Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

1985. július 20. Kelet-Magyarország 15 M| Kelet­Magyarország [KÉPEK j Medárd F ejszámítógépem se­gítségével kiszá­moltam, mikor is volt Medárd. így jöttem rá, hogy egy nappal már túl is teljesítette az esési tervét. Július 18-án ugyanis olyan zuhéval te­tőzte be a 40 napig tartó munkaidejét, amelyre alig volt példa az utóbbi esz­tendőkben. Sötét jellege­ket emelt ernyőként Nyír­egyháza fölé, s az ember — ha babonás — már azt hihette, hogy ez a nap a végítélet napja. Szerencsére azonban gyorsan kiderült, és fel­szikkadt a flaszter. Nem igy a földek, amelyeken sokhelyütt áll még a víz. Különben Medárd már így is jócskán túlórázott, s ez bizony elég sokba ke­rült. De most megmond­juk, hogy több túlórát semmiképpen nem fize­tünk neki. Szegény az ek­lézsia, meg a népgazda­ság egyensúlyi helyzete sem engedi tovább merí­teni a túlórakeretet. Re­méljük, ez kellőképpen el­riasztja Medárdot, s az esőutánpótlást hozó jelle­geket ... (fk) Az országos népművészeti kiállítás szabolcs-szatmári helyezettjei Idén is szépen szerepelték az országos népművészeti kiállításon a Váci Mihály művelődési ház népiművésze­ti stúdiójának tagjai. A zsűri négy kategóriában értékelte díjazha tónak a szabó Les-szat­mári pályázók munkált. Grá­nátalma nívódíjat kaptak: Dorogi József né és Dorogi Jó­zsef népi iparművészek, a ki­állításon a szabadidős terem­ben látható áttört techniká­val készült fazekasmunkái- kért. Ugyancsak Gránátalma nívódíjban részesült Dorogi Józsefné és fazekas szakköre, a közösségben végzett nép­művészeti tevékenységért. Arany oklevelet kapott Vaj­da László (Tiszalök) ková­csoltvas kollekciójáért, Ezüst oklevelet pedig Fehér Anna nyíregyházi gyöngyfűző és Tasnádi Józsefné (Nyírlugos) vászon szőtteseiért. A díja­kat a Népművelési Intézet, a Szabolcs-Szatmár megyei ta­nács, a nyíregyházi városi ta­nács, illetve a megyei és vá­rosi művelődési központ kép­viselői a ma délelőtti meg­nyitó ünnepségen adják át a pályázat nyerteseinek. Siámítógép ellenőrzi az adóbevallást Ka 20., szombat Találkozás Sereggel A Hazafias Népfront vásáros- naményi Honismereti Bizottsága a napokban tartott ülésén el­hangzott: a Találkozás Bereggel című nagysikerű könyv, amely 2500 példányban mind elkelt, ma is keresett olvasmány a turis­ták, nyaralók körében. Jó hír az érdeklődőknek, hogy 1986 el­ső felében ismét megjelenik két és félezer példányban az emlí­tett mű — olvastuk Lakatos Sándor levelében. A honisme­reti bizottság ülésén szóltak a beregi ünnepi hetek program­járól, majd a honismereti pá­lyázat feltételeiről. Ezután meg­emlékezés hangzott el Major Pál színművészről, a Magyar Nép- köztársaság Érdemes művészé­ről, aki Vásárosnaményban szü­letett. Színpadon, filmen, tele­vízióban láthattuk. Bizonyára sokan emlékeznek a Kántor cí­mű televíziós filmsorozatra, amelyben emlékezetes alakítása volt. Debrecenben, Békéscsabán, majd Kecskeméten lépett a szín­ház közönsége elé. ötvenhét éves korában váratlanul hunyt el. A róla szóló emlékiratokat a vásárosnaményi városi könyv­tárban tekinthetik meg a láto­gatók. CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDÖTT Debreceni dzsessznapok A KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat Szabolcs-Szatmár megyei Számítóközpontjának meg­alakulásával megyénk is be­kapcsolódhatott közel egy éve az országosan folyó szá­mítógépes mérleg- és adóbe­vallás ellenőrzésébe. A Pénzügyminisztérium és a SZÜV munkatársai a ma­nuális munka megszünteté­sén túl a garantáltan pontos mérleg- és adóbevallás le­adásában, a javítást nem igénylő adatszolgáltatásban látják a gépi feldolgozás íö előnyét. A megyei számítóközpont jól felkészült a zökkenőmen­tes szolgáltatásra. Tizen­nyolc mikroszámítógép áll a gazdálkodó szervek rendelke­zésére kellően kiképzett szak­embergárdával. Zökkenőmentes a SZÜV és a PM Bevételellenőrzési Fő­igazgatóság szakembereinek együttműködése, a revizori átvétel az eddigi 3—4 óráról 10—20 percre rövidült le. A hibátlan mérlegleadás jelentőségét a gazdálkodó szervek is felismerték. Szin­te valamennyien igénybe ve­szik a számítógépet. A ké­pen: készül a mérleg, az adó- bevallás a SZÜV jelenlegi irodájában a Vetőmagkutató Vállalatnál. Ifjúsági delegáció utazik Tonnába Immár 14. alkalommal vár­ják Debrecenbe a dzsessz ra­jongóit. Csütörtökön este kezdődött a hangversenyso­rozat, amely vasárnapig tart. A nyitóhangverseny első ré­szét a rádió is közvetítette, mint ahogy a következő prog­ramokon is hangfelvétel ké­szül, mert a Kölcsey Műve­lődési Központ mellett a Ma­gyar Rádió is a rendezők kö­zé tartozik. Szombaton délután a nagy­erdei szabadtéri színpadon négy együttes lép fel, a mű­velődési központban három magyar előadónak tapsolhat­nak, s a dzsessznapok talán /----------------------------------­legrangosabb hangversenye este kilenckor kezdődik a sportcsarnokban, ahol olyan világhírességek lépnek fel mint Geoff Warren együtte­se Londonból, az indiai Shan­kar és a lengyel Garbarek által szervezett csoport. Kő­szegi Imre, a csütörtökön es­te már bemutatkozott virtu­óz dobos együttese. Vasárnap délelőtt nem marad el a ha­gyományos dixieland térze­ne, ezúttal a szegedi Molnár együttes szereplésével, míg a záró hangverseny este nyolctól ismét a sportcsar­nokban lesz. (1. b.) FOGADÓÓRA. Petrus Ist­ván, a Nyíregyházi Városi Tanács általános tanácsel­nökhelyettese július 22-én — hétfőn — reggel 8—11 óráig tartja fogadóóráját hivatali helyiségében. Takarékoskodjunk a vízzel! A nyírteleki és a tiszaber- celi vízmű 600 milliméteres távvezetékei egyszerre el­romlottak. A hiba kijavítása július 20-án, szombaton elő­reláthatólag 20 óráig tart. Ebben az időszakban Nyír­egyháza vízellátását a déli átemelőtelep tartalék víz­készletéből oldja meg a Ti­sza menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat. Kérik a lakosságot és az üze­meket, hogy a zavartalan szolgáltatás érdekében szom­baton és vasárnap takaré­kosan bánjanak a vízzel. Torino és Nyíregyháza vá­rosok kapcsolatainak erősí­tésére Szabolcs-Szatmár me­gyei ifjúsági delegáció indul az itáliai városba július 21- én Az Állami Ifjúsági Bi­zottság szervezésében tizen­két fiatal indul kéthetes nemzetközi találkozóra. A világ számos országából érkező fiatal csoportok a né­pek közötti barátság erősíté­se jegyében találkoznak az olaszországi iparvárosban. Üzem-, gyárlátogatás, beszél­getés, kulturális műsor sze­----------------------------------N Vámosoroszi pillanat. (Elek Emil felvétele) ★ Jó ütemben halad a zöldborsó feldolgozása a ■Nyíregyházi Konzervgyárban. Eddig négyezer tonnát rak­tak üvegekbe. A terv szerint a jövő hét végén elérik az 5500 itoninát. Ezzel be is feje­ződik :a iborsószezon. Az ízléstelenség „világcsúcsa“ E gy londoni bíróság 300 font kifizetésére büntette a 32 esztendős Trevor Williamst. Williams olyan nyári pólót „tervezett", amelynek felirata ez volt: „Liverpool 38—Juventus4". A T-ujjú trikókat árusították is a londoni butikok­ban, mígnem egy jóérzésű járókelő szólt a rendőrök­nek, akik eljártak a felirat szerzője ellen. Williams a büntetés kifizetése után bocsánatot kért a bíróságtól ízléstelenségéért. A felirat egyértelmű utalás a brüsszeli BEK-döntő- re, amikor az angol szurkolók vandalizmusának har­mincnyolc halálos áldozata volt. A Juventus l:0-ra nyerte a finálét. ZÖLDÉRT-árak szombaton A pár napja tartó forró, nyá­ri meleg kedvezően hatott a szabadföldi zöldségek fejlődésé­re. Számottevően meggyorsult a gyümölcsök érése is, sőt már e héten ízletes sárgadinnyét is kí­nál a ZÖLDÉRT — kilónként 18 forintért. Egyes zöldségfélék ára jelentősen csökkent. Mennyiért vásárolhatunk szombaton a ZÖLDÉRT pavilonjaiban? A bur­gonya kilóját 5 forintért, a fe­jes káposztát 30-ért, a kelká­posztát 20-ért, a karfiolt 20-ért, a hegyes erős, és töltenivaló zöldpaprikát 26 forintért, a pa­radicsomot 28-ért, a zöldbabot 12-ért, a főzőtököt 4 forintért, az uborkát 5—12 forintért árul1 ják. A főzőhagyma. kilónkénti ára 10 forint, a fokhagymáé 30, a sárgarépa, csomója 6, a gyö­kér 8 forintért vehető. Az őszi­barack kilójáért 5—24 forintot, a nyári almáért 9 forintot, a körtéért 12-őt, a málnáért 40-et, a sárgabarackért 10—12 forintot, a meggyért 28 forintot kérnek. A tojás darabonkénti ára 2,10— 2,40 forint. Telefondoktor A Telefondoktor előadása — július 22—27-ig, hétfő reggel fél nyolctól péntek este nyolc órá­ig, szombaton pedig reggel 8-tól délután négyig — a szülőanyák­hoz szól. Ezúttal: a terhességi fertőzések néhány fajtájáról ad hasznos egészségügyi felvilágo­sítást a 13-555-ös telefonszámon a Telefondoktor. A lottó nyerőszámai 1, 2, 59, 85, 88 ÉRTESÍTJÜK tisztelt ügyfele­inket, hogy a Kelet-magyaror­szági MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat Nyíregyházi nagytele­pe a FERRÖ-szakteleppel együtt 1985. július 26-tól előreláthatólag augusztus 9-ig leltározást végez. MÉH Vállalat. (11981 repel programjukban. A ha­zai fiatalok táncházzal, nép- dalcsokrokkal készülnek a tu 1 álkozó résztvevőinek szó­rakoztatására. Az idei év a negyedik, amikor útrakel megyénk delegációja: fel­szolgáló, ögronómus, közép­iskolai tanulók, főiskolások a csoport tagjai. Olyan fiata­lok, akik munkájukban, a közéleti tevékenységben ki- emelkedőek. élenjárók. A cserekapcsolat keretében to­rinóiak viszontlátogatására kerül sor. (b. p.) Olvasótábor A hátrányos helyzetű gyerme­kek számára olvasótábort szer­vezett a Hazafias Népfront, a megyei Móricz Zsigmond könyv­tár és az ibrányi nagyközségi könyvtár július 22-től július 30- ig. A táborba azokat a tehetsé­ges gyermekeket hívták meg, akik kistelepülésen élnek, sok- gyermekes családból származ­nak, vagy elvált családban él- t: < ‘ k. Az ibrányi Tisza-parti tábor szervezésének és programjának alapgondolata: az ember és kör­nyezete. A szokásos olvasotábo- ri programokon túl fafaragás, bábkészítés, gyöngyfűzés is sze­repel. A legfontosabb program — ta­lán szokatlanul hangzik —: be­szélgetés A tábor vendégei töb­bek -közúti Ratkó József. József Attila-díjas költő, dr. Nagy Fe­renc múzeumigazgató-helyettes és a Dongó együttes. Hétfőn rendkívüli tv-adásnap Július 22-én. hétfőn rendkívüli adásnapeft tart a Magyar Televí­zió. A műsor 18,05-kor hírekkel kezdődik, majd a Lengyel Nép- köztársaság nemzeti ünnepe al­kalmából Jerzy Zielinski, Len­gyelország budapesti nagykövete mond ünnepi beszédet. A prog­ram 18,30-kor az Országos Egészségnevelési Intézet rövid­filmjével folytatódik, ezt 18,40- kor a tévétorna, majd az esti mese követi. Ezután 19-töl 23 óráig a tévénézők összeállítást láthatnak a múlt héten egyszer­re két helyszínen — Philadel­phiában és Londonban — meg­rendezett koncertről, amelyen vi­lághírű rocksztárok léptek fel az afrikai éhezők megsegítésére. Az adás 23 órakor a hírekkel zá­rul. Áramszünet ! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1985. július 24-én és 25-én 08,00 órától 16,00 óráig a Tiszalök, Erőmű, Víkendtelep egész terü­letén a 20 kV-os hálózat-karban­tartási munkái miatt áramszüne­tet tartunk. TITASZ Vállalat Ti- szalőki Kirendeltsége. (106926) A ZÖLDÉRT VÁLLALAT MÁ­TÉSZALKAI ALMATAROLOJA értesíti szerződő partnereit, hogy a téli almához szükséges gön­gyölegek kiszállításának lehető­ségét július 22-től folyamatosan biztosítja. Kérjük termelőinket, hogy a göngyölegek elszállításá­ról mielőbb gondoskodjanak. (1258) KRÓNIKA ILLÉS NAPJA A Nap kél 5 óra 07 perc­kor — nyugszik 20 óra 33 perckor. A Hold kél 7 óra 28 perc­kor — nyugszik 22 óra 25 perckor. 1985. július 21., vasárnap DANIEL NAPJA A Nap kél 5 óra 08 perc­kor — nyugszik 20 óra 32 perckor. A Hold kél 8 óra 46 perc­kor — nyugszik 22 óra 47 perckor. Időjárás Ldunkent erősen megnö­vekszik a gomolyfelhőzet, főként a délutáni órákban lesznek helyi záporok, zi­vatarok. A változó irányú, mérsékelt szél zivatarok környezetében megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet szombaton 26 és 30 fok között várható. Veszélyeztet az almafa­varasodás A szárazabbra fordult időjá­rás ellenére az almafa-varasodás továbbra is jelentős fertőzésve­szélyt jelent a nagyüzemi és a házikerti télialma-ültetvények- ben. Az éjszakai intenzív vharmat- képződés több órás nedvesség- borítottságot eredményez a le­velek és a gyümölcsök felüle­tén. A korábbi fertőzésből szár­mazó spóratelepeken tömegesen képződő szaporítóképletek ned­ves körülmények között a levél- és gyümölcsfertőzés további nö­vekedését okozhatják. A kárté­tel növekedését további folya­matos védelemmel előzhetjük meg. A kezeléseket az alábbi gombaölö szerekkel 6—8 napon­ként végezzük. Sápról 0,15 százalék, Dithane M—45 0,2 százalék, Polyram­Combi 0,2 százalék, Orthoeid 50 WP 0,3 százalék. Nagyobb esőt követően — az előző kezelés időpontjától függetlenül — cél­szerű a védekezés megismétlé­se. — Szabolcs-Szatmár megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás, Nyíregyháza. Megér egy mosolyt Nászéjszaka. Az új­donsült férj halkan meg­szólal: — Édesem, most meg­simogatlak ott, ahol még soha nem érintett férfi. — De kedvesem, a szemem nagyon érzé­keny. Az Ingatlankezeld és Szóig; tató Vállalat értesíti T. ügyi leit, hogy a házkezelési osztí ügyviteli és nyilvántartási cs portja (Nyíregyháza, Hessen) tér 3—4. I. em. telefon: 10-420)' alábbiak szerint áll az ügyfel rendelkezésére: hétfőn és pé teken: 8—16 óráig, szerdai n pokon: 8—18 óráig. (1M9) ^ 11-277 Hírügyeletes: TÖTH KORNÉLIA

Next

/
Thumbnails
Contents