Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-25 / 70. szám
1985. március 25. Kelet-Magyarország 3 A Központi Bizottság beszámolója .... (Folytatás a 2. oldalról) bíróságok betöltik alkotmányos rendeltetésüket. Tevékenységükkel nagymértékben hozzájárulnak, hogy alapvetően szilárd a közrend és a közbiztonság. Állampolgáraink nagy többsége a törvények előírásainak megfelelően gyakorolja jogait, fegyelmezetten teljesíti kötelességét, erkölcsi normáink szerint él és dolgozik. Nem kevés azonban azoknak a száma, akik valódi vagy vélt érdekeikert a közösség rovására érvényesítik, kötelességeiket elhanyagolják, vagy tudatosan megszegik. Szaporodnak a törvénybe ütköző, az erkölcsi normáinkat sértő jelenségek. A társadalmi élet minden területén erősíteni kell az állami, az állampolgári fegyelmet. A párt-, állami és társadalmi szervek — a közvélemény támogatására is építve — határozottan és erélyesen lépjenek fel a negatív jelenségek visszaszorításáért, a bűncselekmények megelőzéséért, a törvények megtartásáért és megtartatásáért. Különösen fontos a közélet tisztaságának megóvása, a következetes harc a hatalommal való visszaélés, a személyi összefonódások, a protekció, a korrupció minden megnyilvánulása ellen. A Magyar Népköztársaság fegyveres erői és testületéi, a néphadsereg, a határőrség, a rendőrség, a munkásőrség és más fegyveres testületek egymással szorosan együttműködve, népünk támogatásával eredményesen járulnak hozzá a béke megőrzéséhez, illetve belső rendünk biztosításához. A Magyar Néphadsereg szorosan együttműködik a Varsói Szerződés tagállamainak fegyveres erőivel, harckészültsége magas fokú, a tervezett ütemben valósul meg hadi- technikai és szervezeti korszerűsítése. Fegyveres erőink és testületeink készen állnak a szocialista társadalom szolgálatára, a haza védelmére. A gazdasági építőmunka Az 1970-es évek közepétől jelentősen megváltoztak a gazdasági fejlődés külső és belső feltételei. A világgazdaságban végbement változások tartós jellegét késedelmesen ismertük fel, ezekben az években a gazdaságpolitika elsősorban arra irányult, hogy elhárítsuk e változások negatív hatását a gazdaság fejlődésére és az életszínvonalra. Az ország kiadásai éveken át számottevően meghaladták a bevételeket; s ez végső soron a népgazdaság külső egyensúlyának romlását, jelentős adósságállomány kialakulását idézte elő. A &II. kongresszus megerősítette a Központi Bizottság döntését, azt az 1979 óta folytatott gazdaságpolitikai gyakorlatot, amely a népgazdaság külső egyensúlyi helyzetének javítását és az elért életszínvonal megőrzését állította a gazdasági munka középpontjába. E céloknak rendelte alá a gazdasági növekedést és a nemzeti jövedelem belföldi fel- használását. Céljaink eléréséhez a kormányzati szervek aktívabb gazdaságirányító és szervező tevékenységére, a gazdálkodó szervezetek eredményesebb munkájára és a dolgozó nép jelentős erőfeszítésére, esetenként áldozatvállalására volt szükség. Alapvető vívmányaink sérelme nélkül sikerült megőrizni az ország nemzetközi fizetőképességét. Ez rendkívül nagy erőfeszítéseket igényelt. Szükségessé vált, hogy csökkentsük az adósságállományt is, holott eredetileg csak a VI. ötéves terv utolsó évében számoltunk ezzel. Az elmúlt négy évben az export volumene 28 százalékkal, az importé 4 százalékkal bővült. A külkereskedelmi áruforgalomban 1982 óta fokozatosan növekvő aktívumra tettünk szert. Mindez lehetővé tette, hogy a konvertibilis valutákban fennálló adósságállományunkat mintegy 15 százalékkal csökkentsük. Fenntartottuk, illetve néhány fontos területen javítottuk a népgazdaság belső egyensúlyát. Javult a költségvetés, a munkaerő- és a beruházási piac egyensúlya, megőriztük az áruellátás és a fizetőképes kereslet összhangját. Az ipari termelés négy év alatt 10 százalékkal nőtt, de elmaradt az előirányzattól. Jelentős eredmény, hogy a nehezebb értékesítési feltételek ellenére az ipari export nagyobb mértékben növekedett, mint a termelés. Eredményesen teljesítik a termelési ráfordítások mérséklését szolgáló kormányprogramokat. Az új, gazdaságosan értékesíthető termékek aránya, a termékek versenyképessége nem növekedett a kellő mértékben. Az építőipari vállalatok nagyobb gondot fordítottak a karbantartásra és a. felújításra. Lassú az előrehaladás a munka minőségének, szervezettségének javításában. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesíti a XII. kongresszuson meghatározott feladatokat. A mezőgazdasági termelés a VI. ötéves terv első négy esztendejében az előző öt év átlagához képest 12—13 százalékkal nőtt. Minden eddiginél nagyobb eredményeket értünk el a gabona, valamint az ipari növények termelésében és feldolgozásában, s ez a belföldi szükségletek kielégítésén túl jelentős exportot tett lehetővé. Nem ilyen kedvező a kép a zöldség- és gyümölcs- termesztésben. Az állattenyésztés a tervezettet meghaladva fejlődött. A mezőgazdaságban a fajlagos anyag- és energiafelhasználás csökkent. A termelési ráfordítások azonban — néhány ágazat kivételével — még mindig nagyok. Az intenzív gazdálkodás kibontakoztatásában számottevőek az elért eredmények, de az egész népgazdaságra kiterjedő változást még nem sikerült elérnünk. Népgazdaságunk jövedelemtermelő képessége a lehetségesnél és a szükségesnél egyaránt kisebb. Az egyensúly javításának követelményét csak a belföldi felhasználás 3 százalékos csökkentésével lehetett teljesíteni. Az elmúlt évek eredményeit és gondjait elemezve a Központi Bizottság megalapozottan jelentheti a kongresszusnak és dolgozó népünknek: a rendkívül nehéz viszonyok között is sikerült megőrizni népgazdaságunk stabilitását és alapvető szociális vívmányainkat. Építőmunkánk külső körülményeiben a következő években sem várható lényeges javulás. A külső egyensúlyi helyzet javítása továbbra is alapvető feladat. Gazdasági nehézségeink leküzdése azt is megköveteli, hogy bővítsük a műszaki fejlődéshez és az életszínvonal emeléséhez szükséges alapokat. Mindezt csak a népgazdaság jövedelemtermelő képességének növelésével érhetjük el. A hangsúlyt tehát a gazdálkodás színvonalának javítására, a dolgozóik alkotó energiájának és vállalkozó készségének kibontakoztatására, ezáltal a népgazdaság dinamikusabb fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtésére helyezzük. Ez aktív, ösztönző termeléspolitikát és gazdaság- irányítási gyakorlatot igényel. A gazdasági növekedést az intenzív fejlődés minőségi jegyeit erősítve úgy kell élénkíteni, hogy tovább javítsuk a népgazdaság egyensúlyát, gyorsítsuk a szükséges strukturális változásokat. A nemzeti jövedelem növekedését csak akkor tudjuk gyorsítani, ha a rendelkezésre álló eszközökkel, természeti feltételekkel, szellemi erőforrásokkal jobban, eredményesebben gazdálkodunk. Az exportképesség fokozása, az importigény mérséklése, a fajlagos ráfordítások csökkentése, az emiberi alkotóerő hasznosítása döntően tőlünk függ. Tartalékaink e területeken még mindig számottevőik. Az intenzív fejlődés érvényesítése a gazdálkodás minden területén kötelező. A gazdálkodás feltételeinek javításával, a gazdálkodó szervezetek felelősségének és vállalkozókészségének kibontakoztatásával kell elősegíteni a versenyképes, korszerű termékek termelésének dinamikus emelkedését. Ezt szolgálja többek között a gazdaságirányítási rendszer továbbefjlesztése is, amely a jó minőségű és hatékony munkára ösztönöz. A következő időszak gazdaságpolitikai feladatai részletesebb meghatározásának az a célja, hogy töretlenül folytatódjon a szocialista társadalom építése, erősödjön anyagi-műszaki bázisa. Ezt szem előtt tartva dolgozták ki és fogadták el az iparpolitika és a külgazdasági stratégia hosz- szabb távra szóló koncepcióját. A Központi Bizottság úgy ítéli meg, hogy a VII. ötéves népgazdasági tervnek a hatékony és fokozatosan élénkülő gazdasági fejlődés programjának kell lennie. A gazdasági egyensúlyi viszonyok fenntartása és megszilárdítása mellett alapozza meg a nemzeti jövedelem növekedését, a műszaki haladást, a lakosság életszínvonalának érzékelhető emelkedését, életkörülményeinek javulását. Mai ismereteink szerint a VII. ötéves népgazdasági terv időszakában a nemzeti jövedelem 14—17 százalékos növekedését lehet előirányozni. Az ipari termelés 13—16 százalékos és a mezőgazdasági termelés 12—14 százalékos bővítése lehetővé tenné a belföldi felhasználás 13—16 százalékos növelését és a külső gazdasági egyensúly további javítását. Az iparnak a jelenleginél nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a nemzeti jövedelem gyarapításához, az exportfeladatok teljesítéséhez, a lakosság életszínvonalának, áruellátásának javításához. Az extenzív források kimerülése miatt az iparban valamennyi termelési tényezővel hatékonyabban kell gazdálkodni. Többet kell tenni az alkotó- és vállalkozási készség kibontakoztatása, a munkakultúra javítása, valamint a szervezeti rendszer korszerűsítése érdekében. Meg kell gyorsítani a termelési szerkezetet korszerűsítő, a verseny- képességet és a termelékenységet jelentősen fokozó, a természeti kincsek hasznosítását, az energia- és anyagtakarékosságot szolgáló programok kidolgozását és végrehajtását. Az iparnak hozzá kell járulnia az élelmiszer-termelés fejlesztéséhez, ezt elsősorban korszerű gépek és berendezések, agrokémiai termékek, csomagolóeszközök gyártásának fokozásával, a biotechnológia fejlesztésével segítse elő. Bővíteni kell a magasabb színvonalú szellemi és fizikai munkát megtestesítő és nemzetközileg is elismert szakágazatokat, mint például a gyógyszeripart, híradás- és vákuumtechnikai ipart, közlekedésigép-gyártást. Az intenzív fejlődés kibontakoztatása ugyanakkor mindinkább függ az elektronika, különösen a mikroelektronika fejlesztésétől, eszközeinek széles körű használatba vételétől. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar összehangolt fejlesztése a jövőben is kiemelt feladat. Hazánk természeti adottságai és a szocialista nagyüzemekben rejlő erőforrások lehetővé teszik, hogy az élelmiszer-gazdaság egyidejűleg biztosítsa az alapvető fontosságú, magas színvonalú hazai élelmiszer-ellátást és a nemzetközi piaci igényekhez igazodó exportnövekedést. Jobban ki kell használni és folyamatosan meg kell újítani az élelmiszer-gazdaság anyagiműszaki, biológiai alapjait, alkalmazni a tudományos eredményeket. Törekedni kell a termékek feldolgozottsági fokának emelésére, a minőség javítására, a termelési ráfordítások csökkentésére. A mezőgazdaság feladatainak megvalósítása alapvetően a szocialista nagyüzemek gazdálkodásától függ. A mezőgazdasági termelésnek a jövőben is fontos része lesz a háztáji gazdaságoknak a nagyüzemek által integrált tevékenysége és a kisegítő gazdaságok termelése. Folytatjuk bevált szövetkezetpolitiikánkat, amely a szocialista fejlődés évtizedei alatt különösen a falvak életében, felemelkedésében töltött be nagy szerepet. Társadalmi-gazdasági előrehaladásunknak alapfeltétele az emberi alkotóképességnek és szorgalomnak a hasznosítása, a jobb munkaerő-gazdálkodás anyagi, erkölcsi, szervezeti feltételeinek megteremtése. A szocialista társadalmi rend nagy vívmánya a teljes foglalkoztatás. A további fejlődésnek a teljes foglalkoztatással egyenértékű követelménye a hatékony foglalkoztatás. Ez helyenként azzal járhat, hogy a gazdaságtalan tevékenységet folytató vállalatoknál megszűnnek munkahelyek, míg a jól gazdálkodóknál bővülnek a foglalkoztatás és a munka anyagi elismerésének lehetőségei. Az intenzív gazdasági fejlődésnek lényegi feltétele a tudományos-technikai előrehaladás ütemének gyorsítása. Ezt kell elősegíteni megfelelő ösztönzők kialakításával, a termelő és a kutató-fejlesztő szervezetek együttműködésének javításával, az erőknek és az eszközöknek a legfontosabb feladatokra való koncentrálásával. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, hogy csökkentsük technológiai elmaradásunkat, meghonosítsuk a nemzetközi élvonalat képviselő technológiákat. Fokozott figyelmet kell fordítani a meglevő termelőkapacitások korszerűsítésére, a termelőberendezések pótlólagos automatizálására, elektronizálására. Az elmúlt években a fejlesztésre fordítható eszközök is csökkentek, de a fő gondot az okozza, hogy az egész beruházási folyamat hatékonysága nem kielégítő. Igen fontos, hogy a jövőben adottságainknak és a piaci követelményeknek jobban megfelelő struktúrában, az intenzív követelmények következetes érvényesítésével határozzuk meg fejlesztési feladatainkat, és valósítsuk meg beruházásainkat. Hazánk természeti-gazdasági adottságai és az előttünk álló feladatok megvalósítása szükségessé teszik külgazdasági kapcsolataink fejlesztését. Ennek érdekében javítani kell külkereskedelmi munkánkat, a termelésben pedig növelni a keresletnek megfelelő, jó áron értékesíthető termékek arányát. Népgazdasági terveink megalapozásában, külgazdasági stratégiánkban meghatározó szerepe van KGST-tagságunk- nak. Aktívan részt veszünk az 1984. évi felső szintű KGST- értekezlet határozatéinak valóra váltásában, amelyek megfelelő alapot teremtenek a tagállamok gazdasági fejlődésének hatékonyabb összehangolására. Az energia- és nyersanyagszükségletek kielégítése, a műszaki-tudományos együttműködés elmélyítése, a gazdaságpolitikai konzultációk rendszeressé tétele, az együttműködés közgazdasági eszközeinek fejlesztése ösztönzőleg hat az egyes szocialista országok gyorsabb ütemű, intenzívebb gazdasági fejlődésére, erősíti a szocialista közösség világgazdasági pozícióit. Legfontosabb, meghatározó jelentőségű gazdasági partnerünk a Szovjetunió, vele bonyolítjuk le külkereskedelmi forgalmunknak csaknem harmadát. A jövőben arra törekszünk, hogy a gyártásszakosítás, mindenekelőtt a termelési kooperáció fejlesztésének lehetőségeit kihasználva tovább bővítsük, még hatékonyabbá tegyük a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal folytatott együttműködést. A fejlett tőkés országokkal az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján kívánjuk bővíteni kapcsolatainkat. A fejlődő országokkal az áruforgalom növelése mellett a termelési együttműködés fejlesztésére törekszünk. Az 1968-ban bevezetett gazdasági reform erősítette szocialista rendszerünket. Fejlődtek a szocialista tulajdonviszonyok, bővültek gazdaságunk termelőerői, javult a gazdálkodás hatékonysága. A Központi Bizottság 1984 áprilisi ülése a megváltozott feltételeknek és követelményeknek megfelelően elhatározta gazdaságirányítási rendszerünk átfogó korszerűsítését. Az irányítási rendszer olyan további fejlesztésére törekedtünk, amely figyelembe veszi a szocializmus építésének általános törvényszerűségeit, országunk adottságait, számol szerkezeti sajátosságainkkal, előmozdítja társadalmunk szocialista vonásainak erősítését, segíti a kezdeményező és a vállalkozói készség kibontakoztatását. A gazdaságirányítási rendszer a szocialista tervgazdálkodás keretében fejlődik, a népgazdasági terv, valamint a szocialista gazdaságban is létező áru-, pénz- és piaci viszonyok összekapcsolására, a piac aktív szerepének figyelembevételére épül; lehetővé teszi az önálló, felelős vállalati döntéseket. Az elhatározott lépések szocialista megoldást jelentenek, megvalósításuk segíti a kedvezőtlen folyamatok felszámolását, alapvető társadalmi és gazdaságpolitikai céljaink elérését. A gazdaságpolitikai feladataink megoldásában meghatározó szerepük van a szocialista nagyüzemeknek. Az állami vállalatok és a szövetkezetek meghatározó szerepét biztosítva támogatjuk az egyéni és családi munkaerő-tartalékok jobb kihasználását. A kisegítő és kiegészítő gazdasági tevékenységeknek, a kisvállalkozásoknak és a gazdasági munkaközösségeknek a nagy része fokozatosan beilleszkedik a szocialista gazdálkodás rendszerébe, hozzájárul a vállalati eredményekhez, a lakosság ellátásához. A kisvállalkozásokkal kapcsolatban tapasztalhatók kedvezőtlen jelenségek, visszaélések is. A törvények megkerülését e területen is határozottan meg kell szüntetni. A Központi Bizottság úgy ítéli meg, hogy társadalmi céljaink eléréséhez van megfelelő gazdaságpolitikai programunk, irányítási rendszerünk, valamint a megvalósításhoz nélkülözhetetlen anyagi és szellemi bázisunk. Reálisan kitűzhető gazdaságfejlesztési céljaink számszerűségüket tekintve szerények, minőségi szempontból azonban igényesek, megvalósításuk ezért az eddiginél nagyobb erőfeszítést, szervezettséget és fegyelmet követel. A gazdálkodás minőségének magasabb szintre emelése perspektívában egy teljesebb, anyagi és szellemi javakban egyaránt gazdagabb élet feltételeit teremti meg az egész társadalom számára. Bízunk benne, hogy ez a program elnyeri népünk egyetértését és támogatását. Életszínvonal, életkörülmények, szociálpolitika Életszínvonal-politikánk alapelve, hogy mindenki teljesítményével, munkájával arányosan részesüljön az anyagi javakból; az életszínvonal a népgazdaság teljesítőképességéhez igazodva alakulhat. A népgazdaság egyensúlyi követelményeiből kiindulva a XII. kongresszus csak az életszínvonal megőrzésének célját tudta kitűzni. Az utóbbi négy évben az egy főre jutó reáljövedelem és fogyasztás egyaránt 6 százalékkal nőtt, de a reálbér csökkent. A nyugdíjak és a társadalmi juttatások egy részének reálértékét nem sikerült megőrizni. Ezek országos adatok, átlagok, ezekből is kitűnik: azt a célt, amit a XII. kongresz- szus kitűzött, hogy a már elért életszínvonalat megvédj ük, nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani, a lakosság egyes rétegeinek megélhetése nehezebbé vált, életszínvonala csökkent. Az életkörülmények javítását szolgáló kongresszusi célokat elértük. Jelentős erőfeszítésekkel fenntartottuk a vásárlóerő és az árualap egyensúlyát. A lakosság ellátása az alapvető élelmiszerekből, létfenntartási cikkekből kiegyensúlyozott volt. A lakásállomány gyarapodott, négy év alatt 297 ezer lakás épült. Egészségügyi, szociális, kulturális ellátási rendszerünk — a gondok ellenére is — kiállja az összehasonlítást a hasonló fejlettségű országokkal. Az életszínvonal emelése, az életkörülmények javítása szilárdan csak hatékony termeléssel, gazdálkodással alapozható meg. Fejlődésünk előrelátható lehetőségeit felmérve az életszínvonal szerény, de érzékelhető növelését irányozhatjuk elő. Mai ismereteink szerint kitűzhető cél lesz, hogy az egy főre jutó reáljövedelem és a lakosság fogyasztása a VII. ötéves terv időszakában 10—13 százalékkal emelkedjen. Az életviszonyok alakításában a munkának van meghatározó szerepe. Gazdálkodásunk továbbfejlesztése során olyan feltételek kialakítására törekszünk, amelyek a mainál jobban lehetővé teszik az eredményes munka elismerését, az ösztönzést. Az elmúlt évtizedekben fokozatosan nőtt a közvetlenül nem munkához kapcsolódó társadalmi juttatások részaránya. Ez kedvező, társadalmunk szocialista jellegét erősítő folyamatnak bizonyult. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem célszerű ezt az arányt tovább növelni, mert ez korlátozza a munka szerinti elosztás lehetőségeit. A következő időszakban meg kell teremteni a reálbérek növelésének feltételeit. Az elmúlt években a jövedelmek elosztásában a társadalom alapvető osztályai, rétegei között folytatódott a kiegyenlítődés folyamata. Az egyes rétegeken belül azonban részben indokolt, részben indokolatlan különbségek alakultak ki. Bérrendszerünk még nem ösztönöz eléggé a teljesítmények növelésére, nem segíti kellően a hatékony foglalkoztatást. (Folytatás a 4. oldalon)
