Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
KM HÉTVÉGI melléklet 1985. február 23. Äj| Vetekszik a híresebb templomokkal is... (Balogh József felvétele.) A jéggé fagyott hó csikorog az asszony talpa alatt. Lapátja inkább csak zajt csap, mintsem iainatóvá tenné az alatta húzódó járdát. De nincs ezen mit csodálkozni: legalább mínusz 15 fok van, reggel még a húszat sem érte el. Kabát nélkül, ujjatlan mellényben feszíti újból és újból a jégnek a szerszámot, csak annyira áll meg, míg elárulja: nem is azért dolgozik, hogy a járókelők el ne csússzanak, ilyen hosszá tél után tud már mindenki vigyázni, inkább hogy ha olvadni kezd, ne áztassa át a ház előtti részt a víz. „Kár lenne ezért a szép házért”. Ezért? — gondolkodom el az asszony utolsó mondatán, hiszen nekem, az idegennék épp olyan szép a többi, szinte valamennyi csengersimai ház. Igaz, a széppé válás előzményére nem szívesen emlékszünk vissza, de arra már igen, mennyien mozdultak meg azért, hogy ha itt-ott egyhangú is, mégis ilyen szép, ilyen rendezett legyen a falu aroa. A nagy hó kiegyenesítette a település határát, de a Csenger felől vezető utat Simára közeledvén közrefogja a nagy gát és a tsz szarvasmarhatelepe. Ak'k innen jobbra, az országhatár felé fordulnak, legfeljebb csak rápillanthatnak a széles Kossuth utcára, amelyik 15 éve még meglehetősen foghíjas volt, csak akkor vált gazán otthonos utcává, amikor Nagygécről idetelepedtek az elpusztult házak gazdái. Azóta kétszereződött meg Csengersimán a lakosság száma. A főutcának látszó Kossuth utcán a gacsályi kereszteződéshez néhány lépésre magánkereskedő cégtáblája Invitálja -be a járókelőt. Vevő mindössze egy van. jut idő beszélgetni. A tehéredő hajú Varga néni kedves hangja nyomban elárulja: igazi kereskedővel beszélünk. Mondja: nem valami nagy a forgalom, de nála mindenki megkapja, amit keres. Oda este is mehetnék munka után a kenyérért és a tejért, de — tavasztól őszig — hajnali fél 5-kor is nyitva az ajtaja vásárlói előtt. vesebb volt a ház, s amikor a templomhoz vezető utca kaphatta meg ezt a rangot. A csengersimai templom meg is érdemli. A megyében alig-alig ismerjük, tőle a tákosi mezítlábas Notre Dame vagy paraszt Notre Dame-nak — így is nevezik Elkészült a mennyezetkazetta, amely azóta a népi barokk egyik gyöngyszeme, a szatmári népiélek egyik jelrendszere a búvó otthoni tájról. És ez a mennyezetkazetta, ez a templom ma Csen- ger&ima egyik ékessége, idegenforgalmának legnaba igazít Nincs, s csak ekkor tűnik fel: olyan tábla sem volt, amelyik a műem- léktemplomra felhívta volna a figyelmet, pedig igazán nem várható el, hogy ilyen „mankó” nélkül bárki odataláljon. Ez az idegen zokszava Csengersimához, ám van Barangolások Csengersima a gát ölelésében — A fiamé a bolt — mondja a Komlódtótfalubóí Simára települt asszony —, de ő most is a jószágokkal foglalatoskodik. Tudja, kedves, annyi az adó, hogy ebből a kereskedésből már nem is lehet megélni. Csak nékem már ez az életem. Míg bírom magam, addig segítek. Akaratlanul is újból az árvíz jut az ember eszébe, hiszen a Varga családot, a 73 éves Varga nénit is az késztette Komlódtótfalubóí Csengersimába, de ma már ők is bennszülöttnek érzik magukat, miként a falu református lelkésze, Borbély József, akit Nagygécről sodort ide híveivel együtt a víz. Valamikor egy Rapcsá- nyl-műsorból ismerhette meg nevét a történelem iránt érdeklődő ember, amikor Haynau-kutatásairól számolt be, s ma is többet tud a bresciai hiéna életé- . ről, a nagygéci birtokain töltött éveiről, mint sok beavatott. Az idegen számára megfejthetetlen, miért nem Csengersima főutcája — a Kossuth utca — ma a Fő utca, miért egy alig-alig felfedezhető kis zsákutca kapta ezt a Fő nevet. Aztán kiderül: ennek oka is a múltban keresendő. Akkor volt a névadás, amikor a mai széles, vagy kisbetűvel főutcán még sokkal keszeretettel a tákosi templomot — sokkal nagyobb híre van. Pedig a csengersimai templom falai történelmet árasztanak. Valamikor az 1200-as évek elején élt Simán egy Nicholas nevű német-frank kapitány, aki II. Endre barátjának tarthatta magát. Ez a szatmári várkapitány elkísérte II. Endrét szentföldi hadjáratára, s ott tett egy fogantaimat: ha szerencsésen hazaérnek, templomot építtet isten dicsőségére a simái dombon. A történelemből tudjuk, hogy a hadjárat nem hozott sikert II. Endre számára, de a szatmári várkapitány . hazatért, s felépíttette a templomot. Az Árpád-kor e remekműve épségben úszta meg az 1241-es tatárjárást, ám amikor — 1690 és 1718 között — másodszor is betört a tatár az országba, az emberek a- közeli szatmári és rozsályi nádasokban találták menedéket úgy, hogy felégették maguk mögött a pallót. A román stílusjegyeket őrző templom megmaradt, de a tetőszerkezet áldozatul esett. És eltűnt a történelem süllyesztőjében a falu patronánsa, a Nieho- las-család is. A falu és a templom szerencséjére ebben az időben települt ide Máramarosból a Korda-család, fát is hozattak maguk után, s újjáépítették a templom tetőszerkezetét. gyobb vonzereje. “ Borbély József tiszteletes űr vendégkönyvet tesz elém. A minisztériumok többségéből, Valamennyi magyar egyetemről, a múzeumokból, a főiskolákból jártak már itt, de holland turisták beírása éppúgy szerepel, münt • kanadaiaké, Eckhard Sándor világhírű onkológus professzor éppúgy, mint Gyabronka József színművész és Jamtner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. — Ennék a látogatásnak sokat köszönhetünk — mondja Borbély József —, mert ezután félmillió forintot kaptunk a templomig vezető út megépítésére. És milyen sorok szerepelnék a vendégkönyvben ? „Csodálatosan szép környezetben egy kis gyöngyszemnek látszó szép műemlék ez a templom. Vigyázzanak rá és őrizzék meg a késői utókornak.” A templomot körülölelő tó most így befagyva is kellemes látvány, jó időben pedig vonzó pihenőhely is lehet. Mondják: nem volna rossz dolog, ha egy sportkör gondjaiba venné és a horgászás mellett kajakparadicsoma lehetne a gyerekeknek és fiataloknak. Kihajtunk a Fő utcáról a főutcára és az idegen ember tájékozatlanságával keressük a táblát, amely útnefcik is az idegenhez. Például, hogy amíg a beteget Gyarmatra vihették a kórházba, 15' perc elég volt a látogatóba utazáshoz, most 80 kilométert kell oda-visz- sza utazni Szálkára, haj? nalban kell kelni és este hazaérni, ha szeretteiket látni akarják, pedig — és ezt sokan állítják — egy- egy látogatás, egy szál virág szinte fél gyógyulást jelent. — Ha már a közlekedés szóba -került, más gondjuk is van a csengersimaiaknak — mondja Apáti György, az új csengeri tanácselnök, akinek t. területtel nem, de az államigazgatási munkával még ismerkednie kell, hiszen korábban a tsz ágazatvezetője volt. A falugyűlésen tették szóvá, hogy vasárnap is ki kellene nyitni a buszvárót, épp a kórházi látogatásra utazók miatt, hétfőn hajnalban pedig a korai vonathoz kelne el egy buszjárat, mert sok — 147 — az ingázók száma. Nem kértek lehetetlen dolgokat a csengersimaiak a szókhelyközség vezetőitől, s örömmel vállalták, hogy maguk sem maradnak tétlenül. Fehér Lászlóné volt, aki nyomban tettrekészsé- get mutatott, amikor megtudta: anyag lesz, csak vállalják el ők a járdaépítést. Válasz nélkül is tudták: nem hagyták feledésbe merülni tavalyi kérésüket sem, amikor gázcseretelepet kértek, mert már csak a befejező munkák hiányoznak, s talán az sem hiányozna már, ha nem volna ilyen kitartóan rossz, hideg az idő. Csak a cukrászda ügye nem akar haladni. Azt tavaly és most is szóvá tették már, de az áfiész nem képes annyi pénzt előteremteni. Talán ez is az oka, hogy más szórakozási lehetőség híján a kultúrház felújítását és a KISZ-klub felszerelésének kijavítását tartják a legfontosabbnak, a leghamarabb megoldásra váró feladatnak. Tizenöt éve kis, három- négyszáz lelkes község volt az ország legkeletibb részén Csengersima, s csak az jutott el a faluba, akinek ott volt dolga, hiszer az út akár Csenger, akár Rozsály. akár Jánkma-jtis felől érkezett is az ember, nem vezetett sehová. Ma a duplájánál is többen, nyolcszáz- nyoJcvanöten élnek itt, és hogy jövőre sem lesznek kevesebben, azt igazolja, hogy tavaly hatan születtek, s bár hatan is haltak meg, harminchat volt az odaköl- tözők száma a huszonegy elköltözővel szemben. A határátkelő megnyitása óta sokkal emelkedett az átutazók, a rövid időre megpiihe- nők, a vegyesboltban a bevásárlók száma. Korszerű iskolába jár ; 125 tanuló, negyven gyereknek jut hely az óvodában, ahová har mindketten járnak. Vannak jó módú emberek és vannak szegények, kenyeret a téesz ad, sok családfőnek pedig hétfőn hajnalban indul a vonat. De péntek este ők is hazatérnek. A templom emlékkönyvében olvastam: „Szívesen visszatérnénk ide, hogy végiggondoljuk, méltók vagyunk-e elődeinkre és fel tudunk-e nőni hozzájuk.” Balogh József
