Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-15 / 87. szám
1985. április 15. Kelet-Magyarország 3 ^KERDESEIRElíJlUlUn A tejipari vállalat igazgatója dr. Szendrei István Az utóbbi időben romlott az ellátás savanyított tejkészítményekből és a bolgár licenc alapján gyártott joghurt minősége is hátrányára változott. Ennek okát szeretné tudni Kálmán László, nyíregyházi lakos. — A magyar tejipar valóban megvette a joghurt gyártási technológiát és ennek alapján a Hajdú megyei Tejipari Vállalat debreceni üzeme gyártja a joghurtot. Tudomásunk szerint a technológiát változatlanul alkalmazzák, eddig panasz nem érkezett. Mi az elmúlt nyáron két alkalommal tapasztaltuk laboratóriumi vizsgálat során, hogy a bolgár licenc alapján gyártott joghurtnak a termék jellegétől eltérően magasabb volt a savfoka. Ami a savanyított készítmények választékát illeti: mi olyan mennyiségben és összetételben szállítunk a boltoknak, ahogy azt kérik, sőt változatlanul bátorítjuk megrendelőinket több joghurt, kefir és ízesített joghurt rendelésére. Egyébként savanyított ké- szíitményekbőil az idei első negyedévben 20 százalékkal adtunk el többet, mint tavaly három hónap alatt. Egy kisvárdai boltban fedeztem fel a „Vasi sajtkrémet”, amelyet azóta is hiába keresek a nyíregyházi boltokban. Sajnos nemcsak ebből a sajtból nem lehet vásárolni, több sajtféléből szegényes a kínálat. Mi ennek az oka — kérdezi Győri Sándor. — A konkrét kérdésre — Vasi sajtikrém — az a válaszom, hogy a vállalat kap, s tovább is adja azoknak a boltoknak, amelyek rendelnek. Igaza van az olvasónak a kérdés általános részét illetően is, különösen igaz volt az elmúlt negyedévben, amikor a tejtermelés és -felvásárlás az egész országban mérséklődött, a sajtok iránti érdeklődés pedig megnőtt. Különösen a Trappista sajtból igényelt sokat a kereskedelem, s ezt a gyár kapacitása nem tudta kielégíteni. Az ünnepek előtt (még karácsonyról van szó) az ipar kénytelen volt „fiatalabb”, kevésbé érett sajtokat is szállítani, hogy csökkenjenek a , feszültségek. Örömmel mondhatom el. hogy Szabolcs- Szatmár megyében nem csökkent, hanem tavaly 10 százalékkal, az idén további 7 százalékkal nőtt a tej és tejtermékek fogyasztása, ezen belül a Trappista sajtból 24 százalékkal többet hoztunk forgalomba. Több helyről érkezett olyan kérdés, hogy a tejipari vállalat támogatja-e a jövőben fejőgépekkel a kisüzemi termelőket? — Igen. Változatlanul egyik legfontosabb feladatunk az, hogy a megyében a tejtermelési kedv minden szektorban töretlen maradjon. Ebben az évben várhatóan 150—200 fejőgépet adunk a velünk szerződő kisüzemeknek. A kisüzemiek tavaly 12 százalékkal termeltek és értékesítettek több tejet a megyében, mint 1983-ban. Ennek jelentőségét akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy 138 millió liter tejnek 36 százaléka a kisüzemi gazdaságokból származik. Milyen feltételek mellett ad a vállalat fejőgépet — kérdezte egy nyírkarászi olvasónk. — Feltétele az, hogy legalább négy tehén tartására vállalkozzon és négy évre kössön szerződést. Tehenenként évenként háromezer liter tejet várunk el ezért. A fejőgépet térítésmentesen adjuk, s a négy év letelte után eszmei értékben (100 forintért) véglegesen a kérdezőé lesz a fejőgép. Többször vásárolok tejcsarnokban tejet, néha olyan érzésem van, hogy vizezik. Azt szeretném tudni: szabályos-e az ilyen értékesítés, s ha igen, mit tesz a vállalat azért, hogy jó minőségű és ne vizezett tejet kapjunk? — kérdezi egy kocsordi olvasónk. — A csarnokban lehet tejet értékesíteni, hiszen fontos számunkra, hogy minden vásárló igényét kielégítsük. Hogy nem mindig egyforma minőségű tejet kap a kérdező, azt szinte természetesnek tartom, hiszen nem mindegyik tej egyforma minőségű, egyforma zsírtartalmú. Sajnos egyik-másik szállítónk a vizezéstől sem riad vissza. A tejikezelőknek a vizezés felismerésére megvan a lehetőségük, sőt arra is, hogy a notóriusan vizező- ket kizárja átmenetileg a tejszállításból. Nemrég új csomagolásban jelent meg a Túró Rudi, amit lehetetlen kibontani. Mi késztette a vállalatot az új csomagolóanyag bevezetésére? — Igaza van a kérdezőnek, valóban nehezebb kibontani a Túró Rudit, mint a korábbi csomagolóanyagból. Erre a 40 mikronos vastagságú csomagolóanyagra elsősorban gazdasági okok miatt tértünk át, de tetszetősebbnek is tartjuk és beszerzése is folyamatosan biztosítható. Most azt tervezzük, hogy vékonyabb, 30 mikron vastagságú fóliát rendelünk, amely (könnyebben bonthatóvá teszi a Túró Rudit. B. J. O lvasom a Hazafias Népfront választási felhívását, s miközben szemeim előtt peregnek a sorok: „...Az ország anyagiakban és szellemiekben is gazdagodott, nőtt a nemzeti jövedelem, az ipari és mezőgazdasági termelés”, eszembe jutnak az örökösföldi lakások, a megye településiéin ebben az ötéves tervben épített csaknem húszezer családi hajlék, 125 település, ahol nem kell már messzire, a kútra jó ivóvízért járni, s amelyből majdnem hatvan falu ebben a tervidőszakban juthatott vezetékes vízhez. Hallom a fehérgyarmatiak örömét, hogy két új gyár kínál a környéken élőknek munkaalkalmat, s kibogozom a panaszos levelekből: ma nem az a gond, hogy gyalog kell menni a munkahelyre, hanem hogy miért nem öt perccel előbb, vagy később indul a busz, miért nem közvetlenül ott áll meg, ahol neki — mármint a panaszkodónak — jó. Nem alkalmas ez a hely arra, hogy felelevenítsük: Gondolatok a Népfront felhívásáról Életünk, jövőnk tükre mit, mennyit tettünk a legutóbbi választás óta, de nincs is szükség rá, hiszen érzi ezt mindenki a saját életkörülményein, munkáján át. De alkalmas, hogy emlékezetbe idézzük: olyan időben élünk, amikor sziük- ség van arra, hogy szavazatunkkal juttassuk kifejezésre: támogatjuk ezt a bevált politikát. Kell erről most és egyáltalán annyit beszélni? Ügy gandoLom kell, mert a választást ma sokan formálisnak tekintik. A napokban bementem a tanácsra megnézni: rajta vagyok-e a választói névjegyzéken, s közben megkérdeztem: jönnék-e sokan, hogy érdeklődjenek. A válasz az volt, hogy jönnek, de nem olyan sokan, különösen a fiatalok nem mutatnak valami nagy érdeklődést. Aztán eszembe jutott március 15., nemzetünk, ifjúságunk nagy ünnepe, amikor nem csak a Nemzeti dalt hallgatják újra és újra feszült figyelemmel, hanem büszkék elődeikre, akik a 12 pontban követelték jogaikat, közte a választójogot. A ma embere, a ma fiatalja természetesnek veszi eredményeinket, vívmányainkat, természetesnek veszi, hogy aki a választás napjáig betölti a 18. évét — néhány indokolt kivételtől eltekintve —, annak választójoga van, az választható, annak az elkövetkező napokban a jelölőgyűléseksn alapvető joga, hogy véleményt mondjon. Nemcsak a jelöltről, hanem a közéletről, a politikáról. S joga az is, hogy javaslatokat tegyen: miként dolgozzunk, hogy az elkövetkező öt esztendő is eredményes legyen. Ha ügy tetszik, szózatot intézett hozzánk a Hazafias Népfront, arra hívott fel, hogy éljünk jogainkkal, javasoljunk olyan embereket a közéleti posztra, „akik példamutatóan élnek és dolgoznak, önzetlenül vállalják a köz szolgálatét és választóik képviseletét, akiknek van tapasztalatuk és elképzelésük a helyi és a nemzeti program minél jobb megvalósítására”. Saját jövőnk, saját boldogulásunk múlik rajta! Balogh József Térkép, elsárgult tövekkel Vízi halárszemle - levegőm Az AN—2-es mint egy szelíd ló, zokszó nélkül tűri, hogy váltsa egymást rajta a gyakorlott kezű öreg pilóta és a még drukkal teli tanuló. Egykedvűen nyeli magába a műtrágyát és rója a köröket a gávavencsellői határ fölött. Az alkalmi reptérnek kinevezett nedves fűben végződő reptéren az egyetlen „változatosság”, hogy kíváncsi utasok társulnak egy fordulóra személyünkben. Kollégám és én belvíznézőbe megyünk, kedvünkért a kicsiny brigád vezetője. Hansági Győző kapaszkodik a vezetőülésbe. Rövid nekifutás, és máris megszűnik a döcögés, a levegő országútja nem csak végtelen, de határtalanul sima is. — Ez itt alattunk az Új Erő földje — hallom a fülemre tett hallgatóból a pilóta hangját. Egyenesbe fordulunk és párhuzamosan repülünk a búza sorával. — Nem valami egyenletes a táblák felszíne — emeli meg egy kissé a gép orrát Hansági Győző. — A különbségeket Magasban az AN—2-es gépen még ki is emeli a búza állapota. Valóban, akár térképet lehetne rajzolni, ha összekötnénk egy vonallal az elsárgult töveket, vagy azokat, amelyek már nem is élnek. Sajnos, ahol a víz csillog, márpedig ilyen elég sok van a gávavencsellői határban, A HÚ EMBERE ötezer kilométerre az otthontól éveken át dolgozni — ez próbára teszi még a legedzettebb embereket is. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola orosz tanszékén harmadik éve oktatja a hallgatókat Klavgyija Alekszand- rovna Naszonova, s így az anyanyelvi környezet megteremtésében vállal pótolhatatlan szerepet. A mosolygós, kedves pedagógus Piavlladár- ból, Szibéria sarkából érkezett Nyíregyházára. — Megtisztelő megbízatásnak éreztem, hogy a kéit ország művelődési minisztériumai között meglévő együttműködés alapján Magyarországon taníthatok. A szovjet docens lakásán naponta megjelennek a kollégák, jönnek a hallgatók tanácsért, fordításért. Előfordul, hogy csak egy csésze teára vagy kávéra ugranak be. De kikérik a véleményét az orosz nyelvtanítás módszertani kérdéseiben, vagy a tudományos munka szervezésében. Klavgyija Alekszandrovna Naszonova. — Baráti közösségben dolgozhatok, és így nem érzem magam sem egyedül, sem azt, hogy az otthonomtól távol vagyok. Nemrégiben például az egyik kollégával, Répási Györgynével érdekes feladat megoldásához kezdtünk. Az orosz nyelv oktatásához lexikai és grammatikai segédanyagot készítünk az elsőéveseknek. Eddig 180 diiapo- zitívet fejeztünk be, kétszázötven lesz összesen. Már a laborban vannak, sokszorosítják ezeket. Ha m inden sikerül, a 85—86-os tanévtől mint tantervi segédanyagot hasznosíthatják a főiskolán. Félévente egyszer találkozott a családjával Klavgyija Alekszandrovna az. elmúlt három évben. A napi gondok alól mentesült, hiszen a nagyobbik lánya moszkvai egyetemista lett, kibernetikusnak készül. Férjhez ment és hamarosan az első unokának örülhet a Naszonov család. A kisebhik lánya az édesanyja hivatását folytatná, a paviladári pedagógiai főiskolára jár. A családfő belgyógyász szakorvos. Minden igyekezetükkel azon fáradoztak, hogy .a hazalátogató anyával elhitessék, hogy a család gond nélkül megszervezi a hétköznapokat. Klavgyija Alekszandrovna a nyíregyházi évek alatt sokat tett a magyar—szovjet barátság elmélyítéséért. . A szamovárban főtt tea mellett sok mindenről beszélgettek, a világ dolgairól, békéről, hazafiságról, internacionalizmusról. És lassan baráti száLak szövőditek a tanszék munkatársai és a hallgatók, meg a szovjet emberek között. Ezt csak megerősítették a Szovjetunióban töltött gyakorlati hetek. A pavladári főiskola filológus docence a tanórákon és azon kívül a népek közötti barátság és együttműködés szép példáját valósította meg. Ezért is kapta meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jelvényét nemrégiben. Tóth Kornélia már nincs élet a fiatal nö- vénykében. Ugyanígy járt néhol a dombtető is, csakhogy ott a fagy „végezte el munkáját”. — A fejtrágya még nagyon sok mindent helyrehoz, — hallom ismét a hangot a fejhallgatóban. — Hatvan kilót szórunk egy hektárra, 12 mázsa fér a tartályba, ki lehet számolni, hogy hatékony a munkánk. Miközben ötven méterre emelkedünk és a község házai fölé fordul az útunk, hallok még az iskolabrigád munkájáról, ami január óta tart. Érdekes, amit a kiképzésről elmond vendéglátónk, de maga is félbeszakítja mondókáját, amikor ismét kiérünk a határba, elhagyva a festői Dessewffy- fcastélyt és parkját. A Szabadság Tsz búzatáblái fölött folytatjuk a repülést, és egy nagyon érdekes földi objektum-köti le a figyelmünket. Hatalmas ásott gödör a mező kellős közepén, telve vízzel. — Ez segít elnyelni a környezetből idefolyó belvizet — teker egyet a kormányon a pilóta, egyúttal a gépet is megdönti, hogy teljes kört írjunk le a nagy gödör pereménél. Sajnos másfelé sincs jobb helyzet, állapítom meg magamban, ahogy ismét a magasba húzunk. Feltűnik a Tisza, elrepülünk egy hajó fölött, amelynek integet a gazdája. Innen már látszik a Bodrogköz is, amelyen nem belvízfoltok vannak, hanem egyetlen tengerként úszik az egész. Visszafordulunk. — Elég nedves volt a látkép ugye? — nyugtázza a repülést Hansági Győző, amint remegő lábbal szállónk ki a légi határszemle után. — Volt most egy-két év, amikor jóval kevesebb víz volt a földeken, meg a vetés is szebbfen telelt, de teremni fog ez a mostani is. Esik Sándor Nyelvtanulás nyelvi laboratórium felszerelését tervezi az MTESZ megyei szervezete Nyíregyházán, a Tudomány és Technika Házában. Nagyon megörültem, amikor az első terveket láttam, hiszen újabb „kézzelfogható" eredménye lesz ez a tudományos egyesületek segítségének, amelyet a műszakiak továbbképzéséhez adnak. Éppen ezért lepett meg az a vita, amelynek ugyancsak az MTESZ- ben voltam a résztvevője. A téma az volt, vajon lesz-e elegendő jelentkező az esti időpontokra szervezett tanfolyamoknak. Ügy tűnt, akik a reggeli, például héttől kilencig tartó tanfolyamok mellett kardoskodtak (mondván, hogy az esti tanfolyam hatékonysága nem ér egy fabatkát sem), kisebbségben maradtak. Pedig érv volt bőven: a nyelvtudás ma már nem csupán a passzió eszköze, az exporttal, importtal foglalkozó cégek mindenütt maguk szervezik a nyelvtanfolyamokat, s a szakmai továbbképzéssel egyenrangúan, ha kell, munkaidőben. Aki külföldre jár munkahelye képviseletében, és nyelvtudása birtokában köt előnyös üzletet, vagy képes önálló szervizmunkát végezni határainkon túl, az aligha kertest a munkaidő ilyen formában történő megrövidítését, s talán az is feltételezhető, hogy be tudja osztani munkáját. Már vannak jó példák: a Nyíregyházi Konzervgyár angol nyelvtanfolyama, a nyírbátori fúrógépgyár orosz, német nyelvtanfolyama már sokszorosan behozta az árát — s itt fel sem merült a tanfolyam kontra munkaidő kérdés. Jó lenne, ha azok, akik az MTESZ jövőbeni nyelv- tanfolyamait szervezik (és a vállalatok részéről menedzselik, támogatásáról döntenek), az ilyen, jó példákat vennék alapul. M. S. SZERKESZTŐI oooooooo
