Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-20 / 92. szám

Kedvelt kirándulóhelyünk Művészeti díjasaink Léner Péter Szigeti András Szabó Dénes Szombati galéria ... Az égen háromszoros rianással szakadtak szét a felhőtorlaszok és megjelent a várvavárt madárraj; Északra húztak. Aztán jöttek magános vándorok, hátunk mögül, a Föld görbületéből köpdöste őket valami torok. A holló kurrogatva hívta párját, a héjjá gyűlölködve vijjogott, a gyöngybagoly lomhán emelte szárnyát, röptében is friss vérről álmodott. Egy kócsag is jött árván és kevélyen, haptákban úszva a vörhenyes égen. (Részlet Jékely Zoltán: Madár-apokalipszis című költeményéből) Csohány Kálmán: Töredék (rézkarc) Dísztáviratokat bontogatunk a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház igazgatói iro­dájában. Felváltva olvassuk a címeket: Léner Péter igazga­tónak. Szigeti András színmű­vésznek. Kedves Péter! Ked­ves Andris!... A színpadon zajlik a próba, az irodába — ahol együtt ülünk a két ki­tüntetettel — folyton benyi- togatnak. Valamit mindig in­tézni kell, valami mindig sür­gős. — Szigeti Andrással szinte együtt kezdtük a pályát — mondja az igazgató. — Egy korosztály vagyunk, furcsa módon mégis állandóan kerül­gettük egymást. Mindketten kanyargós utat tettünk meg — s ezek sehol sem metszették egymást — mígnem itt ülhe­tünk ma együtt, ezek fölött a borítékok fölött. Nekem azt hiszem az volt a bajom, hogy tősgyökeres budapesti lévén, hosszabban és jobban ragasz­kodtam szülővárosomhoz, mint kellett volna. Míg kortársaim közül többen vidéken próbál­gatták tehetségüket, én nem tudtam elszakadni. Emiatt elég nagy árat fizettem. Sokan kö­zülük már Érdemes és Kiváló művészek ... Későn kezdődött el színházvezetői korszakom. Bár talán felvértezettebben. — Egy kicsit szomorú tekin­tetű korosztály ez — mondja Szigeti András, aki az egyik legtöbbet játszó színész ma a Móricz Zsigmond Színházban. — Jó humorú, de szomorú te­kintetű. Mi láttuk a háborút, ez tükröződik tekintetünkben. Borzolt idegekkel vágtunk ne­ki az életnek, hogyan lehetett volna egyenes az útunk? — Svetz András néven is­merte meg fiatal színészkorá­ban az ország. Sok filmben játszott. Aztán egy időre szem elől veszítettük, s felbukkant megint mint Szigeti... — Számomra izgalmas fel­adat volt; két névnek adni életet. Filmes pályafutásom lé­ről? Léner Péter Jászai-díj rendező színigazgató? hajoltóval elhatároztam, hogy a Szigetiből is nevet csinálok. — Sikerült is, hiszen a Já- szai-díj már ehhez a névhez kapcsolódik. Mi áll e díj mö­gött, végiggondolta-e már? A diák is újraéli feleletét, ha váratlanul ötöst ad rá a ta­nár. — Nem egyedül kaptam én ezt. A színház kollektív mű­vészet. Együtt jutottunk el ide, és két ilyen elismerés az egész társulatra rásugárzik. — Ha csak én kaptam vol­na, vagy csak Andris — szó­lal meg Léner Péter, — más lenne a hangsúlya. De hogy ketten: a színházat ismerték el vele. A gondolkodásmódot, amit mi megpróbálunk itt megvalósítani. De kapta ezt a közönség is, mert minket hoz­zásegített. Hogyan? — Azzal, hogy másként sze­reti a színházat mint sok he­lyütt, ahol eddig megfordul­tunk. Nagyobb érzelmi kultú­rával, a sajátjaként. Többször elmondtuk már milyen felelős­séget jelent ilyen körülmények közt dolgozni, s milyen hajtó­erőt. Most a két díj után még „élesebb” a helyzet, többet várnak a társulattól, s nekünk erre fel kell készülnünk lé­lekben is. Szigeti Andrásnak különös levél akad a kezébe. Felbont­ja, két százas hullik ki belőle, s egy szép, iskolázott betűk­kel. tintával írt levél: „Szere­tettel gratulálok a Jászai-díj- hoz; lelkesítsen tovább és ma­rasztaljon köztünk! Egy köny­vet, vagy egy üveg italt ve­gyél majd „tiszteletem jelé­ből”. A név, amit aláírt a fel­adó, mindannyiunk előtt is­meretlen. — Nem baj — mo­solyog Szigeti András. — Ezt így teszem el, a pénzzel együtt. így emlék. — Mit mondanak az üzenet kulcsszaváról, a marasztalás­— Ebben a színházban mc úgy érzem progresszív mun folyik. Szeretném ezt még s káig érezni és elősegíteni. — Szigeti András Jászai-c jas színművész, vezető s; nész? — Alapító tag vagyok. Utc sónak szerződtem abban évben, szeptemberben, amik még nyíltak a völgyben kerti virágok. Utolsónak sz retnék távozni is. Ä Liszt-díj Először került ez a rang< zenei díj megyénkbe. Szat Dénes ének-zene tanár vette . a budapesti Vigadóban, nei kis meglepetéssel, hiszen meghívó levélben nem írtő meg milyen díjat kap, ő pedi mindenre gondolt, csak err nem. — Valóban meglepetés vo — mondja Szabó Dénes, ak szerencsémre éppen egy lyt kasórán sikerült elérnem, a örökösföldi iskola zeneszóba jóban. — Valami olyan díjr gondoltam, amit általában pe dagógusoknak adnak. Gyér mekkórus vezetéséért ritká adnak Liszt-díjat, itt patika mérlegen sem mérhető: meny nyi a művészeti teljesítménj mennyi az oktató-, nevelő munka, a szervezés és még m A határokon túli magya irodalmak legfiatalabbikát, : kárpát-ukrajnai magyar lite ratúrát közel két évtizedig jó­formán csak Bállá László é: Kovács Vilmos verses- és pró zakötetei képviselték. A meg növekedett oktatási, művelő­dési és publikációs lehetősé­geket követően a hatvanas­hetvenes évek fordulóján raj­ban jelentkeztek a fiatalok írásaikkal megtöltötték a na­pilapok irodalmi oldalait, s 1970—74 között az évkönyv- jellegű Kárpáti Kalendárium azóta megszűnt irodalmi mel­lékleteit. Spontán kezdemé­nyezések után létrehozott, hi­vatalos és szervezett formá­ban működő „egyesületük” a József Attila Irodalmi Stúdió. Havi fórumuk a Kárpáti Igaz Szó című napilap ifjúsági mel­léklete, a havonta megjelenő Lendület. Az összegzés, a meg­méretés szándékát antológiáik jelzik (A várakozás legszebb reggelén, 1972; Szivárvány­színben, 1977; Lendület, 1982), s a Kárpáti Igaz Szó lapba tördelt füzetsorozata, a József Attila Irodalmi Stúdió kis­könyvtára, amely az évek so­rán tucatnyi fiatalt juttatott „kötethez”. széthúlló köveit az Országos Műemlékfelügyelőség nyír­egyházi építésvezetőségének szakemberei rakják újból helyükre. Zúzott kővel ke­vert, igen erős maltert hasz­nálnak a munkához, hiszen munkájuknak ugyancsak tar­tósnak kell lennie, ha a vár­építő elődökkel vetekedni akar. Elvégre a XV. század közepe óta-a pataki vár mai helyén áll, mikor is Mátyás király engedélyt adott Pá- lóczi Lászlónak a vastag kő­falak és -bástyák megépíté­sére. A falak mellől útunkat a kazamaták felé folytassuk. A tél folyamán itt dolgoz­tak a kőművesek, hogy a föld alatti járatok boltívei­ben meglazult, pergő köve­ket megerősítsék, hiszen ide, ha a helyreállítás befejező­dik, a látogatók közül bárki bejuthat majd a kiállított tárgyakat megtekinteni. A legnagyobb munkát a Vöröstorony javítása, restau­rálása követeli. Közelebbről megszemlélve kiderül, hogy a torony meg-megbomló fa­lain kívül az idő vasfoga nem kímélte a remek kőfa- ragványokat, ablakkereteket sem. Ha a nehézállványzat felállítása befejeződik, s a restaurátorok közelebbről szemügyre vehetik ezeket, felmérve állapotukat dönt­hetnek, hogy helyben el tud- ják-e végezni a javítás­megóvás munkáit, vagy a faragott köveknek utazniuk kell a restaurátorműhelybe, ahonnan majd megújulva, régi szépségükben pompáz­va térhetnek vissza, sok száz éve megszokott helyükre. Ám addig is, míg mindez megtörténik, Patakon szíve­sen látják az idegeneket, akik a helyreállított részeket már megtekinthetik, és minden bizonnyal nem vonz keve­sebb látogatót idén sem a többi évben megszokottnál a vármúzeum. A várból kifelé tartva ér­demes még egy pár percet szentelni az autóparkoló szomszédságában álló Vízi­kapura, amelynek helyreál­lítását még az elmúlt esz­tendőben kezdték el, és amely félig kész állapotban is segít megidézni a múltat, a jeles történelmi eseménye­ket — a Wesselényi-féle ösz- szeesküvést, a hajdani or­szággyűlést, Lorántffy Zsu­zsanna és I. Rákóczi György nevezetes kézfogóját —, amelyek valaha a napjaink­ban megújuló sárospataki vár falai között zajlottak. Csendes Csaba Állványerdőben a Vöröstorony Közelebbről szemlélve látszik csak, mennyire rászorulnak már az értékes faragások a restaurálásra. (A szerző felvé­telei) Ostromgépezetnek tűnhet messziről a sárospataki vár Vöröstornyát körbevevő ne­héz állványzat. Közelről az­tán kiderül, hogy a falakon tényleg olyan nyüzsgő az élet, mintha valóban ostrom­ra készülődnének a várvé­dők, megerősítve a helyen­ként elerőtlenedett falakat. Ám az ostrom ezúttal bi­zonyos, hogy elmarad. Leg­alábbis ami a turistahad év­ről évre megújuló ostromát illeti, hiszen az építési te­rületre belépni tilos. De azért most tartsanak csak nyugodtan velünk! Tegyünk egy sétát a vár­kertben, ahonnan megszem­lélhetjük az egész erődít­ményt, a falakat, amelynek ÉPÜL PATAK VÁRA NYÍREGYHÁZI SZAKEMBEREK A BÁSTYÁN! KM H£TVÉGS melléklet Két ]ászai-díj KÖLT Egyéni ha

Next

/
Thumbnails
Contents