Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
Legyen az oktatás és nevelés része LÁTOGATÓBAN Környezetvédelem: váljék világképünk részévé A környezetvédelem korunk egyik legidőszerűbb feladata. Államok vezetői, — nemzetközi szervezetek és az egész emberiség rá van kényszerítve, hogy foglalkozzék az egyre inkább adódó környezetvédelmi feladatok megoldásával. Jelentős feladat hárul az iskolákra is, hiszen az élet egyre jobban igényli, hogy növeljük a felnövő nemzedék környezetvédelmi kultúráját. Az óvodában, az általános iskolában minden gyermek megismerkedik a környezetének élőlényeivel, a növényekkel, állatokkal, az emberekkel és ezek kölcsönhatásaival. Az általános iskola alsó tagozatában a környezetismeret tantárgy oktatása folyik. Megismerik az évszakok változásait és azt is, hogy ezek a változások milyen hatást váltanak ki a környezetben. Foglalkoznak azokkal a tényezőkkel, amelyek a környezetvédelem területén tőlük elvárhatók (iskola és környékének tisztán tartása, növények gondozása, madarak etetése stb.). Felelősséget kellene érezniük az élővilággal szemben, hogy oktalanul ne pusztítsák azt. Megtanulják, hogy a létüket fenntartó környezetben élnek, mozognak és ehhez méltóan kell viselkedniük. A természet megismerésével annak megszerettetését is segítik. Szükséges, hogy megismerjék még jobban a környezetet, mert az ember azt szeretheti, amit ismer, azt védi, amit megszeret. Környezetünk védelme tehát oktatási és nevelési feladat. Ezt a nevelést az óvodában kell elkezdeni, az iskolában folytatni, hogy a nyolcadik osztály elvégzésekor már tevékeny, aktív természetvédők legyenek. Később az iskolán kívül a fiatalok és az idősek környezet- védelmi szemléletét az ismeretterjesztésnek kell továbbfejleszteni. A különböző középfokú iskolákban a környezetvédelmi nevelés feltételei nem azonosak. A környezetvédelmet nem önálló tárgyként tanítják, hanem valamelyik tantárgyhoz, vagy az osztályfőnöki órákhoz kapcsolják. Az ifjúság nagyon fogékony a saját jövőjét közvetlenül érintő környezeti feladatok iránt és készek is minden környezetükkel ösz- szefüggő feladat megoldásában részt venni. Rá kell nevelni, hogy óvják a természetet, védjék a környezetet és akkor az egész társadalom kedvező irányba változik. Az iskolai tantárgyak tanítási céljai között szerepel, hogy az egészséges népesség felnevelése érdekében állandóan növelni kell a környezetvédelemre nevelés hatékonyságát. Övni kell környezetünket egyrészt a vállalatoktól, intézményektől, melyeket emberek képviselnek és az utcai növényzetet, a parkokat sajnos főleg a gyermekektől. Lassan úgy is meg lehet osztani az emberiséget, hogy az egyik csoport rombol, szemetel, — a másik pedig ezek után munkálkodva igyekszik rendet teremteni, eltüntetni a rombolás nyomait. Felbecsülhetetlen az az érték, amit egy-egy hét végén az erdő tördelésével, pusztításával tesznek tönkre az emberek, amit nap mint nap okoznak az utcán, parkokban a gyermekek. Fasorok esnek áldozatul sokszor a nem kellő átgondoltság miatt, ami nagyon rontja a jelenlegi helyzetet. Jelentős az urbanizációs fejlődés, amivel nem tart lépést a közterületi, lakótelepi fejlődés. A sok-sok károsodást a jelenleg meglevő fák védelmével és fásítással lehetne csökkenteni, majd megakadályozni. Az építkezéseknél nélkülözhetetlen a beton, de annak kedvéért a növényzetről, a fákról nem lenne szabad megfeledkezni. Alig várjuk, hogy a fák nőjenek, hiszen életünk elviselhetetlen, elképzelhetetlen fa nélkül. Egyesek gyakran mégis derékba törik a több éves kis fákat. Egy fa csak ii—10 éves korától lesz természeti tényező, akkor lesz számottevő 0_> termelése. Éppen ezért sokszor előnevelés után ültetik ki a fákat, de vajon ennek dacára megérik-e a 10 éves kort? A környezetünk és ezen belül a közvetlen környezetünk védelme, szépségének megóvása mindnyájunknak érdeke. A környezetvédelemre nevelés pedig minden pedagógus feladata. A legnagyobb eredményt a nevelés vonatkozásában éppen az hozza, ha a Janulókat a nevelőtestület részéről egységes nevelőhatások érik. Sajnos eddig a nevelőtevékenység hiányosságaként lehetett felhozni azt, hogy csak néhány tárgyban és csak egy-egy anyagrészen belül foglalkoztak a környezetvédelemmel. A tanítók, tanárok a pe- dadógusképző intézetekben némi ismereteket például környezetegészségtanban elsajátítottak, de kellő alapképzésben nem részesültek, így megfelelő ismeretanyaguk nincs. A környezetvédelemre nevelésben kiemelt szerepük van a biológus tanároknak, mivel szakmai ismeretük magasabb. A biológiai szakköröket, természetbarát-mozgalmakat úgy kell segíteni, hogy azokban természetet, tájat óvó munka folyjék. Elsődleges helyre kerüljön a környezet és környezetegészségügy szerepe, mert nem lehet a tanulók környezet, természet iránti magatartásának kialakítását részfeladatként kezelni, hanem be kell vonni a nevelés általános rendszerébe. Az úttörőmozgalom fejadatai is szolgálják a környezetvédelmi neveltsegi szint emelését, programjába be lehet iktatni több, változatosabb környezetvédelmi feladatot. Kutatni kell azokat a lehetőségeket, amikor a gyermekek a felnőttekkel együtt munkálkodhatnak a közhasznú munkákban, a parkosításban a virágos utcákért, vagy a lakóhelyért mozgalomban, a kipusztuló fák pótlásában és a meglevő szépségek védelmében. Olyan magatartás kialakítására kell törekedni, mely a károk megelőzésére, és nemcsak a károk elhárítására irányítja a figyelmet. A környezetvédelem a felnövekvő nemzedék világképének szerves része legyen. Dr. Molnár Antal Helytörténeti gyűjtemények, múzenmok N agyszabású rendszerező munka kezdődött meg a közelmúltban a Központi Múzeumi Igazgatóságon. A dokumentációs és tájékoztatási osztály szakemberei a magyarországi múzeumok új címjegyzékének összeállításán dolgoznak. Részben könnyű, részben nagyon nehéz vállalkozásba fogtak. Megkönnyíti a dolgukat, hogy rendelkezésükre állnak a korábbi kiadványok, hasonló katalógusok, s így az évszázados vagy csak évtizedes múltú, de nagy hírű országos, megyei, táj- és városi múzeumok adatait jól ismerik. Bár ezek áttekintése sem egyszerű, van belőlük ugyanis vagy hatszáz. Félő, hogy a teljes katalógus elkészítése ma meghaladja erőiket, elsősorban a helytörténeti kutatás rendkívüli gazdagsága és ezzel összefüggésben a helytörténeti gyűjtemények sokasága miatt. Ezek múlt századi kezdeteit már jóideje feltárta a kutatás. E kezdetet főként a várostörténeti kutatások jellemezték. Hivatásos régészek, történészek, múzeológusok és — már akkor is! — lelkes amatőrök, lokálpatrióták láttak hozzá, hogy gyűjtsék és megőrizzék az adott település történelmének írásos és tárgyi dokumentumait. Sok helyütt kis közösségek alakultak, rendszerint a múzeumok körül, s együttmunkál- kodásuk nyomán megsokasodtak az ünnepélyes hangulatú termekben kiállított céhes emlékek, viseletek, metszetek, bútorok, használati eszközök. Önálló hely- történeti múzeumok is alakultak, s nem egy közülük, mint például az 1877-ben létesült tiszafüredi Kiss Pál, már az e század harmincasnegyvenes éveiben alapított kalocsai Viski Károly vagy az orosházi Szántó Kovács Múzeum napjainkban is szolgálja eredeti célját. A mai gyűjtemények egyeneságú elődei, az 50-es években kezdenek a kiállítóhelyek színes palettáján feltünedezni. 1951- ben nyitja meg kapuit a pesterzsébeti és a vasvári gyűjtemény, 1952-ben az első falumúzeum, a penci, s rá két évre a második, a szegvári. A honismereti mozgalom, s részeként a helytörténeti gyűjtőmunka, a helytörténeti gyűjteményalapítás — bátran mondhatjuk — virágkora azonban a 60-as, 70-es évekhez, a Hazafias Népfront-mozgalom kiteljesedéséhez kötődik és tart mind a mai napig. Valójában — hány hely- történeti kis- és nagy gyűjtemény lehet országszerte? Ki tudja? Megbízható számadatot mondani még nem tudnak a szakemberek, de már jelentős lépést tettek, hogy egyszer majd a múzeumi címjegyzék teljessé váljék. A helytörténeti gyűjtemények többsége a tapasztalatok szerint saját települése tanácsának, művelődési igazgatásának felügyelete alatt tevékenykedik. A „nagy” múzeumok, a szakemberek egyáltalán nem tekintik ezeket másodrendű- eknek. Tisztelettel viseltetnek minden, egyetemes mércével talán csekély, a helyi mércékkel mérten viszont nagybecsű kis kollekció, néhány vitrinre való emlék iránt is, mert az önmagán túlmutatva nemes érzéseket, szándékot, cselekvést takar. A könyvtáros házaspárnál Közös otthonuk a josava- rosi lakás, közös munkahelyük jó két évtizede a könyvtár: a Rába házaspár, Klára és Tamás, mindketten a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár munkatársai. Közös birodalmukba, a 360 ezer könyv, hanglemez, folyóirat, mikrofilm, reprodukció világába csaknem együtt, mégis más-más úton, de hasonló utakon érkeztek ... KLÁRA: immár tíz éve a könyvtár zenei részlegét vezeti, de amíg lehetősége nyílt ennek a szép, önálló, muzsikáló munkahelynek a megalapozására, megszervezésére, bejárta a szakma, a könyvtáros hivatás többi útját is ... i Nyíregyházi kisdiák volt még, amikor először találkozott a könyvtárral. A Benczúr téri házban akkor, az ötvenes évek elején Berki Nándor (a későbbi szobrászművész) kölcsönözte a könyveket. Később megkedvelte a régészetet, érdeklődött az őstörténet iránt, a civilizáció kialakulása iránt, érettségi után pedig a KÖJÁL-ban dolgozott. Régész sem lett, történész sem. — Ez szenvedély, hobby maradt máig is. Könyvtáros lett, mégpedig tudatosan, mint ő maga vallja. Somogyi Jolán, a megyei könyvtár régi, nagy tekintélyű munkatársa „hozta a pályára” 23 éve. Együtt dolgoztak a módszertani csoportban, s Klára máig is szeretettel emlékszik az első megyei kiadványra („Tízen énekelnek”): verseket válogattak, sőt ő maga gépelte a kéziratokat, ők végezték az irodalmi és műszaki szerkesztést is. Ezekben az években kezdtek együttműködni Huszár Istvánnal, aki akkor „tehetséges rakamazi rajztanár” volt még, s illusztrációi emelték a helyi kiadású könyvek színvonalát. Ezekben az években érték a fiatal könyvtároslányt az első élő irodalmi élmények. is: pályakezdőként találkozott az első „két lábon járó íróval” — Jobbágy Károllyal. Néhány évig dolgozott a módszertani csoportban, újabb évekig kölcsönző volt, majd feldolgozó lett (ma férje az) ... Közben könyvtáros tanfolyamot végzett az Országos Széchényi Könyvtárban, végzettségét később tovább emelte a szakmában, mígnem a hetvenes évek elején őt bízták meg a zenei könyvtár alapozásával... TAMÁS: a megyei könyvtár állomány- gyarapítási osztály'/ezetője. Ez a hivatalos rangja, s a gyakorlatban hat olyan könyvtáros főnöke, akik — egészen laikus megfogalmazással — naponta azon munkálkodnak, hogy ma, a szűkösebb anyagi körülmények között is úgy bővítsék a könyvtár anyagát, hogy a lehető legtöbb értékes mű, szükséges könyv, folyóirat, hanglemez itt legyen a könyvtár poleain, raktáraiban. Jókora távolságból iSL8 felé — megelőzően az apagyi tsz főkertésze volt. A még korábbiakról így vall: „általános iskolás koromban bizony rosszul tanultam. A magyaron, történelmen és a földrajzon kívül még csak egy dolog érdekelt, de az nagyon: az olvasás”. Nos a rossz osztályzatok miatt szóba sem jöhetett a gimnázium, s egy kedvetlen pályaválasztás, a kertészeti technikumi továbbtanulás és a még kedvetlenebb pályakezdés után az első adandó alkalommal pályamódosítás következett. A szakszervezeti könyvtár lelkes olvasójából 1964-ben a mátészalkai járási könyvtár munkatársa lett. A kisdiákkori olvasás- és irodalomszeretet hivatássá érlelődött. Volt később tanyákat járó autóskönyvtáros (villany nélküli bokortanyákon aggregátorral vetített, könyvet kölcsönzött, ismeretterjesztő előadásokat tartott.) Elvégezte előbb a könyvtáros tanfolyamot majd az ELTE- könyvtár történelem szakát is. („Amit szerettem, azt szívesen tanultam”.) EGYÜTT: 65 tavaszán egy baktalóránthá- zi könyvtáros továbbképzésen kezdődött. A budapesti tanfolyam két és fél esztendős diáktársi kapcsolata esküvővel végződött. Klára előző házasságából született kislányát hozta az új életbe, majd közös gyermekük született. Ma pedig unokájuk is 5 éves. A férj tíz évvel ezelőtt, a feleség egy esztendővel később kapta meg a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést: egyikük az új megyei könyvtár beruházásában, építésében végzett munkájáért, másikuk a zenei könyvtár megalapításáért. KLÁRA: „A semmiből kellett újat teremteni, mielőtt 76-ban megnyitottuk a zenei könyvtárt — ez jó dolog volt. Mégis igen nehéz úttörőnek lenni, s még egy évtizeddel később sem könnyű elfogadtatni a szakmán belül ezt a zenei könyvtári munkát, — s ez rossz.” Pillantsunk be a muzsika könyvtári „műhelyébe”: az egykor ötszáz hanglemezből álló gyűjtemény helyén most tíz évvel később ötezer hangfelvétel fekszik lemezen, kazettán, orsókra csévélve. Elsősorban komoly zenei gyűjtemény ez és népzenei anyag, s a fiatalok igényei nyomán ha szerényen is, de beszivárgott a rangosabb könnyűzene, a beat, a pop is. Fhhpn 3 Ht'QÍ önmagát mar l_UUCII CJ Mtol, régóta kinőtt helyiségben pedagógusok, szocialista brigádok, intézmények kívánságára kazettás műsorösz- szeállításokat készítenek, társadalmi ünnepek zenei, irodalmi illusztrációit válogatják össze, egyéni igényekre nyelvleckéket, komoly zenét játszanak át lemezről kazettára — s mindezt naponta 30—50-es forgalommal, teljesen díjtalanul, az évi 3 forintos könyvtári beiratkozási díj ellenében. (A valóság az, hogy ez az önzetlenség ma már úgyszólván egyedülálló a szolgáltatást végző könyvtárhálózatban.) Ugyanakkor amatőröknek készülő kommerszkészülékeken, gyenge zenei minőséget nyújtó felszerelésen dolgoznak, cserére, bővítésre szorulna már ez az egyszerre 5 csatornán 10 zenehallgatót kiszolgáló részleg. Az új művek beszerzésére még 10 évvel ezelőtt évente 20 ezer forintot, ma 70 ezret költenek. A zenei könyvtárosok Klára irányításával itt segítik a zenei szakdolgozatok szerzőit, itt tesznek eleget olyan kéréseknek, mint ami gyakorta elhangzik: „Meg akarom ismerni a zenét!” TAMÁS: a hatalmas kölcsönzőtér, olvasóterem „hátországában” dolgozik az állománygyarapítás, -feldolgozás stábja. Katalógust készítenek, kiadói tervekkel, könyv- jegyzékekkel és könyvekkel ismerkednek. Az osztályvezető munkájának két igen kellemes pillanata van — mint ő maga vallja —, mégpedig az a bizottsági tanácskozás, ami mentes mindenfajta értekezlet unalmától, s ez az úgynevezett állománygyarapítási bizottság ülése, ami inkább amolyan izgalmas vita könyvekről és közös döntés a beszerzésről, új művek megrendeléséről. A másik öröm a postabontás, a megérkező, könyvekkel teli csomag felbontása. Az a pillanat, amikor még a friss nyomdafesték illata keveredik az új könyv felfedezésének izgalmával. Évente 650 ezer forintot költhet e! Rába Tamás: ennyi pénzből vásárolhat számunkra, olvasók számára új műveket. Ezzel a „pénztárcával” nyomon követheti, a nyíregyházi könyvtári polcokra is elhelyezheti a hazai könyvkiadás termékeit, de az idegen nyelvű beszerzésre még szűkösen futja, bár az érdeklődés — bízvást a nyelvtudás is — nőttön nő. Mert ha még oly nagy szükség is lenne rá, nem fizethet ki az Europa Year Book vaskos kötetéért nyolcezer forintot. KLÁRA: a zenei könyvtárban ötezer hangfelvétel között kedvét leli maga is a muzsikában. Ha ideje engedi meghallgatja kedvenceit. De van saját gyűjteménye is, s a muzsikálás otthon, szabadidejében is jelen van. „Hogy mit vennék meg magamnak, ha tehetném? Sorban megvásárolnám kedvenc operáimat, fel sem sorolom őket, rengeteget tudnék venni. És Kodály kórusműveit is ...” TAMÁS: könyvek ezrei, tízezrei futnak át kezén, betűk milliói szeme előtt. A feldolgozó, gyarapító könyvtárosnak olvasni, olvasni és tájékozódnia kell. De ha kilazít, leül otthon a foteljébe, vajon mit olvasgat? „Szeretem a klasszikus krimit, az angol, az amerikai és a cseh szerzőket. De képtelen vagyok végigolvasni egy monográfiát, csak részeket olvasok el belőlük. Most a Széchenyi naplóját olvastam, de a film hatására abbahagytam, mert a tv gyorsabban végig juttatott a művön. De erre a könyvre egyszer úgyis visszatérek még ...” Szilágyi Szabolcs üli HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. április 20.