Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
i Surovceva: Reszkető fiú számbavétel nem vállaltat minden alkotó rész- ! ismertetésére, teljesít- yének árnyalt jellemzésé- csak a fontosabbnak vélt lópontok bemutatása le- ennek az írásnak a felai. liási munkát végzett Le- Surovceva. A szovjet szö- ég delegátusa lendülete- nagyvonalú kivitelezéskészítette groteszk figu- az érdes felületeket, smberi testtartást, a tész- arűre formált arcokat ál- i a mondanivaló szolgása. Ezeken a kispiaszti- >n mosolyra ingerlőén, kkel tűzdelve, ugyanaik- mélységes valóságában íik meg az ember. Tac- Zorneliu (Románia) finom ilkáin az alkotókedv, a ildalúság tükröződik. Szép igából kiemelkedőnek >m kecses vonalú leány íját és archaikus emlék- ikre apelláló bronzlapját, í. Dermendjiev (Bulgária) orongozói ügyesen for- t, kifejező testtartású, ro- fusan mulatságos figudurva bronzfelület rusz- sságával toldotta meg fi- ui könnyedségét Andreas %lg (NDK), s mintegy elGyőrfi Sándor: Paff zabó Iván: Sóstói érem Nagy Mária: Sodrásban Andreas Jähnig: Viaskodók lenpontként precíz érmeken mutatta meg másik énjét. L adislava Snopkova (Csehszlovákia) mintha bezárkózott volna a technika lehetőségeibe, munkái kísérletszinten maradtak. A norvég Gunn Harbitz is jól kihasználta az itt töltött rövid időt és Belenövés az időbe című munkája figyelemre méltó alkotás. A magyar művészek között sok ismerőst üdvözölhetünk, jelenlétük tanúsítja a művésztelep megnövekedett fontosságát, szakmai elismerését, vonzerejét. Budahelyi Tibor nemrég bemutatott anyagában megismert, geometrikus, mély rétegeiben antropomorf, (pl. az érzékelhető hang) érmekkel jelentkezett, bővítve színességüket a bronz adta lehetőségekkel. Várhelyi György az emberi világ jelképeivel szólal meg, gazdag asszociációs tartalmú képekben, különös helyzetben párzó lovakkal, esetlegesen fává növő könyvekkel. Sz. Nagy Mária bő terméséből a Pihenő című érme került hozzám a legközelebb. Tóth Sándor egy tavaly elkészített és az idén kiöntött kút-terv vázlattal, valamint néhány szép éremmel mutatkozott be. Mihály Gábor „Meckleraburgi mén”- je kedves zömök lovacska, statikus plasztika, míg Flamenco táncosoporitja változatos leányfejeivel, hullámzóvárhelyi György: Sámli Y. K. Dermendjiev: Régi kabát Nagy Lajos: Sóstó Budabelyi Tibor: Hangtorzó csavarodó ruharedőivel a mozgalmasság megjelenítője. Papi Lajos klasszikus hagyományokat őrző markáns Szabolcs vezére és tragikus madár monumentuma a lenyűgöző megfogalmazási biztonság széles skáláját mutatja. Jó látni azt az erőt, amely a kicsit hozzá is hasonló, kemény kun arcból árad, s mellette hatalmas absztrakciós ugrás, a csontjaira szakadozó madár, megdöbbentő, szemlélettágító szobor. Nagy Lajos örvendetes, színvonalas munkákkal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben. Egyértelmű ér- mészi erényeket csillant meg, művei a legigényesebben megmunkált alkotások közé tartoznak. Szabó István hűségesen tér vissza minden évben a Sóstóra, s készíti szabadságot hordozó, lómotívu- mos bronzdíszeit. A felsorolás végére maradt Györji Sándor, aki művészi irányító munkája mellett még a saját elképzelésének megvalósítására is szakított időt. Felborult sakktáblája, a szellemes ötlethez illő kiviteleTache Corneliu: Zene Gunn Harbitz: Belenövés zésben, bizonyítja Győrfi szobrászi kvalitásait. Az alkotótelepet záró kiállítás sokféleségében, színvonalában eltérő anyaga egy értékes, további támogatást igénylő alkotóműhely fontosságának bizonyítéka, az életünket teljesebbé tevő emberi tevékenység megnyilvánulása. A tárlat a Lenin téri kiál- líóteremben tekinthető meg. Papp Tibor Bordi András: Gyermekeim: Csaba és Géza (akvarell) Ez év júniusában egy Erdélyben élő pedagógus — művészünk az akvarellfes- tés kiemelkedő mestere — Bordi András töltötte be eredményekben gazdag életének nyolcvanadik esztendejét. Sokszor hallottunk róla, mégis valójában csak 1981-ben, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett gyűjteményes kiállításakor figyeltünk fel igazán a művészetére. Pedagógiai érdemeit pedig tanítványainak sikeréből mérhettük le, mintegy bizonyságul ama klasszikus állításnak, hogy vele egyenértékű, kongeni- ális alkotókat nevel az utókornak. Mert Bordi pedagógiai műhelyéből olyan művészek kerültek ki, mint pl. Bairdócz Lajos, Ambrus Imre, továbbá a marosvá- sárhelyi kultúrpalota jelenlegi igazgatója: Simon Endre, valamint a világhírnévre emelkedett, jelenleg Hollóházán dolgozó Szász Endre, és még sokan mások. Neve összeforrt a Bolyai- ak városával: Marosvásárhellyel, itt találta meg szű- kebb hazáját, tudása és szervező ereje is itt teljesedett ki igazán. Már most mondjuk el róla, hogy bármerre utazott — Párizsban pl. közel két évet töltött, majd Budapesten, főleg Rudnay Gyula mellett több szemeszteren át csiszolta anatómiai tudását és színkultúráját — formanyelvét és eszméinek szabadságát mindvégig megőrizte. Bordi András egy Kükül- lő mellett fekvő kis faluban: Héderjáján született 1905. június 2-án. Az itt élő egyszerű emberek kapcsolatában forrott ki világnézete és humánuma. Egész életén át kötődött ehhez a tájhoz, itteni barátait, ismerőseit örökítette meg legszívesebben. Tehetsége már ötéves korában megmutatkozott. Még elemista, amikor rajzait, vízfestményeit az elemi iskolában külön teremben mutatják be. Korán szerez magának mecénásokat, így pl. Bemády György polgármestert, aki a városi tanácsnál ösztöndíjat harcolt ki számára. Párizsban Albert Julian magániskolájában N. Peugeot osztályába iratkozik be. Hazatérve ismét Rudnaynál folytatja tanulmányait. A sikerek sem maradnak el: 1929 nyarán egyik önarcképével elnyeri a Szinyei Társaság oklevelét, majd két évre rá a Barabás Miklós emlékének szentelt műcsarnoki őszi tárlaton megkapja az akvarellfestés nagydíját. A széles látókörű s egyre több közéleti és szervezői munkát vállaló művész Marosvásárhelyen, a Közművelődési Palota monumentális épületében találta meg működésének igazi színterét. Eleinte gondnok, majd a képtár őre, később a hatalmas intézmény igazgatója. Tevékenysége alatt a képtár állományát 135- ről 1100 műtárgyra növelte. Bordi hosszú évek során, a Körösi Csorna Sándor utcai műtermes lakásában — fanatikus akaraterővel s szervező-irányító adottságaival munkálkodott az Erdélyben élő nemzetiségek barátságán. Mindig szívesen beszél életéről, munka- módszereiről s a megoldásra váró időszerű feladatokról. — Akik Bordi életútját ismerik, előadásait hallgatták, vagy korrektúráin részt vettek, tudják, hogy egész életében harcolt az akvarell művészi rangjának elismertetéséért, akárcsak a nemrég elhunyt Diósy Antal, Dobroszláv Lajos, Sza- lóky Sándor. „Miért kell ennek az oly gazdag múlttal rendelkező technikának a jelentőségét lépten-nyo- mon bizonygatni?” — tette fel gyakran a kérdést az ellentábornak, bizonygatva, hogy Goethét és Jókait is mennyire vonzotta a vízfestés. Mindig visszautasította azt a vádat, hogy az akvarellek idővel elhalványodnak, megsárgulnak, vagy fakókká válnak. Mutatott mappáiból olyan darabokat, amelyeket éveken át próbaképpen erős napsütésnek tett ki, s ezek nem vesztettek értékükből, sőt valósággal „beértek”, még szebbnek tűntek. — Az akvarellezés megkívánja a friss munkamenetet, az „együltőhelyben” való munkát, de ez nyílván csak a nagy technikai gyakorlat^ mellett érhető el. De ismerünk Borúitól nagyméretű, sőt monumentális nagyságú alkotásokat is, mint pl. „A két Bolyai” c. olajfestményét a Telekitéka emlékmúzeumában, valamint a „Szüret” c. freskóját a marosvásárhelyi Tramssilvánia szálló előcsarnokában. Képeinek külső és belső jegyei már egy sajátos „Bordi-piktúrában” ös§?e- geződtek, ami bizonyára abból is adódott, hogy ösztönösen idegenkedett minden olyan irányzattól, amit gyö- kértelennak érzett, s nem tűrt soha semmiféle beavatkozást a művészetébe. Tudását, szervező és alkotó erejét a Román Népköztársaság is nagyra értékelte s már 1951-ben neki ítélték az először kiosztott állami díjak egyikét. Tóth Márta Szőcs Géza: Sír, tavasszal Szilágyi Domokos, sírodon mindenféle fehér virág nyílik! Szilágyi Domokos, ha hallanád ezt a zümmögést, ha hallanád! Tele méhekkel ez a hely itt, közel a szilvafákhoz. Te Szilágyi, tudod-e, hogy Weöres Sándor lefelé jövet a Bethlen- kripta felől, megbotlott azon a helyen? Jött lefele, szeptemberben, mint egy sétáló, törékeny boszorkány a napsütésben, és arról beszélt, hogy ő az utolsó Weöres. Erről beszélt és megbotlott! Kevés híján letérdelt ott, kis híján térdre ereszkedett ott, ahol másfél hónap múlva Nagy László támaszkodot tiedhez oly hasonló botjára, s bámult gyanakvóan összehúzott szemmel a gödörbe, amely fölött most fehérség és parányi szárnyak erőfeszítése. 1985. június 15. Q Q A 1f| ír & i I | ám Bordi András
