Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
1985. február 23. O VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN A diktálásnak vége. A magnószalag engedelmeskedik a kapcsoló parancsának. Megáll. A szobát csend üli meg. A bíró a telefonért nyúl, vihetik a Leírószobába, aztán meggondolja magát. Hadd maradjon még néhány napot. Esetleg még változtatni is lehetne rajta. Változtatni? Mit? Az ítélet egy hete megszületett. Ki is hirdette. Mire jó ez a lelkizés? Az ülnökök egyetértettek, a kollégák jónak tartották. Valami mégsincs rendben. Valahogy jobban ki kellene éleznf az egyik tanú szerepét. Nem mintha ez felmentést adna a vádlott cselekedetére, de hátha elolvassa rajtuk kívül is valaki, hátha másokban is olyan érzéseket kelt, ami ki- abálva jelzi: nincs körülöttünk rendben valami. Sötét este volt már, amikor a fiú hazafelé tartott. Most is volt benne néhány féldeci, aztán amikor utolérte őt egy tőle jóval idősebb ember, s rászólt, hogy nyilvános szórakozóhelyen ilde- delmesebhen is viselkedhetne, a fiú se szó, se beszéd, egyszerűen leütötte. Körülnézett, megnyugodott, hogy nem látta senki, aztán elindult hazaiéi t Néhány lépés után meggondolta magát. Visszament, lehúzta az eszmélet!^. embert az út közepéről. ..ehogy elüsse valami. Ottho elmondta anyjának a történetet. Az anya felszedte magát, s elment a tett színhelyére. Látta, hogy a férfi még mindig nem tért magához, majd annyit mondott: hulla részeg, nincs azzal mit törődni. Eddig nagyjából így szerepelt a magnószalagon, s ekkor fedezte fel, hogy valami nagyon hiányzik. Például: az anyának eszébe sem jutott, hogy ez az ember olyan súlyos sérüléseket is szenvedhetett, hogy ha nem hívnak orvost, meg is halhat. iA fia szerencséjére nem halt meg. Kórházba került, de a hetekig tartó ápolás alatt egyikük se gondolt rá, hogy meg kellene látogatni, esetleg elnézést lehetne kérni. uram bocsá' esetleg valami kártérítést kellene fizetni. És ennek a fiúnak már az anyját is a mi rendszerünk nevelte. 1948-ban született. ★ A tanácskozáson a kriminológiáról volt szó. Arról a tudományról, amely csak nemrég emelkedett a szociológiával együtt a tudomány rangjára, mert valamikor az ötvenes években fölöslegesnek tartották. Az volt a hivatalos álláspont, hogy a szocializmusban a bűnözés megszűnik, minek akkor a bűnözéssel foglalkozó tudomány? Aztán mi történt? A bíró így mondta, hallgassunk bele a magnóba! Még gyerek voltam az ötvenes években, de halványan emlékszem, később tanultam is: a szooializmusban a bűnözésnek nincsenek meg a reális feltételei. Az csak kapitalista tudati maradvány, a kapitalista környezet hatása, a fellazító politika következménye. Amikor egyetemista tettem, akkor már azt tanultuk, hogy a kapitalista környezet hatása tudati maradvány és hát az esetleg kialakuló ellentmondások következménye. Csak 1973-ban mondta ki a jogpolitikai irányelvekről szóló rendelet, hogy a szocializmusban is kialakulnak olyan társadalmi ellentmondások, melyek a bűnözés okául szolgálnak. És hogy a bűnözés okai nálunk is a társadalmi igazságtalanságokban lelhetők fed. Hogy melyek ezek? Társadalmi makroszinten a hátrányos helyzet, a szegénység, a migráció, az elvándorlás, az urbanizáció a maga összes gondjával együtt. Makroszinten, a családon belül is sok oka van, mert a család elvesztette szerepét, és ezt az iskola nem pótolhatja. Pörög a szalag, ötletek, javaslatok, kérdések hangzanak el: milyen módon lehetne elérni, hogy abban a társadalomban, amely megszünszezsugorított hét a tananyag leadására is kevés? Aztán a gyerek nem tudja mi az, hogy hazaszeretet! Nem tudja elénekelni a Himnuszt. Az ötödikes gyerek legfeljebb otthon hallhat Arany Jánosról, meg a Toldiról, de ott van a 10 éves gyermekek számára megemészthetetlen Kalevala és uram bocsá’ az sem lenne val. Meg hogy a proletariátus csák akkor szabad, független és önálló, ha nincs magántulajdon, ami szentesíti az érdekeket. Nincs polgári jog, a szerelem szabad emberek párkapcsolata és ha újabb szerelem jön, akkor ott a válás. Ez a mai társadalomban anakronizmus. Nálunk már annyira elszaporodott a válás, hogy a társaA kriminológiai tanácskozáson a büntetőbírótól hallottam: Ha én polgári bíró lennék, sokkal szigorúbb lenne a véleményem és talán a bírói gyakorlatom. Persze az is igaz, ha az iskolában tanítanák, hogyan kell felkészülni a házasságra, vagy a házasJózsef: Valami nines rendben tette a kizsákmányolást; lakást, munkahelyet adott; megteremtette a feltételeket az emberibb életre, mégsem csökken, hanem nő a bűnözés. Kellene valami olyan szervezet, miint valamikor a népjóléti minisztérium volt, hogy egyedüli gazdája legyen a gondoskodásnak. Mi van most? Szélsőséges a példa, de jól érzékeltet: egy veszélyeztetett családban az apával az elmeosztályon foglalkoznak, hiszen elvonókezelésen van, az anya neurotikus, állandóan vendége az idegosztálynak, a kis gyerekkel a védőnő, a nagyob- bikkal a gyámhatóság, a még nagyobbal a fiatalkorúak ügyésze foglalkozik. Hát nem a bűnözés melegágya az ilyen család? Ki hangolja össze a társadalom nyújtotta segítséget? A tanács segélyt ad, az apa elissza és marad minden a régiben. Jó esetben. De inkább romlik a helyzet. Mert az iskola nem egyenlítheti ki a lemaradást. A gyerek elvégez hat osztályt, aztán — ha egyáltalán dolgozik — a segédmunkások alsó kategóriájához tartozik, akit nem lehet felnőttként sem képezni, mindig csak olyian munkát végezhet, amivel keveset keres, s csak halmozódik a hátrányos helyzet. A mondandó visszatér kiindulópontjához, a fiúhoz, aki leütött egy embert, akinek anyja kikérte magának, amikor tanúként állt a bíróság előtt és a bíró kioktatta. Még hogy ő inem 'ismeri a legalapvetőbb emberi kötelességét, még hogy neki fogalma sincs az erkölcsről? Nagy gondolkodóink arról beszéltek, hogy a szocializmus létrehozza az anyagi javakat, igazságos lesz az elosztás, mindenkinek lehetővé teszi, hogy emberi körülmények között éljen. És akkor mit tapasztalok én, mint bíró? Hogy míg az emberek küszködnek, addig minden rendben van. Aztán beköltöznek a szép lakásba, s egy év alatt a férfi alkoholistává válik, az asszony nem bírja elviselni, s -a ki tudja hányadik veszekedés, verekedés után jön a késelés. Mondjak más példát? Tizennyolc éves fiatalemberek elvisznek egy lányt kocsikáz- ni. A határban kiszállnak az autóból, egy nekiesik, megerőszakolja. A másik három áll, hallgatja, hogy a lány sikít, segítségért kiabál, ri- mánkodik. Ök csak állnak. Kérdezem; miért nem avatkoztatok közbe? Az egyik: mert féltem a vádlottól, a másik; álmos voltam, a harmadik: nem az én dolgom. Hol vannak ma a lovagok? Hol vannak, kik megvédenék egy embert, aki magatehe- tetlenül vergődik egy erősebb kezei között? Vajon meddig engedheti meg magának egy rendszer, hogy ne tanítsa se direkt, se indirekt módon az erkölcsöt? Pedagógus ismerősömmel beszélgetünk. Mondja, inkább kérdi: honnan vegyen időt a nevelésre, amikor a szabad szombatok miatt öszszentségtörés, ha a Szózatot hamarabb megtanulnák, mint Tatjána levelét. Meg aztán ott van a szexuális nevelés. Kérem szépen én nem vagyok prűd, maradi gondolkodású embernek sem tartom magam, de szerintem nem erre volna nekünk legnagyobb szükségünk. A házasságra felkészítés, az emberré, a felelősségteljes emberré nevelés sokkal fontosabb volna. Meg kellene tanítani már fiatal korban, hogy egy házasságban mennyit kell túrni, hányszor kell kompromisz- szumot kötni. Nem ártana tudni: miiyen egy jó háziasszony, milyennek kell lenni egy jó férjnek és nem csak azt tanítani, hogyan kell nemi életet élni. Arra rájön az ember, ha elolvas egy pár könyvet és szeret valakit. Nem technika kérdése a boldog, a kiegyensúlyozott emiber. Mikor idáig jutok az írásban, ismét bekapcsolom a magnót, s mintha csak ezt a gondolatot akarná folytatni, megszólal a bíró: És általános lazulás van a csalóderkölcsben, a munka- erkölcsben is. Igazán rájöhettünk volna már, hogy ez a fene nagy szabadság nem vezet sehová. Elolvastam Engelsnek a Család, magántulajdon állam eredete című művét. Azok a dolgok, amiket ő elképzelt, ma már nem valósíthatók meg. Ma már nem igaz, hogy a monogám házasság egyenlő a prostitúciódalom védelme kívánja: ezen változtatni kell! Polgári ügyekkel foglalkozó bíró ismerősömet faggatom, ő talán jobban otthon von ebben. Történelemmel kezdi, aztán egyre inkább belelendül, s nem győzöm jegyezni pergő mondatait. Az ötvenes években született az első szocialista családjogi törvény, s kimondta: itt a nagy vívmány, mindenki válhat. Megromlott a házasság? Válni. Az asszony akkor igazán asszony, ha traktorra ül. ha a közéletben dolgozik. Családanya? Kispolgár. Otthon marad és felnevel tíz gyereket? Kispolgár. Az a lényeg, hogy a közéletben dolgozzék. Mindenki válhatott, akár az egyik fél kérelmére is. Aztán jött az új családjogi törvény, meg egy legfelsőbb bírósági állásfoglalás, hogy nem kell a szennyest kiteregetni, csak ahogy közösen kimondták az igent, úgy mondják ki a nemet is. Azt gondoltuk: ez szolgálja a gyermek érdekét, nem jó az, ha otthon civakodni látja a szülőket. Csakhogy itt megint elszaladt a csikó, a bírónak még annyi joga sem maradt, hogy megkérdezze: ugyan mondják már meg, miből állapították meg, hogy ez a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott? A bíró kénytelen elmenni a felek felelőtlensége után, csak annyit kell előtte elmondani, hogy igen, jói meggondoltuk. .ságot alapos megfontolás után kötnék, akkor amikor az válságba jut, nem a bíróság lenne az első megálló. Majdnem minden házasságban előfordul egy-egy súlyosabb válság és ha a válás előtt elmondanák a feleknek, hogy nem olyan súlyos az ő esetük, hogy több és nagyobb konfliktusok után is megmaradtak már házasságok, talán sokkal többen el- hiimnék, hogy az övék nem véglegesen és helyrehozhatatlanul romlott meg. Rá kellene ébreszteni az asszonyom kát — mert sok házasság felbontását ők sürgetik — ne ugráljanak annyira, annyi elvált asszony van, hogy Dunát lehetne velük rekeszben!. Gondoljon társadalmi pozíciójára. Gondoljon gyerekei jövőjére. • Gondoljon arra, hogy gyerekeinek nem lesz apja. Hiába szerez Pista aput, meg Zoli aput, az nem édesapa. Szóval fel keltene ébreszteni a felelősséget, s elérni, hogy a bíróság elé tényleg az menjen, aki mindent megpróbált. Lehet, hogy eretneknek tartanak érte, de a társadalomnak mernie kellene kimondani, hogy a házasság normális esetben igenis a halálig szól. Nem úgy kezdeni a jogszabályt, hogy a házasság megszűnésének esetei között a felek halála, meg a házasság felbontása egyforma súlyú legyen. Visz- sza kellene szerezni a család becsületét, a gyermeknevelésben betöltött szerepét. Ha a család ennyire fontos, ha ennél nem találtak ki jobbat, akkor jobban kellene védeni. Nem akarok én varjúként károgni, de az embereket fel kellene világosítani arról, hogy baj van. És ehhez ha tetszik, meg kell húzni a vészharangot. Ha valaki kételkedik, akkor mondom: négy óv alatt 110 ezerről 150 ezerre emelkedett a bűncselekmények száma. És akkor ehhez még tudni kell, hogy most lép vétőképes korba a legnépesebb korosztály. Van más is persze, ami eLbor- zaszt: hogy durvulnak a bűncselekmények, s ezeket már a mi neveltjeink követik el. Felmerül. a kérdés: vajon a sajtó, a rádió, a televízió nem felelős? Lelkiísmere t -f urdalással IiaJJgatom az emlékeztetőit az együk péntek esti randevúról, amikor az elsős gimnazista lány ártatlan szavaikat mond, a másodikban már pirul a felnőtt is, a harmadikos már elvesztette a szüzességét, a negyedikes legyint, mint egy vén kokott. Miért van szükség olyan műsorokra, ahol azt sugallják^ egy szülőnek, hogy rosszul nevelte a gyermekét, mert már 15 éves és és még szűz? Miért lehet az, hogy kisebbségi érzése van egy lánynak, aki 16 éves korában nem tud azzal dicsekedni, hogy neki 30 éves nős ember a szeretője? Miért lehet sikk az ilyesmi? Miért kell ma egy szülőnek rosszall éreznie magát, mert az ilyen erkölcsi értékítéletek szerint ő rosszul nevelte gyermekét? Tudom én — mondta Végül — hogy ha valamit elhallgatunk, ha valamiről nem beszélünk, az még nem azt jelenti, hogy nincs. De miért nincs több, az erkölcsöt oktató műsor is? Belehallgattok ismét a magnóba. A kriminológiai tanácskozásnak nincs vége. Kérdés kérdés hátán, válasz csák némelyük mellett. Csak hallgatom: mindent oda lehet visszavezetni, a bűnözést is, hogy az erkölcsi értékek devalválódtak. Ahol a nyerészkedő tör előre, ahol a becsületes embert, a szűz lányt; kinevetik, aki kidolgozza a nyolc órát, az ütődött, ott valami baj Van az értékekkel. Ott a társadalom nem fordít gondot az erkölcsökre. Azt hittem elég lesz, ha az. embernek- kenyeret ad, az anyagi létet megváltoztatja, -emberibb körülményeket teremt és az emberek tudata majd ehhez változik. Újból a pedagógus ül velem szemben. Mondja amit várok: tanítani kellene az erkölcsöt és nagyobb szerepet kellene adni az iskolában a nevelésnek. Vissza kellene adni a pedagógusnak ;az önbecsülését, a gerincét, hogy ne csta/k tanítani merjen, hanem pedagógusnak lenni is merjen. Jutalmazzon, s büntessen, ahogy azt a helyi körülmények megkövetelik. Egy bírósági ítélet jut eszembe. A pedagógus kivezetett egy gyereket az óráról, mert túrhetelenné vált viselkedése. A gyerek karján meglátszott a pedagógus kezének nyoma, á szülő kihasználta ezt, s bírósághoz fordult. A bíróság megszüntette az eljárást és megrovást adott a pedagógusnak, mert úgy értékelte: írem olyan súlyos e tett társadalmi veszélyessége. A pedagógus fellebbezett, a Legfelsőbb Bíróság pedig felmentette^ mert úgy látta: ennek a cselekménynek nincs társadalmi veszélyessége. A pedagógusnak kötelessége akaratát kikényszeríteni. De vannak-e ehhez eszközei? Mit tehet ma egy pedagógus? Beírhat az ellenőrzőbe. Hol van ez attól a megszégyenüléstől, amikor a gyerek durván megsérti, amikor ocsmány szavakkal illeti? Válasz erre a beírás az ellenőrzőbe? Kérdem én: milyen eszme, milyen rendszer károsodik azzal, ha a másként nem nevelhető gyermek kap két ifenekest? Vajon melyik felnőtt meri kimondani: az 5 sorsát az az öt kormos vitte félre, amit tanítójától kapott? ★ Vége volt a kriminológiai tanácskozásnak. Elmondták, kiosztották a feladatokat, közben a bírónak iáiig maradt. A közvélemény pedig ‘egyre több ítélet után húzza el a száját, mondván: ezért is több büntetést adhattak volna. Erre mondta: A bűnözés oka nem a bíróság és nem az ítélkezés szigorától függ. Amikor László király a legdrákóibb intézkedést, & testcsonkítást vezette be a lopások megelőzéséért, akkor sem szűnt meg a lopás. Amikor érvényben volt a szemet szemért, fogat fogért, akkor 'is volt emberölés. Visszatértünk hát az okokhoz. Azokat kellene megszüntetni. Hiába mondjuk, hogy emberek, ne vesztegessük meg a másikat, ha nincs elég áru, hiába mondjuk: ember nyugodtan mondd meg a véleményed a főnöködnek, ha nincs aki utána megvédje. Miért iszik a férj ? Mert az asszony hajszolja, űzi, hogy mások ügyesebbek, s ha nem elég a munkahelyi kereset, akkor nyolc óra helyett tizenkettőt kell dolgozni, s éközben rámegy a család. És a bíró nem csak azt látja, hogy egy bűncselekményért kiszabható büntetés kettőtől nyolc évig tart, hanem azt is: hogyan lett ez az ember társadalmi-gazdasági körülmények áldozata. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Kerpcl Péter: . Jelképek (tusrajz)
