Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-25 / 173. szám
2 Kelet-Magyarország 1985. július 25. Kizremííködik a 4-es iskola kórusa Vezényel: Leonard Bernstein Az 1385-ös év talán egyik ' legrangosabb zenei eseményére kerül sor augusztus 10-én a Budapest Sportcsarnokban. Leonard Bernstein vezetésével augusztus 6-án kezdődő békehangverseny-körút egyik állomása a főváros, ami Hirosimával kezdődik, és Nyu- gat-Európában végződik. A hangversenysorozaton megszólal Beethoven III. Leonora nyitánya Kojiba Hirosima requimje és Berstein Kad- dish szimfóniája, ami egyben magyarországi ősbemutató. A koncertnek van még egy érdekessége, ami Szabolcs- Szatmár, illetve Nyíregyháza számára fontos. A nagy karmester szerzeményében tevékenyen részt vesz a nyíregyházi 4-es iskola gyermekkara. — Miért éppen rájuk esett a választás, hogyan kerültek szóba a koncert szervezésénél? — érdeklődtünk Szabó Dénes Liszt- díjas karnagytól. — A költségek miatt nem volt megoldható állandó énekegyüttesek utaztatása a helyszínekre, ezért kerestek magyarországi társulatot, a pesti és bécsi koncertek énekléséhez. Az Interkoncert keresett meg minket, így jutott nekünk a lenyűgöző feladat, hogy a világ egyik legnagyobb karmestere vezénylete alatt szerepeljünk. — Ismerik-e a müvet, kaptak-e már anyagot belőle? — A zenedarabot még nem hallottuk, azonban a partitúra alapján már áttanulmányoztam, és a 30 fős szereplőgárda már betanulását is elkezdte. A mű különösebb nehézséget nem jelent számunkra, ami a problémásabb az az, hogy úgy kell tanulni énekelni, hogy bármilyen egyéni kívánságra, a legapróbb rezzenésre is reagálni, módosítani tudjunk, a variációs lehetőség adott legyen. Mivel a karnaggyal kontaktust kizárólag a főpróbán tudunk teremteni, csak a megszerzett tapasztalatokra támaszkodhatunk. A zenébe való beilleszkedés sikerében nagyon bízom, hiszen hasonló gondot már megoldottunk a Mahler-szimfoniában és a Szent Erzsébet-legendában. A szervezők nagyon bíznak tudásunkban, rutinunkban, bár hangsúlyozom, ez nem rutinmunka. — Nem jelent-e nehézséget a felkészülés, hiszen nyár van, szabadság, vakáció, sikerül-e a próbákra mozgósítani mindenkit? — Először is egy ilyen szabású feladatot visszautasítani nem lehet. Talán az utolsó lehetőség, hogy ezzel az egyéniséggel működjünk együtt, hiszen Bernstein már nem fiatal, ki tudja mikor jön újra, vezényel-e gyerekkart nálunk. A fiaim, lányaim is felmérték a munka nagyszerűségét, számukra az ének-" kar nagyon sokat jelent. Itt emelném ki a szülők szerepét, akik úgy alakítják a programot, hogy ne ütközzön a munkával. Teljes erőbedobással, intenzíven tudunk próbálni. A vakációzást az éneklés adja majd a gyerekeknek. Augusztusban Psalmus Hungaricust énekelünk, felkértek a Krisztus-oratórium lemezfelvételén való közeli közreműködésre, de mindezek mellett a budapesti hangversenyé az előny. Mivel az Interkoncert szervezésében ez az első fellépésünk mérföldkövet jelent ez az együttesnél. A fellépési, anyagi lehetőség szélesebbre tárul, ösztönzően hat majd a további egyenletesen jó szereplésekre, támogatja a kiváló munkát. B. P. Sláger a „pille“ Tanszeryásár kedvezménnyel Bármennyire is fájó az iskolások ezrei számára las- san-Iassan eljön a szünidő vége. Erre figyelmeztetnek a papírüzletek kirakatai is, amelyek tanszervásárról adnak hírt. Július 15. és augusztus 3. között 30 százalékkal olcsóbban vásárolhatók a füzetek, néhány helyen pedig az iskolatáskák és tolltartók árából is adnak kedvezményt. A keresletről és ellátásról érdeklődtünk a megyeszékhely szaküzleteiben. A Bethlen Gábor utcai írószerbolt a Piért és az iparcikk-kereskedelmi vállalat közös üzlete. Itt a füzetek 30 százalékkal, a táskák és tolltartók 20 százalékkal olcsóbbak. Az üzlet több mint 4 millió forintos készlettel várta a vásárt. Gyorspénztár Az első nap rekordja — 310 ezer forint — az érdeklődést tükrözi. A kisiskolásoknak való hátitáska több színben és fazonban kapható, de az esetleges hiányt is tudják a közeljövőben pótolni. Sláger az orkánbevonatú „pille” táska. örvendetes, hogy minden táskát elláttak fényvisszaverővel, ami biztonságosabbá teszi a közlekedést. Juhász Istvánná helyettes vezető szerint az idén jobb az ellátás, mint tavaly. Újításként megszüntették a külön könyvelést, így a vásárlók közvetlen fizethetnek a pénztárnál. Hódit a „dipó•• A Vöröshadsereg úti 15-ös számú papírbolt is „teljes készültségben” várja a vásárlókat. Az üzlet forgalmának 10—12 százaléka a lazenkettő és hatszínű színes ceruzából. Néhány fajta füzet is hiányzik. A Centrum Áruházban az általános iskolák másodikosai számára nem tudtak csomagot összeállítani, mert a szükséges négy füzetből kettő hiányzik. Ami hiányzik A hiánycikkekről a Piért nyíregyházi lerakatának vezetője, Gazsik Miklós adott felvilágosítást. — Való igaz, hogy néhány cikkünk a hiányok listájára került. Ezeket a lehető legrövidebb időn belül pótolni fogjuk. Augusztusban Ausztriából beszerezzük a hiányzó ceruzákat, de sajnos mennyiségileg még ez sem lesz elegendő. Így az igényeket nem tudjuk teljes egészében kielégíteni. A füzetekből a jövő hónapban akadálytalan lesz az ellátás. Ami hiányzik, tanévkezdésig még beszerezhető. Szabó Szilvia kossági ellátás, a többit kö- zületekkel bonyolítják le. Természetesen a 30 százalékos kedvezményt ekkor is biztosítják. Az idén már a berkeszi, a cégénydányádi és a nyíregyházi nevelőotthon is megvásárolta a szükséges tanszereket. Ebben az üzletben a táskák nincsenek le-i értékelve. Zsírkrétából, vízfestékből nagyon jó a választék. Az idén vignettából remélhetőleg nem lesz hiány. A középiskolások számára is minden tanszer rendelkezésre áll. A felső tagozatosok körében továbbra is a „dipó” — diplomatatáska — hódít. Hiány van színes fedőpapírból, hangjegyfüzetből, ti-f Válasz cikkünkre: Diákok nyári munkája Megbízhatóság Avagy a szavak inflációja Ü r gy tűnik, ismét kezdi visz- szahódítani erejét, tartalmát, hitelét az élőszó. Arra gondolunk, hogy valamivel kevesebb a formális, olykor alibiszerű, vagy vízállás- jelentésre emlékeztető megállapodás a különböző intézmények, vállalatok, szervek között. Volt időszak, amikor szinte mindenre együttműködési szerződést akartak kötni, arra is, ami a világ legtermészetesebb dolga, amit nem kell szerződéssel szentesíteni. Legutóbb az egyik gazdaságilag bajban lévő vállalat kért segítséget egy jól menőtől, mondván, engedjen át egy számukra igen praktikus, gazdaságosan működő, importmasinát. A jobb passzban lévő vállalat, amelyik éppen nélkülözni is tudta a gépet, különösebb szerződéskötés és formaság nélkül, kölcsönadta a gépet. Talán még térítést se kért, de ezt nem tudjuk biztosan. Van más példa Is, negatív. Amikor az egyik gazdaság ha- sonló módon segített a másikon, s a kölcsönvett eszközöket „lerobbanva” adták vissza. Ebből, aligha lesz tartós együttműködés. Morzsák ezek csupán, bizonyosan akadnak ennél jelentősebb példák és másfélék i§. De annak mindenképpen örülni kell, hogy mind többen kezdik felismerni, a papírok, pecsétek, ünnepélyes aláírások, kézfogások — netán bankettek — nem pótolhatják a felelősen kimondott emberi szót. Ezek fedezetét szükséges tovább növelni, óvni az inflációtól . . . P. G. A Kelet-Magyarország július 6-i számában megjelent „Nyári munka” című cikkükhöz szeretnék néhány észrevételt tenni. Egyetértek azzal az általánosítható megállapítással, hogy kevés megyénkben a nyári munkavállalási lehetőség, mivel valamennyi munkaképes korú lakos és ezen belül pályakezdő fiatal részére sem tudunk elegendő munkahelyet biztosítani. Az 1985. január 1-én bevezetett jövedelemszabályozási rendszer megdrágította a munkaerő foglalkoztatását és egyes szabályozási formák alapvető célja az, hogy a munkáltatókat racionális létszámgazdálkodásra ösztönözze. Az igény azonban olyan nagy volt e foglalkoztatási forrna iránt, hogy egyrészt a vállalati dolgozók gyermekeinek, másrészt az iroda és kirendeltségeinél jelentkezőknek az irányítása révén már június hónapban — a mező- gazdaság által ajánlott munkakörök kivételével — valamennyi előzetesen bejelentett helyet betöltötték. Ezt a július 1-én megjelent „Munkahely diákoknak” című cikkükben közölték is. Mi is azt szeretnénk és a magunk eszközeivel azon dolgozunk, hogy minél több fiatal ismerhesse meg az első önálló munkavégzés és az azt elismerő kereset örömét, gyűjtsenek életüknek ebből a szakaszából is minél több maradandó élményt. Mindettől függetlenül hivatalunk csak azokat a munkavállalási lehetőségeket tudja propagálni, amelyeket a foglalkoztató szervek bejelentenek. A diákok irányítása során is minden esetben figyelembe vettük a munkáltatók elvárásait, így a konzervgyárét és a Nyírkémiáét is. A konzervgyár levelében középiskolásokat és felsőoktatási intézményben tanulókat kért, míg a Nyírkémia 16 évet betöltött, „lehetőleg” — fiúk jelentkezését várta. A konzervgyár munkaügyi osztályának munkatársa 'kérésünkre elmondta, hogy — a cikkben 'közöltekkel ellentétben — 14—16 év közejtti tanulókat is alkalmazott, illetve jelenleg is alkalmaz. Ismereteink szerint a Nyírkémiánál sem nehéz fizikai munkakörben alkalmazzák a tanulókat. (Mindkét vállalatnál már korábban betelt a létszám.) A fentieken túl szeretném azt is megemlíteni, hogy tudomásunk van arról is — mivel tölbben jelentkeztek nálunk —, hogy hetedik-nyolcadik osztályos tanulók is szívesen vállalnának nyáron munkát. Erre azonban a szünidei foglalkoztatást szabályozó MüM OM együttes utasítás nem ad lehetőséget. Rusin József, az MT munkaerő-szolgálati és szervező Irodájának vezetője A szerkesztőség megjegyzése: Megköszönve a választ, megjegyezzük: a félreértés abból adódhatott, hogy a vállalatok mást mondanak a hivatalos szerveknek és mást az egyszerű érdeklődőknek — mi ez utóbbi szerepkörben szereztük tapasztalatainkat. Ha viszont az Iroda Is tudja, hogy az említett két vállalatnál már korábban betelt a létszám, akkor nem értjük, miről kellene vitatkoznunk. A tárgyalóteremből Gondolj rám a gondolán... ... énekelhette volna stílszerűen a könnyű slágert a vodkásüvegnek címezve a huszonhárom éves ibrányi Németh Gábor. Hogy ő gondolt az italra az biztos, hiszen december 18-án leemelte a nyíregyházi önkiszolgáló üzlet gondolájáról. A félliteres szerzeményt kabátjába rejtette, s fizetés nélkül távozott — volna, ha észre nem veszik tettét, s az eladók vissza nem szerzik tőle a szeszt, már kint a Rákóczi utcán. Túlságosan tanulékonynak nem bizonyult Németh, mert mindössze két nap pihenőt engedélyezett magának, s már ismét hasonló módszerhez folyamodott. A helyszín ezúttal a Búza téri ABC volt, az „áldozat” pedig két deci kevert. A kis üveg szokás szerint nem a kosárba' vándorolt a gondoláról, hanem Németh kabátzsebébe. A két ügy között még annyi hasonlóság is volt, hogy most is ügyetlen volt a vádlott (vagy az eladók nagyon éles szeműek). Másodszorra még az utcáig sem jutott, már a kijáratnál feltartóztatták. Az idült alkoholista vádlottat, aki hasonló cselekedeteiért már négyszer állít bíróság előtt, a Nyíregyházi Városi Bíróság Sándor Vilmos tanácsa vonta felelősségre lopás vétsége miatt. Németh Gábor büntetése: négy hónap börtön. Az ítélet jogerős. Ötletek lapokból KISPOSTASOK Postás szakkört szervezett általános iskolások részére — elsőként az országban — a Pálya- választási Tanácsadó Intézet és a szombathelyi 1-as postahivatal. Március közepétől nyolc foglalkozást tartottak a postahivatalban, egy-egy alkalommal 14—16 hatodikos és hetedikes ismerkedhetett a posta belső életével. Telefonálhattak a kis postások. végigkísérhették a levél útját a felvételtől a kézbesítésig, megtudhatták, hogyan számlálja a bankjegyeket az automata gép. Nemcsak a megyeszékhelyről, hanem Körmendről és Náraiból is rendszeresen eljöttek a foglalkozásokra azok a diákok, akik jövőre talán már ezt felelik a ml szeretnél lenni kérdésre: postás. Tervezik, hogy ősztől újra tartanak szakköri foglalkozásokat. LUCERNASZÉN A-KÉSZÍTÉS AMMÓNIÁVAL A Bábolnai IKR-rel közösen végzett kísérletek bebizonyították, hogy az NHj konzerválószer alkalmazása a 40 százalékos nedvességet tartalmazó bálázott széna veszteségmentes tartósítását is lehetővé teszi. A kísérletek során megállapították, hogy a hagyományos bálázásos technológiától eltérően a rendlazítás munkaművelete elhagyható. A vízmentes ammóniával konzervált széna etetésekor az állatok részéről étvágytalanság nem merült fel. Az ammóniával egy teljesen biztonságos szénakészítési technológiát kapunk, melynek alkalmazásával megszűnik a bálázott lucernaszéna általánosan fellepő penészesedése. Az ammónia növeli a takarmány NPN- tartalmát és fokozza a tápértékét oly módon, hogy könnyen felvehető forrásként szerepel a bendőmikróbák számára, így azok gyors szaporodását segíti. GONDOZOTT KÖZTEREK Jó ötletnek bizonyult az, hogy egyéni vállalkozók tartsák rendben Győr parkjait. A minivállalkozók lényegében családi ösz- szefogással tartanak rendben egy-egy parkot, havonta néhány száz forintért- Rendszeresen elvégzik a gyomirtást, kapálást, összegyűjtik a hulladékokat. Munkájuk nyomán ezek aj közterületek szebbek, gondozot- tabhak lettek. Hogy ez teljes mértékben megfelel a valóságnak, azt a Kisalföld szerkesztőségéhez telefonon érkezett elismerő megjegyzések bizonyítják a legjobban. MOZGALMI HÁZ Pécsett a Kertváros siklósi részében található a mozgalmi ház, mely otthont nyújt a lakóterületi pártvezetöségnek és a körzeti népfrontbizottságnak. Most hétfőn, szerdán és pénteken tart ügyeletet a pártvezetőség. Nemcsak pártügyekkel keresik meg őket. Segítenek az ezernyi gondban: figyelik a nyáron cseUen- gő „kulcsos” gyerekeket, segítik a környezetüket társadalmi munkában szépftöket. Számon tartják a terület időseit, s nemcsak a párttagokat: ki szorulna szociális otthoni ellátásra, felkutatják őket, s javaslatot tesznek a tanácsnak elhelyezésükre. A mozgalmi ház segítséget nyújt a szabad idő eltöltéséhez is. Merengő. (Császár Csaba felvétele)