Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-17 / 166. szám

1985. július 17. Kelet-Magyarország 3 Ellenőrzési helyben járás (2.) Gyengén fizetett „ellenség“ /----------------------------------------------------------------------------------N Az utóbbi időben nincs számottevő javulás az el­lenőrzés hatékonyságában, pedig például a szövetkeze­teknél több százan vannak, akiknek egyedüli felada­tuk ez a tevékenység. _______________________________________4 Voks után — Életem legnehezebb ver­senyéit vívtam. És komolyan mondom, talán annak örül­tem volna, ha veszítek. Őszintén szólva nem éreztem jól magam, amikor megtud­tam, a „párom” éppen az édesapám lesz... Ö, aki ne­gyedszázadon át volt tanács­tag Komoróban, most én, a saját lánya akarjam „kiütni”. És mit hoz a sors, énrámí voksoltak többen... Balogh Gézáné, a csinos fiatalasszony még most is felindultan beszél a kissé furcsa mérkőzésről. Pedig igazi munikáskarriert tudhat maga mögött, mert anyag­mérőnek jött Tuzsérra az ERDÉRT-hez 1968-ban és azóta mindent elért, amit egy fiatalasszony célul tűzhet maga elé. Tanfolyamokat, iskolákat végzett, s most technológus. Párttagnak vet­ték fel 1980-ban, s a pártve­zetőségbe is bekerült a leg­utóbbi választásnál. Népi el­lenőri megbízatást is kapott pár évig. A férje a vasútnál főművezető, szintén párttag. Komoróban építettek egy gyönyörű háromszobás lakást és az ezermester férj a lam­bériától a parkettázásig min­dent megcsinál. Két gyerme­kük, a 14 éves Géza és a 10 éves Anita kiegyensúlyozott, boldog családi légkörben ne­velkedik. Baloghné, a szimpatikus fiatalasszony szenvedélyesen ecseteli, hogy . a társközség most sokat vár a választások után bizalmat kapott elöljá­róságtól. Rábízták, hogy tal­paljon körzeti orvos után, mert tarthatatlan, hogy he­tente csak kétszer jár ki a körorvos Tuzsérról. Az or­voslakás — tudják a faluban — elengedhetetlen, hogy egy fiatal doktort megnyerjenek a községnek. - Sokan mond­ták, társadalmi munkában szívesen lapátolnak a leendő rendelő és a szolgálati lakás építésén. A vezetékes víz el­érhető közelségbe került, hi­szen Tuzsérról kd lehetne ve­zetni. De szóltak Kati asz- szonynak a csatornáról, bő­víteni kellene az iskolát. Még mindig háztól temetnek. Fő­ként az idősek sürgetik a ra­vatalozót, ne üssön tanyát az egész házban a halál, ha va­laki örökre eltávozik... Baloghné jegyzetfüzete akár ennyivel is betelt volna. Az édesapjával megmérkő­zött fiatalasszony egyik sze­me sír, a másik nevet. A vá­lasztók voksa azonban még csak az első lépés a köz­ügyek intézéséhez. A mások ügyei iránti lelkesedést, a közélet örömed és buktatói közötti tájékozódást egyelőre édesapjától tanulja. — Igen kemény mondat hangzott el — szól erről Ga­ray László, a TESZÖV el­lenőrzési irodájának vezető­je. — így szól: „A belső el­lenőrzés színvonala a leg­gyengébb.” Ezért igyekszünk tanfolyamok szervezésével felkészíteni a belső ellen­őröket. A mezőgazdasági főiskola továbbképző központjában a közelmúltban 26 termelőszö­vetkezeti belső ellenőr vizs­gázott a 33 jelentkező közül. Ám a néhány napos tanfo­lyamra is önkéntes a jelent­kezés, így rfem biztos, hogy éppen azok mentek, akikre ráfért volna a továbbképzés. Kívánalmak — A könyvelésben járta­sak vagyunk, olyanok is van­nak köztünk, akik korábban a kisebb szövetkezeteknél főkönyvelők voltak — mond­ja Pásztor Istvánná Balkány- ból. — Agrármérnököt nemigen találni köztünk — említi Tóth Géza Nyíribronyból. (Illetve saját magát hozhat­ja ellenpéldaként.) — Pedig az lenne jó, ha egy belső el­lenőr a gazdálkodás egészé­hez értene. A kívánalmakat könnyű megfogalmazni, más kérdés viszont, hogy ehhez talál­nak-e megfelelő embereket. — Tapasztalat a fogyasztá­si szövetkezeteknél, hogy más feladatokkal is megbíz­zák a belső ellenőrt — álla­pítja meg Marosvári István, a MÉSZÖV ellenőrzési iro­dájának vezetőja Hasonlót lehet elmondani az ipari szövetkezeteknél, ahol a belső ellenprök jele még mérlegképes könyvelői végzettséggel sem rendelke­zik. — Pénzügyi előadó vol­tam, aztán lettem belső el­lenőr — mondja magáról Demeter Ferencné, a Csen- ger és Vidéke Vegyesipari Szövetkezetben. — Elvégez­tem a mérlegképes könyve­lői tanfolyamot, a négyezren felüli fizetésemmel elégedett lehetek a mi környezetünk­ben. Miért nem megbecsült? Ugyanilyen alapon valószí­nűleg a legtöbb belső ellen­őr elégedett lehet a jövedel­mével, ám a meglévő átla­gos fizetésekkel nem való­színű, hogy jóval felkészül­tebb emberek szívesen vál­lalnák ezt a nehéz, nem egy­szer összeütközésekkel járó beosztást. így megmarad az ellentmondás, hogy az ön­magában sem csábító, s er' kölcsileg sem mindig meg­becsült ellenőri munka be­töltésére nem kapnak meg­felelő szakembereket, közöt­tük nagy a cserélődés. A fo­gyasztási szövetkezeteknél például az utóbbi időben az ellenőrző apparátus tizede hiányzik, sokszor kapnak más megbízatást is, miköz­ben a belső ellenőrök foglal­koztatását rendelet teszi kö­telezővé. Tulajdonképpen nem kü­lönbözik sokkal a helyzet a szövetségi ellenőrzési irodák­nál sem, illetve a PM ellen­őrzési igazgatóságának is az volt korábban a baja, hogy túlzottannagy volt a létszám cserélődése. Ám az ellenőrzések kevés­bé jó hatékonyságához nem­csak a gyengébb fizetések mutatják az utat, hanem az is, hogy mit és milyen szin­ten ellenőriznek. A belső el­lenőrök, a szövetkezeti el­lenőrző és felügyelő bizott­ságok ugyanis éves munka' terv alapján tevékenyked­nek, amit helyben állapíta­nak meg. S amikor a belső ellenőrnek a közvetlen veze­tés szabja meg a feladatát, akkor nem biztos, hogy azt vizsgálja a szövetkezetben, amire leginkább szükség len­ne, hanem esetleg éppen az­zal, ahol biztosan nem ta­lál hibát. — Az senkinek sem esik jól, ha hibákat keres az em­ber, de ha érzi a segítő szán­dékot, akkor nem ellenkezik — összegzi tapasztalatait De­meter Ferencné. A megelőzés, a hibafeltá­rás, a rossz módszereken va­ló változtatás lehet a célja a belső ellenőrzésnek. Ehhez adhat segítséget a szövetségi ellenőrzési iroda is, amit egyesek fizetett „ellenség­nek” tekintenek, hiszen a szövetkezetek tartják fenn, tulajdonképpen érdekükben végzi tevékenységét. Érdekvédelmi alapállásból — Érdekvédelmi alapállás­ból vizsgálunk — jellemzi munkájukat Papp Mihály, a KISZÖV ellenőrzési irodájá­nak vezetője. — Nem az el­nök, hanem a tagság, az egész szövetkezeti mozgalom érdekében. Az utóbbit érdemes külön hangsúlyozni, mert a legtöbb esetben, amikor hibákat tár­nak fel, a megtévedt vezetők azt gondolják, nekik ellen­ségeik a revizorok, akiket ők fizetnek. Más a helyzet a PM ellen­őrzési igazgatóságánál, amely­nek a költségvetési kapcso­latok betartatása a legfőbb feladata, a mérlegek valódisá­gán őrködik. Itt a kisebb-na- gyobb szabálytalanságok fel­fedése mellett a gazdasági hatékonyság romlását is egy­re inkább jelzik (sokszor más szervek helyett is) ami­kor egy'egy gazdasági egy­ség létét veszélyeztető hiá­nyosságokról van szó. — Feladatunk a feltáró munkát javítani, a személy­re szóló felelősséget felvetni, a szankcionálás útjait végig­járni a felügyeleti szervek­kel, a közgyűléssel összefog­va — fogalmazza meg Már­ton Lajos, az igazgatóság ve­zetője. Következik: Néni ÍCÍí!}?!1, jobbat. Lányi Botond Tóth Kornélia Hűanyag lencsék A Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárában havonta 110 ezer plasztiklenesét készítenek. Képünkön: Tóth Miklós műanyag lencsét önt. (jávor) A nyíregyházi Rákóczi utcán megállt a stockholmi hatos busz. Nyolc fiú és lány szállt le a piros-fekete járműről, aztán lakatot tettek az ajtó­ra, és városnézésre indul­tak. Ügy véltem, vizionálok, ezért hát megállítottam az egyik szakállas fiatalem­bert, és összeszedtem min­den német nyelvű tudáso­mat. O hasonlóképpen járt el, így ikézzel-lqbbal végül is megértettük egymást. Közölte, hogy nem térítet­ték el a svéd főváros autó­buszát, hanem megvették, összefogott nyolc egyete­mista, és a gyűjtögetés eredményeképpen most eu­rópai körúton vannak más­fél hónapig. Stockholm után Dániában szálltak (gu­rultak) kompra a busszal, utána az NSZK-n és Auszt­rián át jötték Magyaror­szágra. Budapesten töltöt­tek két napot, jártak Eger­ben és Tokajban is. Hogy miért iktatták útjukba Nyíregyházát is? A válasz: mert ez olyan jó messzi van Magyarországon... Innen a Hortobágyra utaznak, majd Stockholmi hatos irány Jugoszlávia, ahol az adriai tengerpart a végcél. Az oda-visszaút mintegy hétezer kilométer e külö­nös nyári vakáción. A fek­vőhelyekkel, asztalokkal be­rendezett, kényelmesen át­ÜKjruű l/Ul Uov szál csak annyi gondjuk volt, mint mondta a „szóvi­vő”: a különféle parkolók­ban hat helyet foglaltak el. s e szerint fizettek. De nem tesz semmit, mondta, ezzel számoltak, a lényeg, hogy már hazánkban kóstolót kaptak a déli hőségből. Az­zal hóna alá csapta a tér­képét, amin mutogatta az útjukat, és búcsúzóul meg­kérdezte, hol lehet hideg sört inni. Hosszan néztem utána, és elképzeltem, hogy Nyugat- Európa valamelyik orszá­gában megállók egy par­kolóban a nyíregyházi nyol­cas busszal. Aztán meglát­tam egyet a nyolcasokból, és elhesegettem a gondola­tot. Annyian voltak rajta (mindenki a Sóstóra igye­kezett), hogy biztosan tönk­re is teszik (ebben a nagy tolongásban, gondoltam. Majd a leendő harminc- nyOlCUSt fogom megvenni. Addig gyűjtöm a pénzt. (tárná völgyi) Örökösföidi nézőpont. (Gaál Béla felvétele)-------------------------------------------------------------------------------------­­Egy csipet show — és a tanulságok A z ostor, esetünkben egy nyári szabadté­ri show-műsor, a dolgok természete szerint, a végén csattan. A nézőn, aki várja a beharangozott dél-amerikai csodát, a lát­ványt, az erotikát, s kap helyette egy lelkes, amatőr együttes benyomását keltő, langymeleg műsort. Igaz, külföldi, amerikai együt­testől, spanyolul. De gép­zenére, zömében igazi lát­vány nélkül. Az előzetes reklám sze­rint „a táncosok rendkívü­li mozgása, a zene ritmu­sa mind-mind nagyszerű élményt nyújt a nézőnek”. Tegyük hozzá, a látottak alapján, inkább ígért, mint nyújtott a nyíregyházi né­zőnek, aki belenyúlt a pénztárcájába és 100, 120 forintokért megvette a je­gyét az America Tropical Show műsorára. Július 15-én este a nyír­egyházi szabadtéri színpa­don nem volt telt ház, de összejött úgy háromnegyed ház. Napokkal ezelőtt, ami­kor a megyei és városi mű­velődési központ munka­társaival beszéltünk a kö­zelgő produkcióról, szava­ikból az csengett ki: nincs túl nagy érdeklődés. Aztán eljött a hétfő este. Már a kezdés előtt egy baljós jel vonta magára a figyelmet a színpad tájé­kán; technikusok hada sürgött-forgott a fény- és hangdobozok körül. Később megtudtuk, ezért késett a kezdés, a külföldi techni­kai eszközök valahogyan nem akartak összeilleni a magyarral. Két olyan fény­dobozt hoztak pedig ma­gukkal az amerikaiak, amely látványban feldobta volna a műsort, mondták utólag. Ez így elmaradt. Sajnos, az élőzene is otthon maradt valahol, zö­mében gépzenére táncol­tak az együttes tagjai, vagy keverték az élő- és gépzenét. A produkcióról röviden annyit: elsősorban a formációs jellegű tán­cokban voltak profik, a kü­lönböző táncképekben, líra­inak szánt jelenetekben, balettszerű kompozíciókban nem jeleskedtek. Tulaj­donképpen az utolsó szám tudott egy kis igazi dél­amerikai hangulatot te­remteni, amit a közönség vastapssal jutalmazott. Saj­nos, a közönség csak a lá­tottakra hagyatkozhatott, semmilyen musCIT“.1^; *a~ V,___________ ______ jékoztatás nem volt. Hi­ányzott ez is. Az a bizonyos ostor, amiről az elején szóltunk, alig lehet „kinyomozni kinek a kezében is volt. Á műsort a fővárosi Inter - koncert Iroda hozta Ma­gyarországra és közvetítet­te tovább. Az ő ítéletük­ben illik megbízni, hiszen nem egy nagysikerű fővá­rosi koncertet „importál­tak” már a magyar közön­ségnek. Nem tudjuk, ho­gyan történt; más, látvá­nyosabb, színvonalasabb műsort láttak, amikor le­kötötték az iroda szakem­berei, s amire Nyíregyhá­zára ért, ez lett belőle? Nem tudjuk. Nincs okunk és lelkiismeretünk elma­rasztalni a megyei és vá­rosi művelődési központot sern, egy igazi, látványos, kuriózum műsort akartak a szabolcsi közönségnek. Már a múlt év őszén el­kezdték a levelezést az In- terkoncerttel, s ez év feb­ruárjában megkötötték a szerződést az előadásra. Igaz, zsákbamacskát vet­tek, nem volt lehetőségük a műsort látni, mivel az együttes alig egy hete tur­nézik hazánkban. (És már ilyenkor lemondani sem lehet.) Azzal is számoltak, hogy a 100—120 forintos jegyárak ellenére, telt ház esetén is, ráfizetéses lesz a műsor, ugyanis 120 ezer forintba került az előadás, plusz az együttes szállás- költsége ... E z az az eset, amikor mindenki jót akart, mégsem i jött be a várt siker. Ilyen tapaszta­latok után még nehezebb lesz egy-egy nyári rendez­vényre becsalogatni a sza­badtéri színpad nézőit. Mégsem buzdítjuk arra a szervezőket, a népművelő­ket, hogy túl óvatosságuk­ban, ne kössenek le „koc­kázatos” műsorokat. A ku­darc persze nem öröm — a nézőn kívül — a szerve­zőknek sem. Kockázat, kí- sérlezetés nélkül azonban aligha tud újat adni a szó­rakoztatóipar sem. Még ha jól tudjuk, valamennyiünk zsebére megy a dolog. Ez talán úgy válik elviselhe­tővé, ha ezek mellett kap­nak a nézők olyan menő műsorokat, darabokat is, amelyeknél minimális a bukás lehetősége ... Páll Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents