Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
mien—■ iiim—■—un neves LKÉP, A NÉPBŐL JNEK SZEMÉLYE ÉSZETTEL ívül tehetséges, eredeti színészet világában — i jó istennek! — teljeíratlan ember képessé- ogyan bontja ki a mun- s egy olyan odaadó, zerű partner, mint Mé- • Ági." játszotta el Szirtes a Talpalatnyi föld Góz jót, és lett egy egész ; kedvence. Ezzel in- minden, a színházi és erepek sora, Balga a or és Tündében, Zu- a Szentivánéji álom- Tiborc a Bánk bánban, uyász Színház, majd a idsereg Színháza, Mis- íztán 1957-ben a Nem- Színház következett, ián ment el onnan, miért és hogyan, arról ne essék szó, születésnem illik sebeket itni. De várta Győr és Pécs, jobbnál jobb lekkel. A cigány, A tékos, A pék felesége, a című darabokban. És iek, ki tudná mindet alni, hisz száznál több van belőlük, nem számítva a tévéjátékokat. De azért néhány címet idézzünk, a legemlékezetesebbeket: Hintón- járó szerelem (ennek a forgatásnak köszönheti azóta is hű társát, feleségét), Simon Menyhért születése, Bakaruhában, A 39-es dandár, Húsz óra, Hideg napok. És az elismerések: Jászai Mari-díj, Balázs Béla-díj, SZOT-díj, érdemes művész, kiváló művész, a Munka Érdemrend arany fokozata, a legjobb férfialakítás díja. Aztán új otthonra talált a Thália Színházban. Űjabb szerepek, újabb sikerek: Házszentelő, Japán szalon, A kék madár, Fáklyaláng. Az elmúlt évben jött egy súlyos betegség, amelyből szerencsésen kilábalt. Boldog apa, hisz leánya, Szirtes Ági is sikeres színész. Boldog nagyapa, szenvedélyes horgász. Egy interjúban mondta: „Nekem hiányoznak azok a hősök, azok a problémák, akik és amelyek válaszolhatnának korunk és sorsunk nagy kérdéseire. Amelyek építenék az ember szebb tulajdonságait.” Kívánjunk Szirtes Ádám- nak 60. születésnapjára .ió egészséget, boldogságot és azt, hogy további színészi munkája során találkozhasson ezekkel a hősökkel, ezekkel a problémákkal. (e. m.) Szirtes Ádám, Kozák András, László Bencsik Sándor: Az anyaföld című drámájában. (MTI fotó — Keleti Éva felv.) múlt 18 éves — nem pornó, akkor a Bertolucci-filmhez ennek a vádnak még a gyanúja sem érhet el.) Mi a gondom? Az, hogy az Utolsó tangót mindössze egy mozi vetíti. Ha a Filmarchívum meg tudta a vetítés jogát vásárolni, akkor nyilván a MOKÉP is megtehette volna. A nézőszámért folytatott versenyfutásban az sem közömbös, hogy pl. ez a film 1983-ban százezer körül: néző előtt pergett 147 előadáson. Ugyanezt a nézőszámot érte el Kardos Ferenc filmje, a Mennyei seregek. Igaz, hogy ehhez 1259 előadásra volt szükség. A helyzet hasonló az Elfújta a szél című szuper.............filmmel. (A kipontozott rész tetszés szerint kitölthető, ám a megfejtést nem kell beküldeni, jegyeket nem tudunk a helyes megfejtést beküldők között kisorsolni.) Az a jámbor vidéki néző, aki úgy gondolja, hogy e film nélkül nem élet az élet, kétszer utazhat Pestre: egyszer jegyért sorba állni, másodszor három és fél órát végigülni a moziban. E példák (a továbbiaktól csak helyszűke miatt tekintek el) igazolják mozinézői kiszolgáltatottságunkat. A kényszerhelyzet megszüntetése csak a videózás elterjedésétől várható. Igyekszem realista maradni s jelzem: nem gondolom azt, hogy ez a ma még (s nálunk különösen) költséges kultúra- közvetítő eszköz rövid időn belül általánossá válik, olyan mértékben például, mint a televízió. De mindenképp biztató jel, hogy egyre több a lejátszó készülék az országban, megindult a hivatalos kölcsönzés is, a hazai gyártásról is kedvező hírek érkeznek. E tények a jövőt illetően bizalmat keltőek. Ahogy a televízió sem tette feleslegessé a mozit (bár többen jövendölték), a videózás sem fogja helyettesíteni a moziba járást. De minden bizonnyal segíti megszüntetni azokat a gondokat, amelyeket a filmforgalmazás jelenlegi gyakorlata teremt. Hamar Péter Somlyó György verse 194-5-ből kereste egymást szívszorongva. A széthasított ország két fele, a termelés felbomlott szövete, a szakadt szálként szétfoszlott családok, s kik föld alatt titkon szőtték a Pártot, — a hídon át találtak újra össze, a béke új szövetségébe fűzve. Hajnaltól késő estig dőlt az ember, nehéz batyukkal és nehéz szívekkel, a hátuk mögött nem is egy halállal, s előttük is még, isten tudja, hánnyal! Keresve mind az elveszített munkát, s fia-lányát, férje-nejét, vagy anyját... S kik bűneik szakállukba takarva zsúfolódtak e zsongó zűrzavarba, hogy megpróbálják máris összezúzni a békét, mely készült már egybefűzni a jövendőt s az ezredévi harcot... Reggeltől estig egyre így kavargóit a hídon át, cipelve régi gondját és éledő reményeit, az ország. Micsoda gondok és milyen remény! Velük hogyan rohantam volna én! De belepréselve e sűrű árba, mely lomhán hömpölygőit, mintha csak állna, én is tolongtam, álltam és dűlöngtem e végnélkül tajtékzó özönben. A vékonyodó jégtáblák felett tavaszi szél árasztá a vizet, messzire hordva már a vérhabot, mely egész télen át beléfagyott. Társzekéren, teherautón, gyalog mentek a hontalan honfoglalók, s gyerekkocsik, kordélyok, tragacsok, ki-ki amit épp kiragadhatott az egekig kavargó pusztulásból, vagy amit fel tudott kapkodni máshol, — itt hullámzott, mint tengeren dagálykor ... Itt mentem én is Pest felé Budáról, hogy annyi vészen át haza talál jak. És otthon van-e, lesz-e, aki várhat? A téren már „friss buci”-t kiabáltak. A romok elé függönyt vont az alkony. Szívszakadva fordultam be a sarkon, s a lépcsőn fel... S olyan váratlanul, mintha oly rég nem ez kísértene, az ajtórésen megláttam, ahogy a homályos konyhából rámragyog anyám szeme, anyám szeme, anyám szeme. Muzsikáló szárnyascsavar Budaheiyi Tibor , kiállítása ^ Budaheiyi Tibor ezúttal kiállított munkái — egy fél. évtized termése. Kimerítik a hagyományos műfajú felosztások kereteit, abban az értelemben szobrok, kisplasztikák és érmek ezek a munkák, ahogy a művészettörténetben már ezer évek óta „működnek”. Szobrok talapzaton, akkurátusán tagolva, és szobrok, érmek, reliefek hagyományos anyagokban, vasban, bronzban, fában. Biztonságot adó művesség és egyszerűség, mondhatnánk kézműves szépség jellemzi e műveket. Az ilyesféle várakozásoknak eleget tesznek ezek á munkák csupáncsak azért, mert szépek. De éppen a művesség és a technika tisztelete alkotják azt a partot is, ahonnan már távolabbi célokat vesz szemügyre az alkotó. Az igényesség és a tradíciók tisztelete korántsem gátolja meg, hogy miközben a „szép tárgy” igézetében dolgozik, ne keresgéljen alkatának, képzettségének és érdeklődésének egyre inkább megfelelő témákat. E ponttól nyújt a kiállítás örömet mindazoknak, akik a kísérletezés kockázatát keresik a műalkotásban, akik együtt szeretnének menni a művésszel a „felfedező útra”. Milyen „élvezhető” pályák következhetnek a technikai tökéletesség kereséséből, — vagy az anyagok tiszta hangjának megtalálásából? A válaszadásnál kis kerülő útkertelés nélkül szándékozik szobrászati alapkérdéseket megeleveníteni. A nehézkedés, alátámasztás, feszítés, hajlítás, lágyítás plasztikai „ábrázolásának” lehetőségeit. Meg kívánja mutatni, hogy a nagyipari fémmegmunkálás eljárásai nyomán milyen nagyszerű, tiszta felületek, érdekesen tagolt struktúrák jönrtek létre, hogy a fűrészelés és a fúrás, a hevítés nyomán előálló deformálódás és elszíneződés mennyire eredeti jelleget kölcsönöz bármely anyagnak. És szobrász módon „kezeli” anyagát, ami azt jelenti, hogy arányokat visz a tömegekre, hogy rendszerez, tagol és elhagy, differenciál a „keze vagy gépe ügyében” lévő „munkadarabon”, éppen úgy, mint minden művész, aki formát kíván adni egy elképzelésnek, vagy aki a gondolkodás folyamatát egy kiválasztott anyagban szeretné láthatóvá tenni. A kiállítás Budaheiyi Tibor tevékenységének csupán szűk körét mutatja be. Olyan alkotásokat láthatunk, melyek — függetlenül méretüktől és anyaguktól — nagyjából egyetlen plasztikai jelentést „hangosítanak fel”. A marás-fúrás és fűrészelés lehetőségeit mutatják be érmek variációin. Az anyagok emocionális átélésében mutatkozó különbségeket teszik „kézzelfoghatóvá” durván megmunkált és magas féra kényszerít Budaheiyi Tibor eddigi életsorsának felidézése. Azért, mert a művésszé válásnak rögösebb sikátorait járta be, példája ritkán beváltott példa. Megharcolt javaiért. Más irányból érkezett a képzőművészethez, mint szoktak. Képzettsége szerint lakatos, így ő a gépműhelyek és nagyipari technológiák „kultúráját” sajátította el. Példája talán éppen az oly kisszámú, de lehetséges „másféle” elágazások jogát és esélyeit modellezi. Nincsenek megszentelt határok — sugallják szobrai. Művészetté válhat minden, amit kitartással, hittel, a „saját” mondanivalóhoz ragaszkodással létrehoz az ember. Az anyagok legyűrése, másfajta „viselkedésre” bírása, alakítása, megformálása, éppúgy tartalma és feladata a mesterségeknek is, mint a képzőművészetnek. Ami a gyári gépteremben fontossággal bír, azt el lehet helyezni az esztétikai értelmezés sávjában. Melyek azok a célok, melyeket Budaheiyi érzékeltetni kíván? Mindenekelőtt Részlet a kiállításból. nyűre krómozott kisplasztikái. Ördöngős összefüggésekben kerülnek egymásba tökéletesen megmunkált fém- és fahengerek, és szellemes „felelgetőst” hoznak létre a megroncsolt anyagok mögött újra életre kelő eleven formák. A falakon körben grafikák és festmények segítik követni azt az alkotói észjárást, mely nyomán az egyik legjellemzőbb plasztikai fogása, egyszersmind erkölcsi példázata is szemléletessé válik. És ez a központi fontosságú plasztikai jel a csavar. Megjeleníti a csavar sokféle módon való felhasználását, hogy miként „tart” össze egymáshoz illő és idegen testeket, miként tart távol egymástól súlyokat, lapokat, tömegeket, hogy miként békíti ki a feszültségeket, vezeti le a nyomást, teremt kapcsolatot idegenek között. Aknai Tamás 1985. február 16. Q Üdv néked, video! színesből fekete-fehérre egyszerűsítve. így aztán nem tekinthető véletlennek, hogy a kismozik száma például 1983- ban közel kétszázzal csökkent. A filmforgalmazók néhány külföldi film hazai bemutatásának elmaradását azzal magyarázzák, hogy a producer nem érhető el, vagy: a rendező nem hajlandó eladni nekünk, vagy: számunkra megfizethetetlen. Érthető, világos! Csakhogy! Itt van például az Utolsó tangó Párizsban, amelyet a Filmmúzeum vetít. Igaz, hogy néhány külföldet járó ítészünk régebben félénken megkérdezte: nem pornó-e ez véletlenül? De a kérdés azóta eldőlt, az aggodalmak feleslegesnek bizonyultak, mert ugye minálunk ilyesfajta film kultúrpolitikai okok miatt nem mutatható be. (Mellesleg: ha a Lady Chatterley szeretője — amelyet széles e hazában bárki megnézhet, aki el tudja hitetni a jegykezelővel, hogy elisszesítése alapján „ut- zal” került az első helyűi Wenders munkája, A : állása. (A filmről lamúlt évi okt. 13-i szá- i közöltünk recenziót.) állnak rendelkezésemre számszerű adatok, de tévedek sokat, ha azt v. megyénkben legfel - —5 moziban, összesen előadásban volt látható ;sor élére került mű. Fa- yáltalán nem játszották, ősünk is akad, ahol nél- i kellett. Egyébként a em kedvezőbb sokkal a megyében sem. aink jelentős hányadá- ízámuk kétezer körüli) lag keskenyfilmes vetí- hetőség van. De akik tt jutnak mozinézési léghez, eleve le kell mond- jó néhány olyan műről, egyébként fut a hazai ílózatban, mert sokat nem dolgoznak át 16 ; kópiára. S amit átdol- f, azok közül is sokat
