Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

1985. február 9. VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN A hajó menthetetlenül sodródott a jéggel. Nemrég mutatta meg a víz az ere­jét, amikor a part­hoz vetődött Tisza­virág tanyahajót, a hozzá kötött Szabolcs motorost tu­catnyi ember drótkötelek­kel akarta megtartani. Ket­tőt két Véknyabb fához hurkoltak, egy másikat duplán átvetettek egy ha­talmas, nyolcvan centimé­ter átmérőjű törzsön, amit ketten sem értek át. Egy­szer csak fentről megindult a jég, éppen csak kiáltani tudtak az emberek a hajón ügyködő Drabant Árpád­nak. — Valóságos villámlás volt, szikrázott a sötétben a drótkötél, ahogy pattant el — emlékezik. — Aztán recs- csent a nagy fa is. Tövestül jött ki a fagyott földből. Ahogy ráborúlt a hajóra, szedte le a korlátot, csö­römpöltek a betört ablakok. Mit tehettem? A legmé­lyebb sarokba húzódtam, egy pokrócot borítottam magamra, nehogy kiverje egy üveg a szememet. A jeges ár csak vitte, vit­te a magatehetetlen hajót. Itt-ott, a töltésen, felvillan­tak a fények, az egyedül maradt hajós bízhatott: kí­sérik társai, még ha nem is tudnak segíteni. Hiába fi­gyelt, kereste a menekvést, mert a folyó közepére sod­ródtak, egyre gyorsabban indultak lefelé. így érte meg a virradat, találta a reggel, a szerencsére mele­gen duruzsoló olajkályha mellett. Tiszaszalka határából ad­digra a lónyai révhez értek. Az átjárónál a kollegák te­hetetlenül nézték, ahogy a hajó bukdácsol tovább. Az egyiküknél győzött az akasztófahumor. Odakiál­tott: — Gyere ki, Árpád! Vá­runk egy feles szilvapálin­kával ! ■- — Hát,az bizony jólesett volna a nagy ijedtségre. De hát csak reménytelenül in­tegettem nekik. Akkor a másik folytatta: — Már lehagytad éjszaka a Váci-tanyahajót. Ha így sietsz, első leszel Tokajba«. Bennünket nem vársz meg? ★ Pokoraczki András főpi­lóta azon a péntek regge­len éppen kilépett otthonról, hogy induljon a repülőtér­re. Egy vízügyes autó állt meg előtte, öt perc sem kel­lett, hogy elmondják, mi történt: éjszaka a vásáros- naményi téli kikötőből el­szabadult 11 hajó, nem tud­ják merre járnak, mi van velük, azt se tudják, em­ber maradt-e a fedélzeten. — Persze, hogy felderít­jük őket — ígértem meg. — Aztán a repülőtérre menet dühösen állapítottam meg: jól dolgoztunk, minden he­likoptert eltettünk télre. Egyiket sem lehet azonnal indítani, mert ott állnak szétszedve, lezsírozva. ★ Aranyosapátinál a Váci Mihály tanyahajó, a János darus hajó és a Sügér ne­vű kisebb hajó sodródott a parthoz. A vízügyesek azon­nal megpróbálták kikötni őket, kiszabadítani a jég fogságából. Mivel a hajók felcsúsztak a jégtáblára, így a drótkötél mentén hárman indultak, hogy segítenek rajtuk. Köztük Botkó Lász­ló robbantómester, aki há­rom töltetet helyezett el a Sügér alatt. A robbantás sikeres volt, kicsúszott a jég a hajó alól. Utána akar­ták kiszabadítani a tanya- •hajót. — Az a recsegés, ropogás, Ahogy kiértem, a kifutó be­tonján láttam a vékony je­get, az éjszakai ólmos eső maradványát. Onnan se le­het akárkit elindítani. Hu­szár Tibor kiképzésvezető­vel beszéltem meg, szálljon fel, repüljön végig a Tisza felett, derítse fel, hol van­nak a hajók. Benne bíztam, róla tudtam, hogy az 5 gé­pével nyugodtan elindulhat. Az intézkedések gyorsan követték egymást. Tokaj­ban vesztegelt egy műtrá­gyaszóró helikopter, aznap éppen nem volt munkája. Két szerelőt előreküldött a főpilóta, készítsék elő a gé­pet. Aztán jelentés a köz­pontba, a MÉM Repülőgé­pes Szolgálathoz. Mert a repülés szigorúan szabályo­zott dolog, engedély kell ahhoz, hogy valaki felszáll- jon. Az engedélyt megkapta. Főigazgató, helyettes, repü­lési igazgató tudott róla, mi készül. Kinek, kinek vér- mérséklete szerint jött az utasítás, baráti szó. A ta­pasztalt így kezdte: — Bandi, rád bízom! Se­gíts az embereken, ismered a gépet, a körülményeket, tisztában vagy vele, milyen lehetőségeid vannak. A másik féltőn figyelmez­tette, a harmadik azt, ami nyilvánvaló (hogy ilyen fel­adat végrehajtására nincs semmiféle írásos szabály­zat) leszögezte: — Csak a saját felelőssé­gedre dönthetsz! Az indulás mégsem volt zavartalan. Mert hiába min­den előrelátás, hiába in­dultak előre Tokajba a sze­relők. Ahogyan Pokoraczki András meséli: — Nem találták a heli­kopter személyzetét, ők az­napra nem terveztek fel­szállást, így elindultak a környező termelőszövetke­zetekbe munkát szervezni. Az utánuk menők úgy jár­tak, mint az egyszeri em­ber. Mire beértek az egyik faluba, azok már a másik­ban jártak, bottal üthették a nyomukat. Én meg azt hittem, mire kiérek, brum- mog a gép. Helyette leköt­ve üzemképtelen állapot­ban leltük. Ismét gyorsan kellett dönteni. Huszár Tibor a repülőről rádión jelezte, hogy mindegyik hajót meg­találta. Ez megnyugtató volt. Ami viszont rossz: ha tovább haladnak, Lónyán túl, s valamelyik nekiütkö­zik a vasúti Tisza-híd pil­lérjének, biztosan elsüly- lyed. Ezért nem lehetett várakozni. Miután szerelőt nem találtak, lefűrészelték a lakatokat. Felnyitották a raktárt is, valamint a Nyír­egyházáról hozott eszközök­kel Fejes Kálmán területi főszerelővel közösen üzem­be helyezték a gépet. így 11 óra után 'néhány perc­cel Pokoraczki András le­vegőbe emelkedett. ★ A repülőgépes szolgálat és a vízügyesek kapcsolata régebbi. A rendszeresen is­métlődő légi szemlékkel ki­alakult egyfajta gyakorlat. Felülről sokkal tisztábban látni a vizek állását, külö­nösen a belvízzel borított területek nagyságát. Még a szakmai tanács is könnyebb ezután, hogyan lehet elve­zetni a nem kívánatos vi­zet. így kötött együttmű­ködési megállapodást a Fel­— Itt bizonyosodott be, milyen nagy haszna van annak, hogy nyugodt kö­rülmények között dolgo­zunk ki egy mentési eljá­rást. Még ha olyankor ér­demes csak alkalmazni — mert megvan a maga koc­kázata, — amikor nincs más lehetősége az élet megmentésének. S egy ilyen feladatra — hiába vannak rost elindítani. Hátha a part közelébe ér, kiköthe­tik. Ahogy a hajó fölé ér­tem, integettem, útban volt a kémény. Közben egy ma­gasfeszültségű vezeték mi­att feljebb szálltam, mikor újra lejebb kerültem, már eldöntötte az ottani hajós a kéményt. így óvatosan meg­közelítettem a kormányos­fülke tetejét. Annyira, hogy ső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a MÉM Re­pülőgépes Szolgálat nyír­egyházi területi központja. S ebben a kapcsolatban nemcsak a repülősök adtak. A vízügyiseknek ugyanis éppen a szatmári részen jól kiépített rádiós hálózatuk van. A Jármi mellett levő adóval könnyebb a kapcso­lattartás. Márpedig az arra dolgozó növényvédő repülő­gépeseknek nem mindegy, ha egy hiba elhárításához egy napot kell várni, vagy másfél-két órán belül ér­kezik a szerelőkocsi, az al­katrész. Aztán a repülősök egy- egy helikopterrel részt vet­tek az 1983-as és az 1984- es nyári árvízvédelmi gya­korlaton is. A vízből való mentést próbálták. Szabály szerint ehhez fel kellene szerelni a gépet egy - élet­mentést szolgáló kabinnal és csörlőberendezéssel. A helikopterből egy drótköte­let eresztenek le, hevede­rekkel. Azokba kell beköt­ni magát annak, akit men­tenek. Ez a mentés biztonságos módja. Csakhogy más az élet, más egy előre eltervezett gyakorlat. Ismét Pokoraczki Andrá­sé a szó: a*kabinból ki lehessen lép­ni. A jobb oldali ajtót már előre levettük, hogy köny- nyebb legyen a mozgás. (Nem mondom, a menetszél ugyancsak bevágott a hi­ányzó ajtó nyílásán, de ki törődött akkor azzal.) — Aztán, indultam egy újabb gépészért. Csak ak­kor, amikor közel voltam a Tiszához, csodálkoztam el egy pillanatra. Mert a jég­táblák úgy összetorlódtak, három-négy méterre ki­emelkedtek, hogy a partok között domború volt a fo­lyó. Ilyet még soha nem láttam. Az erősítésből nem lett semmi. Az eperjeskei fut- ballpályán csodálkoztak legjobban a gyerekek, ami­kor egy helikopter óvatosan leereszkedett, s kiszállt be­lőle egy ember. A gép már­is lódult tovább, mert rá­dión jelzést kapott: megin­dult a jégtorlasz, a tanya­hajó és a motoros a vasúti Tisza-híd felé tart, a kiálló pillér könnyen elsüllyeszt­heti. Menteni kellett az em­bereket. Tíz percen belül a gépész, s az egy napja sod­ródó hajós, Drabant Árpád az eperjeskei focipályán szerencsésen földet ért. — Akkor kezdtünk re­megni, ahogy hárman örül­tünk egymásnak — mond­ja a hajós. Már délután volt, a ta­nyahajón az egymást vál­tó személyzetnek minden bekészítve. Ám hiába volt tele a hűtő, mert Drabant Árpádnak talán akkor ju­tott először eszébe a kiállt izgalmak után, hogy aznap egy falatot sem evett. nálunk tapasztalt oktatók, berepülő pilóták — másnak utasítást nem adhattam. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ámikor kezd­tem a repülést, a tokaji te­repen dolgoztam helikopter­pilótaként. Ott megtanul­hattam* mindent, amire ^ a gép képes. AÍacsonyan re­pülni, a szőlők felett, egy mozdulattal kikerülni a vá­ratlanul felbukkanó aka­dályt. Majd gyakorolhattam az éjszakai repülést, vol­tam berepülő pilóta. Olyan ember vagyok, aki szenve­délyesen szereti a repülést, aki végigcsinált mindent, ami egy helikopterrel le­hetséges. Térjünk vissza ahhoz a két héttel ezelőtti péntek­hez: — A Tisza fölött láttam, hogy Lónyánál, egy jégme­zőnél megakadt a Tiszavi­rág tanyahajó és az oldalá­hoz kötött Szabolcs moto­ros. Egy ember integetett a hajóról. Repültem tovább, sorra vettem a hajókat. Meglehetősen zilált állapot­ban találtam őket. A Zbo- rai Károly nevű vontatón szintén láttam két embert, a hajó ismételt kikötésével bajlódtak. Ugornyánál le­szálltam, felvettem egy gé­pészt, hogy legyen, aki meg­próbálja a Szabolcs moto­Lányi Botond: légmezök lovagjai ahogy megemelt bennünket a jég. Az volt a szörnyű — borzad el ismét. Már csak inteni tudtak a parton állóknak, mert pat­tant a drótkötél, tövestől * szakadt ki a fa, amihez kö­tötték a hajókat. — Piszkosul fújt a szél, a tanyahajó meg lezárva. Ráadásul a csizmánk is be­lemerült a vízbe, nem a legjobb érzéssel voltunk, mindenféle szerszám nél­kül. Aztán az egyik ütközés­nél kitört az egyik kis ab­lak. A legvéknyabbat tol­ták be, próbálja belülről ki­nyitni az-ajtót. Sikerült. Az emlék most is der­meszt: — Nem telt el sok idő; de az érzés, hogy elfelejtet­tek bennünket, az volt a rossz. Nem hallottunk se he­likoptert, se repülőt. Aztán kutatni kezdtünk a hajón. Volt vagy egyhónapos fél­kifli, amit megtaláltunk. Becsületesen három felé osztottuk. Majd került egy ujjnyi kolbász. Azt is szét­vágtuk. Végül már tüzet is csinálhattunk, megtaláltunk mindent. Mégis legjobban az éjszakától tartottunk. Hál’isíennek nem került rá sor. ★ — Rádión kaptam a hírt — folytatja a főpilóta. — A Váci Mihály tanyahajót el­ragadta a víz, három em­berrel. Még volt elegendő benzinem, visszafordultam. A három összekötött hajó közül a Jánost viszonylag biztonságosan lehetett meg­közelíteni. Integettem az embereknek, oda menje­nek. Az elsőt könnyen fel­vettem, 10—15 centiméterre közelítettem a hajóhoz, csak át kellett lépnie. De a második... — a hajába túr Pokoraczki András, ahogy emlékezik. Minden másodpercek glatt zajlott le. A helikop­ter már ott kelepeit.a hajó mellett. Egy méternyire le­hetett, amikor Botkó Lász­ló felegyenesedett, hogy belépjen. Ám a síkos fe­délzeten abban a pillanat­ban megcsúszott. A főpiló­ta mondja: — Az nem létezik, hogy itt vagyok és a szemem lát­tára esik a jeges vízbe — villant át rajtam. — Durva mozdulattal szinte odalök­tem a helikoptert a hajó oldalához. Fél testtel szinte bezuhant a kabinba, ő ka­paszkodott, én is elkaptam fél kézzel és berántottam. Három perc múlva már a parton voltunk. Utána csak attól ijedtem meg, a har­madik ember majd fél be­lépni a helikopterbe. Más­nap, amikor újra találkoz­tunk, mondta a robbantós: „Hát főnök, ha maga nincs, este a család aligha kérdez­hette volna, hol voltam.” ★ A repülősök napokon ke­resztül segítőtársai voltak a vízügyeseknek. Kilépett a. hullámtérbe a Tisza, a jég közé szorult hajókat, uszá­lyokat csak úgy lehetett megközelíteni, ha helikop­ter viszi az embert, az esz­közt. Ez a mentés már nyu- godtabbnak tűnt. Visszaad­ták a mezőgazdaságnak a Tokajból „ellopott” heli­koptert, és a további mun­kákhoz egy jobban felké­szített gépet vettek igénybe, amelyhez egy hatüléses ka­bint szereltek fel. Sasvári Ottó berepülő pilótával együtt indultak a jég ellen. — Ilyen feladatot csak akkor lehet végrehajtani, ha feltétel nélkül megbízik az ember műszaki kollegái­ban — mondja búcsúzóul Pokoraczki András. — S hadd hencegjek egy kicsit: nálunk több tucat olyan ember van, aki szenvedé­lyesen szereti a repülést, így tudtunk Kántor Péter főszerelő és Molnár Mihály csoportvezető szerelő irá­nyításával úgy kiállni, hogy akár életet mentsünk. KM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
Thumbnails
Contents