Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-11 / 58. szám

6 Kelet-Magyarország 1985. március 11. A vita összefoglalója Szombaton az esti órák­ban Varga Gyula első titkár foglalta össze a pártórtekez- Jet vitáját. Elmondta: hu­szonhat küldött kapott szót, további harminchaton je­lentkeztek még felszólalásra. A pártértekezleten a felelős­ség és a tenniiakarás, a vál­toztatni akarás jellemezte. Az elmondottakból gondja­ink és örömeink felvillantá­sa és vállalása csendült ki. Számtalan okos észrevételt, javaslatot kaptunk itt, ame­lyeket a megválasztásra ke­rülő megyei pártbizottságnak ■kötelessége hasznosítani. A legtöbbször visiszacsengő gondolat az volt, hogy előre­haladásunk záloga a kemé­nyebb munka, az eddiginél nagyobb erőfeszítés. Mindenekelőtt a gazdaság kapott nagy hangsúlyt. So­kan szóltak róla, hogy az el­múlt öt év eredményes volt, de nem lehetünk elégedet­tek. Az eddiginél jóval töb­bet kell tennünk minden te­rületen. A mezőgazdaság az együk legnagyobb jövedelem­teremtő tartalékunk. Az is kitűnt, hogy általában fej­leszteni kell az érdekeltségi rendszert. Sok szó esett gazdasági munkánk emberi tényezői­ről. Számunkra ma is nagy tanulság voLt annak a meg­fogalmazása, hogy a párt­munka mindenekelőtt erre építsen. Nélkülözhetetlen tartalékaink vannak az új­hoz való alkalmazkodó ké­pesség, az irányítás, a mun­kaszervezés, a fegyelem te­rületén. Többet kell foglal­koznunk az emberi gondok­kal, köztük az olyan újon­nan jelentkező problémával is, miint az átképzés. Pártszervezeteinknek tá­mogatni kell az ország igé­nyéhez való rugalmasabb alkalmazkodásra, az önelszá­molás megteremtésére, a pi­ac jobb ismeretére irányuló törekvéseket. Az eddig meg­szokott teljesítmény sehol ne legyen elég. Ahhoz, hogy to­vábblépjünk. mindenütt az együttgondolkodást, a közös felelősséget szükséges nyelni — csak így együttesen cselekedni, csak jól képzett emberekkel lehet a maiinál magasabb teljesít­ményt elérni. Többen szóltak anról, hogy a mezőgazdasági üzemek produktuma között indokolatlanul nagyok a kü­lönbségek, s arról is, hogy olyan alaptevékenységet kell a jövőiben folytatni és bőví­teni, amely nyereséget hoz, a háztájit pedig jobbam kell integrálni a közös munkájá­ba. Hangot kapott pártérte­kezletünkön az is, mit vá­runk az országtól. Jó érzés volt azonban hallani, hogy a megyében igen sokan első­sorban a helyi erőfeszítések nyomán akarják megoldani a feladatokat. Ehhez azon­ban múlhatatlanul szüksé­ges, hogy a vezetők minden területen teremtsék meg a jobb munka feltételeit. Itt nemcsak a gépekre, a fejlett technikára, hanem az azokon kívüli dolgokra: a tisztessé­ges munkához nélkülözhe­tetlen légkörre, a munka jó szervezésére. ellenőrzésére, szükség esetén a felelősség­re vonásra gondolok. Nem utolsósorban arra. hogy a munkahelyeken jó szemmel vegyék észre, és ismerjék is el a tisztességgel, becsülettel dolgozókat. Nagy tartalé­kunk az anyagi elismerés, de legalább annyira az erkölcsi ösztönzés is. Ma újra bebizonyosodott, hogy a pártmunka legfonto­sabb terepe az alapszervezet. Politikánk jó, az emberek, a tömegek viszont az alapszer­vezetek munkájából kiindul­va alkotnak véleményt e po­litikáról. Csak egyetérthe­tünk azokkal, akik szóvá tették, hogy a jelenleginél lényegesen vonzóbbá kell tenni az alapszervezetek munkáját. Előrehaladásunk alapfeltétele a kommunisták egységes kiállása és cselek­vése politikánk megvalósítá­sáért. Ügy tehetjük ezt, ha a mostaninál nyitottahbak le­szünk, ha vállaljuk és elvé­gezzük az úgynevezett apró­munkát, ha okosan reagá­lunk az új jelenségekre, ha hajlandóik vagyunk mások­kal megosztani örömeinket és gondjainkat. A jobb munkát segíti a kollektív vezetés, a szemé­lyes felelősség erősítése. Tudnunk kell, hogy a kom­munistáktól sokat vár a me­gye lakossága, de azt is, hogy a feladatokat a párton- kívüliekkel együtt kell meg­valósítanunk, ehhez meg kell nyernünk az embereket. Sze­retném itt aláhúzni, hogy a párttagokat tó meg kell nyer­ni. A pártegység feiltétele a tájékoztatás, a meggyőzés, az azonosulás, a célok kidolgo­zásában való együttes rész­vétel. Nem szabad misztifi­kálnunk az ideológiai mun­kát. Itt egyszerűen arról van szó, hogy mindig számol­junk döntéseink politikai kö­vetkezményeivel. Arról, hogy a tömegek bizalmát, tá­mogatását nap, mint nap, újból és újból meg kell sze­reznünk. Ehhez a jó politikán, a vonzó alapszérvezeti mun­kán kívül folyamatos, tuda­tos és nyílt tömeg munkára, a tömegszervezetek jó és eredményes munkamegosz­tására, s a kommunisták példamutatására van szük- jgé-<& ség. lehet Sokan beszéltek az ifjúság helyzetéről, a pályakezdés, a beilleszkedés, a család-, a munkahely számos, ezzel kapcsolatos gondjáról. A fő. hogy egyetértünk abban : ha értelmes feladatot, felelőssé­get, az önkifejezés lehetősé­geit magkanják a fiatalok, akkor annak becsülettel meg is felelnek. A megyei pártbizottság el­ső titkára ezt követően meg­köszönte a megye dolgozói­nak az elmúlt öt évben vég­zett jó munkáját, amely nem kevés eredményt hozott. A megye kommunistáinak pe­dig azt, hogy kovászai voltak e tevékenységnek. Végezetül hangsúlyozta, hogy a kül­döttek felszólalásaikban tá­mogatták a beterjesztett munkaértékelést, a jövő programját. Kérte, hogy azo­kat hagyják jóvá, s bízzák meg az új pártbizottságot a kongresszus után a feladatok Újbóli áttekintésével. A pártértekezlet a beszá­molót, az elkövetkező öt év feladataira vonatkozó javas­latot és az irányelvekkel kapcsolatos állásfoglalást egyhangúlag elfogadta. A küldöttek vasárnap zárt ülé­sen folytatták a munkát, s megválasztották a párt új megyei irányító szerveit. Berecz János (jobbról) küldöttekkel, vendégekkel a szü­netben. Á párt új megyei vezető szervei A megyei pártértekezlet vasárnap a párt új megyei vezető szerveinek megválasz­tásával folytatta munkáját. A küldöttek titkos szavazással először a 67 tagú megyei pártbizottságot választották meg, amelynek tagjai a kö­vetkező elvtársak lettek: Alexa László, az SZMT nyugdíjas vezető titkára; dr. Alexa Miklós, megyei főügyész; Ballai István, a munkásőrség megyei pa­rancsnoka; Balogh Károlyné, a nyírmeggyesi Petőfi Tsz anyagraktárosa; Balogh Zoltánná, a baktalórántházi általános iskola tanítója; Bánóczi Gyula, a megyei pártbizottság titká­ra; Bencs Tibor, a tiszakerecsenyi tsz elnöke; Bereczki Barnabás, a vásárosnaményi Vörös Csil­lag Tsz gépkezelője; Borbély József, a tiszalöki Szabadság Tsz esztergályosa; Csáki Mária, a Nyírség Ruházati Szövet­kezet varrónője; Cserpák Károlyné, a Rakamazi Cipőipari Szö­vetkezet termelési helyettese; dr. Cservenyák László, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatója; Diczkó László, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője; Ekler György, a megyei pártbizottság titká­ra; Erdei Bálint, a Papíripari Vállalat nyíregy­házi gyára termelési főmér­nöke; Farkas Ferenc, az MNB megyei igazgatója; Fenyőfalviné Torma Piroska, a nagykállói posztógyár belső ellenőre; dr. Forgács András, a mátészalkai városi pártbi­zottság első titkára; Gőcze István, katonatiszt; Gubik János, a MÁV nyíregyházi mozdony- vezetője; Gulácsi Sándor, a BM megyei rendőr-főkapi­tányság vezetője; dr. Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság titká­ra; Hajdú Sándor, a KISZ megyei bizottságának első titkára; dr. Hegymegi István, a Szamos menti Állami Tan­gazdaság igazgatója; Heizer György, a BM határőrség kerületpa­rancsnoka; Hepp Jánosné, a Nyíregyházi Konzervgyár művezetője; Horváthné Bíró Jolán, a Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezet részlegvezetője; Hosszú László, mezőgazdasági mérnök; Iklódi László, a vajai Rákóczi Tsz elnöke; Imri László, a FEFAG osztályvezetője; Istenes Andrásné, az újpesti gyapjúszövőgyár újfehértói gyárának szövőnő­je; Iványi János, az ÉRDÉRT Vállalat tuzséri művezetője; Kanda Pál, a SZÁÉV igazgatója; Kapitány Endréné, a MOM mátészalkai gyárá­nak optikusa; Károly Edit, a HÓDIKÖT fehérgyarmati üzemének előadója; dr. Kiss Lajos, a megyei bíróság elnöke; Kopka János, a Kelet-Magyarország főszer­kesztője; dr. Kovács Géza, a szabolcsbákai tsz elnöke; Kovács Gyula, a kisvárdai öntödei vállalat művezetője; Köbli Ferencné, a nyíregyházi Taurus gumi­gyár csoportvezetője; dr. László Béla, a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium igazgatója; Liba Lajosné, a VOR vásárosnaményi gyá­rának raktárvezetője; Makrai László, a TESZÖV titkára; Malmos Zoltán, a BEAG UNIVERSIL Válla­lat nyíregyházi műszerésze; Mándoki István, a tiszavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyár igazgatója; Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője; Nagy Lajos, a Kender-Juta és Polytextil Vállalat nagyhalászi műve­zetője; Nagy Miklós, a MÉSZÖV megyei elnöke; Nagy Sándor, a MEZŐGÉP megyei vállala­tának igazgatója; Oláh László, nyugdíjas igazgató; Palóczi Lajosné, a Máriapócsi Nagyközségi Tanács elnöke; dr. Petruska Sára, az egészségügyi ágazati párt- bizottság titkára; Pétervári József, a KISZÖV megyei elnöke; Polgár Sándorné, a MEDICOR Művek nagy- ecsedi üzemének műszerésze; A pártértekezlet megvá­lasztotta megyénk küldötteit az MSZMP XIII. kongresz- szusára. A küldöttek: Bencs Tibor, a tiszakerecsenyi tsz elnöke; dr. Berecz János, a Népszabadság főszerkesz­tője; Berencsi Gyula, a nyíregyházi Volán pártbi­zottságának titkára; Csáki Mária, a Nyírség Ruházati Szövet­kezet varrónője; Csiribán János, a nyírtura—sényői tsz mű­szakvezetője; Erdei Bálint, a nyíregyházi papírgyár ter­melési főmérnöke; Éles Péter, a nyírtassi termelőszövetke­zet autószerelője; Göncző György, a nyírlugosi termelőszövet­kezet erdésze; Hudák Erzsébet, a fehérgyarmati közgazdasá­gi szakközépiskola tanára; Juhász Ildikó, a nyíregyházi tanárképző fő­iskola hallgatója; dr. Kiss Endre, a megyei kórház belgyógyász főorvosa; Kövendi Lajos, a Mátészalkai Városi Tanács elnöke; Kulcsár Katalin, a Tiszalöki Faipari Vállalat betanított munkása; Lakatos Kálmán, a TUNGSRAM kisvárdai gyárának művezetője; Liba Lajosné, a VOR vásárosnaményi gyá­rának raktárvezetője; Lórántné Hudák Katalin, a Nyírbátori 3-as számú Ál­talános Iskola igazgatója; Mányák Antal, a nagykállói termelőszövet­kezet kertésze; Moravszki György, a tiszavasvári Munka Tsz elnöke; Papp Károlyné, a Fehérgyarmati Ruházati Szövetkezet normása; Polgár Sándorné, a MEDICOR Művek nagy- ecsedi műszerésze; Puskás Erzsébet, a hodászi termelőszövetkezet varroda vezetője; Rudi Béla, a Nyíregyházi Konzervgyár igazgatója; Soltészné Pádár Ilona, a HNF megyei bizottságának titkára; Szabó Tamás, a megyei távközlési üzem ve­zető műszerésze; Popovics Istvánné, a nyírbátori Új Barázda Tsz személyzeti vezetője; Rigó Zoltán, a MÁV Záhonyi Üzemigazga­tóság igazgatója; Soltészné Pádár Ilona, a HNF megyei bizottságának titkára; dr. Szemerszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbi­zottság első titkára; dr. Tar Imre, nyugdíjas megyei első titkár; dr. Tisza László, a megyei tanács elnöke; Tóth Géza, SZMT vezető titkára; Tóth István, a nyíregyházi Volán Vállalat autószerelője; Tóth János, a nyírgyulaji termelőszövet­kezet brigádvezetője; Tóthné Kiss Mária, a nyírbátori cipőgyár sze­mélyzeti vezetője; Vajda Sándor, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat csengeri üzemegysé­gének vezetője; Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára; Vincze Jánosné, a TUNGSRAM kisvárdai gyárának csoportvezetője. dr. Szemerszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbi­zottság első titkára; Tarcsa Bálint, a MOM mátészalkai gyárá­nak csoportvezetője; dr. Tisza László, a megyei tanács elnöke; Tóth Géza, az SZMT vezető titkára; Tóthné Kiss Mária, a nyírbátori cipőgyár sze­mélyzeti vezetője; Türk Gyula, a gávavencsellői tsz pártve­zetőségének titkára; Vajda Sándor, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat csengeri üzemének vezetője; Varga András, a kisvárdai városi pártbi­zottság első titkára; Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára; Vilmán Pál, az ÉRDÉRT Vállalat tuzséri igazgatója; Kovács Jánost, a MÁV záhonyi művezető­jét Záhonyban választották kongresszusi küldöttnek. Az újonnan megválasztott megyei pártbizottság meg­tartotta alakuló ülését, ahol a pártbizottság első titkárá­nak VARGA GYULÁT, titkárainak: BANÓCZI gyulát, EKLER GYÖRGYÖT, DR. GYURICSKU KÁLMÁNT választotta. A végrehajtó bizottság to­vábbi tagjai lettek: DR. CSERVENYÄK LÁSZLÓ, GULÁCSI SÁNDOR, HEPP JÁNOSNÉ, DR. KOVÁCS GÉZA, MÁNDOKI ISTVÁN, DR. SZEMERSZKI MIKLÓS, DR. TISZA LÁSZLÓ, TÓTHNÉ KISS MÁRIA, TÓTH GÉZA. A megyei pártbizottság fe­gyelmi bizottságának elnö­kévé Farkas Ferencet, referensévé Binó Ferencet, tagjaivá: Balogh Zoltánnét, Illyés Lajost, Juhász Gábort, Kokas Ferencet, Kovács Gyu­lát, Maczkó Gábort, Nagy Sándort, Oláh Lászlót, Pózer Józsefet, Talpas Andrást és Tóth Ernőt választották. Megválasztották a megyei pártbizottság mellett működő négy munkabizottság vezetőit és tagjait. A pártépítési bizottság el­nöke Bánóczi Gyula, titkára: Herczku György, tagjai: Alexa Sándor, Bal­lai István, Cserpák Károlyné, Dózsa Ferenc, Fekete Antal, Fenyőfalviné Torma Piroska, dr. Forgács András, dr. Holló László, Iványi János, Nagy Lajos, Nagy Mihályné, dr. Tar Imre, Varga András. Az agitációs és propaganda bizottság elnöke: Ekler György, titkára: Czirják Ferenc, tagjai: Balogh Zoltánná, dr. Botár József, Gyúró Imre, dr. Kiss Gábor, Kopka János, dr. László Béla, Makrai László, dr. Margócsy József, Markovics Miklós, dr. Pet­ruska Sára, Samu András, Soltészné Pádár Ilona, Tóth János. A gazdaság- és szövetke­zetpolitikai bizottság elnöke: dr. Gyuricsku Kálmán, titkára: Cs. Nagy István, tagjai: Bencs Tibor, Halin­da Tibor, dr. Harmat László, Hosszú László, Illés Elemér, Körtély Sándor, Lakatos András, Nagy Miklós, Péter­vári József, Popovics István­né, Rigó Zoltán, Sárdi Sán­dor, Vincze Lajosné. Az ifjúságpolitikai bizott­ság elnöke: Diczkó László, titkára: Szokol Tibor, tagjai: Bartha Dénes, Bara- nyainé Kursinszki Tünde, Erdei Bálint, Hajdú Sándor, Imri László, Leskovics József, Liba Lajosné, Malmos Zol­tán, Marik Sándorné, Nagy István, Palóczi Lajosné, Szi­lágyi József, Tóth István. A megyei pártbizottság ki­nevezte osztályvezetőit, az oktatási igazgatóság igazgató­ját és a Kelet-Magyarország főszerkesztőjét. Diczkó Lászlót a párt- és tömegszervezetek osztálya vezetőjévé; Czirják Ferencet a propaganda- és művelődési osztály vezetőjévé; Cs. Nagy Istvánt a gazdaságpolitikai osztály vezetőjévé; Tári Gyulát a közigazgatási és adminiszt­ratív osztály vezetőjévé; Bíró Lászlónét a párt-, gazdasági és ügyke­zelési osztály vezetőjévé; dr. Kiss Gábort a Megyei Oktatási Igazgató­ság igazgatójává; Kopka Jánost a Kelet-Magyarország főszer­kesztőjévé nevezte ki. A pártértekezlet résztvevői előtt ezt követően Varga Gyula első titkár köszönte meg a bizalmat a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság nevében. — Ez a bizalom arra köte­lez bennünket, hogy képessé­günkhöz, erőnkhöz, lehetősé­geinkhez mérten teljesítsük a ránk váró feladatokat. Mun­kánk végéhez érvén arra ké­rem küldött társaimat, hogy visszatérve a munkahelyeink­re, vigyük el a megyei kül­döttértekezlet hangulatát, szellemét. Bár idővel halvá­nyul az esemény emléke, kül­döttértekezletünk három leg­fontosabb jellemzőjét őrizzük meg útravalóként: azt, hogy előbbrejutásunk, fejlődésünk záloga a jövőben is a tisz­tességgel, becsülettel elvég­zett munka lesz; hogy a párt­munka legfontosabb színtere az alapszervezet, továbbá azt, hogy minél több embert nyer­jünk meg céljaink eléréséhez. Ezt követően Bánóczi Gyu­la, a pártértekezlet levezető elnöke gratulált a megválasz­tottaknak, mondott köszöne­tét a küldöttek aktivitásáért, s fejezte ki reményét, hogy megyénk kommunistái, egész dolgozó népe cselekvőén ve­szi ki részét a XIII. párt- kongresszus határozatainak végrehajtásából. A megyei pártértekezlet az Internacionálé hangjaival ért véget. Á kongresszusi küldöttek

Next

/
Thumbnails
Contents