Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1985. április 30. Feledhetetlen élményt je­lentő történelmi ünnepe volt kedden Nyíregyháza dolgozó népének. Az első szabad má­jus elsején olyan hatalmas tömegekben mozdult meg a város és környékének lakos­sága, amire eddig még példa nem volt. Ez az ünnepi meg­mozdulás, ez a dinamikus erejű munkásünnep bebizo­nyította, hogy ez a nép tud és akar is élni a demokráciá­ért. Mindenki láthatta most, hogy milyen legyőzhetetlen ereje van az igazi demokrá­ciának, amely az egyedüli utat jelenti a dolgozók mil­liói számára az új Magyar- ország felépítésében. Már az ünnep előestéjén lobogódíszbe öltözött a vá­ros. Az ablakokban virágok, kis nemzetiszínű 'és vörös zászlócskák erdeje, vörös drapériák papírból és érté­kes szőnyegekből. Egy történelmi május 1. krónikája Az első szabad ünnep írásban, képben teket, így Debrecent és Nyír­egyházát is. Az alezredes megemléke­zett a 2. ukrán hadseregről, amelynek elesett hősei itt nyugszanak. Beszéde végén éltette a Vörös Hadsereget, Sztálin marsallt, aki megte­remti a világ békéjét. Az utolsó szavaknál a tömeg hatalmas éljenzése közben lehullt a lepiel az emlékmű­ről. A gyönyörű lovas szobor láttán az elragadtatás zúg végig a tömegen. Pátzay Pál. a magyar szobrászművész valóban lenyűgözően szépet alkotott. A szobor mind el­gondolásban, mind technikai kivitelezésben egyaránt ma­radandó értéke nemcsak A Kossuth téren magyar katonazenekar játszik, s a város közönsége az igazán nagy ünnepiek vigíliájának hangulatában állja körül a zenekart és hallgatja a ré­gen nem hallott magyar ka- tonanótákat és indulókat. Május elsején már a kora hajnali órákban kivonult az utcákra a város népe. Szerte a városban cigányzenekarok zenés ébresztővel köszöntik a lakosságot. Mindenki a Búza tér felé siet, hogy részt vegyen abban a tömegfelvo- nulásban, amelyhez hasonló még soha nem vonult végig a város utcáin. Ennek a fe­ledhetetlenül szép májusi ün­nepnek külön jelentősége is A politikai élet vezetői a felvonulás élén volt: ezen a napon leplezték le Nyíregyházán a felszaba­dításunkért hősi halált halt orosz tisztek és katonák em­lékművét. Délelőtt fél 9-kor indult el az impozáns menet a Búza térről. A menet élén Sajben András rendőrfőkapitány és a rendőrség tisztikara haladt, majd a demokratikus pártok vezetői következtek. Magyar­ruhás lányok csoportja előtt hatalmas nemzetiszínű zász­lót lobogtatott a májusi szel­lő. A cigányzenekar vidám indulóinak hangjai mellett hömpölygőit a vég nélküli tö­meg a város utcáin keresz­tül. Iskolás gyermekek hosszú sorai után a munka élőképei adtak csodálatos színt és va­rázst a felvonulásnak. Vörös lobogók és jelmon­Gnnepség a kozák lovas szobor elölt datos táblák alatt vonult fel a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt, a pjolgári pártok és a szabad szakszervezetek tagjai. Részt vett a menetben a város pol­gári társadalmának minden rendű és rangú tagja. De nemcsak külsőségekben ün­nepelt a város. A szemek ragyogásából a lélek szabad­ságának igazi ünnepi fénye tükröződött vissza. Mielőtt az ünneplő közön­ség megérkezett volna a Luther térre, már ott felso­rakozott a Nyíregyházán ál­lomásozó orosz helyőrség díszszázada és a hadikórhá­zak kiküldöttei. A szobortól jobbra hatalmas vörös virá­gokból font koszorúkkal vár­ják az ünnepség megkezdé­sét az orosz katonai küldött­ségek. A tér bal oldalán orosz tiszticsoport állt. Az emlék­mű előtt a magyar helyőrség díszszakasza, körülötte pe­dig egy magyar tiszti és al­tiszti küldöttség sorakozik fel. A gyönyörűen parkírozott téren festői képet mutat a kozák díszőrség sötétkék egyenruhája vörös gallérral és kézelővel. Közben megér­kezik az ünnepi menet, a felvonulók mintaszerű rend­ben, zárt sorokban tömörül­nek fel. A Luther tér már megtelt, s még mindig egy­re érkezik a közönség és vé­gét sem lehet látni a hosz- szú soroknak. Hatalmas lelkesedés fo­gadja Czelujkó alezredest, a Nyíregyházát felszabadító orosz csapatok parancsno­kát és tisztikarát. A magyar katonazenekar az orosz Him­nuszt játssza, majd az alez­redes mond ünnepi beszédet. Beszédében a felszabadított ország népihez szól: — Ma május elsejét ünne­peljük, egyúttal megadjuk a tiszteletet elesett hőseink­nek is. Négy év óta harcol a Vörös Hadsereg a német fa­sizmus ellen. A szovjet had­erőknek Sztálin marsall ve­zetésével sikerült legyőzniük a német fasizmust és felsza­badítani Csehszlovákiát, Ro­mániát, Bulgáriát és Magyar- országot. A Vörös Hadsereg­gel együtt harcolnak nagy szövetségesei, Amerika és Anglia. A szovjet birodalom nagy áldozatot hozott ebben a háborúban saját népe és az európxai népek felszabadí­tásáért. A küzdelmekben mindenütt megtörték a né­metek ellenállását és felsza­badították a magyar terüle­A demokratikus rendőrség díszegysége Nyíregyháza városának, ha­nem az egész magyar kép­zőművészetnek. A leleplezés ünnepi pillanatában az orosz katonák fegyvereiből díszlö­vések sortüze dördül. A ma­gyar katonazenekar az orosz Himnuszt játssza. Valóban ünnepélyes pillanat volt! Ezután Blatoff alezredes, orosz városparancsnok be­szélt, majd a kozákok pa­rancsnoka szól az ünneplő közönséghez. Aztán az orosz helyőrség nevében Dörofeev prarancsnokló őrnagy tartott ünnepi beszédet. (Az írást a Magyar Nép 1945. május 3-i számából, a képeket Solymosi Mihály archív anyagá­ból vettük át.) Az ország első felszabadulási emlékművére viszik a hála koszorúit Nyíregyháziak és környékbeliek a május elsejei szoboravatáson

Next

/
Thumbnails
Contents