Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
1985. április 6. © A rendező rendez, szíÍTMÍÍ'gosító világosít, a díszlettervező díszletet, a jelmeztervező jelmezt tervez. Ennyit minden színházba járó, sőt színházba nem járó is tud. De mit csinál a dramaturg? Akinek neve ugyan ott szerepel többnyire a színlapon, de akiről a kritikák vajmi ritkán emlékeznek meg. Mi tehát a dolga? Kérdezzük meg őt magát, Kolin Pétert a Móricz Zsigmond Színház dramaturgját. — A dramaturg — hangzik a nyilván sokszor átgondolt, éppen ezért szabatos megfogalmazás —, részt vesz a színház szellemi arculatának formálásában, a távlati, és a konkrét rövidebb távú műsorkoncepciójának kidolgozásában ... Figyeli a drámatermést, darabot keres, ha nem talál megfelelőt hát írat, ha a felkért szerző kötélnek állt es írt, de valamiért nem felel meg a mű, akkor a dramaturg átíratja, egyszóval addig dolgoztat és dolgozik, mígnem színpadérett nem lesz az alkotás. De — folytatja —, gyakori eset az is, amikor a dramaturg a rendező igényének megfelelően részben átformálja a darabot. Az általánosságokon túl, közeli, konkrét példát is. Kolin Péter két legutóbbi munkája a Turandot és a Segítsd a királyt! volt. A Turandothoz — fejtegette —, szinte filozófiai koncepciót dolgoztak ki, erről bővebben szólt a Pedagógiai Műhelyben megjelent Turandot mítosz című írása is. Amikor a darabhoz nyúltak, három változatot is figyelembe vettek. Az egyik a Gozzi-féle — sokszor csak körvonalazott szerzői elképzeléseket tükröző — változat, a másik Schiller darabja, a harmadik pedig a Puccini-opera volt. Ezek dramaturgiáját figyelembe véve változtatták a darab szerkezetét, sőt, az eredeti Gozzin- intencióknak megfelelően egy jelenetet is írt, mégpedig külön Simor Ottónak. Ratkó József drámájával más volt a helyzet: — Igaz, első színpadi bemutatkozása volt ez a költőnek, ám ennek ellenére nemcsak, hogy érett, de sajátos, öntörvényű dramaturgiájával rendelkező művel kerültünk szembe. Ezt a színre vivőknek meg kellett tanulniuk. Persze javasoltunk húzásokat, néhány apró változtatást is, de ez esetben fő feladatunk a mű szellemének kellő alázattal való kibontása volt... Mindez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna a szerzővel viták, de mindenki tudta, egymásért és nem egymás ellen folynak az összecsapások ... Ezt az is bizonyítja talán, hogy Ratkóval közösen készülünk darabot írni . . . Dramaturg sok úton lehet az ember. Az egyik: elvégzi a Színművészeti Főiskola megfelelő szakát. A többit: felsorolni is nehéz a változatokat. Nézzük most a Kolin Péter-féle variációt. m — Az ELTE Természettudományi Karán végeztem 1970-ben fizikusként. Utáíia holográfiával, vagyis térhatású lézer fényképezéssel foglalkoztam kutatóintézetben. Aztán, ahogy kezdtem felnőtté válni, megerősödött bennem a hit, hogy a „jövő mérnökeire” nagyobb szüksége lehet az országnak, mint mondjuk arra az emberre, aki a laboratóriumban valamely fizikai részproblémával bíbelődik. Vállalom, hogy ez talán fel- lengzően hangzik, de így volt igaz. Tehát egyre intenzívebben kezdtem irodalommal és társadalomtudománnyal foglalkozni. Akkoriban a Világosságban, és a Valóságban a Filozófiai Szemlében, kötetben is megjelent néhány tanulmányom: ezek hatására — hadd "mondjam így — felfigyeltek rám. s az ELTE Bölcsésztudományi Karára kerültem a filozófia II. tanszékre kutatónak. De, hogy el ne feledjem, ezt megelőzőleg voltam üzemi újságíró, külsős rádiós, valamint énekes segédszínész is a Nemzetiben . .. Kolin Péter dramaturg I »írni is snlr az életpálya változataién ui IS SVA jt> pedig negyvenéves sincs még Kolin Péter. Az állomásokat végignézve, a dramaturgiától legtávolabb esőnek az elméleti fizika látszik. De, mint a kérdésre adott válaszból kiderült, ez csak a látszat. Mert: — Két dolgot tanultam meg a fizikából, ami az irodalomban, a társadalomtudományokban is igaz. Azt, hogy még az axiómaként kezelt igazságok is relatívek. Az embernek sosem szabad azt hinnie, hogy abszolút igazságok léteznek. A másik: csakis sok kísérlet és bizonyítás után szabad valamit igazságnak elfogadni. Sőt, ezt is csak viszonylagos igazságként szabad kezelni. A hosszú — és mégis nagyon rövid — kitérő után térjünk vissza a dramaturghoz, aki nemcsak mások műveit gondozza, hogy azokból színpadi produktum (lehetőleg sikeres bemutató) legyen, hanem maga is ír, és a jelek szerint nem is sikertelenül. Mert első darabját dón mutatták be 1973-ban Sziszi és Fuszi címmel, első hangjátéka, a Vaslovas pedig 1974-ben hangzott el a rádióban. Azóta további. három rádiójátékot írt, s 1983-ban megkapta a Kritikusok Díját is. Az Unalmia című felnőtteknek és fiataloknak egyaránt szóló darabját 1978-ban Békéscsabán vitte színre Nagy András László, a Heródes című művét Veszprémben mutatták be 1980- ban, míg tavaly a Radnóti Színpad tűzte ismét műsorára a Sziszi és Fuszit. A Csillag- hullást, amiből remélhetőleg bemutató is lesz valahol, mégpedig musical változatban a nyíregyházi rádió sugározta a Hangsúlyon készült felvételről. Az sok romlások címmel Mihályfi Imre készít Kolin Péter darabjából tévéfilmet Báthori Erzsébet udvari papjáról Magyari Istvánról, akit ő magyar értelmiség egyik őstípúsának lát. Érzékeny és magas moralitású emberről szól a darab, aki változtatni akar, fejest ugrik a politikába, s mint annyian utána az évszázadok során, meg is égeti magát. A beszélgetést“1, « dött, s Nyíregyházán a színház irodájában fejeződött be, egy sürgős pesti telefonja szakította félbe. Néhány perc múlva örömmel közölte: — Most mondták, hogy engem bíznak meg az Álarcosbál szövegkönyvének új fordításával ... Ez a mondat már a jövő terveibe vezet át, a megvalósítandó és megvalósítható szándékok világába. Ezekről majd máskor beszélünk ... Speidl Zoltán Gyüresek Ferenc: Parasztlázadás Kamerával írt újság Fél évszázad történelem Ami ma történik, ami napi esemény, hír, az néhány év távlatából már történelemmé érik. A tegnap eldördült ágyuk, választások, tüntetések, merényletek, mára dokumentum értékűvé válnak. Kortörténeti érték, adat, beszédes adalék emberekről, városokról, országokról, épületekről, visele- tekről, viselkedésről, termelésről és művészetről, szokásokról, beszédfordulatokról, mindaz, amit a kamerával írt újság, a filmhíradó megőriz. ÜZENET AZ UTÓKORNAK Ez a felismerés, hogy a híradó nemcsak a kortárs nézőket informálja, hanem az utókort is, — s hogy a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió 35 milliméteres filmjei minden más anyagnál alkalmasabbak és tartó- sabbak a képi megőrzésre — késztette a stúdiót saját archívumának létrehozására. 1914-től, a hajdani magyar filmhíradó megszületésétől őrzi „ az archívum könyvtári rendszerrel feldolgozott anyagait — mondja Bokor László stúdióvezető. A kincset érő negatívok befóliázva, a celluloid rugalmasságát kámforral konzerválva, az 1953 óta biztonsági anyagra készült filmszalagokat számozott dobozokban, csöveken, polcrendszereken tárolják. Helyszín, időpont, személyek, szituációk szerint kategorizálva. Külön meghatározva melyik tekercs, hányadik méterénél található a keresett személy, adat. 1945-től a filmek narrátor szövege írásban is fellelhető, s részletes műszaki paramétereket közlő katalógus is van. A napjainkban készülő híradókat is archiválják, de a túlforgatást a fel nem használt. érdekes, helyi színnel rendelkező részleteket is megőrzik. A több ezer doboznyi film — több mint fél évszázad történelme. A Tanácsköztársaság idejéről a kiváló operatőrök jóvoltából felbecsülhetetlen értékű és minőségű anyag tudósít. Egy még koraibb híradóban, a gyakorlatlan operatőr „lefejezte” Ferenc Józsefet, amint őcsászári fennsége éppen felavatja a föld alatti vasutat. Az első komplett híradót Rákóczi hamvainak hazahozataláról forgatták. E filmeket nézve, kutatva igazolva látszik a Balázs Béla-i meghatározás: „a dokumentumfilm az emberiség képíró krónikája.” Kézenfekvő, hogy a stúdió saját céljaira — évfordulós filmek készítésére, régi események visszaidézésére, megemlékezésekre igénybe veszi a régi szalagokat. Játékfilmekben is mind gyakoribb amint korabeli híradókkal, filmrészletekkel idéznek kort, helyszínt, eseményt. De jelmez- és díszlettervezők, színházi rendezők is sokszor merítenek a régi vagy kevésbé régi híradókból. Történészek, néprajzosok, földrajztudósok, szociológusok, írók, újságírók használják az archívumot. A televízió is gyakran él a híradó archívum forrásanyagával. Nemegyszer délben jelzi a tv-híradó, hogy esti adásához régi filmbetétre, dokumentumra van szüksége, — kérésüket mindig készséggel teljesítették. Az iskolatévén, a különböző televíziós műhelyeknek, a tárcastúdióknak is rendelkezésre áll a gyűjtemény. Világszerte- megélénkült a magyar történelem megismerésének igénye — a játékfilmek (Jancsó, Szabó István, Kovács András művei) keltette érdeklődés kielégítésére sokszor kérnek külföldről is dokumentumot. E kérdéseket könnyen teljesíthetik, mert a szerkesztőség tagja az UNESCO nemzetközi filmhíradó szervezetének (INA) — se tagság az aktuális híradók cseréje mellett egymás archív anyagaiba bizonyos betekintést tesz lehetővé. ELEMZÉSRE IHLETŐ ANYAG Megbízást kapott a stúdió az IN A-tói, a Negyven éve béke a világban című híradókból építkező film elkészítésére. A résztvevő országok 2—2 perces híradóanyaggal dokumentálják fekete-fehérben 1945 előtti és színesben mai arculatukat. A bőséges archívanyag gyakran elemző filmtörténeti mű készítésére ihleti a rendezőket. Bokor László összeállítása az államosított magyar filmről szól, készült film a képről, a hangról. Borsodi Ervin tízezer méternyi anyagot nézett végig, amikor az 50 éves magyar hangosfilmről készített megemlékezést. Amikor Bódy Gábor Privát történelem című dokumentumfilmjét készítette a 30-as, 40-es évek Magyarországáról, hirdetésben kért korabeli amatőr filmfelvételeket. Sok fénykép, és film került akkor a rendező és az archívum birtokába. Többek között az a képsor is, amelyet a rendező záró akkordként használt filmjéhez. Győrből elindul a deportáltak menete. A megfélemlített, megkínzott emberek arcán a kamera láttán még felcsillan a derű. Fehéri Tamás filmje, a Végső megoldás, a Munkás- mozgalmi Múzeum által a filmgyár rendelkezésére bocsátott fotóalbumból vette témáját. A fotókat két gesta- pós készítette családi albuma számára arról, hogyan működik a halálgyár. A film kísérőszövegét Rudolf Hoess, az auschwitzi parancsnok által kidolgozott emberirtás módozatainak rideg, tárgyilagos megfogalmazása adta. Mikro-Magyarország képe tárult fel a hívótálakból, amikor Grünwalsky Béla rendező előhívta filmje számára egy vidéki fényképésztől örökölt üvegnegatívjait. Katonai parádé, disznóölés, egy kis faluban hadba vonuló vörösőrök, esküvő, temetés, falusi ünnepek és hétköznapok. Fényképek, amatőrfilmek, híres emberek hanganyaga könyvtárnyi hazai és külföldi irodalom egészíti ki a stúdió film- és kultúrtörténeti értékű gyűjteményt. S bar használata, nyilvántartása most is áttekinthető, gyorsan hozzáférhető (fél perc alt tt elém tették az „Afrik címszó alá sorolt filmek Ír táját, műszaki adatait) —; rövidesen személyi számítógépre bízzák az adattárolást, az informálást, a keresést. Kádár Márta A Nyíregyházán született fiatal író elsó könyvének (Nohát meséljünk, 1970) megjelenése óta folyamatosan jelen van irodalmi életünkben érdeklődést kiváltó regényeivel, publicisztikai írásaival. Már korai jelentkezésekor felhívta magára a figyelmet: elbeszélői magatartásokat, stílusokat váltogatott, tudatosan arra törekedett, hogy a valóságmegközelités módjait kipróbálja, s az elért eredményeket beépítse azokba a konfliktusokba, amelyeket csak ő tud megjeleníteni. Utolsó regényének — A veszett ember — cselekménye néhány mondatban összefoglalható : a főhős egy erdei séta során veszett róka által széttépett bagolytetemet érint. Felsérti a kezét, de — jóllehet tisztában van a veszéllyel — a rohanó élet, s a maga lustasága elszalasztja az orvosi vizsgálatot. Amikor mégis rászánja magát már késő, vérében kimutatták a lyssavírust. Többé nem jöhetett ki a kórházból. Elkülönített kórteremben várta a halált. Ku- rucz Gyula regénye főhősének utolsó napjairól szól. „Mindenki megúszhatja az életét szembesítés, szembesülés nélkül. Végtelenül kétes értékű szabadság korában élünk. De egyszer valami véletlenül mégis elénk robbantja mindazt, amiért addig nem kellett felelnünk. Ilyenkor politikai tetteinktől szerelmeinkig minden hirtelen fontossá, életfontosságúvá válik. A veszett ember — Mondjuk, a halálos fenyegetéssel szemben” — írja könyvéről Kurucz Gyula. A főhős kíméletlen logikával szembenéz megélt negyvenegy évével. Értelmiségi pályát futott be, megalkuvások nélküli életet. Váltakozó helyszínű tanulmányok, egyetemi diploma, tanárkodás, fegyelmik, elbocsátás. Végül a tolmácsolás maradt, amelyben kiteljesedhetett ez a fegyelmezett lélek. A házasság sem kínálta a felhőtlen örömöket. Eleve vesztesként indultak. Minden lépésnél a dörzsöltekkel, a gazdagokkal, a kivételezettekkel, a butákkal, a harácsolókkal hasonlították össze magukat, de végül mégsem engedtek: nem törleszkedtek. nem csaltak, nem tompultak el, nem adták lejjebb! És soha, soha nem bántották egymást! Az öröm, a boldogság (ha ez fogalmi szinten meghatározható), a két lélek egyáltalán lehetséges illeszkedésének megvalósulása, mindez érthetővé teszi, hogy Kurucz hőse nem akarja Titit haldoklásának látványával meggyötörni, illetve, hogy az utolsó pillanatban „megcsalta magát az erősebb vággyal”: „nem igaz, hogy ne legyen joga még egyszer, még egyetlenegyszer látni, magához ölelni Titit!” Kurucz regénye nemcsak erről az érzelmi elkötelezettségről szól — sőt elsősorban nem erről! — hanem a megélt történelemről is. Az apához fűződő emlékekben felsejlik az ötvenes évek eleje, az ötvenhatos eseményeket már személyes sorsként éli meg a főhős, egy kisváros gimnáziumában. A konszolidáció időszaka, a hatvanas évek legeleje a nyers szókimondás bizonytalan vállalásával nehezíti az elképzelt út bejárását. Kurucz Gyula érezhetően szereti hősét. Tetten érhető ez a jellemábrázolás túlzásaiban (nagyszabású figura, tiszta, következetes, kissé romantikusan elrajzolt: egyedül áll szemben a világgal), a gyermeki táj költői szépségű rajzában („Kirohanna mezítláb a fűbe, el egészen a Felső-Tisza-vidék ősz hajú, református parasztjaihoz. Azok tiszta tekintete talán átmosná a vérét, addig fojtogatná az átkozott Negritesteket, míg kiköpik a vírust. Elveszik tőle a napot, a vidéket, elveszik a Tisza füzeseit, a holtágakat, a szederrel benőtt nyárfaerdőket.. . Lehunyt szemhéja mögött színeket, fát, rekettyést lát, Bereg vármegye maradékának ligeteit, a lónyai határt, ahol az öregek még számon tartják azt a hat hold földet, ami Ugocsa vármegyéből idehaza rekedt. azokban az írói reflexiókban, amelyek publicisztikai jellegüknél fogva szépírói alkotásban rátelepszenek az epikus anyagra. Ennek egyik következménye, hogy Kurucz lemond a helyzetteremtésről, a dialógusokról, a cselekvést (cseleked- tetést) átveszi az írói közlés. A könyv publicisztikai részei izgalmasak, érdekesek. Bennük van az író összetett látásra bíztató igényessége és fegyelme. A veszett ember c. regény stílusa hozzásegít a világkép megértéséhez. Ez a stílus árnyalatokban gazdag, helyenként költői érzékenységű, de-mindvégig a józanságra apellál. „Köny- nyen feledjük — írja Kurucz —, hogy minden tettünk mögött ott bújkál egy elveszőben levő fogalom: az erkölcs, s hogy ezt éppen tetteink révén, minden lépésünkkel tehetnénk a saját erkölcsünkké. így válunk azokká, akik évtizedeken át csaltak, hazudtak, meghátráltak, elárulták társaikat és a hitüket. Vagy éppen átgondolt, felelős lépéseikkel váltak önmagukká.” Ez utóbbit teszi Kurucz Gyula főhőse is. (Szépirodalmi, 1984.) Nagy István Attila KM HÉTVÉGI MELLÉKLET IA j KIVI | VENDÉGE I
