Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. május 4. Választási kislexikon Sorozatunk a választójogi és a választási rendszerrel összefüggő tudnivalókat ismerteti. A sorozat szerzője dr. Adám Antal államjogász, tanszékvezető egyetemi tanár. 1. választási rendszer Alkotmányjogi értelemben a választási rendszer az államhatalmat gyakorló népképviseleti testületek létrehozásának rendjét jelenti. Természetes azért, hogy a népképviseleti rendszer fejlettségi szintjéhez igazodik a választási rendszer, tartalmát a jogszabályok két csoportja határozza meg. A jogszabályok egyik része azt szabja meg, hogy kinek, milyen feltételek mellett van, illetve nincs választő- és visszahívási joga, valamint azt, hogy az állami szervek milyen feladatokat látnak el a választások során. A választási eljárási normák pedig a választások előkészítésének, a szavazásnak, a választási eredmények megállapításának, a pótválasztásnak és az új (időközi) választásnak, valamint a megválasztott képviselők és tanácstagok visszahívásának eljárási formáit szabályozzák. 2. VÁLASZTÓJOG A választójog az alkotmányban biztosított politikai alapjog. A munkásosztály, a haladó erők sok évtizedes küzdelmet folytattak hazánkban is a választójog kiterjesztéséért. Ennek ellenére különbözei (vagyoni, műveltségi, egy helyben lakási. magas korhatár) cenzusok a lakosság széles rétegeit rekesztette ki a választójogból. Még a felszabadulás előtti utolsó (1939. évi) választások alkalmával is a lakosságnak csupán 35 százaléka rendelkezett választójoggal. Hazánkban jelenleg az alkotmány nyilvánítja ki, hogy a válauz- tójog minden nagykorú állampolgárt megillet. Nincs viszont választójoga annak, aki elmebeteg, akit a bíróság eltiltott a közügyektől, aki a szabadságvesztés büntetését tölti, vagy szigorított őrizetben van. Országgyűlési képviselővé vagy tanácstaggá mindenki megválasztható, akinek választójoga van. A választáson minden szavazásra jogosult állampolgárnak egy szavazata van. Minden szavazat egyenlő. 3. JELÖLÖGYÜLÉS Az országgyűlési képviselő jelölése céljából választókerületenként két vagy több, a helyi tanács tagjának jelölése céljából pedig egy jelölőgyűlést kell tartani. Az olyan községben, ahol a lakosok száma 500- nál nem több, a választókerületek jelöltjei összevont jelölő- gyűlésen is jelölhetők. A jelöltekre a jelölőgyűlésen javaslatot tehetnek a Hazafias Népfront szervei; a politikai, a társadalmi, az érdekképviseleti szervek, a munkahelyek dolgozóinak képviselői, és bármely választópolgár. A jelöltekre vonatkozó javaslatokat elhangzásuk sorrendjében egyenként kell szavazásra bocsátani. A jelöiőgyülésen részt vevő választópolgár több személyre is szavazhat. Jelölt lesz az a személy, aki a jelölőgyü- lésen, illetve képviselőjelöltek esetében a jelöiőgy üléseken megjelent választópolgárok egy- harmadának igenlő szavazatát elnyerte, a jelölést és a Hazafias Népfront programját elfogadta. Ha a választókerületben nincs két elfogadott jelölt, hét napon belül új jelölőgyűlést kell tartani. Magyarországra látogat Daniel Ortega Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására május 4-én, szombaton munkalátogatásra hazánkba érkezik Daniel Ortega Saavedra, a Nicaraguái Köztársaság elnöke, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetőségének tagja. ★ Daniel Ortega Saavedra, a Nicaraguái Köztársaság elnöke, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetőségének tagja 1945 novemberében született. Apját bebörtönözték, amiért Augusto Césár Sandino tábornok felszabadító harcát támogatta. Kiszabadulása után együttműködött a Sandinista Fronttal. Daniel Ortega fiatal korától aktív mozgalmi életet élt: középiskolásként diákvezető volt és 15 évesen belépett a Frontba. Szervezte a diákok diktatúraellenes harcát, s irányította á megmozdulásokat. Többször elfogták és megkínozták. Egyike a legtöbbet szenvedett és bebörtönzött vezetőknek. Családjának tagjai is ismert alakjai a nicaraguai közéletnek. Testvére, Camilo 1978-ban a monimbói felkelésben elesett. Fivére, Humberto, a nemzetvédelmi miniszter tisztét tölti be. Édesanyja Lidia Saavedra a Hősök és Mártírok Anyái Szervezet egyik vezetője. Felesége, Rosario Murillo, a Kulturális Dolgozók Sandinista Egyesületének főtitkára. Daniel Ortega 19 éves volt, amikor a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezető Tanácsának tagjává választották. E funkciójában 1966-ig tevékenykedett. 1967-ben a biztonsági szervek elfogták és 7 évet töltött börtönben. Éhségsztrájkokkal tiltakozott fogvatartása miatt — ezek közül az egyik 41 napig tartott. Börtönéből 1974 decemberében a Sandinista Front kommandójának egyik akciója szabadította ki. Dániel Ortega 1975-ben ismét elfoglalta helyét az országos vezető tanácsban, 1977 októberében a felszabadító erők északi frontjának parancsnoka lett. 1979-ben a forradalom győzelme után a Nemzeti Újjáépítés Kormánya Kormányzó Tanácsának tagjává választották, két év múlva pedig e testület koordinátora lett. Az 1984. november 4-i választásokon a Sandinista Front jelöltjeként köztársasági elnöknek választották meg. E tisztségébe 1985. január 10-én iktatták be. (Folytatás az 1. oldalról.) Szőkébb pátriánkban, a nyíregyházi központ irányítja a kollektívák tevékenységét. A vállalat célja: az állattenyésztési vertikum egészét átfogva széles körű szolgáltatások nyújtása a partner- üzemeknek a kölcsönös előnyök és a közös érdekeltség alapján. Ennek a feladatának a cég egyre jobb színvonalon tesz eleget. Néhány példa. A szaporodásbiológiai gondozási munka fejlesztésének és a kutatások eredményeinek köszönhetően garanciális szerződéseket kötnek a mezőgazdasági üzemekkel. Egyebek közt a tehenészeteknél a két ellés közötti idő rövidítésére közös kockázatot vállalnak, illetve a hasznot megosztják. A korai vemhesség megállapítását az idén egy teljesen új módszer bevezetésével tökéletesítik. A körzeti állattenyésztők által beküldött tej minta alapján laboratóriumban megvizsgálják a tőgy egészségi állapotát. Ugyanakkor fejőgép szervizelésit is vállalnak. A juhok mesterséges megtermékenyítését kiemelkedő hatékonysággal végzik. A kitüntetést Magyar Gábor miniszterhelyettes adta át Resli István igazgatónak. Májusi kaleuááriNi Május nevét Maja iste n asz- szonytóJ nyerte. A Maja szó görög származású és eredetileg anyácskát, dajkát jelentett. Maja a görög mitológiában Atlasz és Píeione lánya volt, aki Zeusztól iszülte Hermészt. A rómaiaknál Maja (nevezték Ma- jésztének is) Faunusz isten lánya és Vulkánusz isten felesége volt, és mint a csírázás és termékenység védőszentjét tisztelték. Ünnepén, május elején hívői kövér disznót áldoztak kegyeinek megnyerése érdekében. A természeti népek költői jelzőikkel .ruházták fel a hónapot. Íme néhány példa: az észak-amerikai indiánok ,,Virágos Holdnak” nevezték. Finnugor testvérnépeink a ,.vetés havának” keresztelték el. S hogy beszéljünk magunkról is, a régi magyarok és székelyek „Tavaszutónak” vagy pedig „Nyárelőnek” hívták. Mint az év legszebb és legtisztább hónapját Mária havának iis nevezték Szűz Mária tiszteletére. Május elseje évezredek óta a tavasz ünnepe, az öröm ünnepe. A rómaiak Don a Dea néven tisztelték és napján népi játékokat rendeztek. Ennek a magyar és a székely nép is megőrizte hagyományát, a má- jusüaállítás formájában. Mint a legtöbb népszokásnak, a májú sfaállí tásnak is van keresztény eredetét magyarázó mondája. A múlt században megjelent első magyar népszokásgyűjteményben az alábbi szöveget olvashatjuk: „A május- fáról azt írják, hogy Szent Jakab és Szent Fülöp, midőn téríthetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon, ezt ebbeli cselekményéért a po- gányok tisztátalan személynek nyilvánítják és rágalmazták. A lány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott s erre alig múLt egy-két óra, midőn a pogányák szeme láttára a leszúrt bot kizöldült. Ez volt Jakab apóstól napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől, ez okon szoktak magas zöld fát jó magaviseletü hajadonnak ablakai előtt felállítani, mégpedig ha lehet észrevétlenül.” Erre az eredet- magyarázatra utalhat, hogy néhol jakabfának, jabakág.nak nevezik a májusfát. A májusfa a szerelem bevallásának jelképe volt sok évszázadon át. Azután május elseje új jelentőséget kapott. A II. Internacio- nálé 1889-ben a francia La- vinge javaslatára az alakuló ülésén, a munkásosztály nemzetközi ünnepévé, a mujika ünnepévé nyilvánította. Hazánkban az első május elsejét 1890- ben a budapesti munkások ünnepelték meg. Május elseje azonban természeti vonatkozással is bír. „Ha Fülöp vagy Jakab napja hűvös, esetleg nedves — megsínyli azt a nyári termés” tartja a népi regula. A népi meteorológia szerint „A püskösd napi eső nem hasznos’, „A Pongrác napi eső a mezőnek jó, de a szőlőnek ártalmas”, „Orbán napja ha tiszta, jó édes bor lesz, ha esős, savanyú lészen”. Ez a hónap ha igen nedves, a következő száraz lészen. De május „jeles napjait” kedves dátummal is zárhatjuk. Egykor május 28., a madarak napja volt, mikor minden iskola kirándulást tett a közeli erdőbe. Manapság az erdészet erdő napja címen igyekszik a régi hagyományt újjal megtölteni. Mikor van pünkösd? Pünkösdöt a katolikus vallás húsvét után az ötvenedik napon tartja. Neve is a számból származik, mert eredeti elnevezése Pentecos, ötvenet jelentett. Ter- tullianusz szerint ünneplése az ősi pogány időkre nyúlik visz- sza és a nyár első ünnepe volt, ami egyet jelentett az ősi eső- varázslás szertartásával. Szinte valamennyi európai népnél ismerték és ünnepén tartották a király-, illetve a királynőválasztást, amiből nálunk a pünkösdi királyság fogalma fejlődött ki. Május kedvelt virága a pünkösdi rózsa. Az antik világ gyógynövényként ismerte, és babonás erőt tulajdonított neki. Latin neve — a paeonia — a görög mitológiából származik. A homéroszi istenek orvosáról, Paieoneolró'l ragadt rá (e név tulajdonképpen Apollón! rejt), aki e virággal Há- deszt, az alvilág urát gyógyította ki Héraklésztöl kapott sebéből. Közép-Európában csak a XII. században került a gyógynövények közé, amikor a kolostorok falai között kerti termesztését is megkezdték. Hazai termesztését a XVI. században említik először. Kínában a peónia (mu-tan) nemzeti virág. Kultusza a Tang korban terjedt el. Számos nálunk kedvelt fajának Kína az őshazája. Végül megemlítjük, hogy májusban még három világnap van. Anyák napja, múzeumi világnap és gyermeknap. O. Sz. KUBAI TANÁCSADÓK TÉRTÉK HAZA NICARAGUÁBÓL Megérkezett Havannába csütörtökön az a száz kubai katonai tanácsadó Nicaraguából, akiknek távozását a sandinista kormány kezdeményezte a közép-amerikai válság politikai rendezésének elősegítése céljából. A kubai kormány március elején nyilatkozatban biztosította támogatásáról a nicaraguai javaslatot. IZRAELI TILTAKOZÁS Az izraeli államelnök, a kormányfő és Jeruzsálem polgármestere tiltakozik Ronald Reagan programja ellen, amely a nyugat-németországi Bitburg katonatemetőjébe is szólítja, tisztelgő látogatásra a náci Németország elesettjei előtt, akik között SS-rohamoszi agosok — zsidó üldözöttek és szövetséges hadifoglyok gyilkosai — nyugszanak. AZ SDI LONDONI INTÉZET AZ ŰRFEGYVERKEZÉSRŐL A most közreadott, 1985. évi jelentésében a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete, a tőkés világ egyik legjelentősebb biztonságpolitikai agytrösztje fenntartásokkal teli, helyenként súlyos aggodalmat tükröző véleményt nyilvánított Reagan amerikai elnök „stratégiai védelmi kezdeményezéséről” (SDI), más szóval az űrfegyverkezésről. Hangoztatta egyebek között, hogy ha kivitelezhető is a stratégiai védelemnek az a koncepciója, amelyet az SDI megfogalmaz, a nemzetközi viszonyok szilárdsága nem nyerne, hanem veszítene rajta. Mindenekelőtt azért, mert a tűzparancs kiadásához szükséges emberi ítéletalkotás ideje nagymértékben lerövidülne.--------------------------------------------------------------------------------------\ Ki mentesül a büntetés átél? A kegyelmi rendelet Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa élt az alkotmányban rögzített jogával, közkegyelmet gyakorolt. A közvéleményt élénken foglalkoztatja a kegyelmi rendelet tartalma, azért szólunk most a legfontosabb rendelkezésekről. A nagyobb érdeklődés egyébként nem véletlen, hiszen a bűnelkövetés szaporodása, növekedése jelentősen befolyásolhatja a közhangulatot is, márpedig az utóbbi években emelkedett a bűncselekmények száma. Ezzel is magyarázható, hogy a kegyelmi rendelet viszonylag szűk körű, a súlyosabb bűncselekmények elkövetői számára nem ad felmentést. A rendelet egyébként kétféle kegyelmet tartalmaz: végrehajtási és eljárási kegyelmet. A végrehajtási kegyelem szerint mentesül a már kiszabott büntetés letöltése alól az, akivel szemben — az egyéb szigorú feltételek fennállása esetén — három' évet meg nem haladó szabadságvesztést, illetőleg javító-nevelő munkát szabott ki a bíróság. Az előbb említett szigorú feltételek alapján végrehajtási kegyelemben részesül a gondatlan bűncselekmény miatt elítélt személy, a teherben lévő nő, az az anya, aki 10. életévét be nem töltött gyermekével él együtt, az 55. életévét betöltött nő és a 60. életévét betöltött férfi, továbbá néhány betegségben szenvedő személy. "Hasonlókat tartalmaz a kegyelem másik formája, az eljárási kegyelem. Ezekben az esetekben szigorúan kell azt is vizsgálni, hogy a bíróság előreláthatóan nem szabna-e ki 3 évnél súlyosabb szabadságvesztést. A kegyelmi rendelet alkalmazása fokozott körültekint- tést igényel a rendőri, ügyészi, bírói szervektől. A Nyíregyházi Városi Ügyészség gyakorlatából néhány ügyet érzékeltetés céljából érdemes megemlíteni. Lopás vétsége miatt indult eljárás egy idős nagykállói asszony ellen. Miután 55. életévét betöltötte, cselekménye eljárási kegyelem alá esett. Csalás vétsége miatt indult eljárás az egyik nyírturai férfi ellen. Cselekménye eljárási kegyelem alá esett, mivel 60. életévét betöltötte. Deviza- gazdálkodás megsértésének vétsége miatt indult eljárás egy nyírbátori fiatal- asszony ellen. Miután 10. éven aluli gyermek van a gondozásában, cselekménye eljárási kegyelem alá esett. Hanyag kezelés vétsége miatt indult eljárás két nyíregyházi lakos ellen. Cselekményük gondatlan bűncselekmény, így eljárási kegyelemben részesültek. Valamennyi esetben körültekintően kellett vizsgálni azt a másik feltételt is, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint előreláthatólag háromévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetésre a bírósági szakban sor kerülhetetlen volna, vagy sem. Következetesen érvényesül a kegyelmi rendeletben az az alapvető jogpolitikai elv, hogy a társadalomra nagyobb veszélyt jelentő bűncselekmények elkövetői nem mentesülhetnek a felelősségre vonás alól. Nem eshet kegyelem alá a visszaeső, továbbá az állam elleni, az élet, testi épség elleni, a közlekedési, a nemi erkölcs, a hivatalos személy, közbiztonság, köznyugalom, valamint a vagyon elleni — a rendeletben külön kiemelt — bűncselekményeknek az elkövetői. A kegyelem egyébként hatályát is veszítheti. Erre akkor kerülhet sor, ha az elkövetőt három éven belül szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre, vagy szigorított javító-nevelő munkára ítélik. Dr. Király Gyula városi vezetőügyész-helyettes fl felhívás elhangzik: vasárnap reggel A födi]: utazás a VIT-re Mint arról korábban már hírt adtunk, május 5-én reggel 8 órakor a Petőfi: rádióban hangzik el a felhívás: milyen feladatok megoldása révén vehetnek részt a közösségek a VIT-vágta országos játékában. A három kötelező feladat mellett továbbiakkal lehet növelni az esélyt a május 12-i megyei döntőben való részvételre. Május 5-én Nyíregyházáról három, Nyírbátorból, Fehérgyarmatról és Vásárosna- ményból egy-egy autó indul a 'térképen látott útvonalon és szedi össze a városi KISZ-bizottságokhoz eljuttatott feladatmegoldásokat. Akik nem a KISZ-bizottságokon adják le a csapat teljesítményét igazoló dokumentumokat, a hat gépkocsi útvonalán is eljuttathatják eredményeiket. Nyíregyházáról 17 órakor indul az egyik autó Nagy- cserkesz, Tiszavasvári (ide 17,45-kor érkezik), Tiszalök, Tiszaeszlár, Rakamaz (18,40), Gávavencsellő, Paszab, Nagyhalász (19,20), Kemeese, Nyírbogdány, Nyírtura,-Nyír- pazony, Nyíregyháza (20,20), Nagykálló (20,45), Üjfehérló és ismét Nyíregyháza útvonalon. A másik autó .Székely, Berkesz. Kisvárda (18,15). Záhony (18,45), Tisza- bezdéd. M;indok. Mezőladány, Aranyosapáti, Vásá- rosnamény (19,45), Baktaló- rántháza (20,35), Levelek érintésével érkezik vissza Nyíregyházára. A harmadik autó 16 órakor indul a megyeszékhelyről. Vaját, Mátészalkát érinti (17 óra), Kocsord, Győrte- lek, Fehérgyarmat (18, óra), Cégénydányád, Jánkmajtis, Csegöld, Csengersima (18,55), Csenger, Ököritófülpös, Mátészalka, Nagyecsed (20,20), Vállaj, Terem, Nyírvasvári, Nyírbátor (21,10) útvonalon érkezik be Nyíregyházára. Nyírbátorból 17,45-kor startol egy kocsi, Piricsén, Nyírbélteken, Nyírlugoson, Nyírmihálydin, Balkányon, majd ismét Nyírmihálydin és Nyírbogáton keresztül érkezik vissza Nyírbátorba. A Fehérgyarmatról induló autó 16 órától járja be a környéket. Penyigét, Turist- vándit’ (16,30), Kölesét, Fü- lesdet, Csaholcot, Mándot érintve érkezik vissza Fehérgyarmatra. Vásárosnaményból is indul egy gépkocsi 16,45-kor. Tiszaszalkára (17,15), Barabásra (17,45), Csarodára, Tarpára (18,30), Tivadarba, Gulácsra, majd Vásárosna- ményba érkezik 19,45-kor. Ezeket a gépkocsikat feltűnő jelzéssel látják el. A városokban és a városi jogú nagyközségekben a KISZ-bi- zottságokon gyűjtik össze a feladatmegoldásokat, a kisebb településeken a központban állnak le. Amelyik falut nem érinti az autó, a bekötőútnál is megállíthatja a csapat.