört a be­mutatón, van még mit gyakorol­ni .. . BEKARIKÁZOTT ÖTÖSÖK A pajtások a táborozás végén egy kérdőívet töltöttek ki, amely az itt töltött napok eseményei­ről, a gyermekek véleményeiről kérdezgette a résztvevőket. Szí­vesen említették a kézigránátdo­bást. a tűzoltó elméleti versenyt, a labdarúgóosatákat, a fegyver­technikai bemutatókat. A tábor, vezető, Papp János hadnagy így értékelt: — IzeMtőt kaphattak a gyere­kek a fegyveres szolgálat hét­köznapjaiból. A pár nap csak arra elég, hogy felkeltse az ér­deklődésüket a katonák, rend­őrök, határőrök, tűzoltók, mun- kásőrök tevékenysége iránt. Itt korán keltek, reggeli torna kö­vetkezett, majd egész nap fog­lalkoztattuk őket. Más táborok­ban már tapasztaltak oseLlengést, kötetlenséget, de a pályára irá­nyító tábor éreztette velük: nagy fába vágják a fejszéjüket, ha elkötelezik magukat az egyenru­hás szolgálatnak. Búcsúzóul megmutatja a kitöl­tött kérdőíveket. Pontozták a gyerekek 1-től 5-ig, hogy érezték magukat. Kivétel nélkül minde­nütt bekarikázott ötösök ragyog­tak. Tóth Kornélia Természetvédelmi tábor Nagymohoson Búcsúfotó a lelkes csapatról Az úszó lápjáról és növény­ritkaságairól nevezetes terület megyei természetvédő tábornak adott otthont június utolsó he­tében. Tíz általános iskola szak­köreinek legjobbjai, összesen 40-en vállalkoztak arra, hogy elméletben, gyakorlatban és kétkezi munkában helytállnak. A sátortábor mecénásai a kál- lósemjéni tanács, a KISZ Ifjú­sági Környezetvédelmi Tanácsa és a helybeli termelőszövetke­zet. A vacsorakészítést a szülői munkaközösség vállalta. A programot előadások, gya­korlatok, túrák, megfigyelések, játék és természetvédelmi mun­kák tették változatossá. A kö­zeli tsz-tanyán esténként diave­títéses előadásokat tartottunk. A táborba visszavezető utat szent­jánosbogarak fénye és az erdő sejtelmes hangjai tették roman­tikussá. Néhányszor kedvünkre a felhők közül előbukkant a hold. Tükrös távcsövünkkel rá­csodálkoztunk meteorok ütötte krátereire. Nappal a parányok világát mikroszkóppal kutattuk. Az ál­latvilág megismeréséhez nagy segítséget nyújtott a Petrilla és a Somlai házaspár. Többek közt 18 madárfajt gyűrűztek meg. A rejtelmes úszóláp megközelíté­sére csónakba szállt a kiváncsi társaság. Megfigyelték keletke­zését, fejlődését és élővilágát. Buszkiránduláson a tokaji Ko­A táborlakók pasz-hegy és az Aranyos-patak völgyének titkait kutatták. Tály- lyán Encsi György híres ás­vány- és kövületgyűjteményé­nek segítségével a múltba te­kinthettünk. A tábor közelében minden csapat saját, vizsgálódási terüle­tet kapott a védett övezeten kí­vül. Itt az életközösség felépíté­sét és működését kellett felde­ríteniük. Táborozásunk külön értéke a természetvédelmi tár­sadalmi munka. Volt szakkörö­sünk, Papp Péter segítségével magaslest készítettünk az úszó láp megfigyelésére és a mo­csárrétről eltávolítottuk a tér­hódító égert. Végül versenyt rendeztünk. Ebben első a tiszadobi, máso­dik a kisvárdai, harmadik a nyírvasvári csapat. Különdíja- kat is alapítottunk. „A legered­ményesebb biológus” Szikora Tamás — Tiszadob. „A legered­ményesebb biológuscsapat” tag­jai: Oleár Éva, Csorna Anita, Bunda Mariann — Tiszavasvári. A természetvédelmi társadalmi munkában a házigazda kálló- semjéniek bizonyultak jobbnak, egyéni kategóriában Sitku Ernő. A győztesek és a tábor minden résztvevője könyvjutalomban ré­szesült. Dr. Vas Mihály Törő István: Nyár Az ágról piros cseresznye csüng alá, lila inget vett magára a szarkaláb, arany-mezőben sétál, tündököl forrón a Nap, rigófüttyöt kerget légen át a pillanat, barack hízik, szétcsattan, oly kövér, madárfészket ringat hátán a déli szél, kertek alatt gyerekek kezéből léggömb illan el, égő pipacsmező búcsúzón utánaénekel. természetvédelmi tabor Az Idén is megrendezzük a Herman Ottó természetvédelmi tábort július 1-től 15-ig. A két hét alatt módunk lesz tanul­mányozni a Sóstó és környéke növény- és állatvilágát. Nyírteleki természetvédők „CSILLAGOCSKA" — AJAKON Két éve alakult Ajakon a Csillagocska bábcsoport. Már az első évben többször mutatkoztunk be sikeresen a község­ben, majd a televízióban a VI. játsszunk bábszínházát! ver­senysorozatban is szerepelhettünk. Részt vehettünk a me­gyei gyermekbábos fesztiválon, ahonnan értékes díjjal tér- tünk haza. Vendégszerepeltünk Nagykállóban, Nyíregyhá­zán. Bemutattuk új műsorunkat, a Dörzsölök Ez a darab községünk egyik néphagyományát, a kenderfeldolgozás egyik műveletét mutatja be vidám, játékos formában. Ezzel a darabunkkal beneveztünk az úttörő bábjátékos találkozóra. A megyei döntőn arany minősítést kaptunk és a 16 csapat közül mi képviselhettük megyénket Zánkán, az országos út­törő bábfesztiválon. Legtöbben először jártunk az úttörővá­rosban. Az Aranylúd és a Dörzsölő című darabokat mutat­tuk be, nagy sikerrel. A 34 bábcsoport bemutatkozása közül a szakmai zsűri a mi csoportunk előadását találta a legered­ményesebbnek. Így elnyertük a balatoni úttörőváros külön- díját. Ez a díj Szekeres Károly Munkácsy-díjas keramikus erre az alkalomra készített kerámiavázája. Az ötnapos zán- kai fesztivál és az országos elsőség eddigi életünk talán leg­nagyobb eseménye. Dienes Beatrix és Orosz André, a Csillagocska bábcsoport tagjai, Ajak ÜZEMLATOGATASON a gabonaforgalmiban A tanév végén üzemlátogatásra mentünk a kisvárdai ga­bonaforgalmi vállalathoz. A Lővey Klára szocialista brigád tagjai hívtak meg bennünket, akikkel évek óta szoros együtt­működést alakítottunk ki. Megmutatták a keverőüzem és a malom munkáját. A műszakvezető bemutatta az őrlés folya­matát, hogyan lesz a búzából liszt. A keverőüzem vezetője a tápgyártás folyamatával ismertetett meg bennünket. A kör­zeti üzemvezető a telepen működő brigádok munkájáról be­szélt és elmondta, hogy a minket patronáló szocialista bri­gád az idén ezüstkoszorús kitüntetést kapott. Molnár Klára, Pekó László Kisvárda, 5-ös iskola ÜNNEPI KÖNYVVÁSÁR A nyírbogáti általános iskolában minimajálissal zártuk a tanévet. Úttörőcsapatunk vándorzászlót kapott az 1984/85-ös évben végzett mozgalmi munkájáért. Pár nap múlva ren­deztük meg az ünnepi könyvvásárt az iskola aulájában. A pajtások több mint kétezer forintért vásároltak könyveket. Végül két vetélkedő, egy egészségnevelési és egy VIT-tel kapcsolatos zárta a tanévet. Nyáron Kisvárdára és Kápta- lanfüredre utaznak a pajtások, táborokba. Madai Gabriella, Nyírbogát VIT-HÉT NYÍRBÁTORBAN VIT-héttel zártuk a tanévet. Kitöltöttünk egy totót: az ed­digi világifjúsági találkozók történetéről adtunk számot. Min­den raj készített egy tablót valamelyik VIT városáról vagy országáról. A VIT-bazáron sok könyv és játék talált gazdá­ra. VIT-majálist rendeztünk a nyírgyulaji erdőben. A Csepel Művek Fúrógépgyárának KISZ-esei ügyességi versenyeket rendeztek a zsákban futástól a lisztfúvásig. Urbin Zita, Nyírbátor, 2-es iskola BÉKETHÉT TISZABERCELEN Nemrégiben rendeztük meg a békehetet községünkben. Ennek keretében a népek barátságával kapcsolatos rajzok születtek az aszfaltrajzversenyen. Szavalóverseny, majd a VIT-mérföld lefutása következett. Ez utóbbin 1985 métert kel­lett futni. Békedalokat tanultunk, majd VIT-bazárt nyitot­tunk. Hegedűs Mária, Száraz Anita, Tiszabercel MADÁRTANI BAZAR TORNYOSPALCAN A tanév utolsó napjaiban rendeztük meg a tornyospálcai általános iskolában a madártani szakkör szokásos év végi bazárját. A tanév során összegyűjtött emblémákat könyvekre, toliakra, ceruzákra és még sok érdekes tárgyra válthattuk be. A szorgos pajtások jó vásárlást csaptak. Dicső Annamária, Tornyospálca IRODALMI VETÉLKEDŐ A közelmúltban bonyolítottuk le iskolánkban háromfős csapatok részvételével az irodalmi vetélkedőt. A versmondás mellett egy tesztlapot is kitöltöttünk. A győztes csapat tag­jai könyvjutalmat kaptak. Takács László, Molnár Klára, Disznósi Katalin Kisvárda, 5-ös iskola KULTURÁLIS BEMUTATÓ oroson A közelmúltban kulturális bemutatót tartottak a nyíregy­házi 18-as iskolában. Minket, szülőket is jneghívtak a bemu­tatóra és láthattuk, hogy milyen sokoldalú tevékenység fo­lyik az iskolában. A kicsik mesejeleneteket, verseket adtak elő, népi táncot mutattak be, a felső tagozatosok dalcsokor­ral és vidám jelenetekkel mutatkoztak be a szülőknek. Telt ház előtt nagy sikert arattak a gyerekek. Szülői munkaközösség Nyiregyháza-Oros Tűzvédelmi totó gyermekeknek (1.) A helyes megfejtést postai levelezőlapon, a kérdés számának és a helyes válasz jelének feltüntetésével kell beküldeni a Szabolcs- Szatmár Megyei Tűzoltóparancsnokságra (1401 Nyíregyháza, Erdő­sor 5. sz.). A levelezőlapot a megjelenést követő hét szerdal napjának 24. órájáig kell postára adni, írjátok rá: Tűzvédelmi TO­TO. 1. Melyik telefonszámon lehet a tűzoltóságnak tüzet jelezni? l. 04; 2. 07; x. 05. 2. Milyen tűzesetet kell beje­lenteni az állami tűzoltóságnak? 1. Csak azokat, amelyeket a dolgozók nem tudnak eloltani. 2. Kivétel nélkül minden tüzet. X. Csak azokat, ahol anyagi káir is keletkezik. 3. Mivel olthatok az elektro­mos tüzek ? 1. Vízzel; 2. Porral; X. Habbal. 4. Milyen tűzoltóságok vannak Magyarországon? 1. Állami, ipari, városi és köz­ségi; 2. Állami, létesítményi és úttörő; X. Állami, önkéntes és vállalati. 5. Hogyan jelölik a tűzveszé­lyességi osztályokat? 1. Római számokkal; 2. Nyom­tatott nagybetűkkel; X. Arab számokkal. 6. Turista pébégázpalaokot le­het-e panellszerkezetű lakóépü­letben tárolni? t. Igen, bárhol; 2. Csak a szel­lőztethető beépített szekrény­ben; X. Nem. 7. Szabad-e benzinben olajos munkaruhát mosni? 1. Igen, de csak a fürdőszobá­ban; 2. A szabadban, vagy jól szellőztetett helyen, ahol a ben­zingőz nem gyulladhat meg; X. Mindenütt, mert nincs tiltó sza­bályozás. 8. Lakásban lakkbenzinből mi­lyen mennyiséget szabad tárolni? 1. 1 liter; 2. 5 liter; X. 3 Uter. 9. Tűzgyújtási tilalom esetén az erdőben szabad-e dohányoz­ni? 1. Igen, mivel a tilalom csak tűzgyújtásra vonatkozik; 2. Nem szabad; X. Csak a kijelölt tűz- rakó helyen szabad. 10. Gépkocsigarázsban milyen mennyiségben szabad üzemanya­got tárolni? 1. Max. 1 db 20 literes kanná­val; 2. Csak az üzemanyagtank­ban lévő mennyiséget; X. 100 liter mennyiségig tárolható. 11. Ha az utcán kerékpározol, és egy szirénázó tűzoltóautó jön, mit kell tenned? 1. Peigyorsltsz és sietsz a tűz­oltóautó után, mert kíváncsi vagy a tűzre; 2. Leszállsz a ke­rékpárról és f élrehúződsz; X. Tovább kerékpározol úgy, hogy ne zavard a tűzoltóautó útját. 12. Hogyan kell égési sérülést ellátni, illetve elsősegélyben ré­szesíteni? 1. Étolajjal vagy vajjal beken­jük az égett felületet; 2. Seb­olajjal vékonyan bekenjük és tiszta kötést teszünk rá; X. Víz­zel hűtjük a sebet, majd száraz steril kötést teszünk rá. 13. Mit kell tenni, ha az olaj- kályha alatt lévő tálcában a ki­folyt olaj meggyulladt? 1. Egy vödör vizet ráömteni; 2. Homokot behozni és rászórni; X. A helyiséget gyorsan el kell hagyni, mivel az olajkályha fel­robbanhat. +1 Hogyan kell használni a 6 kg-os belsőpalackos kézi tűzol­tókészüléket? 1. A biztosltószeget kihúzni, a beütő gombot beütni, a lövőkét megnyitni; 2. A biztosítószeget kihúzni, a beütő gombot felhúz­ni, a lövőkét megnyitni; X. A szelepkereket megnyitni és a készüléket lövőkével a tűz irá­nyába tartani. TÖRD A Vízszintes: 1. Bírósági herce-hurca. 8. Textíliát készít (első négyzetben kétje­gyű mássalhangzó). 7. Ilus. 8. Kiejtett mássalhangzó. 9. Középen virít! 11. Lab­darúgókapu-közeli szabálytalanság. 12. Betörő, gonosztevő, angolos fonetikával. 14. Kertészetileg gondozott közterület. 16. Megfejtendő. 18. Tömegkommunikációs eszköz Ismert rövidítése. 20. Szófaj. 21. Rég volt előd. 22. Erődítmény. 24. Kár­tyalap. 25. Elektromosság. 27. ... Tamás, kuruc brigadéros. 28. Értékes prémű ra­gadozónk. 29. Csak félig szigetel! Függőleges: 1. Mezítelen. 2. Bőg. 3. Fi­al. 4. Télisport. 5. Megfejtendő. 6. Meg­fejtendő. 10. Férfi fehérnemű. 11. LAA. 13. Lőnoszogatás. 14. Lengyel, spanyol gépkocsik jelzése. 15. Megfejtendő. 17. Akként. 19. ... terem (pl. orvosnál, hi­vatalokban). 21. Egyik évszakba való. 23. Pakol. 24. Kalász fele. 26. E napon. 27. Kiejtett mássalhangzó. Megfejtendő: várukról hires városok (vízszintes 1, függ. 5, 6, 15). Múlt heti megfejtés: HURRA, ITT A NYÁRI VAKACIÖ. Könyvjutalomban részesültek: Biró Julianna Tiszabercel, Kádár Enikő Nagy- kálló, Szilágyi András Bashalom, Hor­váth Zoltán Nyíregyháza, Béres Csaba Fényeslitke, Birovecz Csaba Máriapócs, Belme Enikő Nagykálló, Sebestyén Lász­ló Lónya, Földesi Ildikó Nyíregyháza, Várad! Andrea Dombrád, Bodnár Móni­ka Gávavencsellő, Köldös Irén Geszte- réd, Oláh László Nylrcsaholy, Király Ag­nes Csaroda, Veres Ildikó Mátészalka. Csak levelezőlapon beküldött megfej­téseket fogadunk el! GYERMEKVILÁG Miénk a szó

Next

/
Thumbnails
Contents