Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
Kállai Gyula Közéleti iskoláim T ovább jártam a hajdúsági, bihari, szabolcsi és Szolnok megyei városokat és falvakat. Még Kisvárdára és Mátészalkára is elkalandoztam. Kisvárdán kellett az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb gyűlést megtartanom. A földreformról folyó koalíciós tárgyalások során a Független Kisgazdapárt egyes vezetői, látván, hogy a földosztást semmiféle manőverrel megakadályozni nem tudják, végső kétségbeesésükben provokációhoz folyamodtak. Azt javasolták, hogy a föld felosztása, a kisparaszti gazdaságok helyett létesítsünk mindjárt kolhozokat. Ezzel sok fáradságtól és felesleges kitérőktől kímélnénk meg magunkat. A kommunisták végső soron úgyis termelőszövetkezeteket, közös konyhát akarnak létesíteni, s ezzel be akarják vezetni a „csajkarendszert”. Az elkerülhetetlen földosztás helyett csináljunk inkább tüstént kolhozrendszert. Ügy, ahogy a Szovjetunióban. Erre mondta Rákosi: „A kisgazdapárti vezérek azt akarják: ha lúd, legyen kövér!” Nos, ezt a kövér ludat kellett nekem a kisvárdai és mátészalkai népgyűlésen meztelenre kopasztanom. Az emelvényről megmutattam és felolvastam a Debrecen című újságnak azt a számát, amelyben a kisgazdapártiak javaslata megjelent. Kifejtettem, miért akarják most a kolhozrendszert, holott eddig kézzel-lábbal tiltakoztak ellene. És mi szerintünk miért kell az ezeréves per megoldását inkább földreformmal és nem mindjárt nagy szövetkezeti gazdaságok megteremtésével kezdeni, mint 1919-ben. Akkor még azt a kifejezést is használtuk: egészséges kis- birtokrendszert akarunk! Ebben a követelésünkben kifejezésre jutott, hogy a földhöz jutott kisgazdákat az állam védeni és támogatni fogja a reakció támadásaival szemben, s a kezdet, az új élet nehézségeinek leküzdésében is. Nem volt könnyű dolgom. De nehéz döntés előtt állottak a föld után sóvárgó parasztok is. Érzelmileg és józan eszük szerint a földosztás mellett voltak. Ami biztos, biztos — mondották már évszázadok óta —, csak egy darabka földjük legyen, amelyen megvethetik a lábukat, s mindjárt megszabadulnak az éhségtől. Ugyanakkor elkerülhetetlenül munkált bennük a keserű történelmi tapasztalat, ösztöneikben, idegsejtjeikben élt a félelem, hogy hátha megint visszatérnek az urak, s kegyetlen bosszút állnak tízezer holdas birtokaik minden felosztott barázdájáért, sőt a legkisebb eltulajdonított rögért is. Ügy látszott, ezt ■& történelmi szorongást es görcsöt ä kolhözréhdszer követelése még segít is' feloldani. Így külön-külön, egyénileg nem sajátít el senki semmit, az állami vagy szövetkezeti birtokön mindenki ugyanúgy végzi a munkáját, mint eddig a grófi birtokon. Így tehát nemcsak a birtok, hanem a felelősség is kollektivizálódik. Fordulat esetén nem egyéni, hanem csak csoportos felelősségre vonás következhet. Akasztás, fő- belövés, karóba húzás helyett a még súlyosabb jogfosztás, még szorosabb bilincs, még kegyetlenebb kizsákmányolás, de mégis életben maradhatnak. Nem voltam könnyű helyzetben a büd- szentmihályi nagygyűlésen sem. E nyolcezer lélekszámú községben két egyház osztozkodott. A lakosság túlnyomó többsége református volt, a község határának nagy részét viszont az egri érsekség birtokolta. Itt egy vasárnapi napon, a templomból kiáramló tömeg előtt a munkásegység jegyében beszéltünk. Kis Roland, a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja, a református egyház világi elnöke volt a partnerem. Először ő beszélt. Erre mi szándékosan törekedtünk is, abból a meggondolásból, hogy a szociáldemokrata szónok szavaira válaszolhassunk is. Volt eset, amikor elég éles vitába keveredtünk velük. Most is ez történt. Kis Roland ugyanis a templomi áhítat hangulatából még fel sem ocsúdott tömeg előtt a község főterén újabb istentiszteletet tartott. Felsorolta az apostolok összes szociális követeléseit, s bőséges bibliai idézetekkel bizonyítgatta, hogy az egyház a nép pártján áll, s a szociális kérdéseket csak a felebaráti szeretet kölcsönös elvei alapján lehet megoldani. Ma már. nehéz lenne pontosan megmondani, hogy a szentírás tételeit idézte. Annyi bizonyos, hosszan sorolta azokat a legfontosabb hittételeket, amelyek a Bibliát a világ- irodalom egyik legszebb alkotásává teszik. Ilyeneket: Aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel ! Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek a mennyeknek országa. És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal. Te pedig, amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed. f Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a föl- jdön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ‘ahol a tolvajok kiássák és ellopják. Ne aggodalmaskodjatok tehát és ne mond- íjátok: mit együnk? Vagy: mit igyunk, vagy: Í mivel fuhäzkodjunk? Hanem keressétek az istennek országát, és az ő igazságát: és ezek mind megadatnak néktek ... • Részlet a szerző új, Két világ határán című önéletrajzi kötetéből. Kis Roland kifogyhatatlan volt az evangélisták szavainak tolmácsolásában. Olyan szépen beszélt, hogy az asszonyok alig győzték az arcukon jegesedő könnycseppeket töröl- getni. Még a férfiak között is akadt, aki — szégyen ide, szégyen oda — az elérzékenye- dés jeleit sűrű bajsza gyakori pödörgetésé- vel igyekezett álcázni. Bizony ezt nem lehetett szó nélkül hagyni. Ravasz és burkolt fellépés volt ez a földreform és sok más forradalmi követelés ellen, amelyeket nem lehetett az általános felebaráti szeretet alapján megoldani. Kis Rolandnak az apostolokkal és az evangélium igéivel űzött bűvészmutatványait felháborítónak tartottam. Már régebben személyesen ismertem, s tudtam róla, hogy mélyen vallásos meggyőződésű ember. Azt azonban mégsem gondoltam, hogy hitét ilyen célokra használja fel. Sőt, minél tovább hallgattam, annál inkább erősödött az a meggyőződésem, hogy itt alávaló kortesfogásról van szó. A felszabadított területeken azonnal megkezdődött a versenyfutás a politikai pártok között a tömegek megnyeréséért, s erre a célra sokan minden eszközt elfogadhatónak tartottak. Még az egyházak igazi szerepének eltorzítását, meghamisítását is a régi rendszer védelmében. Nem volt könnyű ezt megmagyarázni, ott a tizenöt fokos hidegben, a templomi áhítat és az előbbi szónoklat melengető szikrája után. Ám mit lehetett tenni! Gondosan ügyeltem árra, hogy senki vallásos érzékenységét meg ne sértsem. Még azt is elismertem, hogy Krisztus, az apostolok és az evangélium szociális követelései ma is érvényesek. Krisztus nem az urak, hanem a nép pártján állt, az ő érdekeit képviselte. Nem ő és tanítványai, hanem a későbbi századok egyházi vezetői szegődtek az elnyomó urak szolgálatába és gyakorolták maguk is az elnyomás és kizsákmányolás nem éppen valláserkölcsi erényeit. Idővel az egyházak maguk is bankárok és földesurak lettek. Magyarországon például a római katolikus egyháznak több mint egymillió katasztrális hold birtoka van. Tízszer annyi, mint az arisztokrata földesúrnak, Esterházy Pál hercegnek. Ebbe mi, kommunisták, nem tudunk belenyugodni. Ennek megszüntetéséért harcolunk. A téren egybegyűltek mozdulatlanul álltak és hallgattak. Az egyetértésnek, a helyeslésnek a legkisebb jelét sem tapasztaltam. Mély hallgatásuk azonban elárulta, hogy újabb leckét adtunk fel nekik, amelyen érdemes elgondolkodni. Ezen a büdszentmihályi nagygyűlésen érzékeltem először, hogy nekünk az egyházakkal hosszú ideig tartó vitánk lesz. Nem léphetünk előre, ha valami modus vivendit nem találunk. Most a föld csatáját kell megnyernünk. Az egyházakat éppúgy meg kell fosztani világi hatalmuk anyagi bázisától, mint a földesurakat. A Magyar Kommunista Párt a felszabadulás első percében a leghatározottabban leszögezte álláspontját a radikális földreform mellett. Ez természetesen bizonyos szempontból belenyúlás a magántulajdon elvébe. Mi ezt nem is tagadjuk. De ezt a kérdést meg kell nézni a másik oldalról is. Amikor mi ezt a programot meghirdettük, fel akartuk számolni az ellenforradalmi Magyarországot. Fel akartuk számolni azt az egész gazdasági, politikai és állami rendszert, amely a magyar néptömegek elnyomásán épült fel. Ezt a rendszert viszont másként felszámolni nem lehetett, csak úgy, ha e rendszer gazdasági és társadalmi alapját, a nagybirtokrendszert gyökeresen felszámoljuk ... Demokratikus rendszernek mi csak azt tekintjük, ahol a tízezer és százezer holdak eltűnnek és ahol ezek a birtokok a szegényparasztok, a törpebirtokosok és a kisbirtokosok kezére jutnak ... Ezzel az intézkedéssel szabaddá tesszük az utat a demokratikus Magyarország fejlődése előtt. Kifejtettem, hogy a Magyar Kommunista Párt mindenki számára biztosítja a teljes vallásszabadságot. Lehetetlennek és megengedhetetlennek tartjuk, hogy felekezeti hovatartozás miatt jogi különbséget tegyenek polgár és polgár között. A Magyar Kommunista Párt nem azért követelte az egyházi nagybirtokok felszámolását, mert azok egyházi birtokok voltak, hanem azért, mert nagybirtokok voltak. Az egyházi nagybirtokok éppen úgy útjában álltak a magyar demokrácia fejlődésének, ahogy útjában álltak a világi nagybirtokok. Az előadásról gyorsírói feljegyzés készült s ezt a párt Központi Vezetősége zsebben hordozható brosúra formájában kiadta és elég nagy példányszámban terjesztette. Főleg az őszi választások előtti időszakban. M ost újraolvasva e füzetet, megállapítom, hogy az magán viseli az akkori idők összes jellegzetességét. Mindenekelőtt azt a tévhitet, hqgy az anyagi hatalmától megfosztott egyház könnyen és gyorsan elveszíti majd politikai befolyását a tömegekre. Nem ez volt az egyetlen kérdés, amelyben történelmi léptéket tévesztet-' tünk. Az előadás és a belőle készült brosúra így is sokat segített a napirenden levő legfontosabb kérdések megoldásában. Főleg pedig abban,' hogy az egyházi latifundiumok területén is leverhessük a nagybirtokrendszer és a nagybirtokos osztály halálát jelképező, a nép találó nyelvén koporsószögeknek nevezett cövekeket. LÁTOGATÓBAN Az osztályvezető főorvosnál A mentő £? tén is szirénázva száguldott. Csak akkor csendesedett el az éles hangi, amikor a belgyógyászat bejáratához ért. A tíz év körüli kisfiú eszméletlenül feküdt a hordágyon, s már alig volt kitapintható a pulzusa is. A laborban percek alatt megállapították: a vérében olyan mennyiségű méreg van, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a halál. A gyereket a második emeletre szállították, Rákapcsolták a gépre, de még egy nap múlva is úgy tűnt, hogy a halál lesz az erősebb. Az orvosok, az asszisztensek nem adták fel, fáradtan, kimerültén váltották egymást a gyermek ágyánál, amikor 48 óra elteltével a kis beteg felnézett, aztán megkérdezte, hol vagyok? — a siker öröme egy pillanat alatt feledtette velük az iménti fáradtságot. Műveseállomás. Az egészséges ember számára megfejthetetlen, mit rejt a tábla mögötti terem a megyei kórház I-es belgyógyászatának II. emeletén. A betegek, a vesebetegek tudják: életet. A két szoba kilenc gépével nem a szeretett otthont jelenti nekik, hiszen nem pihenni járnak ide, de nélküle már véget ért volna életük. ★ Épp tíz éve, 1974 telén kerestek meg a megye egészségügyének vezetői egy fiatal belgyógyászt Debrecenben, s felkérték: legyen a Szabolcs megyei kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. A fiatalember — dr. Szegedi János — gondolkodási időt kért, majd azt mondta: ha teljesítik két kérését, elvállalja. Az egyik az intenzív betegellátás megszervezése, a másik*':*egy műveseállomás létrehozása volt. — Mindkét programot megvalósítottuk. Az intenzív betegellátást néhány hónap alatt, de egy év múlva már a müvesekezelés is elkezdődött. Világviszonylatban évtizedekre tekint vissza a műveseállomás, Magyarországon azonban csak a 60-as évek végén, a 70-es évek elején kezdték alkalmazni. Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Szegeden és Debrecenben létesített műveseállomá- sokat az Egészségügyi Minisztérium, s ezek voltak hivatva ellátni az ország egész területén a betegeket. Rövid idő múlva kiderült: ez lehetetlen, s nemcsak azért, mert több a beteg, mint ahány kezelésére lehetőség van, hanem azért is, mert nagy távolságokról szinte megoldhatatlan a szállítás. — Két használt nórtot kaptunk Budapest- yfcjpcl rgi; felújítottuk, s ezekkel láttunk hozzá a kezeléshez, bár ekkor még csak az intenzív ellátás keretében alkalmaztuk a művesekeze- lést. Aztán kinőttük ezt a keretet és bővíteni szerettük volna a kezelés lehetőségét. A megyei tanácstól egy új olasz gépet kaptunk,, aztán amikor látták eredményeinket, újabb gépek érkeztek. A műveseállomás két szobájának mindegyik ágyán beteg. Az első évben kapott két hatalmas gép bonyolult csőlabirintusába áramlik be a beteg vére, s a vese helyett a gép végzi el a tisztítás műveletét, hogy a szervezetbe már mérgektől, salakoktól megtisztult vér, áramoljék. A később kapott-vett gépek már áttekinthetőbbek, a legújabbak pedig a legkorszerűbb digitális kijelzővel rendelkező készülékek. • — Ma kilenc gépünk van — mondja és mutatja is a főorvos — s a nagy műveseál- lomásokkal rendelkező megyék közé tartozunk. Arra pedig külön büszkék lehetünk, hogy ez volt az első műveseállomás, amit egy megye önállóan szervezett. Kilenc ágyunkon évente négy.ezer körüli művesekezelést végzünk, s ez az országos átlagnak kétszeresét jelenti, örömmel mondhatom, hogy ma minden rászoruló beteget képesek vagyunk ellátni. Nálunk nincs felső korhatár, az idős emberek kezelését is képesek vagyunk elvégezni. A nyíregyházi kórház minden betegének neve ott szerepel a nemzetközi transzplantációs központban, ami azt jelenti, hogy ha Szabolcs- Szatmár megyebeli betegnek alkalmas átültethető vese van Európában, az itt élő betegek megkapják. — Kaptunk már vesét Budapestről is, de Berlinből is — folytatja Szegedi főorvos — és bármikor készenlétben állunk újabb vese fogadására. Ha kapjuk az értesítést, azonnal indulunk a betegért, itt elvégezzük a szükséges előkészületeket, mint például a vérvételt, aztán indítjuk a fővárosba a mentőt, s mire a beteg odaér, az eredményeket is küldjük telexen. Azon• nal kezdődhet a műtét. A műveseállomás előszobájában kartondobozokban folyadékkal töltött átlátszó műanyag zsákok láthatólag szállításra várnak. Szegedi főorvos kérdés nélkül is mondja: — Ez a folyadék azt jelenti, hogy ma már nemcsak vese nélkül, hanem műveseke- zelés nélkül is lehet élni. Az elmúlt években ugyanis két dolog kiderült. Az egyik, hogy nem mindenki alkalmas művesekezelésre, a másik pedig, hogy az egészségügy nem is lenne képes mindenkit műveseállomásokon kezelni, így jött létre a hasűri dialízis. Ennek lényege a szervezet méregtelenítése. Ha a vese nem működik, a mérgek a szervezetben maradnak, s önmérgeződés alakul ki. A mérgeket kétféleképpen tüntethetjük el. Vagy művese- kezeléssel, ekkor a vért áramoltatjuk egy rendszeren keresztül, ahol a vér és egy stabil összetételű mosófolyadék között kicserélődés megy végbe. A vérből a salak távozik, s a szervezet a megtisztult vért kapja vissza. A hasűri dialízisnél a hashártyát használjuk fel, mint membránt. Ide engedünk be egy folyadékot, s távozásával a salak is eltűnik a szervezetből. Míg Szegedi János osztály- vezető főorvossal az intenzív kezelésre kialakított szobákat járjuk, újabb adatokat ismerek meg a hasűri dialízisről. — Eddig többféle eljárást alkalmaztunk. Az egyik: a beteg hetente háromszor bejött és 10r—12 órán át végeztük a hasűr átöhlítését. Aztán gépekkel végeztük az át- öblítést. A harmadik pedig: a folyamatos ambulanter dialízis, aminek lényege, hogy a beteg saját maga végzi el a kezelést. Egy katétert helyezünk a hasüregbe, s az imént látott folyadékot — amit mi készítünk — hazaviszi a beteg, otthon bevezeti a katéteren és ez a folyadék kimossa a szervezetből a salakot. Szerényen említi, hogy ezt a teljesen új módszert itt dolgozták ki, s a kórház infúziós laboratóriumában készítik a folyadékot, a zsákok töltését és sterilizálását is. A világban nagy gyárak látják el a kórházakat ilyen folyadékkal, kórházi körülmények között egyedül Nyíregyházán készítik. — Május óta vztfke-6 eredménnyel ezeket a kezeléseket. Első alkalommal egy rövid képzésen ismertetjük a betegekkel a kezelés módját, s ha ezt elsajátították, akkor már csak kéthetenként jönnek be ellenőrzésre. Ez a módszer szabadabb diétát enged, de ettől is nagyobb előny, hogy a beteg otthon van, s ez hangulatára is jobb hatással van, mint a kórházi kezelés. Előny, hogy a műanyag zsák felköthető a beteg hasára, így még a kezelés idejére sincs mozdulatlanságra kárhoztatva.. A köztudatban úgy él, hogy 5 méregtelenítést veseelégtelenség esetén kell végezni. — Ez nem így van. A vegyszerek, a gyomirtó szerek sok mérgezést okoztak már szándékosan és véletlenül is. Sokan szednek gombát az erdőben, olyanok is, akik nem ismerik, így évente több száz mérgezett ember kerül be hozzánk a kórházba. Szerencsére egyre több ilyen mérgezett beteg életét mentettük és mentjük meg méreg- telenftési eljárásunkkal. Ez azért is jelentős, mert Magyarország az öngyilkosságok terén az élen áll, de Sza- boIcs-Szatmárban is többen kísérlik meg az átlagosnál az öngyilkosságot. A nyíregyházi tapasztalatok országosan is általánosítható következtetések levonására is alkalmasak. Például, hogy több szempontból is jobbnak tartják a művesekezelést az egyéb méregtelenítésnél. Mert lerövidíti a mérgek távozásának idejét, ennek megfelelően csökkenti a szövődmények képződésének lehetőségét. A nyíregyházi megyei kórház I-es belgyógyászatán 1975 óta végzik az intenzív beteg- ellátást és a művesekezelést. Erre az állomásra pontosan kidolgozott menetrend szerint hozzák a betegeket, majd a néhány órás kezelés után „ hazaindul velük a mentő. jj A folyosó egyik padján . idős nénike ül, kezelésre vár. i — ő a legidősebb betegünk — mondja Szegedi János főorvos —, ez azt is igazolja, hogy lényegesen » meghosszabbíthatók a súlyos _ mérgezésben és vesebetegségben, veseelégtelenségben j- szenvedők életkilátásai. Az | orvostudományon belül e két jj kezelés bevezetése forradal- '■ másította a medicinát. Olyan | új perspektívát nyitott, amit ■ hinni sem mertünk. Húsz » éve, fiatal orvos koromban kétségbeesve néztük az ilyen | betegek halódását, mert nem tudtunk rajtuk segíteni. Ma •, ezek a betegek életben vannak. Balogh Józset KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. január 12.
