Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
utálta a Tisza körül... a ma, vagytok a hol- — mint szemléltető i ott voltak a faliúj- tűzött képeslapok, új- ímelyek az Ibrányból országos hírű közéleti ; írásait vagy fényké- utatták (Berecz János, ; D. Géza, Kovács Ist- Drányi Tóth Béla) és ímlékét idézték. ;zésül, mintegy konk- ,t, felhívtam a résztve- yelmét arra, hogy a nép sok áldozat és és árán végül mégis széles kaput nyitott d számára, aki műve- car, s hasznos tagjává álni a társadalomnak, n sokat áldoz a kultu- ézmények fenntartásá- i már az egyénen mú- yik úton indul. A fény agy csak vegetál. Eset- >orítja azoknak a tábo- k áldozatul estek ká- nvedélyeknek. Az elő- gén többen nyilvání- /éleményt az elhang- d kapcsolatban: Hege- zső nyugdíjas tanár, Gábor tsz-nyugdíjas, Sándor kertész, Gosz- ibor könyvtáros.'Mindmegjegyzéséből ki- t az a meggyőződés, dóban a könyv az em- íűségesebb barátja. múltban faluhelyen, ha volt is valahol valami könyvtárfé- le, a dolgozó emberek oda be nem tet- - ték a lábukat, hi- m az ő részükre létesí- skolákat, könyvtárakat. az érzésem a találko- n, hogy sokan megérez- homályosan is Vörös- izenetét: „Mi dolgunk a ? Küzdeni, erőnk sze- legnemesbekért. Előt- egy nemzetnek sorsa los munkát végez az a ír, ahol ennyien össze- egy ismeretterjesztő ra! Ivánus Illés gdadi múzeumban) ■dőben sötét éjjelen It napom s holdam fénye, >asz köveken dzsárom keblemen ... íha utcai énekes dala) Et circenses? Tanítványom krímit olvas, avagy hogyan politizáljon a kultúrpolitika ? Mondóm, tanítványom krimit olvas. Ajánlja nekem is. „Olyan izgalmas!” Miért ne, megtettem már máskor is. Az „élmény” letaglóz. Ez itt nem a kedves öreg hölgy, Agathe Christie világa, nem az az emberséges Maigret-é. Itt nem a megfejtés fejtörőjátékának izgalmai szórakoztatnak. Itt nem Miss Marple vagy Monsieur Poirot ravaszkodása és szellemes fecsegése andalít. Itt a nyílt színen gyilkolnak, a brutalitás sokkol. „Ne ölj meg Síim — könyör- gött. Engedj el, ne ölj meg! Síim vigyorgott. Aztán a napfényben lassan elindult a halálra rémült férfi felé.” Eltűnődöm. Lehetséges-e, hogy krimiolvasó emeljen szót a krimi ellen? Ráadásul úgy, hogy ne lehessen rásütni a farizeusság bélyegét? (Elítéli, de olvassa.) „Te hülye ganéj — sziszegte Riley. Meghalt, te barom. Most aztán kezdődik.” Ügy gondolom, lehetséges. Ajánlom ehhez az „itt és most” szempontját. Bizonyára értelmes és hasznos dolog a magas — és az olcsó krimiirodalom egybevetése. Elkülöníthetővé válnak a műfaji jellegzetességek, kimutathatóvá az érték- különbségek. „Nem a kimondott szavak szorították el jeges kézként a lány szívét, hanem mert meglátta azt a fehér foltot a férfi szája körül, melyet a rettegés rajzolt oda, és amely megcsillant a szemében is.” (Perverz élvezet, könnyed szórakozás: hadd rettegjenek!) De az általában jellemzőt és igazat a műben, a műfaj mindenkori reprezentálásában fontos szemügyre venni. Leginkább ez óvhat meg a kirekesztőleges ítélkezésektől. Sznobizmustól és ellensznobizmustól. Tehát igenis van jó krimi és rossz. — A krimi műfajban. „Rajtad a szemünk, te szemétláda. Most is nálad vannak a gyémántok. Sajnállak, gennygóc. Semmiféle jövőt nem jósolok neked.” . (Figyelik ezt a választékos stílust? Gátlástalanság-propagandát? De legfontosabb a kérdést adott társadalmi összefüggésben megvizsgálni. Akkor tűnik ki, ártalmatlan logikai játék-e a krimi? „Miss Blandish a falnak támaszkodva öklét harapdálta, mert sikoltozni szeretett volna, de nem lehetett. Rémülten nézett a mintás szőnyegen fekvő Roccóra. A késdöfések ejtette rengeteg sebből kígyózó vérpatakok hálózták be a földet. Síim mellette állt, hevesen lélegzett, véres kését ujjai közt forgatta. Aztán a holttest fölé hajolt, és beletörölte kését Roccó zakójába.” És ha igaz lenne is, hogy „a krimit és társait a szükségletek teremtik”, kérdés: van-e minden szükségletnek létjogosultsága? Kielégítendő-e mindenféle közönségigény? Vigyázat! Ezek új szükségleteket hívnak életre a fogyasztóban! Nyáron, az üdülőben az Óvakodj a törpétől című film vetítése után (mentek még: Piedone Egyiptomban, Ellopták Jupiter fenekét, Egy zseni, két haver, egy balek, Sheriff az égből — mintha csak a Krúdy moziban lennénk), — apja nyakában ülő hároméves gyerek: „Egész jó kisz fijm vojt, — igaz apu? A jó báci jój ejvejte a josszat.” Néha ámuldozik az ember a hivatalos kritika naiv gya- nútlanságán, amely hajlamos egy összefekvésben az ideológiai fellazítás eszközét látni, bedől a legalantasabb erőszaknak, ha arra ravaszul az osztályszempont fügefalevelét húzták. Gyakran elfeledkezünk a műalkotások tulajdonképpeni mondanivalójának, történéseinek mögöttes rétegeiről. Nem mindig az hat, amivel a műkritika számol. Figyeljék csak, milyen jóféle élvezetet árulnak nekünk: „Rávetette magát a lányra. Lefogta és arccal az ágyra nyomta. Szorosan tartotta fél karjával, lehúzta a ruháját és sokáig erősen verte. Anna rúgott és kalimpált, közben meg úgy visított, mint egy malac.” (Üsd és ha visít, netán hörög, az a jó hecc. Oltári, amilyen röhejes!) Alapfokú szemináriumon megtanultuk, amit amúgy is szívesen teszünk: általában igeneket és általában nemeket mondani. Ez szükséges és helyes, ha az ítélkezés tárgya elég általános ahhoz, hogy értékelő viszonyunk általában igaz lehessen. De nem alkalmazható mindig ez az eljárás. Veszélyes és káros, ha el akarjuk kerülni vele a konkrét helyzet konkrét elemzését: ez igen, ez nem. „Félve, habozva vetette le a leány olcsó vászonruháját és a földre ejtette. Aztán sietve nyúlt az ing után, mert megérezte Síim figyelő pillantását. Egymásra néztek, és a lány megértette, mit akar. Kérem ... ne! De Síim mellette termett és elrántotta előle az inget. Az ajka lebiggyedt, lélegzete hevessé vált, szeme üvegesen csillogott.” (Mindjárt magam is felpattanok. Hol egy olcsó vászonruha!) A kultúrpolitika művészete az általános igenlés és konkrét tagadás dialektikája — (fordítva is persze). „MISS BLANDISH NEM KAP ORCHIDEÁT — MAGVETŐ 1981” Ez — nem! És a krimidöm- ping cirkusznarkotikuma sem! Elsőbbséget a nemesebb izgalmaknak! Kiss Gábor LESZNAL ANNA ÉDENKERT VERSEK 1018 KNER IZIDOR KIADÁSA GYOM A E zernyolcszázhatvanban, tehát 125 éve született, és 1935-ben, vagyis kereken ötven éve halt meg Kner Izidor, a hírnevessé vált gyomai nyomda megteremtője. Pályafutása a kiegyezés után nálunk hirtelen fellendült gazdasági fejlődés körülményei között bontakozott ki, sikereiben mégis tehetsége, ízlése, üzleti érzéke és vasszorgalma vitte a döntő szerepet. Könyvkötő volt, akárcsak a Vág mellől Békés megyébe áttelepült elődei. A székesfehérvári Szammer Nyomdában dolgozott, és szabad idejében igyekezett megismerkedni a betűszedés és a nyomtatás mesterségével is. Konyított tehát valamit a nyomdászathoz, amikor Gyomára hazalátogatva, az ottani főszolgabíró és egyben a takarékpénztár elnöke arra biztatta, hogy éljen a lehetőséggel, alapítson nyomdát, erre a célra bankkölcsönt kaphat. tási nyomtatványok és a báli meghívók. A szép, többszínnyomású báli meghívókat, amelyeket jónevű magyar festőművészek terveztek, a Kner Nyomda nemcsak belföldön hozta forgalomba, hanem százezer számra küldte megrendelőinek Ausztriába, Német- és Franciaországba, sőt még Egyiptomba is. Kner Izidor arra törekedett, hogy az ízléses báli meghívók, plakátok, üdvözlőkártyák és borítékcímkék tervezésére minél nevesebb művészeket nyerjen meg, vagyis megteremtse nálunk is az alkalmazott grafika rangját és becsületét. Mire azonban e téren eredményeket mutathatott volna fel, megváltozott körülötte minden: a határok, a gazdasági körülmények és a szokások is. A báli meghívók divatja elmúlt, ám Kner Izidor nem jött zavarba. A grafikusokat ezután címlapok tervezésével és könyvek illusztrálásával bízta meg. Az I. világháború előtt Kner Izidor két külföldi szerzőt szólaltatott meg magyarul. Kiadta Gorkij egy kötetét és Thomas Mann Halál Velencében című regényét. A magyar szerzők művei közül ekkor Gyomán jelentek meg Thury Zoltán munkái, Hevesi Sándornak egy drámája, Erdős Renée János tanítványai című regénye és Balázs Béla versei, novellái és drámái, köztük A kékszakállú herceg vára című egyfelvo- násos színműve. 1915-től kezdve az öregedő Kner Izidor a könyvkiadás irányítását is legidősebb fiának, Imrének adta át. Az 1880-as évek elején még kezdetleges kis nyomdát Kner Izidor gyors ütemben fejlesztette nagy teljesítőképességű üzemmé. Erre nézve jellemző, hogy századunk első évtizedében a vasútigazgatóság kénytelen volt meghosszabbítani a vonatok tartózkodási idejét a gyomai állomáson, hogy a Kner Nyomda rengeteg küldeményét berakhassák a mozgóposta kocsijába. Kner Izidor egyik kiadványa. 1882-ben tizenkét fióknyi betű és egy kis kézisajtó beszerzéséből állt a nyomdaalapítás. S egyetlen nagyobbacska, deszkafallal kettéosztott szobában kapott helyet a nyomda és a nyomdász lakása. Naponta általában tizenhat órát dolgozott. A szedést, a nyomtatást éveken át maga végezte, s a kinyomtatott könyveket természetesen maga kötötte be. Eközben arra is szakított időt, hogy karcolatokat írjon a Babszem Jankóba és Jókai Üstökös című lapjába. Nemsokára házat vásárolt, korszerű gyorssajtót szerzett be, majd 1902-ben nagyobb beruházásba kezdett: a nyomda elhelyezésére új épületet emelt. 1900-ban tizen- ketten, 1914-bén pedig már 150-en dolgoztak a gyomai Kner Nyomdában. Hogy té- len-nyáron egyenletes legyen a nyomda munkával való ellátottsága, kiválasztott két olyan nyomtatványfajtát, amelyet nem szükséges, sőt nem is lehet a megrendelés pillanatában előállítani, hanem raktáron kell tartani. Ilyenek voltak a közigazgáIllyés-v Élete legenda már. Mint a népi mozgalom legsúlyosabb lírikus egyénisége, a Puszták népe, a Petőfi, a Magyarok, a Hunok Párizsban írójának sorsa összeforrott a huszadik századi magyar irodaloméval. Művei olyan embernek az életrajzi dokumentumai, aki részese a kor harcainak. CSEREPEZÖ Olvastam épp, itt a rom szobában oly elmerülten, magam bazártan, belül egy hang lett, ha cinke dal csapta fülem meg, vagy kocsi-zaj. Közben — (mióta? magam sem tudtam) — valami ritmust dobolt az ujjam, monoton, messzi ütem-zenét, mint állomáson a készülék. Ejh, ez az ujj! Ml üzen így néki? Szinte csaholna! Ugyan mi készti? Üjra madárfütty? Gépdohogás? Füleltem, vízcsap? Nem, — kalapács! Persze! Itt szembe dologba kezdtek! Mint a munkások! Már cserepeznek! Onnan jön ez a friss üzenet, ők verik ezt a jó ütemet. A sürgetést, hogy álljam a versenyt, hagyjam a könyyet, írjam e verset, tegyem, de tüstént, amit tudok, doboljam én is az indulót. Adjam tovább, hogy ami volt, elmúlt, hirdessem, éled, ami elpusztult, üssem világgá, mint a tető legtetején a eserepező. 1985. február 2. Egy tipográfus emlékére
