Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-28 / 49. szám

1985.február 28. Kelet-Magyarország 3 A 40. évfordulóra Brigád­történetek HAZÁNK FELSZABA­DULÁSÁNAK 40. évfordu­lójára brigádtörténeti pályá­zatot hirdettek az elmúlt év tavaszán a szabolcsi üzemek, vállalatok szocialista bri­gádjai részére. A Szakszer­vezetek Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei művelődési köz­pont arra kívánt lehetőséget teremteni, hogy a brigádok tagjai áttekintsék szűkebb munkahelyi kollektívájuk történetét, az alakulástól — napjainkig. Bemutathatták közösségük fejlődését, társa­dalompolitikai, kulturális munkájukat, gazdasági ered­ményeiket. Hasonló kezdeményezés­re eddig országosan is ke­vés példa akadt. Bátorítást adhat a későbbi felhívások­hoz, hogy o pályázat nagy visszhangra talált. Az érdek­lődő brigádok krónikásainak a múlt év őszén két alka­lommal a megyei művelődési központban konzultációt tar­tottak, szempontokat adtak a brigádnaplókban évek során összegyűlt adatok rendszere­zéséhez, feldolgozásához, a brigádtörténeti dolgozatok szerkezeti tagolásához. Vé­gül február közepére 22 pá­lyamunka érkezett be a szakszervezetek központi könyvtárába. A következő hetekben döntenek a bírálók arról, melyek jutalmazhatók az első, második és harma­dik díjakkal. Annyi máris megállapít­ható, hogy elérte célját a pályázati felhívás. A brigád­történetekből kiolvasható, hogy a szocialista brigád­mozgalom miként járul hoz­zá a közösségi tudat erősíté­séhez, az üzemi, vállalati munkasikerekhez. Egy-egy pályamunka igen gazdag mellékletekben is: a brigád­albumból vett fényképek kö­zös emlékeket, élményeket ébresztenek. A vállalat egé­szébe beágyazva jelennek meg a kollektívák. Az élel­miszeriparban, a tömegköz­lekedésben, a hírközlésben, az egészségügy területén és a vendéglátóiparban dolgo­zók vallanak arról, az évek során mit tettek a hármas jelszó — a szocialista mó­don élni, dolgozni, tanulni — megvalósításáért. A KITÜNTETÉSEK, EL­ISMERÉSEK felsorolása mellett számba vették a bri­gádtörténetek készítői az újításokat, a gyalog, kerék- ] párral, autóbusszal tett ki­rándulásokat, a tömegsport­napokat, megemlékeztek a szakmunkástanulók és úttö­rők patronálásáról. A pályá­zat sikere remélhetően ösz­tönzést ad üzemtörténeti dol­gozatok készítéséhez is. A brigádtörténeteket Nyíregy­házán az SZMT központi könyvtára őrzi, és mint hon­ismereti forrásokat, a hely- történet kutatóinak rendel­kezésére bocsátja. A pályá­zat ünnepélyes eredmény- hirdetése várhatóan március végén, április elején lesz, és a három meghirdető szerv képviselői a szakszervezetek székházában osztják majd ki a legjobbaknak járó díjakat. A ZÖLDÉRT mátészalkai hűtőházában szilvát, őszibarackot, almát tartalmazó ve­gyes kompótot gyártanak. Ez a termék — 800 ezer üveg befőtt — szovjet exportra kerül, (jávor) Hétköznapi karrier Munkásnők az érvényesülésről A beszélgetés akkor vesz új fordulatot, amikor a jegyzetfüzetet becsukom. Pedig semmi titkolnivaló- juk nincs az ÉRDÉRT Vállalat vásárosnaményi for­gácslapgyára munkásnőinek abban, miként vélekednek ők házon belül a karrierről. Egyéni sorsok, a megélhe­tésért folyó küzdelem, a fizetésemelés hasonlítgatá- sa és mindenekelőtt a tettek mozgatórugói bontakoz­nak ki a kötetlen beszélgetéssé szelídült interjúban. — Az érvényesülésről nem is gondolkodtam úgy igazá­ban — vélekedik Cs. Kovács Sándorné. — Nagykőrösről kerültem Vásárosnamény- ba, vegyipari szakközéppel a laborban kezdtem. Laborve­zetőnek tettek meg, de az igazi erőpróba akkor követ­kezett, amikor 1979-ben ki­neveztek technológusnak. Először megbántam... — Először nagyon meg­bántam, hiszen csalc a gyár alapos ismerete mellett vál­lalhat el valaki ilyen ko­moly megbízatást. Hogy tu­dom én betartatni a para­métereket? Ha valaki akar, bizonyára „átverhet” — ilyen gondolatok bénították a munkámat. Eltelt egy idő, amikor nyugodtan léptem ki a fülkémből a csarnokba, ahol bármit kérdezhetnek tő­lem . t. Az asszonyok saját és tár­saik példáját hozzák az ér­vényesülésre. Pancsira Lász­ióné gépkezelőből lett meó- vezető, még az MSZBT-nek is az alelnöke. Mérlegképes tanfolyam elvégzése után lett Czövek Zoltánné belső ellenőr. Újvári Sándorné sze­mélyzeti és oktatási vezető is hosszú utat tett meg a gépkezelői poszttól a mai székig. — A nőknek egy ilyen speciális üzemben, ahol for­gácslapot gyártanak, kisebb a lehetőségük a „kiugrás­ra”, mint mondjuk egy ru­haüzemben — fejtegeti Uj- váriné. — Más az érdeklő­désünk, a termelési, a tech­nológiai kérdések nem úgy vetődnek fel a nők közt, mint a férfi vezetőknél ez termé­szetes. A feladatok doppingoltak... — A személyzeti, a terv-, a munkaügyi, közgazdasági, kereskedelmi, ügyviteli te­rületeken hamarabb csi­nálhat karriert a nő — mondja ki sokuk véleményét Vaskó Imréné, az igazgató gazdasági helyettese, akinek példája élő bizonyíték: a nő előtt is nyitva állnak az ér­vényesülés kapui. Nyíri Csilla nem ismeret­len környezetbe cseppent. Itt született a városban, szülei­től, ismerőseitől hallott már a forgácslapgyárról. Salgó­tarjánban a számviteli főis­kolán társadalmi ösztöndíj­szerződést kötött a gyáregy­séggel. Amikor 1983-ban be­lépett utókalkulátornak, tud­ta, mit vállalt. — Ennek ellenére gyak­ran mélyvízben kapálóztam — mondja a fiatal lány, aki a KISZ-ben rögtön baráti közösséget talált. A felada­tok doppingoltak és érez­tem, fontosnak tartják a munkámat... — Egy év alatt a gyáregy­ségi önelszámolás a Csilla kezébe került — egészíti ki a képzeletbeli mélyvíz ered­ményét Vaskóné. Feladni a vágyakat? — Az én karrierem rop­pant egyszerű — mosolyog Mile Károlyné vezető sza­kács. — A Csipke étterem­ben főztem, de amikor meg­lett a három gyermekem, képtelen voltam műszakba járni. Sem a szakmámat, sem a fizetésemet nem hagy­hattam. Itt ugyanúgy sütök- főzök, és a család sem érzi meg a távollétet. Hát ne érezzem ezt karriernek? Az előrejutást nemcsak a kinevezéseken, a fizetési bo­rítékon mérik le az asszo­nyok. Jólesik nekik, ha egy javaslatra érdemi válasz szü­letik, ha látják a. jobbító szándék megvalósulását. — Pancsiráné például a máso­dik műszakot megkönnyítő üzemi boltot szorgalmazta, Cs. Kovácsné a közös kávé­főzés hasznát bizonyította be. A munkásnő karrierjét „hétköznapi mércével” érde­mes mérni — mondták töb­ben is. Nem a vágyak fel­adásáról, hanem a női hiva­tás kötelezettségeinek szám­bavételéről vallottak. Mert a munkasikerekkel is büsz­kélkedő asszony akkor érzi teljesnek az életét, ha csa­ládja boldogulásában a sa­ját eredményeit fedezi fel. Tóth Kornélia FELELŐS FÓRUMOK Kritika és megajánlás A közelmúltban le­zajlottak minde­nütt a falugyűlé­sek, a városkörzeti ta­nácskozások. Ha egyetlen szóval lehetne mérlegelni, akkor azt írhatnánk, hogy sikeresen, de ezek a fóru­mok hoztak valami olyant, ami a közéletünkben nem volt idáig. Alig több mint egy éve, hogy megszűntek hazánkban a járások, hogy elkezdtünk egy új közigazgatási gyakorlatot. Nyilvánvalóan ezzel meg­változott a volt járási székhelyek, többnyire vá­rosok szerepe is. A falu­gyűlések tapasztalata sze­rint nem változott viszont a város és a városkörnyék egymásra utaltságra épülő kapcsolata. A rendszer változott annyiban, ameny- nyiben a formák változ­tak, de aránylag hamar kialakultak, megfogalma­zódtak a közös feladatok. Valamikor a járás ható­ság volt, és a város vagy a járás vezetői mint a felsőbb szerv megbízott­jai vettek részt ezeken a tanácskozásokon. Most, vendégek voltak. Tanácsi vezetők mond­ták el, hogy az apparátus dolgozóit arra kérték: tet­szés szerint választva ve­gyenek részt egy-egy ta­lálkozón. Nem volt ez kö­telező, a tanácsi dolgozók szinte kivétel nélkül él­tek ezzel a lehetőséggel. Nem jutottak el minde­nüvé, de ott voltak a társ­községekben, a fogyó-és kistelepüléseken. Egyön­tetű tapasztalat, hogy va­lamelyest megváltozott ezeknek a fórumoknak a hangulata. Részben azért, mert, ha nem is a vala­mikori iskolákban tanított módon, igényeiben, élet­módjában került közelebb egymáshoz a város és a falu. Napjainkban elég gyak­ran cikkeznek arról, hogy az ország száz-valahány városában a lakosság 53 százaléka él. A három­ezernél több falusi tele­pülésen a 47 százalék. A fejlesztésre szánt pénzek­ből a városoknak több mint kilencven százalék jutott. Az igazságtalanság nyilvánvaló, de a falugyű­lések egyik pozitív ta­pasztalata ez, nehéz lenne ebből valamiféle város— falu ellentétet bizonygat­ni. Közhangulattá lett — és ez jó —, hogy egy-egy város gyors ütemű fejlő­dése a városkörnyéknek is jó, de egyre inkább az is, hogy a falvak fejlesztése mindinkább a városok szükséges dolga is. A fal­vakban él a városban dol­gozó munkások jó része, a városban tanul, a falusi gyerek, a városban vásá­rol a vidéki, de vidéken keres telket, pihenőházat magának a városlakó. A távolságok lerövidültek, ami eddig messze volt, az ma gépkocsival perceken belül elérhető. Nemcsak az otthon nézett televíziók márkája azonos városon és falun, hanem a mosó­gép is, a polcra tett könyv is. Egy falun megépült jár­da a városban dolgozó munkásnak is szolgál, egy ott épült óvoda munka­erőt szabadít fel és ezt a munkaerőt a város hasz­nálja a maga (és a társa­dalom!) javára. Mindez akár valamiféle okoskodásnak is tűnhet, de éppen a tanácskozások hangulata bizonyítja; egy-- re többen értik és tudják ezt. Ugyanúgy, ahogyan a kétféle életformát is egyre többen kénytelenek megélni. Az egymásra utaltság egyre nyilvánva­lóbb. Talán ennek is kö­szönhető, hogy a beszél­getések is tartalmasab­bakká lettek ezeken a fó­rumokon. Ügy tűnik, hogy az elmúlt évek gazdasági gondjai felnőttebbé tették az embereket. Volt még, de kevesebb volt a köve­telőzés, és több a társa­dalmi megajánlás. Sokféle gondunk van, de ezek most nem feltétlenül in­dulatos kifakadásokban fogalmazódtak meg — bár ilyen is. akadt — hanem töprengőbbé, tervezőbbé lettek ezek a beszélgeté­sek. Ember és ember kö­zött, de mert a gyűlések fórumot teremtettek, falu és város között. Bartha Gábor Éppen hat hónapja, hogy a METRIPOND Mechanikai Mér­legek Gyára a NOVOTRADE Rt-től leasingszerződéssel bé­relt egy „Commodore VC 64” számítógépet. A sok számolást és kimutatást igénylő munkáknál, a gyors adatszolgáltatás­nál alkalmazzák. A képen: Horváth József mérnök a ké­szüléknél. (m. k.) —... bátortalan vagyok. Ahogy a magamfajtákat is­merem, sokan vagyunk így. Lenyomtam pedig húsz évet az öntödében, az izzó vas mellett nincs helye a félsz- nek. És mégis. A mocorgó gondolatot többször elhají­tom. Csak ha makacskodva szinte már naponta vissza­tér, akkor fogok papírt, meg ceruzát. Az épkézláb ötle­tek nem hagyják magukat legyűrni. Most a fiataljaink itt a kisvárdai Vulkánban kitettek magukért. — Láttam az újítási pá­lyázatukat, az igen. Milliók takaríthatok meg a javasolt eljárásokkal. Tanultabbak, jobban kombinálnak, mesz- szebbre látnak. Én csak ad­dig jutok el, hogyan lehetne gyorsabban teleönteni a ko- killákat, ők meg folyama­tokban gondolkoznak. Ed­dig kerülgettük az öntött­vas-hulladékot, haszonta­lannak véltük. Tudomásul vettük, hogy ezzel jár a ter­melés. Az alkalmazotti ki- szeseknek nem volt ilyen természetes. Ezentúl hatszáz tonna forgács évente újra a kohóba kerül, öntvény lesz belőle. Hasonlóan okos­kodtak a melegüzemi fiata­lok. Az olvasztóművi koksz­ból egy év alatt ötszáz ton­na porlik el. Addig törték a fejüket, amíg rájöttek, hogyan lehet olcsón tömbö- síteni. Kétmillióval keve­megoldás volt, pontosan már nem emlékszem. A mai eszemmel gyerekesen egy­szerűnek tűnik, akkor mégis óriási felfedezésként véd­tem, mint farkas a kölykét. Érthető, hiszen sokat vajúd­tam vele. De minek szapo­Az ötletgyáros sebb megy veszendőbe. — Meghívtak az újítási pályázat díjkiosztó ünnep­ségére. Nem szégyellem be­vallani, irigykedtem. Nincs ezekben a fiúkban a kishi­tűségnek nyoma sem. Kiáll­nak az ötletük mellett, gaz­daságossági számításokkal fehéren-fekeién bizonyítják az igazukat. El is töprengtem magamban, hogy mikor az első újításomat visszadob­ták, én is ilyen voltam? Mert nem adtam meg ma­gam könnyen, annyi szent. Kilincseltem osztályvezető­től főmérnökig, igazgatóig, míg végül a főnök orra előtt darabokra téptem a műsza­ki rajzot. Valami gépészeti rítom a szót, átvészeltem valahogy a sikertelenséget. Egyébként rendes magától, hogy meghívott egy sörre. Nem szoktam többet inni, de ennyi jólesik munka után. — Szóval az első kudar­comnál tartottam. Csak egy időre adtam fel a küzdel­met, hiszen másként hogyan is lehetnék most ezüst okle­veles újító. Ezermester sem válhat akárkiből, ötletgyá­rosnak is születni kell. Tu­catnál több, gazdaságilag je­lentős újításom van, az ap­róbb ötletekről nem is be­szélve. Ha több bátorítást kapok, talán lett volna két­szer ennyi is, ki tudja? Mi, újítók amolyan örökös okos- kodók vagyunk, de nem gát­futók! Bár néha annak néz­nek. Azt hiszem, túlzás nélkül elvárhatunk annyit, hogy komolyan vegyenek bennünket. Tévedhetünk, rendben. Szép szóból meg­értjük. A hivatalnokok kéz- legyintéseitől ellenben fel­áll a szőr a hátamon, úgy higgye meg. — A fiatalok példájára visszakanyarodva: rájöttek fenn, hogy ésszel sok forint megfogható, olcsóbb lehet a termelés. Ügy vélem, a munkahelyem nem kivétel, máshol is lendületet vett az újítási mozgalom. Jólesik az elismerés, és másokat is ösztönözhet, hogy törjék a fejüket, mit lehetne job­ban, olcsóbban előállítani. Meg ne kérdezze, vettem-e az újítási pénzből sarokhá­zat? Felszívódott az a töb­bivel. A lánynak kabátra, a fiúnak cipőre, meg más ki- sebb-nagyobb kiadásokra. Láttam, közben jegyzetelt Meg akarja mindezt ír­Reszler Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents