Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
1985. február 9. O O Idával-négyszemközt tára. Erről szó sincs. Apám magára hagyta a családot, engem édesanyám nevelt óvodás korom óta. Pedagógus anyámnak is köszönhető, hogy humán érdeklődésű lettem. Magyar—történelem szakos tanárnak készültem, még az ELTE előkészítő tanfolyamára is jártam. Közben olvastam, hogy a Pinceszínház amatőr társulata felvételt hirdet. Jelentkeztem . és megfeleltem. Gondoltam, megpróbálom a színművészetit. Sikerült a felvételi, s ma már nosztalgiát sem érzek a tanári pálya iránt. — A sikeres Lindán kívül miben láthatjuk még a televízióban? — Most forgatjuk a Görbe tükör című show-műsóro- mat. Ebben énekelek is. Ne lepődjön meg, hisz a főiskolán sokoldalúságra tanítottak. Igaz, nincs valami jó hangom, de a szöveg és a zene jó, és ez átsegít a nehezén. Különben is, tőlem nem vár magas cét a közönség, egyszerű sanzonokkal pedig megbirkózom. — A színésznek a sok forgatás, fellépés, rádiózás, szinkronizálás — az elfoglaltság miatt jó kondícióra van szüksége. Kiváltképpen ha nyomozót alakít. Jó erőben van? — Néhány hete ismét ka- ratézok, ugyanis folytatjuk a film további részleteinek fölvételét. Csupán másfél évet hagytam ki a szülés miatt. Gyerekem bölcsődés, most már újra a régi tempóban dolgozom és ehhez nélkülözhetetlen a sokféle kiegészítő, erősítő sport. Novák Gábor ... diplomával a zsebemben a MAFILM-hoz hívtak... Olvassuk újra - együtt Szabó Lőrinc-vers, 1945-ből szabó Lőrinc a XX. század kiemel - dő magyar költője és műfordítója gyven esztendővel ezelőtt versben ekelte meg első találkozását a felszadi tó katonákkal. Mélyen humanista ívészete ettől az időtől tovább gazBÖRTÖNBŐL... • utolsó, ki rajtam segítettél, 1 vagy, Temirkul Umetoli? Hol rhatsz, kirgiz poéta? Amikor úgy hittük — legnagyobb volt a veszély köröttünk még a mennydörgő anyag vta csatáit, jöttél, idegen yenruhában, de nem idegen ívvel, s először mondtad ki a szót, világosság szavát a sötét inkerben: költő! Turkesztán fia, lelted a roskadozó magyart, ■t gyermekmód dadogó agy közé ellemi apák nevét s szívedet tted tolmácsnak, megmentetted a unkahelyemet, a könyvtáramat, talán többet is. Hol vagy most? Hazád, dagodott, hiszen fordításai között egy- re-másra jelentek meg orosz és szovjet költők magyar nyelvre átültetett alkotásai. Az alább közölt versében lényegében többet mond, mint egy egyéni találkozást, amit mindennél ékesebben jelez a költemény címe. amelyről alig tudtam valamit, oly közel jött hozzám, mint a saját szülőföldem: szeretném tudni, hol játszottál, gyermek? s milyen lehetett az édesanyád? hogy villant eléd először a ti nagy Puskinotok? s hol Byron, Goethe és Victor Hugo? „Dá, dá, Turkesztán!” ismételted első kérdésemet, válasznak, s azután: „Taskent?” — „Taskent!” ... És: „Ja kirgiz poet!” — mutattál magadra. „I ja Lőrinc Szabó, magyarszki poet!” Öh, be szép lett az a vad karácsönydélután romok és rémek, de könyvek között! S be szép a többi néhány, amikor barátaid is jöttek, s verseket mondtunk, oroszt és magyart, és szemünk, lelkünk szeme, százféle távcsövet próbált, keresett, hogy átlásson a határokon! Szavanok kapitány és Fjódor Fjódorovics jött veled: akarom, hogy megtudja nevüket aki magyar és figyel még reám: három barát: a ti kedvetekért vettem elő Puskint és Tyutcsevet és Lermontovot, népetek szívét a szívemmel keresve rajtuk át! De ez már rég volt. Hetek, hónapok teltek (és én óránkint annyit éltem, mint sohase negyvenöt év alatt); s nem is sejtettem, mennyi rémület, ínség, testi kín, mennyi rágalom és tévedés szorít majd iszonyú markába! És most, megtiportan, az új tavaszban (a tavaszban, melyet hat éve már meglátni sincs időm, oly rettenetes volt az életem!): most is te jutsz eszembe, te,-. . : s ti, Hármak, három orosz tiszt: titőletek úgy búcsúzom, tán a halál küszöbén, mint enyéimtől: ég és föld, ahogy soha még, reng köröttem ... 1945 1. :n a szombaton semmi sikerült. Anyja még haj- in felküldte a padlásra: Hozz le egy csülköt, meg narék paszulyt, főzök egy ablevest. Jókor szólt — vélte Kis ás. — Ha paszulyra gon- azt be kellett volna áztat- ég tegnap este. így aztán ti, akár holnapig. Megáztatom sós-meleg n, megpuhul. Hétfőre — vélte Kis Andlisten a zárszámadással ipíron — már készen vol- szövetkezetben, az idei n kell még dolgozgatni- gatni, hogy a közgyűlés íketóriázzon sokat, ámha a pénzt kapják meg i az emberek, nem lesz óta, még este kilenc előtt llingóznak, mit kilenc ? már nyolckor, hisz mind ísszó, mind a kocsma be- nár kilencre. Hiába ugattam — düny- te, míg borotválkozott —, vágjunk le egy süldőt, egy lökött borjút, áldoz- a sajátunkból az ünnep- igy ötven liter bort, á! rékosság, nem fér a keacsapta a földhöz a szap- abos ecsetet: Annyi emberség sincs a íyvelőnkben, mint az éjit végigkanolt kankutyá- Csak a munka, csak a irgatás, akár bank-kukac- ís elmehetne innen, ki sírissza? 2. úgy történt minden, aho- sejtette. A terv ismertelek idejére csak nehány íny maradt, akik a gyó- •áldozást-prédikációt is »ülik a templomban, de értelmes férfi, fiatalabb nő s leány-legény egy se. — Igazuk van — dünnyögte magában Kis András mezőmérnök —, annyi munka után csak ennyi: itt a pénz, mehettek. Hát akármilyen szorított a gazdasági világ, az egész évi munka után egy kis baráti csevegés, netán egy kis zene, a fiatalabbjának egy kis tánc, hisz még három évvel ezelőtt is micsoda zárszámadási bál volt itt! A kutyák is hurkát ettek, a húsleves már nem is kellett nekik, a csontokat bölcsen, az ő ösztöneik szerint elásták sanyarúbb napokra.. . most meg? Itt a pénz, mehettek ... Ez nem méltó. így nem. 3. Hazafelé tartván Kis András mezőmérnök, a kapott pénzt belső zsebébe gombolta; nehány szál szegfűvel, amelyet már előbb megrendelt, szóval az aszparágusszal díszített csokrot cipelvén, előbb hazament s kérdé: — Mi vacsora lesz? — Hát ott nem ettetek? — Most nem. — Én pedig még a paszulyt oda se tettem, gondoltam, minek? — így is van, minek. — S hol a pénz? — kérdezte az anyja. — Sok pénzt kaptál, mi? Ö, istenem, csak látnám már. A pénz. A pénz a minden, édes fiam. 4. Elment a lányhoz. Eta apja vezető agronómus volt a szövetkezetben, hetven éves korában kérte nyugdíjazását, bár még maradt volna, voltak tervei némely kertészeti ág fejlesztésére, de erre még ígéretként se kapott pénzt. Akkor mondta: nyugdíjba megyek, s el engedték minden további nélkül. — Eta hol van? — kérdezte a legény. — Ö, az én boldogságom — mondá az öreg —, ő maradt nékem egyedül. Jolihoz ment át, a fodrászhoz. Maszekol a Joli, tudod, a napi hivatalos munkája után. A bentit összecsapja, idehaza megkeresi a pénzét tisztességgel. De itthon lesz az én boldogságom mindjárt. Jött is Eta nemsokára frissen, bodrosan. — Na, mehetünk? — kérdezte. — Hová? — Hát a zárszámadási bálra. — Nincs ilyen — mondta Kis András mezőmérnök. — Csak a nagy vacsora volt, igaz? Borjú és malac és bor, igen? — Semmi ilyesmi nem volt. Kiosztották a pénzt és ennyi. Az idei terv ismertetésének idejére csak nehány öregasz- szony maradt, akik a templomban is végighallgatnak minden szót. — Akkor gyerünk a városba — mondotta Eta. — Ha egyszer van pénz, számít valami nekünk? — Én nem megyek sehová — mondotta Kis András mezőmérnök. — Menj ha akarsz. Menj akivel akarsz. Én csendben, nyugodtan szeretnék lenni, nem gondolva most a munkára sem, semmire. Fáradt vagyok ma. Talán holnap. Holnapra megemészt az ember mindent. Holnapra erőre kapunk megint. Eta, miként fúria, azon pillanatban összekócolta a frissen ápoltatott haját és zokogó görcsben kezdett fetrengeni a díványon. — Hagyd — mondta az öreg. — Ha igazán az én lányom, most örök életére összeszedi magát. Ha nem, rá se nézz többé. Akkor nem az én lányom többé. 5. - És felment az öreg a padlásra, hozott le kolbászt, vékony hasaalja szalonnát, majd hozott egy nagy kancsó jó bort is. S ettek jóízűen. Koccintottak is jó barátságban. Kis időnek utána felkelt a leány, megfésülködött, az arcát tiszta vízzel megmosta, majd azt mondotta: — Nekem nem adtok egy kicsit enni? — Gyere, kedves — mondotta Kis András. — Én adom az első falatot a szádba. A mennyezeti lámpa a nászéjszakájukon diszkréten kialudt önmagától. Lehetséges, hogy épp áramszünet volt, megesik az ilyesmi, de mit érdekelte ez őket. Mit érdekli vajon az igazi dohányost a cigarettában levő fináncláb? Kiveszi, hisz ami nem odavaló, el kell dobni, és rá lehet gyújtani újra.. Némi keserűséggel ugyan. Galambos Lajos: Fináncláb A nyírbátori zománcműhely Színek és fények Az alkotók együttesében szerepel nyíregyházi szobrászunk Nagy Lajos is, öt bronzplakettel. Allegorikus figuráit a nemrég zárult debreceni országos tárlaton is láthattuk. Most újból bemutatta „Jelenet két alakkal” c. kisplasztikáját, ismét tanújelét adva invenciózus formáló készségének, néhány centiméternyi felületen is megvalósítva elgondolásait. Tóth Ervin Ács Lászlóné: Leány cseresznyével A sikeres nyíregyházi bemutatkozás után most Vá- A sárosnaményban látható a nyírbátori képzőm ű(■ vészeti stúdió kiállítása. A zománcművészettel foglalkozó stúdió elsődleges feladata a rajztaná- I M rok továbbképzése s egyben biztosítja az igényes műhelymunkák kivitelezését is. A foglalkozásokat már harmadik éve a nemzetközi sikereket kivívott festő- és grafikusművész Józsa János irányítja, aki arra is nyitott lehetőséget, hogy a szakmai és mesterségbeli fogásokat iskolai tanulók is elsajátíthassák. A részt vevők a kikalapált fémrekeszeket zománccal töltik ki, míg a limozsi festett zománcnál a rézalapra festenek, ami igen széles ábrázolási lehetőséget biztosít, — bár ez azzal a veszéllyel is jár, hogy a mű elvesztheti a dekoratív jellegéhez szükséges stilizáltságot s a táblaképek festékkezeléséhez közeliti a Jól megkomponált, 9 míves darabbal szerepel a tárlaton Ács Lászlóné (Nyíregyháza). Technikáját azzal fokozza teljesebbé, hogy a felületeket is domborította s így relief hatású megoldásai szinte kétdimenziós értéket kapnak. Rekeszzománcaiból emeljük ki az „Aranymadár”, „Leány cseresznyével”, s az „Anya gyermekével” elnevezésűcket, amelyeken tudta éreztetni a monumentalitást, s a mozdulatok dinamikáját is. A csoport vezetője, adminisztratív vezetője s legaktívabb tagja 24 zománcot s két fóllabera- kásos művet is kiállított Makrai Zsuzsa (Nyírbátor) tematikában is rendkívül változatosan mutatkozott be. Feldolgozta városa gótikus és barokk motívumait, sőt emlémáit, megihlették a zsámbéki romok, s főleg limozsi technikával készült tűzzománcaiban élt eme ősi technika szín- és ritmuslehetőségeivel. Nem úgy fogta fel a témákat, mintha azok illusztratív feladatok hordozói lennének, hanem kizárólag hangulati visszaadásra törekedett. — Finom szecesszió és nosztalgia érződik Papp Lászlóné zománcain. {„Leány napernyővel”, „Szülőföld — Debrecen I—II”. Kiemelkedő müve még a „Bohócok”. Sok színt szerepeltet, mégis van rend vonalaiban és színeinek elrendezésében. Egy-egy kiemelkedően kimunkált alkotással találkoztunk a két nyíregyházi művész: Baraesiné Molnár Ibolya („Szentendrei tetők”) és Garancsi Borbála rekeszzománcainál. („Tuzséri fatelep”.) Mindketten sokféle gondolatkört tudnak kis felületen összehangolni. Megnyerő, ahol üveg- szerűen alkalmazzák a zománcot, amelyen átüt a réz alapszíne. Papp Kláránál (Debrecen) kiérleltek a mozdulatok zománcra átírt változatai, jő invencióval valósítja meg a szín és a forma összhangját. („Virágok”, „Pillangók”.) Ro- hály Mária (Nyírbátor) limozsi zománcaiban („Koronás Madonna I—II.”, „Tavaszi zsongás”) technikájánál elvont szerkezetekkel, míg a mátészalkai Szilágyi Sándornál mér- tanias domborításokkal találkozunk, mindkettőjüknél jól érvényesül a rézalap anyagszerűsége. Kovácsné Mórocz Ria (Budapest) zománcainak részletszépségeivel hívja fel figyelmünket, pl. „Életfa” c. darabjának „kakasos" jelenetében, továbbá a „Tükröződés” és „Kibontakozás” fogalmainak absztrahált megformálásával. A művek áttekintésekor bebizonyosodott, hogy a zománcot rézzel társítva mértéktartóan kell szerepeltetni, nem szabad nagy felületeket használni, mert a zománc túl tömény ahhoz, hogy önálló festménnyé és táblaképpé váljék, dekoratív és stilizálási lehetőségei szélesebb határok között mozognak s így szerepköre is más.
