Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-19 / 65. szám
2 Kelet-Magyarország 1985. március 19. Például Mátészalkán Üzletpolitika új igényekkel A KERESKEDELEM és a kereskedelemmel közvetlen kapcsolatban lévő vállalatok vezetői, megbízottjai találkoztak azon a beszélgetésen, amelynek során közösen értékelték a várost és a környékét ellátó boltok 1984. évi munkáját Mátészalkán. A tanács ismertetést adott a kereskedelem fejlesztésével kapcsolatos terveiről, javaslatokat kért ezek pontos kimunkálásához a hetedik ötéves terv céljainak megvalósításához. Ismertették a város fejlesztési tervét, az egyes lakótelepen bekövetkező változásokat, a fejlődés irányát. A területen dolgozó 28 kereskedelmi szerv forgalma meghaladja az egymilliárd forintot. Egy lakosra átlagosan 30 kg húsfogyasztás jut évenként. Ezenkívül elfogyott 301 tonna töltelékáru. Az ellátás kiegyensúlyozott volt, az olcsó áruk választéka azonban még nem kielégítő. Száraz és füstölt áruból több kellene. Jó volt a baromfihús-ellátás, ebből a termékből is az olcsóbb áruik hiányoznak. A tejipara dicsérete, hogy a jó ellátás mellett, csak a sajtválasztékra és időnkénti hiányára volt panasz. Hasonlóan kiváló minősítést kapott a sütőipar is. Megjegyzendő, hogy a vásárló nem mindig olyan minőségben kapja a kenyeret, mint amilyenben az ipar szállította. A választék is lehetne nagyobb, az ipar ugyanis kínálati pozícióban van, ha a kereskedelem többet tenne az áru fogadásáért, a minőség megőrzéséért. Néhány máshol is jelentkező hiánycikktől függetlenül jó- nialk volt minősíthető a háztartási és vegyiáru-ellátás, jelentősen javult a vetőmag- kínálat. Gondot a zöldségellátás okozott, a Zöldért ugyanis árukínálatával nem hat a piac áraira, így az árak időnként elszakadnak a valóságtól. válságban a vendéglátás? A kereslet csökken, ezen belül az éger-----------------------------------------tett szeszes italok forgalma hat százalékkal. Nőtt az üdítő italok forgalma, a sör rovására. jóllehet a sörkínálat is kielégítő volt. A ruházati boltok forgalmára ugyanaz volt jellemző, mint az országos forgalomra és ellátásra. Nem mindig megfelelő a választék, gondban lehettek a gyermekes szülők. Dicséret illeti viszont az olcsó boltokat. A vegyes iparcikkellátás a Vasvill Depó megnyílásával a problémák ellenére is javult. Játék kevés volt, bútor sok. A keresikedelemben a legnagyobb gondot a kritikus tüzelőellátás és egyes építőipari fedő- és falazóanyagok hiánya okozta. Mit tervez a kereskedelem és mit tervez a tanács? A következő évék feladata a gyermek- és csecsemőruházati, tüzelési és építési anyagok kínálatának bővítése. A város a hetedik ötéves tervben mintegy 1600 négyzet- méter hálózatbővítést tervez. ABC és presszó épül az Északi lakótelepen, kis ABC a 44-es út mentén. Mindez még nem tény, pusztán terv. Kellene egy gyermekszakbolt, egy gyorskiszolgáló melegkonyhás étterem, és ami a lakosságot nyilvánvalóan érdekli, egy bizományi felvevő és árusító üzlet. Elhangzott a vitában az is, hogy bővíteni kell a mátészalkai piacot. Ehhez a tanács a gazdálkodó szervek segítségét igényli, hiszen a tervek szerint itt egy pavilonsor épül majd, és az alternatív út megépítésével, a piac egyszeriben a város centrumába kerül. A TANÁCSKOZÁS résztvevői hallhattak a város rendezési tervéről, a kereskedelmi súlypontok eltolódásáról, új csomópontok kialakításáról. Minderről azért, hogy saját belső terveik összhangban legyenek Mátészalka és környék"' fejlesztésével. Bartha Gábor Kisvárda—Domb köz. Űj városkép alakul. Fedezze föl önmagát Olvasótábor könyv nélkül? Aznap délelőtt, amikor ott jártunk, inkább egy perzsavásárhoz hasonlított a látvány, minsem egy komoly tanfolyamhoz. Színes, zsongó forgatag, itt gyöngyöt fűznek, amott készül a csuhé bábú, egy csoport gatyamadzagot sző, s mindezt a bőrműves ütemes kalapácsütései festik alá. Megyeszékhelyünk adott otthont ebben az esztendőben az olvasótábori csoportvezetőket továbbképző tanfolyamnak. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa olvasótábori munkabizottsága felkérése alapján a népfront megyei bizottságának támogatásával a Sóstón rendezték meg a múlt hét végén a nyári vakációra előkészítő foglalkozásokat. Több, mint ötvenen jöttek el négy megyéből, Borsodból, Hevesből, Hajdúból és Szabolcs-Szatmárból, zömmel tanárok, népművelők, könyvtárosok. Itt folytatódott a negyedik éve tartó módszertani felkészítés, a korábbi dramatikus, illetve zenei témák után ezúttal a vizuális-manuális képzéssel. H oldvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán. Esetleg hófehér Mer- cedesen, de hát ez már szőrszálhasogatás. Mindenesetre az a bizonyos királyfi könnyebben megtalálná a holdvilágos éjszakán róla álmodó leányzót, ha az valamivel kiválna a többiek közül. S ami minden Éva lányánál legkézenfekvőbb — a szépségével. Mert ugye a világ legszebb lánya például megérdemelne egy mesebeli királyfit, valamiféle divatos csodajárgányon. Minimum! Többek közt ezért is van nagy sikerük — amióta csak kiötölték őket — a szépségversenyeknek. Mert más az, ha „csak úgy" mondják, s megint más, ha ország-világ előtt koronával, palásttal és filmkame- rával „dokumentálják”, hogy X. Y. a világ legszebb lánya. Nos, ha minden igaz, idén már a magyar lányok is pályázhatnak akár a világszépe címre is. Hagyjuk a rosszízű előzményeket: ötvenöt évi szünet után 1985-ben Magyarországon is megrendezik az első igazi, hivatalos szépségversenyt. A rendezést és a lebonyolítást ezúttal a Magyar Média vállalta. A felhívások már megjelentek a sajtóorgánumokban, tessék, lehet pályázni a Miss Magyarország megtisztelő rangra. A versenyt hivatalosnak ismeri el a Miss Európa Corporations, az a cég, amely Miről álmodik a lány? Trón és korona — csak hajadonoknak! hivatott jó öreg kontinensünk legszebb lányát évről évre kiválasztani. Idén tehát Miss Franciaország és Miss Itália mellett már Miss Magyarország is ott vonulhat a majdnem világot jelentő deszkákon. Csak előbb a honi szépségversenyen kell győzedelmeskednie. És melyek a honi feltételek? Azonosak a Miss Európa Corporations (továbbiakban MEC) feltételeivel. A pályázóknak 16 és 27 év közöttieknek kell lenniük, nem alacsonyabbaknak 160 centiméternél, no és ami a legfontosabb, hajadonoknak kell lenniük! Kicsit érthetetlennek tűnik, vajon miért ilyen szigorú a MEC? Miért nem képzelhető el, hogy egy boldog házasságban élő asz- szonyka, vagy egy boldogtalanból épp most szabadult lehet az ország szépe? A MEC, bizonyos családvédelmi szempontokkal indokol: lehet, hogy a pályázó jelenlegi, vagy volt családjára (értendő alatta férj és gyermekek) negatív hatást gyakorolna, ha anyuka, vagy a volt asszonytárs csipetnyi bikiniben, sugár mosollyal libbenne a világhír felé. Még szerencse, hogy az nem szempont, miként értékelik ezt a szereplést a gyönyörű hajadonak szülei. Vagy nem számítanak családnak, vagy ők úgy is kénytelenek megszokni a szépséges lányuk körüli hajcihőket... Nyugodjunk bele a meg- változtathatatlanba: szigorú papírforma szerinti hajadon lehet csak Miss Szépség. A hazai selejtezők augusztus végén kezdődnek. A legszebb 24 magyar lány nemzetközi zsűrinek mutatkozik be a Novotel Hotel báltermében, hogy megvívjanak a Miss Magyarország címért. Á z ország gyönyörű lánya a győzelem után egyhetes bécsi úton pihenheti ki fáradalmait, s részt vehet Európa szépségversenyén. Neki is, udvarhölgyeinek is egyévi biztos megélhetést nyújt majd a reklámszakma. Egyévit, hiszen 24 hónap múlva új jelöltek ostromolják meg újra az immár Magyarországon is „létesített" szépségkirálynői trónt. N, Sz. Természetesen itt is felvetődött, milyen a jó olvasótábor? A népfront kezdeményezésére, az Olvasó népért mozgalomhoz csatlakozó olvasótáborok célja a kezdetekben általában a tehetséges, de hátrányosabb helyzetű gyerekek felkarolása volt. A későbbiekben a csoportvezetőik személyétől függően alakult, változott a profil, egyes nézetek szerint könyv nem is kell az olvasótáborba, mert nem az a lényeg, hanem hogy a gyerek előtt kinyíljon a világ kapuja és abban fölfedezze önmagát. — Ne olvastatótábor legyen — halljuk Udvardi Lajos Endre főiskolai adjunktustól, a nyíregyházi tanfolyam vezetőjétől —, hanem gondolkodtató, a demokratizmusra építő, személyiségfejlesztő tábor legyen, ahol eszköz a könyv. Itt is ezek szerint készülnek A tárgyalóteremből Kér volt ■_ r u I1PU VIZÍIIbbb A nyíregyházi Gáspár Ferenc életének 44. évéig kétszer állt bíróság előtt. Mindkétszer Budapesten ítélték el sikkasztás, illetve másodszor lopás miatt. Legutóbb Nyíregyházán kellett felelősségre vonni. Gáspár felesége házmesterként dolgozott, így mindenki megbízott a férjben is. A vádlott ezt használta ki. Két postai kézbesítőtől vett át úgy pénzt (ösz- szesen 7 ezer forintot), hogy majd kikézbesíti a lakónak. Később azonban elfeledkezett ígéretéről, s a maga hasznára fordította az említett ősz- szegeket. Gáspár védekezésképpen azt állította, hogy tévedésből adta át ismeretlen személyeknek a 7 ezer forintot. A bíróság a tények alapján azonban nem fogadta el a védekezését, és sikkasztás miatt 8 hónap szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte egyben a vádlott kényszergyógyítását is. Gáspár Ferencnek azonban nemcsak ezt a 8 hónapot kell letöltenie, hanem a rá korábban felfüggesztve kiszabott ugyanilyen időtartamú büntetését is. A városi bíróság ítéletét a megyei bíróság helyben hagyta, így az jogerőssé vált. fel a majdani csoportvezetők. A legfontosabb: felszínre hozni a gyermekekben lévő rejtett világot. Körülnézve itt, ezen alkalmi „vásáron”, érdekes véleményeket és színes egyéniségeket sikerült megismerni. Pogány Évát, a Kazincbarcikáról jött könyvtárost éppen szövés közben találtuk — öv lesz belőle. Már volt olvasótáborban, nagy élménynek találta, mert nemcsak a gyerek tanulhat. Fecske Csaba azért hívta fel magára a figyelmet, mert rendkívüli látványt nyújt, ha egy meglett férfiember kukorica- osuhéból babát kötöz. Meglepetésünket csak növelte, amikor eredeti foglalkozását is megtudtuk: műszaki ellenőr a kohászati gépgyártó vállalatnál. Az olvasótábori mozgalomhoz a költészet köti, több éve vezet nyaranta kiscsoportos foglalkozásokat tehetséges tanulóknak. — Örülök, hogy eljöttem — mondja —, jó tapasztalatokat viszek haza Miskolcra. Sebestyénné Orosz Katalin népművelő még nem volt olvasótáborban, azért jött el Debrecenből, hogy megtanítsa annak, akit érdekel a gyöngyfűzést, a batikolást, a papírhajtogatást. Tanítványa volt itt a nyíregyházi főiskolán Udvardi Lakos Endrének —, ittléte példa arra, hogy a kapcsolat nem szakad meg szükségszerűen ebben a szakmában a diploma megszerzésével . Filmvetítés és vita, találkozás szociológusokkal, beszélgetés a nemzettudatról, múltunkról és jövőnkről — röviden összefoglalva ezek voltak a főbb témakörök. Baraksó Erzsébet Önkéntes rendőrök M integy ezer ember áldozza szabad idejé- jének egy részét arra, hogy rendőrökkel, vagy önállóan közreműködjön Nyíregyházán és körzetében — a volt nyíregyházi járás területén — a közbiztonság a közrend védelmében. Tevékenységük értékelését évenként napirendre tűzi a városi rendőrkapitányság, erre az elmúlt szombaton került sor. Szabó Imre alezredes a nyíregyházi városi kapitányság vezetője eredményes munkáról adott számot az önkéntes rendőrök képviselőinek. Elmondta többek között, hogy tavaly önkéntes rendőri század alakult Nyíregyházán, amelynek tagjai 56 esetben felügyeleti szolgálatot láttak el, 51-szer rendezvény, helyszín, vagy útvonal biztosításában vettek részt, de ott voltak a közúti forgalom irányításában és ellenőrzésében, bűnözök előállításában, bűncselekmények elkövetőinek őrizetbe vételében vettek részt. Szólt a városi rendőrkapitány arról is, hogy a megye- székhely és környéke területén 6,8 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. Továbbra is sok a társadalmi, illetve a személyi tulajdon elleni cselekmény, különösen a betöréses lopások száma emelkedett. Valamelyest csökkent a rablások, a közrend elleni bűncselekmények száma, cys a fiatalkorúak közül is többen követtek el bűncselekményt, mint egy évvel korábban. Ezért is szólt kiemelt hangsúllyal a 20 tagú pedagógus önkéntes rendőri csoport működéséről, valamint arról, hogy az önkéntes rendőrök hat csoportjának 55 tagja az ifjúságvédelem területén teljesít szolgálatot. Elmondta azt is a városi kapitányság vezetője, hogy az önkéntes rendőrök fegyelmezettek, a szolgálatban helytállnak, lakóhelyükön megbecsült emberek, de előfordul olyan is, hogy néhányan elhanyagolják a szolgálat teljesítését, munkájukat felületesen végzik, vagy magánéletükben van kifogásolni való. Természetesen nem ez a jellemző, ezt jelzi az is, hogy az elmúlt évben a bel- ügyminisztér 159 önkéntes rendőrt tüntetett ki, itthon mintegy harmincán kaptak pénz- és tárgyjutalmat, illetve oklevelet tevékenységükért. A szocialista együttélés szabályainak durva megsértésére a közvélemény élesen reagál, az emberekből jogos felháborodást vált ki. Ezért a rendőröknek és az önkénteseknek az utca rendjét sértő, az állampolgárok nyugalmát zavaró cselekmények megelőzése, megszakítása az elkövetők gyors felderítése jelenti a jövőben is a legfontosabb feladatot. OBSITOSOK BÚCSÚZTATÁSA. Minden ember életében kiemelkedő esemény a bevonulás, a katonaélet. Nem kevésbé fontos esemény a búcsú a katonaélettől. Tiszavasváriban több mint kétszáz idős ember vette át az erről szóló okiratot március 15-én. A helyi művelődési házban megrendezett esemény fegyverátadással zárult. Nyíregyházán a Szamuely-lakótelepi szolgáltató házban a napokban megnyílt a HIREX szervize. Elektroakusztikai cikkeket és háztartási gépeket javítanak, (jávor)