Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET A mikor 1829-ben a 20 éves Felix Men- delssohn-Bartholdy a Singakademie tulajdonában levő Bach-művek közül kiemelte a százéves Máté- passió partitúráját és nagy sikerrel vezényelte Berlinben, aligha volt meggyőződve arról, hogy valójában a Bach-művek új „felfedezésének” lavináját indítja útjára. Bár a korabeli zenei közvélemény bámulattal adózott a mester ördöngös orgona- és zongorajátékának, a lángeszű komponistának járó elismeréssel kora adós maradt. Johann Sebastian Bach 1685. március • 21-én látta meg a napvilágot a dél-né- memtországi Thüringia Eisenach nevű városkájában, annak a családnak a sarjaként, amelynek számos generációja szentelte életét a muzsi- kusi hivatásnak. Zenei képességét hallatlan szorgalommal és célratöréssel igyekezett kibontakoztatni. Tízévesen teljes árvaságra jutván egyik bátyjához került, de már 15 éves korában vándorútra kelt, hogy a lüne- burgi latin iskolát elvégezhesse. Mint a humusz a termékeny májusi esőt, úgy szívta magába a német és olasz mesterek muzsikáját, hogy aztán zsenije átalakító szűrőjén magasabb szintézisben kiteljesítse azokat. Csodálattal töltötte el Georg Böhm orgonajátéka, Cellé- ben a Brunswick-Lüneburg hercegek udvarában a franciás muzsika. Az apostolok lován megy Lübeckbe, hogy Buxtehude művészetét tanulmányozhassa, vállalva ezzel az állása elvesztésének kockázatát is. De számára mindennél többet ér a nagy művész szakmai elismerése. Mint ahogy elnyerhette ezt Hamburgban is, amikor az agg Reinken előtt mutatta be tudását, aki így fejezte ki csodálatát: „Azt hittem, ez a művészet halott, de látom, hogy önben még mindig él!” Ekkor már orgonatudását „jegyzik” a német városokban. Ügy szól a krónika, hogy „lábai úgy repültek a pedálok felett, mintha szárnyuk lett volna”. Híre utat nyit számára az uralkodói udvarokba. Eleinte ugyan meg kellett elégednie a megalázó „lakáj és hegedűs” címmel, később azonban elérte a „hercegi udvari orgonista” rangot is. A „német-Alhénban” — Weimarban — töltött évek alatt alkotta talán a legszebb orgonaművei — prelúdiumok, fúgák, toccáták — nagyobb részét, itt készült egyházi zenéjének néhány halhatatlan darabja. Köthenben a világi zene csúcsait ostromolja hangszeres műveivel. Itt komponálja a Brandenburgi koncerteket, az egyéb versenyművek javát, a Wohltemperiertes Klavier első sorozatát. A feudalizmus szertelenségeit, a főurak dölyfét saját bőrén is keservesen kellett tapasztalnia. Amikor személyes mellőzöttsége miatt Bach Köthenbe szegődött el, Vilmos Ernő weimari uralkodó herceg csak egyhónapi áris- tom után eresztette szélnek „hűtlen” alattvalóját „legfelsőbb rosszallásának kifejezése” mellett. Ha Köthen volt Bach számára az „Elízium”, akkor pályafutásának utolsó állomáshelye, Lipcse — ahol 27 évig, egészen haláláig dolgozott — maga volt a kálvária. A fogadtatás sem volt olyan „diadalmenet”, mint amilyent több helyen tapasztalhatott. A lipcsei városatyák szívesebben alkalmazták volna a Tamás-templom és iskola zenei direktori állására Telemannt, aki őt a közönség kegyeiben messze túlszárnyalta, de kénytelenek voltak beérni Bach mesterrel. Mégsem választottak rosszul, mert a lobbanékony természetű és a vitában makacsul perlekedő kántor alkotói művészetének mégis ez a közel három évtized volt a legszámottevőbb időszaka. Itt készül el a János- és a Máté- passió, királyi megrendelésre a H-moll mise. Nagy Frigyes porosz királytól — aki maga is konyított a zenéhez — kapott zenei témát tucatnyi variációban dolgozza fel a ,íMusikalishes Opfér”-ban. Szembetegsége elhatalmasodik rajta, de az ismételt műtét sem segít rajta. A „Kunst der Fuge”-1 már betegen diktálja vejének, ami már olybá tűnik, mint egy hatalmas barokk épület betetőző építőköve. Mint ahogy a reneszánsz festők odafestették magukat a kép sarkába — az utolsó fúga dallamába kitörölhetetlenül kottáztatja be a nevére emlékeztető B-A- C-H hangjegyeket az örökkévalóság számára. Amikor 1750. július 28-án meghal és hódoló gyászbeszédek közt helyezik örök nyugalomra, a lipcsei szenátus fel sem tudja mérni, hogy az „elhalálozott Director Mu- sices” nemcsak mágusa volt az orgonának és a csembalónak, hanem kiváló alkotója is a barokk zenei nyelvezetnek, a bonyolult és utánozhatatlan több szólamú szerkesztésnek, legmagasabb szintű művelője a fúga művészetének. Művészete a halála utáni évtizedekben szinte feledésbe merült, fiainak híre-neve tökéletesen elhomályosította atyjukét. Hosszú csipkerózsika-álmából a XIX. század első harmadában kezd ébredezni. S. J. NAGY ISTVÁN ATTILA VERSEI: Tavaszvárás Vallomás Hajunkat kibontottuk, hallgatunk. nagyon szeretlek Tíz éve állunk már ebben a parkban. bogiáros szellőrózsa erdei madársóska Gyerekkorunk ujjongása elszállt. és újra várlak galambvirág pókbangó Megtépázva, félve, tétlenül apróvirágú pimpó de te messze jársz várjuk a tavaszt, egymást öleljük indás infű gólyahír gubóvirág nőszirom elhagyottan, piros padokat melegítünk, arcodra szomjas ösztörűs veronika gyűlölt emlékeket simogatunk, kamilla kék ibolya lázas tenyerem csavarja hajunkat a szél. gyöngyvirág ernyős sárma daravirág tőzike Szavainkba néha visszatér a nyár, hívlak gyere már téltemető hóvirág zöld kacagás bujkál ágaink között. vicsorgó tarka sáfrány Á Nemzeti Segély Csenge „Kérni, hogy adha Bonc ti S«gé ly VA.ru St»rv*i»t« Tírgy: Bud«p«»ti gyer*«Vek fogadásának alSkéemltáae, 1945-ös körlevél a budapesti gyerekek érkezéséről. A Kelet-Magyarország február 28-i számában megjelent, a Nemzeti Segélyről szóló cikkhez szeretném hozzáfűzni a helyi, csengeri, illetve volt csengeri járásra vonatkozó kiegészítésemet. A csengeri hely- történeti kiállítás irattárában található az az iratcsomó, mely e szervezet 1945—46. évi helyi tevékenységét őrzi. Csenger, de az egész keleti országrész már 44-ben felszabadult, így itt korábban megindult az új élet, nem utolsósorban a háború sem okozott nagy pusztításokat, itt-ott még élelmiszer-felesleg is volt, de legalábbis senki sem éhezett Budapest sokat szenvedett gyermekei részére már korán megindult a Nemzeti Segély szervezetének kiépítése a csengeri járásban, a községekben. A Vármegyei Nemzeti Segély Hivatal (székhelye Mátészalkán volt, vezetője Bakó István) májusi körlevélben felhívást intéz minden párthoz, egyesülethez, szervezethez és magánosokhoz, hogy pártolja ezen ügyet, legyen tagja, s havi 100—200 pengő tagdíjjal anyagilag is támogassa. Ugyanakkor élelmiszer- és ruhagyűjtést is szervezzen, s a községekben nyissanak N. S. Otthonokat, Menhelyeket.” „Mindent kérni, semmit sem követelni ... Kérni, hogy adhassunk!” — ezek voltak a jelsza-- vak. Ennek hatására Csengerben és a volt járás községeiben megindult a szervezés. A Nemzeti Segély helyi vezetője Esze- nyi Sándor igazgató-tanító lett. Ö fogta össze a segítő akaratot. A volt Szuhányi-kastélyban Nemzeti Segély Ott] létesítettek. Hamarosan 400 tagja lett a szervezet melybe közintézmények is gítettek. Gyűjtőívekkel já a községet, a lakosok „el gyeztek” gyerekeket, nem életkor szerint. Nem egy < ben többgyermekes paraszt Iád is kész volt vállalni egy éhes szájat! Március gére készültek el a közsi ezzel a munkával. Csenge: 91 gyereket vállaltak, Csen újfaluban 57-et, Urában, el az igen kis faluban is 46 iád volt, aki vállalta ezt. 1 többi csengeri járáshoz ts zó falu sem maradt el naj ettől. Olvassuk San te __Hú A legenda szerint ! kedett meg Szabó Páll velláját világra segített olyan feltűnést keltett a nak is érezte mindenki Zsigmond Hét krajcárjí ri irodalmi életbe, m —, azért az nyilvánvali ség jelentkezett. ■■■I ánéztem ism ajtóra, most tisztábban 1 — így félig va átsütött a nap —, ot mind a négy lyuk hará rozva át az ajtó lapját. ' négy-öt centiméterre le egymástól mindegyik, utolsó azonban egészen gasra csapott, el a többi ajtó sarka felé. Az asszony krumplit tított, amikor megérkezte átadta aztán a kést az asszonynak, s most csak széken, ölébe ejtve a ke: hallgatott. Az arca mozi lan, egy moccanás nincs ta, néz maga elé. Nj hallja az öregasszonyt, di néz feléje. — Ami elmúlt, elmi mondja az öregasszon} azon aztán már kár gc kozni. Mén tovább az ahogyan azelőtt is volt, mindig is volt, szegénym héz, gazdagnak könny mán az életnek a rend volt, s ez is marad mind kön örökké, ameddig a ten csak élteti az emberi Csak hát, nehezebb mos Ü7 uránná Bl£ Ul nulla, a csembaló varázslója Hát a bozótot e vén körben bevetette babérral, föld-zsaroló mákkal, zöldséggel, hó liliommal, s mint a király, úgy élt, amidőn hazatérve napeste, várta tömött asztal nem pénzen vett vacsorával. Rózsa tavasz- szal, az első birs ősszel neki termett, s míg a siralmas tél fagya künn a követ hasogatta, és a folyók iramát közben rianás reteszelte, ő maga már puha jácintot vágott le, pörölvén, hogy hol késik a nyár melege s mire várnak a szellők? (Részlet: Vergilius Georgica című művéből) Giacomo Manzú rajza
