Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
LISZT FERENCZ IF.NESZCR2Ö ÍSlt ~ 1886. Ma már Szeged jelképévé vált a Benczúr Gyula festőművész Bessenyei György képmása portréját Kisfaludi Stróbl Mátrai Lajos munkája. Zsigmónd formázta meg. „Tudományos“ mese az avar disznópásztorokról KITEKINTŐ Szegedi körséta Hazánkban, s Európában is egyedülálló építészeti-képzőművészeti együttest találhatunk Szegeden a Dóm téren. A 100 méter magas, kettős tornyú neogótikus templomot több mint háromszáz méteres árkádsor szegélyezi. Az árkádok alatt rendkívül gazdag kiállítás fogadja a látogatót. 1929-ben 12 mellszobrot vásároltak Stróbl Alajos hagyatékából, s azóta folyamatosan gyarapítják. 1930-ban, a Nemzeti Em- lékcsarnok alapítólevelének keltekor már 45 szobor állt itt, s napjainkban közel kilencvenben gyönyörködhetünk. Az alkotások a magyar történelem, művészet, irodalom, tudomány kiemelkedő alakjait tárják elénk keresztmetszetét adva a magyar portrészobrászat nak. ________________J BÉNYEI JÓZSEF: Obsit Majd virágokat ültetek terméketlen talajba. Vén álmait az ember valahogy eltakarja. Haszna nincs így se, úgy se, csak nevetségre szolgál. Nem baj, boltod ha benn üres, csak ragyogjon a portál. Korán kaptam az ohsiitot, Kegyvesztett ím az angyal. Szolgálni már nem akarok semmiféle csapatban. Néhányan, öreg álmodók, leváltott dinnyecsőszök, dünnyögünk mind egy ócska dalt, aki összeverődött, s majd elballagunk csöndesen, korai elrekedtek, s megkóstoljuk a vérszínű éretlen cigánymeggyet. V idékre minden késve érkezik! A „Jobb későn, mint soha” szólásmondás igazságát vallva mégis örülhetünk, ha az a valami egyáltalán megérkezik. Ezért vettem örömmel kézbe könyvtárunk új — bár 1984-es kiadású — szerzeményét, az Akadémiai Kiadó gondozásában Magyarország története címen folyamatosan megjelenő sorozat 1/1. és 1/2. köteteit, őszintén örültem az. impozáns kötetek láttán, és elhatároztam, hogy megveszem. Milyen jól mutat majd szerény kis könyvespolcomon ! De örültem csupán azért is, hogy kézbe vehettem őket, mert ilyet én már nem reméltem. A kiadó azonban gondolt a. magamfajta idős és beteges olvasókra, s hátulról kezdett sorozatát elölről is elindította. Köszönet érte! Sokakkal ellentétben, én az elején kezdem mindig az olvasást. Az Előszóval. S mindjárt a 14. oldal szövege szinte meghatottságra késztetett: „Az olvasó iránti megbecsülés fejeződik ki abban, hogy megismerheti a vitás, problematikus kérdések tisztázására tett erőfeszítéseket és azok eredményeit" — írják a szerkesztők. — Ez igen! — gondoltam magamban. Aztán azon töprengtem, hol is kezdjem a hatalmas kötetet. Nemrégiben hallgattam meg Nyíregyházán László Gyula előadását a kettős honfoglalásról, s így szinte természetes, hogy a Bóna István tollából származó avarokról. szóló fejezettel kezdtem a beleolvasást. Azon nem lepődtem meg, hogy egészen mást állít az avarokról, mint László Gyula, hisz áz elégséges írott források nélküli korokra tett, de kellően megalapozott feltevések elbírják egymást, még ha ellentétesek is. Az 1/1. kötet 352. oldalát olvasva 'mégis meghökkentem. Bóna István itt szószerint a következőket írja: „■■■a disznópásztorrá süllyedt egykori szabad avarok unokáiban, dédunokáiban 70 évvel később a honfoglaló magyarság aligha ismerhetett valamiféle rokonra”. Ez a megállapítás kérdésre és állásfoglalásra kényszerít. Kérdésem: honnan tudja ennyire pontosan Bóna István, hogy ä frankoknak meghódolt avarok unokái és dédunokái disznópásztorokká lettek? A Bónával azonos szinS __________________________________ tű vagy nála jóval kvalifikáltabb kutatók még azt is kockázatos feltevésnek tartják, hogy az avarok megérték Árpád népének honfoglalását a Kárpát-medencében, minthogy ennek bizonyítására pontosan hitelesítő forrásadat nincs. De ennek ellenére Bóna azt is tudja, mivé lettek az avarok. önkéntelenül is Gyarmathi Sámuel és Sajnovics János neve jut eszembe. Akkor a laikus olvasó tiltakozott a tudományosan megtett „halzsíros finnugor elődök” ellen. Most légből kapott ötlettel a tudomány teszi „disznópásztorokká” a nem is egészen alaptalanul elődöknek vélt avarokat. Ám, a kettő értékelése nem azonos. A laikus hiúságból történt tiltakozása menthető, a tudós tudatos ferdítése elítélendő! Ezért kell állásfoglalásomat így megfogalmazni: Bóna István itt eltért a tudósok tárgyilagosságot és hitelességet igénylő módszerétől, ö tudja milyen céllal. Az előszóból idézetteket ismerve, nem is annyira a szerzőn kell csodálkoznunk, mint inkább a névtelenségbe rejtekező lektorokon, illetve a szerkesztőkön és a legkvalifikáltabbnak tartott Akadémiai Kiadón. Hogy engedhették meg, hogy ilyen légből kapott és meglehetősen profán fogalmazású hamisítás a kötetbe kerüljön, amit aztán a történelmi múlt iránt érdeklődő és megtévesztett olvasó tényként fogadhat el. Ezzel az erővel akár a „Római legelők” per- váta tisztítóinak is megtehette volna az avarokat Bóna István, minthogy se pro, se kontra ehhez sincs se bizonyíték, se cáfolat. K ezdeti örömömbe hát így üröm vegyült! Meditálni is kezdtem: díszíti-e vajon egy ilyen kötet szerény kis könyvespolcomat? Ám, az előző és a következő fejezeteket olvasva, arra az elhatározásra jutottam, hogy egyetlen fejezet szerzőjének a túlkapása miatt nem tehetem félre a többi, tárgyilagos szerzőktől származó fejezeteket. Csak megveszem a kötetet! Legfeljebb egy fehér papírcsíkkal leragasztom a tudományos etikát sértő sorokat, így igazabb lesz a kötetem: a fehér foltot, fehér folttal jelzi. Balogh László J Áltí Emlék Mindmáig érvényes a zei történészeiknek az a vélem nye Robert Schumannról, he a 19. század legnagyobb i met romantikus zeneszerz nek egyike volt, akiinek ha sa jó ideig tükröződött még magyar zenei életben is. Zwickauban 1810. június 8- született és csupán negyven! évet élt zeneköltő aíkotá: napjainkban változattal népszerűek. Korán távozott az élők í rából. Kosztolányi Dezső így Szeptemberi áhítat című ve sében: . .bukdácsol a billenty tompa búbt az édes elmebeteg, árva Schuma s mert nem lehet már jobban sím száján kacag a schizophrénú A dalirodalom, a zongor művek, versenyművek és szí: fóniák mesterének idegren szere felmondta a szolgálat« Már fiatalon mutatkoztak re ta a búskomorság jelei. Egy zaklatottabb lett, és a munlk ban keresett menedéket. Á hiába aratott sikereket, tám dások, intrikák indultak elll ne. Dolgozott ugyan tovább, közben hallucinációk, vízi' gyötörték. 1854 februárjáb. öngyilkossági szándékkal Rajnába ugrott. Kimentett* néhány nap múlva aztán ide gyógyintézetbe szállították, ott élte utolsó két esztendej« Temetésén alig voltak gyász lók, de megjelent barátja, J achim József, a hegedűművé és Johannes Brahms is, a'l szellemi örököseként szerete Hazánkban elég sűrűn cse dűlnek fel Schumann komp zíciói. A múlt század utol évtizedében és a huszadik sz zad elején szinte elkerülheti len volt, hogy a zongoraműv szí tudományukat bemuta serdülő fiatalok, fiúk, lány« egyaránt, ne Schumann Trä rnerei (Álmodozás) című zen darabjával bizonyítsák be t dásukat. Még a Vigadó és Zeneakadémia termeiben sz neplő zongoravirtuózok gyakran játszották el a kor pozícióit — ráadásnak. Schumann könyvkereske« édesapja hamar felismerte f tehetségét, és zongoraművés akart faragni belőle. Az a] 1821-ben elhunyt, fiának főként az anya kívánságára el kellett végeznie a jogi egy temet. Lipcsében és Heidt bergben tanult. Később azo ban vasszorgalommal készt rá. hogy zongoraművész I gyen. A korszak egyik kivá tanáránál, Friedrich Wieckv sajátította el a billentyűk f lötti uralmat. Ellenben a so másképpen akarta. Balszere: cse érte: eltört jobhkezién« mutatóujja. Zeneszerző leh tett belőle, zongoraművé Szombati galéria A szerelem nyers, konok varázsa kinyitja — mint a kés az ujj begyét — s egy titkolt sebnek kezd lüktetni láza. . . Magamban így megyek most is feléd a bércre, hol piros szöcskék között terveztünk egyre ismeretlenebbe, s szép műszerünk volt az a messzi zöld, mely mindig part és soha sincsen messze. . . Rejtett küszöb fölött ül s így sajog megannyi mind, aki csak volt rabod! Mögöttünk tündérlik, de mintha minden oly hártyán lenne rajza, mely egyre áttettebb jelekkel találkozhat velünk s szemeddel. . . (Takáts Gyula: Rejtett küszöb fölött) Bartha László: AKT KH HÉTVÉGI MCUÉKLfT
