Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
Milliomos ember vendége vagyok, Szőke Sándornál, Nyírturán. Akinek mindössze ezernyolcszáz forint a megtakarított pénze, s csak tizennyolc ezer kilométer van az autójában persze megiillletődötten hallgatja a házigazdát aki éppen most gyújtott be a kazánba, s a fürdőszobából vigasztalja a megszeppent vendéget: — Sose búsuljon! Én sem a takarékbetéteim után vagyok milliomos, hanem az autóimmal. Egymillió kétszázezer kilométert vezettem ... hivatalosan persze. Mert ki írta pontosan azt a naplót az ötvenes években? Mindegy. Nekem még egymillió is elég lenne most. Forintban! Zömök, díjbirkózó kinézetű a gazda, tenyere kisebb fajta kenyérsütő-lapáttal vetekszik. Arca pirospozsgás, szélfútta; erőt egészséget fölösleges neki kívánni. Nincs híján egyiknek sem. Mit kívánjon hát az ember annalk alki nem rég töltötte be a hatvanadik évét? Hosszú életet! Ám Szőke Sándor ezen Is csak nevet: — Nem a jókívánságon múlik az fiatal ember! Ha addig élek mint édesapám, vagy édesanyám, meg leszek elégedve. Apám most halt meg nem rég, nyolcvannégy évesen, édesanyám szerencsére ma is jó egészségnek örvend, a nyolcvanharmadikat tapossa! Remélem, rájuk ütöttem! Még leírni is sok, több mint 1 000 000 kilométer. S majdnem harminchárom év a kormány mögött! De hogy lett a nyírturai parasztfiúból az ötvenes évek legelején sofőr? — Most már bevallom! — csap nagyot a térdére Szőke Sándor. — Elszöktem a téesz- szervezők elől. Akkor járták az agitátorok a falut, hogy márpedig be kell lépni, ha törik, ha szakad. Hát. . . se nem tört, se nem szakadt. Az egyik túrái suszter barátommal véletlenül megtudtuk, hogy Debrecenben gépkocsivezetői tanfolyamot indítanak. Azon nyomban felkerekedtünk, s 1952 végén már jogosítvány volt a kezünkben. Bar.tus Mihály, a suszter barátom — tálán maga is ismeri — ma is taxizik Nyíregyházán, én meg a napokban mentem nyugdíjba a SZÁÉV- től. Soha sem volt más munkahelye, ötvenkettőben, mikor megkapta a jogosítványt a nyíregyházi mélyépítő vállalathoz került, s végigjárta a szamárlétrát. Dömperen kezdte — hol volt még akkor annyi teherautó, mint manapság! — s azt hitte, övé az egész vri'lág. Nincs nála különb legény a környéken! Néhány év után aztán kapott egy A „milliomos“ aotís csörgő-csattogó Csepelt, egészen 1968-iig evvel a típussal járt. Ma is áldja gyártói eszét, kezét. Ment hideg volt ugyan, mint a szibériai tél, s zörgötrt, akár egy parasztszekér, de hogy az egyetlen egyszer is cserben hagyta volna .. . ! ? — Még a főnökeink is azzal jártak Pestre! Fellöktünk a platóra két—három cementeszsákot, hogy hivatalos legyen az út, s velem jöttek a minisztériumba. Mert a személyautó egy hét alatt sem ért fel a fővárosba. A házigazda aranyló, saját termésű riz- linget tölt a poharakba, belekóstol, s már újabb történetbe kezd. Kiapaszthatatlan forrás az emlékezete. S mennyi minden történt vele az elmúlt évtizedekben! — Mindenki irigyelt bennünket. Gondoljon csak bele, az ötvenes évek közepén mit jelentett a havi 2400—2500 forint! De nem is nyolc órát dolgoztunk. Ha este kilenckor betónferegtünk a telepre, a portásnak már ki volt adva a parancs: a sofőröket be ne engedje állni. Irány az állomás! A temetőrakodó, a trágyavágány... Miagunk között csak így neveztük a vállalat rakodó telepeit. Ma már nem hiszik el: volt olyan, hogy csütörtök reggel felvettem a munkát, s csak hétfő este szálltam le az autóról! Bent szunyókáltam a fülkében, míg váltott embereim rakodták. No de kibírtuk. Akkor olyan idők voltak. Alakítsuk át a mondást: Mutasd a portád, megmondom ki vagy! A határt, a kertet jó kétanasznyi hó borítja, de Szőke Sándor udvara olyan tiszta, mint a ma született bárány. Pontosabban: mint a ma született pulikutya, hiszen a porta feketére söpörve, nincs ott egy hópihe sem. Elhiszem amit mond, nem volt ez másképp a nyugdíj előtt sem. De ne beszéLjünk még a nyugdíjról, hiszen alig egy hónapja még vígan furikázott Szőke Sándor. Csodálkozhatunk-e azon, hogy szívesebben elidőz az elmúlt évtizedeken? Hiszen annyi, de annyi történt meg vele! Kezdjük a legszomorúbbal, amikor autója majdnem kioltott egy emberéletet. A nyíregyházi stadiont építették, ő is fuvarozott. A Vasgyár utca környékén döcögött az öreg Csepellel, mikor látja ám, hogy egy motoros száguld vele szembe, az ő sávjában. Szőke Sándor rálépett a féki e, másra már nem volt ideje. A motoros a teherautó oldalának csapódott. Mikor magához tért, fogalma sem volt arról, hogyan került a szembejövő sávba. „Elgondolkoztam ...” — motyogta. Természetesen Szőke Sándor semmiről sem tehetett, de nagyon megviselte az a harminc évvel ezelőtti eset. Röpke csend telepszik a szobára, aztán oldódik a hangulat. Különösen, mikor a régi munkatársakra terelődik a szó. Meg a búcsú napjaira. — Karácsony előtt, december 21-én akartam meghívni a barátokat egy kis búcsúbeszélgetésre, ám amikor megyek a főnökömhöz, azt mondja: „Nem lesz abból Sándor semmi azon a napon. Nézd csak ezt a levelet. A miniszter küldte". Hogy ekkor és ekkor jelenjek meg az építésügyi minisztériumban. Megjelentem. Maga Somogyi elv- társ adta át a Munka Érdemrend bronz fokozatéit. Megkínált egy kis pálinkával is — no nem nagy pohár,rali, hiszen ott sem sok a pénz — jól esett. Miniszterrel még úgysem koccintottam! A „ballagást” tehát el kellett halasztani, de csak néhány nappal. Január elején Szőke Sándort illő módon elbúcsúztatták a vállalatnál is. Szegényebb lett a SZÁÉV sofőrgarmitu- rája egy tapasztalt gépkocsivezetővel. Az utá- najövők talán megfogadják tanácsát: „Fiúk óvatosan vezetni! S ne csak magadra, a másikra is vigyázz . .. !” Balogh Géza Enyhe gyanakvás (Horváthné Németh Katalin grafikája) A mondanivaló szolgálatában Á film és a filmzene A hangosfilmen felnevelkedett nemzedékek természetesnek veszik a zene jelenlétét a filmben, nem találják azt a képpel ellentmondásosnak, sőt legtöbbször a zene megkönnyíti a vásznon lejátszódó események felfogását, élvezetét. Talán ezért is nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a filmzenének, amely pedig különbözik más zenei formáktól, s egy értékes filmnek igen lényeges alkotó eleme. A filmkészítés alapvetően technikán alapuló művészet, s részben a technika fejlődése határozta meg a filmzene fejlődését is. A NÉMAFILM ZENÉJE Már a némafilmek készítői . is rájöttek arra, hogy szórakoztatóbb filmjeik nézése zenei aláfestéssel. Csakhogy a némafilm időszakában a képtől idegen, független eszközöket használtak fel zenei kíséretül, s a zenei művek, amelyek megszólaltak, mondjuk a gramofonon, vagy zongorán, nem a filmekhez készültek, hanem egészen más rendeltetésűek és stílusúak voltak, s sokszor a zenének és a képnek semmi köze nem volt egymáshoz. A némafilm kései korszakában egyes alkotók érezvén ezt az ellentmondást eleve a filmek jeleneteihez komponáltak, vagy komponáltatok zenét, de ezek k ott ázása, terjesztése igen körülményes és drága volt, ezért ez a megoldás nem érte el célját, plusz a módszernek volt egy hátránya: a zene hiába a filmekhez készült, nem mindig akkor csendült fel a kísérő zenekar hangszereiből, amikor azit a képek megkívánták. Hiányzott a szinkro- nitás. Ezt a problémát a hangosfilm oldotta meg, amely technikai fejlettségénél fogva (felvételek módja, rendszere) lehetővé tette a zeneszerzők számára, hogy a képekkel teljesen szinkronban lévő, a zene legmagasabb régiójába tartozó műveket hozzanak létre (Prokofjev, Rózsa Miklós stb.). Ez a zene már nagy mértékben alkalmazkodott a filmek gondolati és tartalmi világához, s ezért mindenképpen előrelépést jelentett a némafilm zenéjéhez képest, bár a némafilm zenéjének hangszereit használta fel, s bizonyos mértékben megőrizte a zene szimfonikus jellegét. Hadd jegyezzem meg rögtön, hogy ebben az időszakban (30—40- es évek) készültek el azok a zenés, zenei betétekkel rendelkező filmek, — zenésfilm nem egyenlő a filmzenével — amelyekben legtöbbször találkozhatunk a zene öncélú felhasználásával. Ezekben a filmekben a zene nem illeszkedik és túlhairsogja a vizuális élményt. AZ ELEKTRONIKA MEGJELENÉSE A filmzene fejlődésének harmadik szakaszában is jelentős a technika által nyújtott támogatás. A magnetofon, s az elektronikus zene térhódítása lehetővé tette egy olyan kifejezési forma (filmzene) kialakítását, amely elszákadt a hagyományos zenei formáktól, új elektronikus hangokat hozott létre, illetve a klasszikus hangszereket új hangzással gazdagította. A zörejeket, hangokat, hangszereket és elektronikát egyesítő filmzenék már teljesen átveszik egy adott film gondolati világát, formájukban, hangzásukban teljesen a film tárgyához idomulnak, aminek következtében a vizuális réteg nélkül elveszítik értelmüket. (Sokan ezt a fajta zenét tartják a filmzene legmagasabb fokának.) A rendezők alkatuknál fogva különböző okokból használhatják fel a zenét, íme néhány példa; a zene enyhítheti a film szakaszai és vágásai között keletkező ugrásokat, kifejezheti egy adott kor hangulatát, a tempón keresztül felfokozhatja a képi látnivalót, ellenpontozhat, felhasználhatjuk dramaturgiai célokra stb. És amire a legritkábban gondolunk, a filmzene részben helyettesíti a felvételeken látható mozgások által keletkezett hangeffektusokat, amelyeket nem lehet a végtelenségig felhasználni, mert az átlépné a hangi érthetőség határát. KÉP ÉS ZENE HARMÓNIÁJA Bárhogyan használjuk Is a filmzenét, — szimfonikus vagy modern változatát — nem szabad eltévednie az „önmutogatás” területére, még akkor sem, ha a zene csak illusztrálja a cselekményt. A filmzene csak akkor válhat egy film alkotóelemévé, ha formájával, hangzásával mindvégig a film gondolatvilágát, mondanivalóját fejezi ki, mert csak így válhat lehetővé a kép és zene harmóniája. Sarkadi Gábor A kígyók tisztelete Egy követ fújnak — fogalmaz tömören a szólás, ha azok magatartását akarja minősíteni, akik közösek a rossz szándék valóra váltásában. A közismert szólás eredete a legtöbb ember számára ismeretlen. Napjaink felfokozott ritmusa gyakran késztet felületességre, nemigen 'keressük egy-egy gesztusunk, vagy nyelvi fordulatunk eredeti jelentését. Erdész Sándor munkájában, Kígyókultusz a magyar néphagyományban, többek között azokat a szólásainkat is szemügyire veszi, amelyek a kígyókkal kapcsolatosak. „A néphit szerint — írja — a kígyókövat általában az összesereglett kígyók fújják, innen ered az egy követ fújni szólásunk. A .kígyókő szerencsét hoz megtalálójának. A kígyókő erőszakos megszerzése, a kígyóktól való elvitele veszélyes dolog. A 'kígyókő aranyból, gyémántból; drágakőből van, tehát önmagában is nagy érték, emellett a kő mágikus gyógyítóerővel is bír. Egyes kígyókövek az embert láthatatlanná teszik, vagy a zárakat felkat- tintják.” A magyar-népi hitvilágban a kígyókhoz meglepően gazdag hiedelemkincs fűződik. A szokat!anságot csak fokozza az a körülmény, hogy hazánkban a kígyó nem tartozik a nagy számban előforduló állatfajok közé. E gazdagság magyarázata Erdész Sándor szerint abban rejlik, hogy a kígyótiszteletnek ősi gyökerei vannak. Egyrészt totemállatként, másrészt mitikus lényként szerepel. A kí- gyótisatelet kialakulásához hozzájárulhatott a kígyóktól, különösképpen a mérgeskígyóktól való félelem. Annikor Erdész Sándor megvizsgálja a magyar nép- hagyomány kiterjedt kígyó- tiszteletének egyes területeit, szétszórt publikációkra és az 1950-es évek első feléből származó helyszíni gyűjtésekre támaszkodhat. Az adatok idősebb emberektől valók, közép- és szegényparasz- ti rétegből, így az információk szánté kizárólag az első világháború előtti időkre, lényegében a századforduló paraszti hiedelemvilágára vonatkoznak. A városi lakosság fokozatosan elszünkíti élményvilágát, megszakad a kapcsolata a természettel, legtöbbször a hiedelmeket, a mondákat hagyományozó közösséggel is. Erdész Sándor munkájának célja a kígyóképzetek feltárása és rendszerezése, a kígyótisatelet magyar sajátosságainak a megállapítása. Célját sikerült megoldania. Eredményeit természetesen pontosíthatja az idő, főképpen, ha a környező országok néprajzi szakirodalma is feltárja a téma alapvető vonatkozásait. Erdész a magyar kígyótisztelet sajátosságainak megállapításához a folklór- műfajokat hívta segítségül. A népballadákban, népmesékben és a közmondásakban jól hasznosítható .anyagot talált. A különböző folklórmű- fiajok'ban lappangó kígyóhiedelmek a magyar kígyótiszteletről általában azonos felfogásban, azonos nyelven szólnak. E rövid Ismertető terjedelmi korlátái nem teszik lehetővé Erdész nagyszerű könyvének a részletes bemutatását. Érdekes fejezete a műnek a kígyókkal való gyógyításról szóló. Köszvény és más betegségek gyógyítására használ(ják)ták a parasztorvosok. A gyógyítás élő és megölt kígyóval, .kígyóbőrrel, fcígyózsírral, a kígyó levéve! vagy a kígyó elfogyasztásával történik. A kígyómiarás gyógyítására különféle füvek állnak rendelkezésre. Farkas József, Bakos Ferenc a mátészalkai parasztorvos c. munkájában részletesen ír a kígyóval kapcsolatos népi gyógymódról. A .kígyóhiedelmek ismertetésekor, rendszerezésekor Erdész gazdagon merít a szabolcs-szatmári gyűjtésekből. Nyírmártonf,alván úgy tudják, hogy aki a fehér kígyó húsából eszik, megérti az állatok szavát. A könyv zárófejezete a kígyó népművészetben való jelenlétéről szól. A kígyóvonal megtalálható a miskakancsó- kon csakúgy, mint a kapukon vagy — a mátészalkai múzeüm szekérgyűjteménye bizonyltja — a parasztszekereken. Erdész Sándor könyve, amely a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványaként jelent meg, izgalmas, lebilincselő olvasmány. A laikus számára azt a felfedezést nyújtja, hogy kimeríthetetlen a magyar néphagyomány, amelyből, íme a kígyókultusz máig legteljesebb feldolgozását kapjuk. Az elemzéseket gazdag bibliográfiai anyag egészíti ki, teszi még jobban basznosíthatóvá. Ügy véljük, hogy Erdész Sándor munkája évtizedekig alapkönyve lesz mindazoknak, akik a téma iránt érdeklődnek. (Debrecen, 1984.) . Nagy István Attila §14...— ..km|vendegeJ KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. február 2.
