Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
1985. február 27. Kelet-Magyarország 3 Szakmaközi bizottságok Érdekek összhangja ■ z utóbbi másfél év- n tizedben érezhető- ™ en megnőtt a területpolitika, közelebbről a terület- és településfejlesztés társadalmi jelentősége. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy fokozódik a lakóterületeken az ott élő népesség és a gazdálkodó egységek érdekeltsége, szerepe a tanácsok gazdálkodásában. Érthető ez, hiszen az üzemekben, az intézményekben a munkahelyen kívüli tényezők is jelentős hatással vannak a dolgozók életkörülményeire. Nehezülő gazdasági helyzetünkben mindennek még nagyobb fontossága van, hiszen ma már — a szűkülő anyagi lehetőségek miatt — elképzelhetetlen a kiegyensúlyozott településfejlesztés a lakosság összefogása, áldozatvállalása nélkül. Ebből fakad az a követelmény, hogy a szűkebb pátria fejlesztésében a korábbiakhoz képest még aktívabban vegyen részt a szakszervezeti tagság. Nyíregyházán három éve alakult meg a szakszervezetek szakmaközi bizottsága, amely területi szervként működik, társadalmi alapokon nyugszik. Korábban a szakszervezeteknek nem volt ilyen szerve, s ez több okból is gondot okozott. Tudniillik a megyei szintű szakszervezeti szervek, az SZMT, az ágazati szakszervezetek — az egész megyét érintő kérdésekben alakítják ki véleményüket, elképzelésüket, érvényesítik az érdekvédelmi jogosítványokat. Ugyanakkor tovább nőtt a városi tanácsok, — így Nyíregyháza — önállósága, hatásköre a gazdálkodásban, az intézmények működtetésében. Aztán: nem csupán az adott település gazdálkodó egységei érdekeltek a tanácsi gazdálkodásban, a település fejlesztésében, ez fordítva is igaz: a városnak sem közömbös, miként alakul a termelőüzemek munkája. Megyei szinten ezt a kölcsönös érdekeltséget már lehetetlen részleteiben is állandó figyelemmel kísérni. Ezért vált egyértelművé a városon belüli szakmaközi bizottság szükségessége. Jelenleg Nyíregyházán 120 szakszervezeti alapszervezet több mint 50 ezer szervezett dolgozót tömörít. Számottevő erő ez a város arculatának formálásában, a nehezebbé vált feltételek közepette a különböző fejlesztési célok megvalósításában. A Nyíregyházán 1981-ben létrehozott szakmaközi bizottság tisztes munkát végzett, mégis illő leszögezni már most: korántsem sikerült hasznosítani a benne levő lehetőségeket. Annak ellenére, hogy ez a társadalmi testület igen nagy segítséget kapott létrejötte óta a szak- szervezetek megyei tanácsától, a párt városi , végrehajtó bizottságától és a városi tanácstól, munkája még gyakorta formális, hiányosak a tárgyi és személyi feltételek, rendezetlenek a hatáskörök és sok a javítanivaló még a munka megosztásban. Például az „ágazatok” jórészt megállnak az üzemeken, az intézményeken belüli érdekvédelemnél és napjainkban is vita folyik azon, hogy a gyárkapun kívül jelentkező tennivalók megoldásáért mit tehetnek, milyen áldozatokat képesek vállalni a szervezett dolgozók. Mindezek miatt tekinthető fontosnak a nyíregyházi szakmaközi bizottság eddig végzett munkája. Felvettük a kapcsolatot például különböző társadalmi és tömegszervezetekkel. A Hazafias Népfronttal nem csupán közös vezetőségi üléseket, rendezvényeket tartunk, hanem rendszeresen tájékoztatjuk egymást terveinkről is (pl. a környezet- védelemmel kapcsolatban). Megtettük az első lépéseket arra is, hogy szorosabbá fűzzük kapcsolatunkat a KISZ-szel. (Például a fiatalok és a sokgyermekes családok lakásproblémáinak megoldásában.) Hasonlóan jónak ítélhető együttműködésünk a Vöröskereszttel és a város valamennyi tömegszervezetével. Döntő jelentőségű mindemellett, hogy a szakmaközi bizottság elsősorban az alapszervezetekkel legyen folyamatos, mindennapi kapcsolatban. Indokolt, hogy aá alapszervezetek képviselői bármikor megkereshessék problémájukkal a területen afféle érdekvédelmi koordinációt végző szakmaközi bizottságot, szóvá tehessék problémáikat, elmondhassák javaslataikat, konzultálhassanak a településfejlesztésben rájuk háruló feladatokról. Különösen fontos ez most, amikor el szeretnénk érni, hogy alapszervezeteink javaslataikkal segítsék a VII. ötéves terv alakítását, s ezáltal magukénak érezzék a jövő céljait. Természetesen vannak speciálisan szakszervezeti jellegű tennivalóink is. Vizsgálódni szeretnénk például az 1945-öí megelőzően nyugdíjba ment szakszervezeti tagok életéről, sorsáról; továbbá az azóta nyugalomba vonultak helyzetéről. Főként azokkal kívánunk véleményt cserélni, akiknek nincs üzemi, intézményi kötődésük. (Ha arra gondolunk, hogy Nyíregyházán közel kétezer nyugdíjas szakszervezeti tag él, s hogy közülük több mint a felének semmiféle kötődése sincs a volt munkahelyhez, vagy hogy a nyugdíjba került szak- szervezeti tagok kétharmadának szinte automatikusan megszűnt a szak- szervezeti tagsága, akkor máris érzékelhető, milyen fontos társadalmi probléma húzódik meg emö- gött.) Mielőbb javítani keil e téren a feltételeket például azzal is, hogy a nyugdíjas bármikor bekopoghasson a szakszervezethez, s hogy igénybevegye a jogsegélyszolgálatot. Figyelnünk kell nemcsak a beteg, vagy gondokkal küzdő szakszervezeti tagokra, hanem azokra is, akik még élénken érdeklődnek a társadalmi kérdések iránt és felkínálják segítségüket. Sokat javítana a helyzeten, ha fejlesztenénk a nyugdíjas klubok hálózatát. Ez csupán kiragadott példa, amit sorolhatnánk az élet más területéről is. Célunk egyértelmű: megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyekkel területi szinten sikerül az érdekeket egyeztetni, a szervezett dolgozókat még eredményesebben mozgósítani a településfejlesztés nehéz feladatainak megoldására. Dr. Gombás Sándor, a Nyíregyházi Szakmaközi Bizottság elnöke Almafeldolgozás Évente 35—40 ezer tonna almát dolgoznak fel a Nyíregyházi Konzervgyár vajai gyáregységének léüzemében. Képünkön: Nagy Miklós nagy teljesítményű présgéppel sajtolja ki a levet az almából. (GB) Forró számok a főkönyvben 710 millióért r Áfészexport Forró hangulatról, heves vitákról szó sem volt. Azért a hozzászólásokban érződött, mindenki magáénak tekinti a közöst, a jobbítás szándékával kért szót, s senki sem szeretne az idén rosszabb eredményt elkönyvelni a tavalyinál. Mindez a szakolyi Egyetértés Termelőszövetkezet küldöttgyűlésén történt. — Kemény vitára a küldöttgyűlésen már nem lehet számítani — ezek Győri Pál kőműves szavai, aki tagja a termelőszövetkezet vezetőségének. — Hogy miért? Amire idekerül a tavalyi mérlegbeszámoló, az új esztendő gazdálkodási terve, már nagyon sok fórumon megtárgyaljuk, elölről, hátulról megismeri minden tag. A munkahelyi értekezletek sokkal forróbbak, azokon sokan hozzászólnak, véleményt, javaslatot mondanak a főkönyv számairól. Csak túlórákkal Sorolja is Győri Pál a felvetéseket. — Legutóbbi vezetőségi ülésen elmondtam, ami nálunk váltotta ki a legviharosabb vitát. Soknak tartjuk a kötelezően ledolgozandó órák számát. Ez 2180 óra, s mivel mi télen nem építkezünk, metszenénk, ha jó lenne az idő, így nyáron csak túlórákkal tudjuk teljesíteni. Márpedig enélkül nem kapunk szabadságot, háztáji földet. Már túlvagyunk a küldöttgyűlésen, amikor beszélgetünk. Ott erről nem esett szó, viszont annál több a munkafegyelemről. A külső szemlélő úgy hihetné az elhangzott szavakból, hogy Szakolyban megoszlanak az erők: vannak, akik dolgoznak, mások pedig hagyják a többieket dolgozni. — Erről természetesen szó sincs — mondja Kereskény György erőgépvezető. — A munkahelyi gyűlésen is megfogalmazódott: az idei eredményünk attól függ, ki hogyan dolgozik. Nem hiszem, hogy valaki is dacból ne dolgozzon, csakhogy veszteséges legyen a szövetkezet. Az viszont tény: szigorúbban kell venni a munkaidő kezdetét, a nyolc, vagy tíz óra alatt végzett munkát. Mert az eredmény magától nem jön. „Van még bennünk“ Eredmény. Ekörül forog az egész beszélgetés. Ha van nyereség, akkor megfizetik a dolgozókat, jobban megy a munka. — Tudunk mi dolgozni — szól nem kis büszkeséggel Győri Pál. — Egyetlen rossz szava sem lehet senkinek sem a tavalyi gazdálkodásunkra. Elég csak azt mondani, hogy negyvenhatmillió forintot termeltünk meg és közel nyolcmilliós a nyereségünk. Ez majdnem húsz százalékot jelent. Szóval semmi kifogásunk sem lehet, ellenben még mindig van bennünk. — Én az egyik negatívumot abban látom — folytatja az előbbi gondolatot Kereskény György —, hogy a középvezetők egy része nem minden esetben hallgatja meg a fizikai munkás véleményét. Pedig mi benne dolgozunk, belülről látjuk az egészet, ismerjük a folyamatokat. Ennek megvan az ellentétje is: mások elvárják, igénylik a véleményünket. Ez egyik előfeltétele az előrelépésnek. Töretlen kedv A termelőszövetkezet elnöke, Belme János kellemes helyzetben volt a küldött- gyűlésen. Nyereséges esztendőről adhatott számot az alig hatéves múltra visszatekintő közös gazdaság tagságának. Jól léptek, amikor a kalászos területét fejlesztették, s meg kellett lépni egy másikat is: megszüníáé- ni a dohány- és napraforgó- termesztést. Mert az egyik nyereséget, a másik veszteséget termelt. Az almában, pontosabban az exportban nagy tartalékot látnak, csakúgy, mint egy-két melléküzemág nyereségesebbé tételében. Az idei tervben is hasonlóan magasra tették a mércét, de a tavalyitól kisebb nyereséget terveznek. Ennek főként objektív okai vannak. Viszont a munkakedv töretlen. Sipos Béla A szabolcsi áfészek túlteljesítették 1984. évi konvertibilis elszámolású, a mező- gazdasági termékek felvásárlásából származó export-előirányzatukat. A tervezett 265 millió forinttal szemben 20 százalékkal többet, 319 millió forint értékű árut szállítottak külföldre. Ugyancsak túlteljesítették — 15,7 százalékkal — a rubelelszámolású exportot is, 338 millióval szemben 391 milliót teljesítettek. így 1984-ben az áfészek felvásárlása 710 millió forint értékű exportárualapot adott a népgazdaságnak. Kísérleti gyártás: Műszereszterga Érdékes, de egyben értékes, a műszeripar fejlesztését szolgáló kísérletet kezdett a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet műszaki gárdája. Már elkészültek a műszereszterga-gyártás tervei és hozzáláttak az első műszereszterga prototípusának az elkészítéséhez. A terméknek nagy jelentősége van a műszeriparban. Ha a nyíregyháziak kísérletei sikerrel járnak, akkor a műszereszterga sorozatgyártására még az idén felkészülnek. Életmentés a Holt-Számoson Csak három pillanat Mennyi az élet? Hatvan év, nyolcvan év? Olykor egy pillanat. És amikor csak egy pillanat, akkor sokan legszívesebben elfelejtenénk azt az egyetlen pillanatot. Micskei Mihály, a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárának műszakvezetője se szívesen beszél arról az 1984- beli, augusztusi napról. Ö ugyan nem szólt erről senkinek, de a kórházi jelentések alapján vizsgálat indult a történtekről és ő megkapta az életmentésért járó kitüntetést. — Nézze, nem olyan kitüntetés ez, aminek örülhet az ember. Történhetett volna minden másképpen és akkor az nekem szomorú emlék volna életem végéig. Szamos- sályiban születtem, ezt a falut úgy körülölelik a vizek, mintha el akarnák dugni a világtól. Gyerekkorom óta úszom, szeretem és tisztelem a vizet. Akkor, augusztus 25-én kánikula volt. Mi a Holt-Szamosra mentünk a családdal — van egy hatéves fiam — és az ikerbátyám családjával. Mellettünk letelepedett egy társaság. Kocsival jöttek, csónakot hoztak. Jókedvűék voltak mind a hárman. Nem sokat törődtünk egymással, de amikor mi átúsztunk a szemközti oldalra, és már indultunk vissza, akkor a parton kiabálni kezdtek /.. — Mire gondol ilyenkor az ember? — Azt hiszem, semmire. Üsztam mint egy őrült a szemközti partra. Amíg lehetett. Amikor a lábam már érte a talajt, szaladtam. Még el is estem néhányszor. Kiértem, és akkor láttam, hogy jó százötven, kétszáz méternyire onnan két ember bukdácsol a vízben. Az egyik mentette a másikat, de már ő is a víz alá bukott néhányszor. Elkezdtem rohanni feléjük a parton. Amikor egy- vonalba értünk, akkor elindultam értük. Azt hallottam, hogy mögöttem fut a bátyám, meg azt is, hogy az asszonyok kiabálnak: ne menjünk, ottveszünk mi is! — Félt? — Ismerem a vizet. Persze, hogy féltem. Én nem vagyok egy testes, nagy ember. Az, aki fuldoklott, azóta tudom a nevét, Ángyát József, jóval nagyobb nálam. Persze ezt nem gondolta az ember így végig, csak azt, hogy úszni kell teljes erőből. — És elérte őket. — Az utolsó pillanatban. A srác, aki addig tartotta a fuldoklót, már nem bírta tovább. Bebukott a víz alá és elengedte. Egy méterre lehettem akkor. A fúldokló férfinak a haját próbáltam megfogni, de kicsi haja volt, nem lehetett. A karomra fektettem a fejét, hogy az arca kint legyen a vízből. Azt se tudtam, hogy holtat viszek, vagy elevent. A tüdőmben alig volt levegő a futástól és az úszástól. Megindultam valahogy a part felé, de bizony víz alá kerültem én is. Utolért a bátyám, de akkor már egyszer hallottam, hogy a fiú mintha lélegzene. Végül ketten vittük ki. Az először mentő gyérek kiúszott, a harmadik csak állt a parton, onnan kiáltozta, hogy mi mit csináljunk. így volt. — Kint kiöntöttük a gyerekből a vizet, és amikor hallottam, hogy lélegzik, akkor leültem egy fatönkre és bizony minden részemben remegtem. Elgondoltam, ha most már majdnem tízéves munkásőrként nem vagyok szinte állandó edzésben, akkor néhány másodperc késedelem is a halál lehetett volna ... — Akit kimentett? — Azt feltettük az autóra és lóhalálábar: elvitték orvoshoz. Kórházba került, de nem lett semmi baja. Azóta se találkoztam vele. A másik sráccal, aki előbb próbálta menteni, vele igen. Ö is megkapta a kitüntetést, Ennyi volt. Talán három pillanat az egész. Barthá Gábor
