Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-28 / 49. szám

2 Kelet-Magyarország 1985. február 28. Amit a címke ígér Megkístilja az elleaír Valódi gyümölcspálin­kának mondta a szeszfőz­de, de a körültekintő vizs­gálatok bebizonyították: csak vegyes gyümölcspá­linkáról van szó. Az állat­egészségügyi és élelmi­szer-ellenőrző állomás szakemberei gyártás köz­ben észrevették a hibát és leállították a termelését és forgalmazását. Nem egyedi esetről van szó, az élelmiszer-ellenőrök csendben, de igen hatásosan szorgoskodnak azon, hogy a fogyasztók valóban olyan áru­hoz jussanak, mint amilyet a termékcímke szavatol. Egy időben sokan kifogásolták a Túró Rudi nagyságát. Soro­zatos ellenőrzéseik nyomán ma már javította a tejipari vállalat a közkedvelt cseme­ge tömegét. — Az a célunk, hogy ne utólag mondjuk egy élelmi­szerre, hogy az rossz vagy csökkent értékű a minősége, hanem még gyártás közben észrevegyük és megelőzzük a fogyasztói megkárosítást és a későbbi reklamációkat — foglalta össze tevékeny­ségük lényegét Papp And­rásáé igazgatóhelyettes. — Gyakori vendégek vagyunk az élelmiszeripari üzemek­ben, ami azért is lényeges, mert megyénk ipari terme­lésének 30 százalékát éppen az élelmiszeripar adja. Az ellenőrzés egy láncszem a termelésben, amely egyút­tal mérce a termelőnek is: mit kellene változtatni, mi az, amit jól old meg. Bizo­nyára az ellenőrzések számá­nak gyarapításával és a ha­tékonyságával érték el, hogy sokat /javult a konzervipari és a baromfiipari termékek színvonala. Tavaly 4—5 ezer vizsgálatot végeztek, ez 1507 különféle termék érzékszervi és laboratóriumi ellenőrzését jelenti. Az állomás dolgozói 598 esetben tartottak üzem- ellenőrzést. A minőség vizs­gálata mellett figyelmüket kiterjesztették a technológiai előírások megtartására, a hi­giéniai állapotokra is. Min­den megállapításuk azt cé­lozza, hogy a szabványban rögzített, tegyük hozzá, igen szigorú előírásokat megtartsa a termelő és a kereskedő is. Tél végén az élelmiszer-el­lenőrök is felkeresik a ZÖL- DÉRT-et, hogy megnézzék: miként telelt át az alma, a burgonya, hogy vészelték át a hideget a zöldségfélék. Segítő szándékuk mellett szigoruk is érvényesül: tavaly például 123 esetben figyel­meztettek a szabálytalanság miatt, 45 fegyelmi eljárást kezdeményeztek, 4 szabály- sértést találtak, 9-szer vetet­tek ki helyszíni bírságot, 13 alkalommal minőségcsök­kentnek találták a terméket. Zárolásra is sor került, 19 esetben. S a legszigorúbb in­tézkedés a megsemmisítés, kétszer kellett ilyen ügyben dönteniük. T. K. Késedelmi kamat nélkül március 1S-!g Pillantás az adóívre Március 15-ig fizethetők be késedelmi kamat nélkül az első félévi adók, s elké­szültek az összegzések az 1984-es befizetésekről. Kisvárdán kimondottan jól sikerült ilyen szempontból az esztendő, a tervezett öt­millió forintos bevétel he­lyett hatmilliót fizettek be a város adózó polgárai. Mint Seri Józsefnétól, a városi ta­nács lakosságadóztatási cso­portvezetőjétől megtudtuk, nincsen baj az adózási fegye­lemmel. Kirívó eset mindösz- sze egy fordult elő az elmúlt évben, amikor az egyik kis­iparos engedélyét kellett be­vonni adóhátralék miatt. A közös célokra fordítható adók legnagyobb részét az ál­talános jövedelemadó képezi, vagyis a kisiparosoktól és kiskereskedőktől befolyt ösz- szeg. Az adóhatóságnak hat­hatós eszközei vannak az esetlegesen feledékenyebb személyekkel szemben, hiszen féléves késedelem esetén már kezdeményezhető, egy év el­teltével pedig kötelező meg­vonni az engedélyt. Ritkán kényszerülnek ilyen cselekedetre (nemcsak tavaly, hanem 1983-ban is csupán egyszer folyamodtak ehhez a lépéshez), igaz, a kisebb ké­sedelem már jóval gyakoribb — a késedelmi kamatból szár­mazó összeg tekintélyes sum­mát jelent a bevételben. Ezt magyarázhatja a feledékeny- ség, de az is előfordul, hogy pillanatnyi pénzzavar az ok. Az adóhatóság igyekszik a maga eszközeivel is meggá­tolni a késéseket. Február közepén már postázták az ér­tesítést, hogy esedékessé vált az első félévi adók befizeté­se, és hangosbemondó segít­ségével is emlékeztetik erre ügyfeleiket. Rendkívüli eset­ben, hirtelen megnehezült szociális körülmények és ha­sonló okok miatt pedig mél­tányosságból engedélyezhetik a halasztást. A pátrohai 1-es számú óvodában félszáz gyerek napi fel­ügyeletéről és neveléséről gondoskodnak. Képünkön: ebéd után csendes pihenőre készülnek a kicsinyek, (cs) Üjabb szolgáltatással bővíti tevékenységét március elsejétől a nyíregyházi Tempó Szö­vetkezet gépkocsiszervize. Megkapták a jogot a Dácia típusú személygépkocsik garanciás és garancián túli revíziójára, illetve kis- és nagyjavítást is vállalnak ezentúl a lakosság részére. Kedden az autógyár képviselői tanácskozást és gyakorlati bemutatót tartottak a szövetkezet Jég utcai telepén. Az új gépkocsik revízióit 10 ezer kilométerig elvégzik, az alváz- és üregvédelmet — OLVIKOR technológia alkalmazásával — négy év garanciá­val vállalják. (Jávor László felvétele) Ötletek lapokból KUKORICA­SZURKALÖ Kukoricaszárító berendezé­sekhez csatlakoztatható hasznos gépet terveztek és készítenek a Bajai Mezőgazdasági Kombinát ipari üzemében. A szárítók elő- tisztítója és serleges felvonója közé szerelhető berendezésben tüskés pályán jut tovább a ku­koricaszem. Eközben szabad szemmel . szinte nem is látható tűszúrások érik celofánszerű burkolatát. A szúrások megnö­velik a párolgási felületet, s egy­ben meg is könnyítik a párol­gást. Az eljárás szemtörést nem okoz, s nem rontja a kukorica tárolhatóságát. Az új berende­zés használatával lényegesen csökkenthető a szárító üzem­anyag-felhasználása. IZÜLETI SZÖGMÉRŐ A MEDICOR makói gyárában megkezdték az univerzális ízü­leti szögmérők gyártását, ame­lyek segítséget nyújtanak min­denfajta ízületi bántalom pon­tos diagnosztizálásához. A be­tegre kapcsolt készülék méri és rögzíti a könyök-, a csukló- és más ízületek mozgási, elfordu­lási szögét, amiből következtetni lehet az ízület mozgási gátoltsá- gára, a betegség súlyossági fo­kára. NÁSZÚT AS- SZOLGALAT Felújítás után nagyobb választék Megszépül a kis bolt is Mohos tetejével, málla­dozó vakolatával, széljár­ta ablakaival inkább régi kocsiszínre emlékeztetett az épület — eredetileg en­nek is készült — melyben jó ideje az élelmiszerbolt működik Balkány szom­szédságában, Balogh-ta- nyán. A múlt évben az­tán egészen az alapokig elbontották, arra húzták föl az új falakat. Ma már olyan szép vegyesüzlet áll az egykori kocsiszín he­lyén, mely nem vallana szégyent a faluban sem. Tavaly hároméves prog­ram kezdődött szerte az or­szágban a kistelepülések el­avult boltjainak korszerűsí­tésére. A munka első esz­tendejében Szabolcs-Szat- márban 38 kereskedelmi egy­ség született újjá. A felújí­tások során a leggazdaságo­sabb műszaki, építészeti megoldásokat keresték, s ta­karékos, ugyanakkor tartós anyagokat használtak. Így a tervezettnél csaknem 4 mil­lió forinttal olcsóbban, vagy­is közel 18 millió forintért hozták rendbe a kijelölt lé­tesítményeket. Jelentősen nőtt a boltok alapterülete, s bővült az ott dolgozók létszáma is. Több tucat új kisgépet — daráló­kat, kávéfőzőket — illetve nagy teljesítményű hűtőket helyeztek el az üzletekben. Kilenc régi, egyszemélyes üz­let a rekonstrukció óta ön- kiszolgálóként működik: pél­dául Székelyben, Csaholcon, Kispaládon, Felsősimán. Több falusi talponállót pedig úgy alakítottak át, hogy székeket, asztalokat helyeztek el a ven­dégek kényelmére: mint Lö- vőpetriben, vagy Győröcs­kén. A szabolcsi kocsmából bókán, Vámosorosziban, Nyír­pilisen, Teremen, Nagyhódo­son. A Nagykállói ÁFÉSZ egy mozgó ABC vásárlását tűzte ki célul. A mozgóbolt segítségével négy tanya ellá­tását oldják majd meg nap mint nap friss élelmiszerek­kel, háztartási cikkekkel. Balsán, Gulácson bisztróvá alakítják az italboltot. A na­gyobb feladatok közé tarto­zik a kölesei felvásárlótelep korszerűsítése is, ahol a nyi­tott színeket zárt csarnokká alakítják, így ezentúl nem kell a szabad ég alatt válo­gatni, csomagolni az almát, s tárolni a gyümölcsöket. Ugyancsak idei feladat a jövő évi korszerűsítések elő­készítése is. 1986-ban további 44 egység rekonstrukciója szerepel a tervek között, melyhez 9 millió 400 ezer fo­rintos támogatást ígért a SZÖVOSZ. Házi Zsuzsa VISSZHANG A február 25-i, hétfői szá­munkban „Hová lett a szén?” című cikkhez szeretnék pár gondolatot fűzni. Szén kevés van ugyan, de mindig van annyi, amennyi éppen a leg­szükségesebb. Csakhogy en­nek a kevésnek a szétosztása is olyan szervezetlenül tör­ténik, hogy annak külön megvannak a maguk vám­szedői. Csak röviden arról, hogy hogyan ment és hogyan megy ma a kisvárdai TÜZÉP-tele- pen a szén kiosztása. A múlt évben, de még ez év legele­jén is a telepen fel kellett iratkozni. Ezután egy pár nap múlva az illető kapott egy cédulát, amelyre még aznap a szén beérkezésének mennyiségétől kapott 5—10— 20 mázsa szenet. Ismétlem: attól függően, mikor mennyi szén érkezett. Ezt a jól bevált rendszert valaki, vagy valakik meg­szüntették. Ekkor kezdődött az ököljog, a teljes felfordu­lás. Amikor kinyitják a TÜ- ZÉP kapuját, megrohamoz­zák a vagonokat és aki birja, marja. A nagyobb erővel fel­A hiányzó szén vámszedői tudja mire jó ez, és kiknek? Persze előfordul, hogy zárás után is látni szénnel megra­kott Volán-kocsikat a söté­tedés után. Ki tudja hová vezet az útjuk? Azt mond­ják, „közületnek” viszik. No, de kérem, zárás után, sötét este? A városi tanács hasson oda, hogy vezessék be újból a sorszám szerinti előjegyzést és ha a TÜZÉP-vezető tehe­tetlen a rendcsinálásban és a szétosztásban, akkor a ta­nács vezetői hathatósan kép­viseljék a lakosság érdekét, hogy mindenki jusson szén­hez. Ügy hiszem, ez is a kö­telességei közé tartozik. Balogh Béla, Kisvárda, Hunyadi u. 17. • Üj szolgáltatások várják 1985 februárjától Ajka város és kör­nyéke házasulandó fiataljait. Az Ajka Városi Tanács családi iro­dájában bejelentkező párok megkapják a Horizont Áruház nászajándék-kínálatát, amiből aláhúzással kiválasztják, mit sze­retnének kapni. A listát az Iro­da eljuttatja az áruházba, ahol az érdeklődő családtagok, isme­rősök, ajándékozók tájékozód­hatnak a fiatalok kívánságáról. Az ajkai Horizont dolgozói nyil­vántartják ezeket a vásárláso­kat, így elkerülhető, hogy a fia­talok egyféle ajándékból többet Is kapjanak. Minden ötvenedik, századik és kétszázötvenedik há­zasulandó pár 600 forint értékű meglepetésajándékot kap. Arra is lehetőség van, hogy a hozzá­tartozók nászutat válasszanak nászajándék címén az ajkai ide­genforgalmi hivatal hazai és külföldi útjainak ajánlatából. Az idegenforgalmi hivatal minden századik, kétszázadik és három­századik pár részére három hó­napon belül Igénybe vehető kül­földi meglepetésutat biztosit, a családi iroda házassági bejegy­zése alapján. KÖZTERÜLETI ZSŰRI Építész, grafikus, közlekedési és városszépítő szakemberek részvételével közterületi zsűri alakult Debrecenben. A zsűri véleményezése nélkül ezentúl a város közterületeire semmiféle cégér és reklámtábla, valamint hirdetőeszköz sem kerülhet ki. A kiviteli terveket előbb a zsű­rinek kell bemutatni, s csak az­után nyújthatók be a tanácshoz engedélyezésre. A Magyar Hir­dető az idén a zsűri közremű­ködésével a debreceni utcákon kétszáz hirdetőtáblát, oszlopot újít fel. Átalánydíj As AUTÓJAVÍTÁS A Magyar Autóklub kecske­méti szervezete február 1-től megvalósitotta azt az átalánydí­jas szolgáltatást, ami a háztar­tási gépek, televíziók, elektro­mos berendezések javítása ese­tében bevált. Átalánydíjas szer­ződést csak az autóklub tagjai­val kötnek — egy évre. Megál­lapodást csak olyan személy- gépkocsira kötnek, amely 9 évesnél nem idősebb, s a mű­szaki vizsga érvényessége 3 hó­napnál nem rövidebb. Az éves átalánydíjat a gépkocsi évjára­tától függően állapítják meg. A 0—3 éves kocsi esetében 1280, a 3—6 éves járműveknél 1880, a 6 —9 éves autóknál 2480 forint, az ennél idősebb gépkocsi esetében már egyedi elbírálást alkalmaz­nak. A tárgyalóteremből Elszabadult öklök bisztró lett, pincéjében pedig borozót alakítottak ki. Az idén tovább folytatódik a kistelepülések kereskedel­mi hálózatának korszerűsíté­se. Megyénkben összesen 51 bolt, vendéglátóhely, illetve felvásárlótelep korszerűsíté­sét határozták el erre az év­re. E munkákhoz 8 millió 400 ezer forintot ad a SZÖ­VOSZ (ezt az összeget nem kell visszafizetni). A MÉ­SZÖV 4 millió 400 ezer fo­rintos támogatása mellett a fogyasztási szövetkezeteknek 12 millió forintot kell előte­remteniük saját erőből. Jelentősebb korszerűsítést terveznek például Szabolcs­vonulók 20 zsákot is felszed­nek, a gyengébbek 4—5 zsákkal bírnak csak. És most jönnek a fuvaro­sok, akik mérlegelés után a 7—8, esetleg 10 mázsa sze­net 4—500 forintért szállít­ják haza. Megteremtették a lehetőséget a zavarosban ha­lászni. De vannak betegek, gyengék, öregek. Ök úgy jut­nak szénhez, hogy valaki 10— 15 zsák szenet felszed nekik 300 forintért, a fuvaros a pár zsákkal hazaviszi 300—400 forintért, a körülbelül 10 má­zsa szén ára 350 forint, s így kerül a gyenge minőségű be- rentei szén mázsája több mint 100 forintba. Mindez köszönhető a TÜ­ZÉP-vezető és a városi ta­nács nemtörődömségének. Ki Igen könnyű súlyos testi sér­tést okozni másoknak, hiszen egy vaktában megeresztett ütés Is járhat ilyen következmények­kel, amikor súlyosabb büntetési tétellel Is számolhat az elköve­tő. Ennek a bűncselekménynek ugyanis a legfontosabb kritériu­ma, hogy nyolc napon túl gyó­gyul. A harmincéves nyírbog- dányi Nagy János lakóhelyének egyik italboltjában volt tavaly augusztusban. Kiment a vécére, s visszafelé jövet találkozott egy férfivel, akivel szóváltásba ke­veredett. Addig-addig „beszél­gettek”, míg Nagy hathatósabb érvként ököllel arcul ütötte a másikat. A sértett orrcsonttö­réssel került kórházba, Nagy János pedig súlyos testi sértés miatt a bíróság elé. Büntetése hat hónap börtön, amelynek végrehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Két újfehértói fiatalember, a húszéves Siktár Árpád, s nála egy évvel fiatalabb társa, Mikié Zoltán tavaly július 21-én éj­szaka Kálmánháza határában tartózkodott. Egy háromtagú társaság ment arra, akik közül az egyikbe Mikié belekötött és leütötte őt. A másikat Siktár ütötte le, majd amikor a sér­tett fel akart kelni, ebben meg­akadályozta néhány rúgással. Közben Mikié sem maradt tét­len, a társaság harmadik tagját is leütötte. Az egyik megtáma­dottnak eltört az orra, a másik kettő csak könnyű sérüléseket szenvedett. Súlyos testi sértés miatt hi­vatalból járnak el hatóságaink, a nyolc napon belül gyógyulók esetében azonban csak akkor van felelősségre vonás, ha a sér­tettek kérik azt. Ebben az eset­ben ez nem történt meg, ezért a Nyíregyházi Városi Bíróság Mikié Zoltánt súlyos testi sértés miatt idézte be, s mindkét vád­lottnak felelnie kellett garázda­ságért. A jogerős ítélet szerint Mikié büntetése hat hónap sza­badságvesztés, két év próbaidő­re felfüggesztve, továbbá két­ezer forint pénz mellékbüntetés, Siktár Árpádé pedig — ugyan­ilyen összeg megfizetése mellett — három hónap fogház, egy év próbaidőre felfüggesztve.

Next

/
Thumbnails
Contents