Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
Az ismert mondást kissé átköltve: nehéz tankönyvet nem írni annak, aki gazdag tapasztalatait képtelen csak a maga számára megtartani. Dr. Frisnyák Sándor tankönyvszerkesztő és tankönyvíró évek óta szembe találja magát ezzel a kérdéssel. Nehéz tankönyvet írni, mert az ívekben megszabott terjedelmet nem illik, nem szabad túllépni, mégis minden fontosat el kell mondani a témáról. — Saját magát még csak megfegyelmezné az ember, hisz éppúgy vonatkozik a szer- kesztő-lankönyvíróra is a terjedelmi határ, mint a felkért szerzők valamelyikére — mondja Frisnyák Sándor, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz tanszékének vezetője, főigazgató-helyettes, a földrajztudományok kandidátusa. E „sok” cím, rang megemlítése bizonyos, hogy nem fogja elnyerni tetszését, hivatásának a földrajztanításnak és földrajtudománynak igen szerény, már-már a névtelenségbe burkolózó munkása. Mégis érzékeltetni kell, hogy a sokrétű es felelős munkaköri tennivalók közepette is iut ideje és ereje a tankönyvírásra, szerkesztésre. — Tehát a szerzőtársakról beszéltem az előbb, akiket bizony nagy tapintattal kell rábírni arra, ismert és kedvenc területükről úgy írják meg a legfontosabb és legújabb dolgokat, hogy az elhatározott és elfogadott arányok ne billenjenek fel. Ilyen apróbb konfliktusuk most is adódtak a legújabb tankönyvük írása közben... Frisnya« Sándor szerkesztésében a múlt év dtolsó napjaiban jelent meg a „Budapest és a megyék földrajza” című könyv a Tan- könyvkiadó gondozásában, mely a bevezető szerint a tanító- és tanárképző főiskolák hallgatói számára készült, de a már dolgozó pedagógusuk is hasznosíthatják a földrajzi- hoaismereti oktató-nevelő munkában. De hogyan lát munkához a szerkesztő? — Először meg kell keresni az élvonalbeli geográfusokat, akiket az egyes fejezetek megírására felkér az ember. Ebben teljes önállóságot kap a szerkesztő. Így volt ez a legújabb tankönyvünknél is. Először az alap- koncepciót kellett tisztáznunk a szerzőkkel, amelynek fontos vonása az volt, hogy a természeti földrajzról szóló részeket rövidebben kívántuk közre adni, míg a társadalmi földrajz, amely gyorsabban változó eleme az életünknek, nagyobb teret kapott a könyvben. — A legújabb kutatási eredményeket, adatokat is természetesen felhasználtuk az egyes megyék, városok földrajzának megírásánál, s arra ti'áekedtünk, hogy a lakóhely és a megye természet- és gazdaságföldrajzát sohasem elszigetelten, hanem az ország részeként, a nagyobb összefüggések kölcsönhatásában mutassuk be, s elkerüljük a vidékiességnek még az árnyékát is. A népszerű könyv a nem földrajzszakos, nem pedagógus érdeklődők számára is tartalmas, sok újat mondó olvasmányt ígér. A szerkesztő Szabolcs-Szatmár megyét dolgozta fel, mint szerző, míg a tankönyvben rajta kívül meg négy szabolcsi, illetve a nyíregyházi főiskolán tanító tanár egy-egy megyét bemutató munkája kapott helyet: dr. Balogh Béla András, dr. Boros László, dr. Gööz Lajos és dr. Hanusz Árpád. — Természetesen a legnagyobb megnyugvásunk az lesz, ha az oktató-nevelő munkában is minél nagyobb haszonnal forgathatják a hallgatók és a tanárok a könyvet, amely természetesen nem kerülheti el az ilyenfajta művek sorsát. Már mint azt, hogy egyes elemeikben már a megjelenés pillanatában magukon viselik az elavulás jeleit. A tankönyvírás és -szerkesztés egyik nagy dilemmája, hogy kiforrott tudományos ismereteket. tapasztalatokat kell közölni, de friss információkat is, teljes keresztmetszetet adva a megyéről. De a könyv megírása és megjelenése közötti két, két és fél év alatt bizony a valóságunk is változik, s úgy tűnik ez olyan vesszőfutás, amin elég nehéz segíteni. Mégis meg kell próbálni. De hogyan készül a tankönyvíró a nagy körültekintést kívánó munkára? ~ — Nem elegendő csupán a személyes kutatásokra és megjelent szakmunkákra hagyatkozni — folytatja Frisnyák Sándor tanszékvezető főiskolai tanár. — Külön speciális kollégiumokat is vezetünk, hogy még jobban elmélyüljünk és a ta.ntárgy oktatásának pedagógiáját is alaposan szemügyre vettessük. Ezek tapasztalatait is felhasználjuk a tankönyv bizonyos fejezeteinek megírásakor. — Munkánk bőven akad, a „Magyarország földrajza” című, a főiskolák számára készült munka új kiadására, feldolgozására készülünk jelenleg. Van egy régi elképzelésem is, szeretném megírni a magyar falu földrajzát, amely a községekben pályájukat kezdő, a főiskolánkról kikerülő nevelőknek adna segítséget a tanításhoz, az eligazodáshoz ... — A földrajzi környezet ember- és tudatformáié ereje a pedagógiai gyakorlatban, így tantárgyunk oktatásában is, régóta ismert. A táj és a település mai képében a természet változásai és a társadalom évszázadokat felölelő, egymásra épülő és a jövőt formáló munkája ötvöződnek. S ennek az összefonódó természeti és termelési-gazdasági térnek, mint geográfiai környezetnek, az ifjúság nevelésében, az-alapvető földrajzi ismeretek kialakításában, helyes értelmezésében kiemelkedő szerepük van. Ezért is élmény számunkra, hogy igyekszünk valóságunk képét közelebb hozni minden érdeklődőhöz. A tankönyvszerkesztő, tankönyvíró, s országosan jegyzett geográfus természetesen nem állandóan az íróasztala mellett ülve és a könyvtárakban búvárkodva szerzi tudományos, szakmai ismereteit, könyvének nyersanyagát. Ehhez utazni is kell, amely mindig is jellemzője volt a földrajz megszállottainak. Frisnyák Sándor is ország- és világjáró, Európán kívül Ázsia és Amerika több országában járt. S mindig készül valahová, ami izgalmat, színt ad a mindennapos munkában. Honnan jut pénz a nem éppen olcsó utazásokra ... — A tankönyvek szerkesztői és szerzői honoráriumából — válaszol, — majd csendesen hozzáteszi. — Ezt néha azért ki kell pótolni is... P. G. Kurt Ingerl osztrák művész Struktúra című alkotása, amely Budapesten látható a Fényes Adolf teremben. ADJON ÉRTÉKET, ÉLMÉNYT! Mérlegen a gyermekfilmgyártás A fejlődéslélektan által feltárt gyermekkori sajátosságok következtében a művészetek közül a film tud — természetéből adódóan — legközelebb kerülni az iskoláskorú gyermekek lelkivilágához. A filmen keresztül tudjuk a legnagyobb mértékben befolyásolni, színesíteni a gyermekek érzelmi kultúráját. Azt az érzelmi világot, amelyre sekélyessége miatt napjainkban legtöbbet panaszkodnak a felnőttek. Ezért is tartom kicsit érthetetlennek, hogy a fiatalok számára készült filmek a gyártás, illetve a kritikai megítélés terén a filmművészet perifériáján helyezkednek el hazánkban, pedig főleg a rajzfilmgyártás, de a játékfilmgyártás területén is sok olyan alkotónk dolgozik, akik már bebizonyították, hogy a gyermekeknek szánt filmek is képviselhetnek magas esztétikai értékeket. Sőt, filmjeikkel tömegsikert is el tudtak érni. (Palásthy György, Dar- gay Attila, Jankovics Marcell stb.) Követendő példa tehát akad, ennek ellenére az elmúlt évek gyermekiilmei nézése közben sok zavaró, s a befogadást gátló momentummal találkoztam. Talán a legfeltűnőbb jelenség, hogy a filmek alkotói nem tudták eldönteni, hogy milyen korosztálynak szánták filmjüket, ami maga után vonta a képi tökéletlenséget, a stílusok keveredését, és a mondanivaló helytelen tálalását. Ennek elkerülése végett igen fontos, hogy a gyermekfilmek alkotói ismerjék annak a rétegnek valóságviszonyát, amelyre mint nézőre számítanak. Gyermekek figyelmét lekötni főleg sok cselekményre épülő történeteken keresztül lehet. Sajnos, mintha egyes filmek készítői elfeledkeznének erről, pedig a gyermekek megkövetelik, hogy a filmeknek sodró lendülete legyen, ahogyan megkövetelik, hogy a nekik szánt filmek gondolatilag igazak legyenek, mert nagy tévedés az, hogy a fiatalok nem érzik meg a hamisságot, vagy éppen a szakmai felkészületlenséget. Azok a filmkészítők, akik lenézik a gyermekek befogadóképességét, azok, akik azt hiszik, hogy az ifjúsági filmekre másfajta törvények érvényesek, mint a felnőtteknek szánt filmeknél — sajnos ilyenek is akadnak —, azok elfelejtik a gyermekfilmek létének értelmét, valódi célját. Gyermekfilmjeinknek — játszódjanak azok a mese, a valóság, vagy mindkettő birodalmában — az öröm élményén keresztül, óvatosan, sohasem erőltetetten segítenie kell az életben való eligazodásban. Tudom, hogy életünkben sok etikai norma, fogalom átértékelődött, felborult, de hiszek abban, hogy évszázadokon át kialakult emberi értékeink nem tűntek el, s ezeket a szavak által elcsépelt fogalmakat (szeretet, barátság, család stb.) a mozgó képeken keresztül éppen a film tudja feltámasztani, pozitív tartalommal újraértékelni a gyermekek számára. Ha ezt az utat követjük, mint teszik ezt sokan, akkor nem fogunk olyan véleményeket hallani, hogy a Vük azért nem jó film, mert hagyományos, amerikai típusú figurákkal dolgozik, illetve a Fehérlófia azért jó, mert formai megoldásban továbblépést jelent a rajzfilm területén. (Az előbbi ítéletek nem tükrözik az egész film értékeit, hiányosságait.) Sokszor találkozhatunk gyermekfilmeink megítélésében ilyen és ehhez hasonló véleményekkel, miközben arról kellene vitatkoznunk, gondolkodnunk, hogy miért láthatunk kevés magyar ifjúsági filmet filmszínházainkban. Milyen lehetőségek határozzák meg egy film elkészültét, milyen eszmét hordoznak a filmek, illetve a forgalmazókat menynyire befolyásolja a bevétel- centrikusság, azokat a forgalmazókat, akik tömegekben gondolkoznak, s jóval kevesebb figyelmet fordítanak arra, hogy a filmek egy bizonyos szelekció után azokhoz jussanak el, akiknek készültek. (Életkor-érthetőség.) Nem a divatos negatívumkeresés íratta velem a fenti gondolatokat, hanem azon igyekezet, hogy a filmeket valódi rangjuknak megfelelően kezeljük, hogy mi szülők jobban figyeljünk arra, hogy mit néznek meg gyermekeink, mert félő, hogy karatéz- ni, nagyokat ütni hamarabb megtanulnak, mint az élet szépségeit észrevenni, értékelni. Sarkadi Gábor A régi Nyíregyháza Hányszor sóhajtottunk fel más vidékekről itt járó barátaink, vendégeink érkezésekor: kevés könyvecske kapható a Nyírség fővárosáról, amit nyugodt szívvel átadhatnánk nekik, s amiből minden fontosat megtudhatnának városunkról. Voltak évek, amikor nem jutott elég figyelem e hihetetlen fontos munkálkodásnak, mert előbbre valónak látszott a megyeszékhely valós, mindennapos krónikájának igazgatása: városrendezés, építés, iparfejlesztés, szellemi műhelyek, intézmények létrehozása vagy megújítása. Aztán a nagykorúvá és népességében, súlyában is mindinkább a felnőttkorba lépő Nyíregyháza rájött, nem csak a mát, a jövőt kell építgetnie, múltját is. Igyekezni kell minél több és hitelesebb tényt megtudni és szó szerint közhírré tenni a város távoli és közeli múltjáról. Ennek a munkálkodásnak az utóbbi években több figyelemre érdemes eredménye öltött testet azokban a helyi és országos kiadványokban, amelyek sorában tisztes helyet foglal el a legújabb, Margócsy József „Utcák, terek, emléktáblák” című könyve. A könyv „Fejezetek a régi Nyíregyháza életéből” alcímet viseli és a Nyíregyházi Városi Tanács kiadásában jelent meg a múlt év végén. Óhatatlanul azzal a kíváncsisággal veszi a kézbe az olvasó a több mint 200 oldalas könyvet, vajon mi újat tartogat számára Margócsy József könyve, amelynek forrásanyagát részben monográfiák, várostörténeti szaktudományi kiadványok, levéltári dokumentumok alkotják. De a könyv varázsát, akusztikáját a személyesen megélt élmények, a gyermek- és ifjúkorból az emlékezetben megőrzött történetek, a régi Nyíregyháza jellegzetes alakjainak, panoptikumszerű megjelenítése adják. Mindezt a mával is szembesítve, benépesítve a mai helyszíneket a regenvolt épületekkel, emberekkel, jeles eseményekkel, történésekkel, melyekről nem azért kell tudni, hogy fitóg- tassuk azt, vagy vetélkedőkön okosan válaszoljunk a várostörténeti kérdésekre, hanem önmagunkért. Amit sok szóval illetnek, várostudat, lakóhelyi közérzet, patriotizmus. Margócsy József nem szabályos monográfiát, város- történetet tár elénk, hanem leül mellénk, akárcsak a valóságban szokta és mesél, homályban volt kincseket mutat fel, rácsodálkoztat, elgondolkoztat, vajon tudatában vagyunk-e milyen örökség birtokában élünk és építjük városunkat. S ami a sorokból jócskán kiolvasható, vajon eléggé óvjuk, védjük, népszerűsítjük-e tárgyi és szellemi értékeinket. Érdekes és szokatlan társaság lép elénk a könyv lapjairól, a tejes, a lovas, a tűzoltó, a mentő, a koldus, a fagy- laltos, a jegesember. Aztán jönnek a kiabálós emberek: a kőporos, a drótostót, az ablakos, a köszörűs, a rikkancs, a bérkocsis... És így tovább. Életre kelnek a régi, többségükben márcsak a korabeli képeslapok által megörökített épületek, a Korona, a Liszkay-ház, a Vadász-ház, a Kaszinó, a Városi Kórház, a tűzoltólaktanya, a bazár sor ... Szemléletes képekben idézi fel a szerző a szórakozások ma már csaknem feledésbe ment formáit — a csapóvesszővágást, a gulyakihaj- tást, a majálisokat, a találkozóhelyet, mint a Kossuth tér, a korzó, és a diákvilág jellegzetes tudnivalóit. Színesen ír a piacról, a csizmadiacéhekről, a vásárokról csakúgy, mint a jelesebb szobrok születési körülményeiről, a róluk való különféle véleményekről. Mit jegyezhetünk meg a könyvet letéve, nem a „kötelező” bírálat jogán, hanem az igényességében telhetetlen olvasó jószándékán. Ami az erénye, talán egy kicsit az a szépséghibája is a könyvnek, amiről sikerült sok és tartalmas adatokat, tényeket, mesélni valót összegyűjteni és feldolgozni, az arányaiban jócskán fölé nő a többi résznek, míg egyes témakörök kifejtése soványabbra sikeredett. S mivel a múlt és a jelen a feldolgozás módja szerint állandó ötvözetekben jelenik meg, ez kissé az áttekintést, az éppen keresett műemlék, szobor stb. gyors megtalálását lassítja. A szerző írja könyvének utolsó lapjain: „Elég sokfelé jártam, de másutt mindig csak vendég voltam. Itt, Nyíregyházán azonban itthon vagyok: egyszerre játékos és drukker, építő és haszonélvező, gyermek és szülő, kritikus és kritizált, szóval élő és élénk tagja ennek a közösségnek, amelyet úgy hívnak: Nyíregyháza.” Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akiknek mint a haza egy darabkája kedves és féltett ez a város. Azoknak, akik itt születtek, s azoknak — bizony ma már ők vannak többen — akik nem itt születtek, de itt élnek és mindennap építői annak a jelennek, ami holnap már múlt. S amit épp úgy meg kell becsülni, mert közös, mint jelenünket ... A könyv a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában jelent meg az Egyetemi Nyomda ízléses munkáját dicsérve. Páll Géza II tankönyvszerkes^ö 1985. február 16. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
