Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-30 / 24. szám

8 Kelet-Magyarország 1985. január 30. __________Biztató évkezdet__________ Győzelem Hamburgban ^ ^ ^ I Meghalt Nagy György, a DMVSC vezető edzője Nagy György, a Debreceni MVSC labdarúgócsapatának vezető edzője 60 éves korá­ban kedden elhunyt. A kiváló szakembert 1984. november 2-án szívinfarktussal szállí­tották a debreceni klinikára, s onnan hosszabb kezelés után engedték haza. Nagy Györgyöt a DMVSC saját halottjának tekinti. Miskolcon helyezik majd örök nyugalomra. Temetéséről ké­sőbb történik intézkedés. ★ Lapunk tegnapi számából — anyagtorlódás miatt — kima­radt a totónyereménylista. Mint ismeretes, a törölt mérkőzések miatt csak ll-es lehetett a leg­nagyobb találat. Hetvenen el is érték, szelvényeikre 57 ezer 983 forintot vehetnek fel. Az 1821 darab 10-esre égyenként 2 ezer 229 forint jár. Kedden este Hamburgban ját­szotta idei első nemzetek közöt­ti mérkőzését a magyar labda­rugó-válogatott. A spanyolorszá­gi háromhetes edzőtáborozásról hazatartó gárda az NSZK nem­zeti tizenegyével mérte össze tudását. MAGYARORSZÄG—NSZK 1:0 (0:0) Hamburg, 25 000 néző, v.: Hal­le (norvég). Magyarország: Disztl P. — Sál­lal, Róth, Garaba, Péter, Kar­dos, Nagy A., Détári, Kiprich (Bodonyi, a 63. percben), Nyila­si, Esterházy (Pölöskei, a 63. percben). Szövetségi kapitány: Mezey György. NSZK: Stein (Schumacher, a szünetben) — Jakobe, Berthold, K. H. Förster, Briegel (Krohl, a szünetben), Matthäus, Thon, Ma- gath, Littbarski (Mill, a 63. perc­ben), Rummenige, Völler. Szö­vetségi kapitány: Franz Becken­bauer. A 8. percben Nyilasi fejesét hárította Stein, majd fokozato­san feljöttek és mezőnyfölénybe kerültek a vendéglátók. Péter kapott sárga lapot egy belépő­ért, majd a 22. percben Völler lövése a bal oldali lécről pat­tant a mezőnybe, öt nerccel ké­sőbb Nyilasi egyedül törhetett kapura, lőtt — mellé. Ezután eseménytelen játék folyt a csú­szós, sáros pályán. Az első fél­idő színvonala bizony sok kí­vánni valót hagyott maga után .. . Góllal kezdte a második félidőt a magyar csapat, a felfutó Pé­ter a 16-osról lőtt a bal sarokba, 1:0. Két jó Disztl-védés követke­zett ezután, majd Esterházy kap­kodott el nagy helyzetet. Ki­egyenlített volt a játék, a jó vé­dekezés mellett taktikus me­zőnymunka jellemezte a miein­ket. A 73. percben Rummenige kapott ajándéklabdát, lőtt, de Disztl bravúrral szögletre men­tett. A 78. percben Péter futott fel ismét, középre adott, Pölöskei lőtt, de labdája fölé szállt. A hajrában támadott, támadgatott a nyugatnémet válogatott, de erőtlen próbálkozásait biztosan rombolták a magyarok. Sőt, el­lenakciókra is tellett az erőből. igaz, veszély nélkül. A 86. perc­ben aztán Péter verekedte be magát a 16-oson belülre, lövése azbnban gyengére sikeredett, Schumacher vetődve védett. Az utolsó percben egy hazai szöglet utáni fejes szállt fölé. Ez a győzelem még akkor is szép, ha kétségtelenül leáldozó­ban van az NSZK labdarúgó- válogatottjának csillaga! A ham­burgi l :0 remélhetőleg további lendületet ad a VR-selejtezöt — három mérkőzésen — 100 száza­lékosan kezdő Mezey-legény- ségnek és meglesz a várva várt Mexikóba jutás! Ú) VEZETÉS Közgyűlés a Volán-Dézsánál Javában tartanak a sportegye­sületi közgyűlések megyénkben. Legutóbb — hétfőn — megyénk egyik kiemelt klubja, a Nyír­egyházi Volán-Dózsa SC tartotta meg vezetőségválasztó közgyű­lését. A megyeszékhelyi egyesület eredményekben gazdag munká­ról adhatott számot. Autós- és salakmotoros-szakosztálya az első A-kategóriás évben sikert, sikerre halmozott. A motorosok nemzetközi szinten is sikeresen képviselték a magyar színeket. A női kézilabdacsapat az NB I B-ben szerepel, a sportág leg­jobb 26 gárdája közé tartozik. A labdarúgók pedig a megyei bajnokság élmezőnyében áll­nak. A közgyűlésen megválasztot­ták a Volán-Dózsa SC új veze­tését. Az ügyvezető elnöki tisz­tet a jövőben is Szováti Ferenc tölti be mig a klub társadalmi elnöke Erfiss Károly, a Volán vállalat igazgatója. A két el­nökhelyettes : Tóth András, nyu­galmazott rendőr alezredes, Munkácsi István, a Volán vál­lalat csoportvezetője. A klubot 13 tagú elnökség irányítja. Indul a tömegsportakció Szerte az országban, így megyénkben is, szombaton rajtol az olimpiai ötpróba tömegsportakció. A nyitó- rendezvény, a 20 kilométe­res gyalogtúra. A színhely Nyíregyháza, a jósavárosi 9-es számú általános iskolá­ban van a rajt és a cél he­lye is. A próbázni szándé­kozók ott jelentkezhetnek reggel 8,00 és 9,30 óra kö­zött. Az olimpiai ötpróba igazolványát — aki még nem váltotta meg — a ne­vezéssel egy időben meg­kaphatja, sőt a 9-es iskolá­ban — a rajt előtt — lehe­tőség nyílik a sportorvosi igazolás megszerzésére is. A nyíregyházi gyalogtúra útvonala: 9-es iskola—Ósző­lő út—Sóstói erdő—Sóstó­hegy, Aranykalász sor— Kabalás és vissza. A kaba- lási bisztróban van a „for­dulópont”, ahol az egyik el­lenőrzési pontot is beren­dezték, valamint forró teát kapnak a próbázók. A túrá­ra bárki jelentkezhet, kor­határ nélkül. Akik a VIT- túrába is szeretnének be­kapcsolódni, de az első, Bükkben megtartott próbán nem tudtak ottlenni, most a szombati gyalogtúrán pó­tolhatják. Megyénkben egyébként az olimpiai ötpróba igazolvá­nyainak árusítását koráb­ban már megkezdték. Nyír­egyházán az Expressz-iro- dában, a megyei sporthiva­talban, a városi sportosz­tályon, a városi KISZ-bi- zottságon, valamint a sport- szövetségi és rendezvény­irodában, vidéken pedig a kisvárdai és a Nyírbátori Városi Tanács sportosztá­lyán kaphatják meg az iga­zolványt az ötpróbára je­lentkezők. A tavalyi olimpiai ötpró­ba gyalogtúráján — a Bükkben volt a rendezvény — Szabolcs-Szatmárból 160- an vettek részt. Szombaton remélhetőleg ettől jóval többen lesznek, hiszen ha­zai környezetben lesz a tú­ra. Eddig kétszáz próba­igazolvány talált gazdára, ennyien tehát már biztos, hogy ott lesznek a szombati rajtnál. e lutalom a súlyemelőknek Kellemes meglepetésben volt részük évzáró ünnepsé­gükön a nyíregyházi súly­emelőknek. Leitner József, a Magyar Súlyemelő Szövetség szakfelügyelője ugyanis a következő szavakat intézte hozzájuk: — Nagyra értékeljük azt a teljesítményt, amit az Nyh. VSSC súlyemelő-szakosztálya nyújtott 1984-ben. Szép fegy­vertény az NB Il-es csapat­bajnoki cím megszerzése, az NB I-be jutás, hiszen ha­zánkban mindössze hét város dicsekedhet azzal, hogy élvo­nalbeli súlyemelő-együttese van. S őszintén reméljük, a nyírségi súlyemelők nem át­szálló jegyet váltottak a leg­jobbak közé, hanem kiérde­melt helyüket hosszú ideig megtartják. — E reményünket erősíti, hogy Szabolcs-Szatmárban jól felkészült edzők és tehet­séges versenyzők vannak, s a feltételrendszer is évről évre javul. Az utóbbihoz a Ma­gyar Súlyemelő Szövetség most — az NB I-be kerülés jutalmaként — szeretne hoz­zájárulni. Szövetségünk ja­vaslatára az Országos Test- nevelési és Sporthivatal a kö­zeljövőben 200 ezer forintot utal át az NYVSSC súlyeme­lő-szakosztályának. — Cserébe azt kérjük, hogy az eddigi nemzetközi ered­ményességet fokozzák a nyír­ségi súlyemelők. A korábban már sikeresen szereplő Mol­nár Miklós és Furár István, valamint a többi tehetség szerezzen még több dicsősé­get a sportágnak. A. szakfelügyelő szavai után nem sokkal az edzők már „össze is dugták fejü­ket”, döntöttek a 200 ezer fo­rintos jutalom sorsáról. A nemrég átadott, új súlyeme­lőcsarnokot rendezik be, súly­zókészleteket, erőfejlesztő gépeket vásárolnak. A jövő­ben az NB I-es csapat így valóban NB I-es körülmé­nyek között készülhet majd. Köszönet érte a Magyar Súlyemelő Szövetségnek és az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak! SOROKBAN Három bronzérmet szereztek az NYVSSC atlétái a KSI fedettpályás versenyén. A 60 méteres síkfutás A-döntőjé- ben a lányok között Bagoly Csilla 7,87, a fiúk között pedig Molnár Tamás 7,16 másodperc­cel lett harmadik. A 60 méteres síkfutás B-döntőjében Rehocsin Mária 8,00 másodperc alatt tet­te meg a távot és ugyancsak harmadikként ért célba. A MÉSZÖV és a KPVDSZ közös asztalitenisz-versenyének győztesei, ifjúságiak, fiú egyes: Vágó Zsolt (Nagykálló). Páros: Puskás Ferenc, Komoróczi Ru­dolf (Hodász). Csapatverseny­ben : Hodászi Iskolaszövetkezet. Felnőttek, férfi egyes: Vislóczki Tibor (Nyírbátori Afész). Páros: Vislóczki Tibor, Győrfi Tibor (Nyírbátori Afész). Női egyes: Vislóczki Agnes (Nyírbélteki Afész). Páros: Vislóczki Agnes, Nagy Zsuzsanna (Nyirbélteki Afész, Nyírbátori Afész). Vegyes páros: Győrfi Tibor, Nagy Zsu­zsanna (Nyírbátori Afész). A csapatversenyt a nőknél és a férfiaknál egyaránt a Nyírbátori Afész nyerte. Teremlabda- rúgó-tornát rendezett Nyíregyházán a KPV­DSZ megyei intéző bizottsága és a kereskedelmi ágazati KlSZ-bi- zottság. Végeredmény, nők: 1. Zöldért, 2. Agroker. Férfiak: 1. Nyíregyházi Afész, 2. TÜZÉP. Az általános iskolák kézilabda-válogatottjainak kör­zeti tornáját Kisvárdán rendez­te meg a várdai sportosztály. Végeredmény, lányok: 1. Kis­várdai 4-es iskola, 2. Kisvárdai 5-ös iskola, 3. Mándok. Fiúk: 1. Kisvárdai 5-ös iskola, 2. Nyírká­rász, 3. Dombrád. Még lehet jelentkezni a Nyíregyházi 2^es számú Ál­talános Iskola ősszel induló test­nevelő tagozatos osztályaiba. Februárban hétfői és csütörtöki ,napokon, 17,00 és 18,00 óra kő-- zött várják a jövő első osztá­lyosait. A jelentkezés helye az iskola Bethlen Gábor utcai tor­naterme, a postával szemben. Papirusz Kupa Hazai vereség született a Papirusz Kupa teremlabda­rúgó tornán. Szombaton dél­előtt hat csapat lépett pályá­ra Nyíregyházán, a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola csarnokában. A Nyíregyházi Papírgyár csapata korábban már négy alkalommal meg­nyerte a tornát, most a Szol­noki Papírgyárnak kedvezett a szerencse. Második lett a Nyíregyházi Papírgyár, míg harmadik a Bánki Donét Ipari Szakközépiskola csapa­ta. További sorrend: Városi Munkásőr-válogatott, Diós­győri Papírgyár, KEMÉV. I f l L J HALLGASSUNK^ IU111 nézzünk meg M KOSSUTH RADIO 8,20: Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. — 8,50: Kis ma­gyar néprajz. — 8,55: Fúvósln- dulók. — 9,05: Trió-lemezeink­ből. — 9,49: Régi muzsika gye­rekeknek. — 10,05: Rádiószín­ház. — 11,16: Mi ez a gyönyö­rű? — 11,31: Maya. Operett. — 12,30: KI nyer ma? — 12,45: Törvénykönyv. — 13,00: Zene­kari muzsika. — 14,10: A ma­gyar széppróza századai. — 14,25: Operaslágerek. — 15,00: Népzenei Hangos Ojság. — 15,40: Operettnyttányok. — MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. — 17,00: Vizsgálatok nyomában. Riport. — 17,24: Né­pi dallamok nagy mesterek ke­zében. — 18,02: Kritikusok fó­ruma. — 19,15: Visszapillantó tükör. Irodalmi vetélkedő II. középdöntő. — 20,25: Nótaest. — 21,30: Prizma. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. — Kb. 23,30: Operaáriák. — 0,10: Szim­fonikus táncok. PETŐFI RADIO 8,05: Idősebbek hullámhosz- szán. — 8,50: Tiz perc külpo­litika (ism.) — 9,05—12,00: Nap­közben. — 12,10: Ismeretlen szerzők fúvószenéje a múlt századból. — 12,25: Néhány szó zene közben. — 12,30: Mészáros Tivadar népi zenekara játszik, Molnár László nótákat énekel. — 13,10: Pophullám. — 14,00: Rádióhírmondó. — 15,05: Tár- SASutazás. Kalandozások Sass Józseffel. — 15,50: Szórakozta­tó antikvárium. — 17,05: Dzsessz Belgrádból. — 17,20: Diákfoci. — 17,30: ötödik se­besség. — 18,30: Ritmus! — 19,05: Klasszikus popritmusban. — 19,55: Kazacsay Tibor: zene tiz fúvóshangszerre. — 20,05: David Bowie felvételeiből. — 20,50: A kék bolygó. — 21,05: A Magyar Rádió Karinthy Szín­pada. — 22,12: „Ez Is Beatles” — XV/6. rész. — 23,20: Behár György szerzeményeiből. — 24.00— 4,30: Éjféltől — hajnalig. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — 17,05: Spirituá­lékból. — 17,20: Mikroobjektiv. A tartalomból: Veress József filmlevele a Szirmok, virágok, koszorúk című filmről. — Ár­versenyben (Várkonyl Zsuzsa). — Üjra az önelszámoló egysé­gekről (Szilágyi Mária). — Ál­lásbörze (Horvát Péter). — 18.00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Müsorelő- zetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária.) MAGYAR TV 8,05: Tévétoma. — 8,10: Isko- .atévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) — 8,40: Magyar irodalom (ált. isk. 7. oszt.) — 9,00: Történe­lem. (ált. isk. 5. oszt.) — 9,25: Tematikus összeállítás. — 16,15: Hírek. — 16,20: Vidám kalen­dárium. Bolgár kisfilm. — 16,35: Kalandos másodállás. Amerikai tévéfilm. — 18,10: Képújság. — 18,15: Agrárvilág. Kertünk — házunk — udva­runk. — 18,45: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. — 18,50: Reklám. — 19,05: Mini Stúdió ’85. — 19,10: Tcvétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Kék fény. Ri­portműsor. — 21,05: Stúdió '85. — 21,55: Tv-híradó 3. — 22,05: Himnusz. 2. MŰSOR 18,00: Cimbora. Művészeti magazin gyerekeknek. — 18,55: Képújság. — 19,00: TV-BASIC tanfolyam. — 3. rész. — 19,30: Mozart: D-dúr Divertimento. — 19,45: Bach: 3. Brandenbur­gi verseny. — 20,00: Dózsa ko­porsói. — Drámai költemény. — 21,00: Tv-híradó 2. — 21,10: Egészségünkért! — 21,25: Ven­dégjáték az I. stúdióban. Egy este Kincses Veronikával. — 21,50: Képújság. SZOVJET TV 17,05: Béke és az ifjúság. — 17,40: Hírek. — 17,45: „A hazá­ját védi” című film. — 19,00: Híradó. — 19,35: Színházi me­moárok. — 20,25: Ma a világ­ban. — 20,40: Szabadfogású birkózók nemzetközi találkozó­ja. Szovjetunió—USA. szlovák tv 8,50: Hírek. — 9,00: Iskolaté­vé (ism.). — 9,20: Óvodások műsora. — 10,00: Ramon y Ca- jal. Spanyol filmsorozat 2. rész (Ism.). — 11,00: A televízió disz­pécserszolgálata. — 11,30: A szabad természet. Kanadai ter­mészetfilm (ism.). — 11,55: Hí­rek. — 15,50: Hirek. — 15,55: Iskolatévé. — 16,15: Szakmun­kástanulók műsora (ism.). — 16,45: Sportrevú. Magazin. — 17,15: Nemzetközi Ifjúsági si- verseny. Műlesiklás. — 18,20: Esti mese. — 18,30: URH-ko­csival. Magazin (ism.). — 19,10; Gazdasági jegyzetek. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Tv-fórum. — 20,40: Egy hét a csendes házban. Cseh film (ism.). — 22,10: Találkozás szovjet mű­vészekkel. — 23,00: Hírek. ROMAN TV 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Tv- tribün. — 20,35: A tv irodalmi­művészeti folyóirata. — 21,00: Házasságkérés — játékfilm. — 21,50: Tv-hiradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: BOMBAJ0 BOKSZOLÓ. Béke mozi: de.: CSÁRDAS­KIRALYNÖ. Du.: A KICSI KO­CSI ÚJRA SZÁGULD. Móricz mozi: NAPLÓ GYER­MEKEIMNEK. 30. szerda 19,00 SEGÍTSD A KIRÁLYT. Bessenyei. 19,00 KÁVÉHÁZI KABARÉ. Stúdió Színpad. Jegyek a bérleten kívül Is válthatók. 1 II Kelet­Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401 Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő, 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Szom baton: qya loatú ra ff TOTÓ 5. HÉT 1. Uerdingen—W. Bremen 2 1 2. VFB Stuttgart—K.-Iautern 1 3. Düsseldorf—Leverkusen x 1 4. Frankfurt—Bochum x 1 5. Schalke 04—M.-gladbach 1 x 6. Homburg—Saarbrücken 1 2 7. Ulm—Blau Weis 90 1 8. Solingen—Offenbach x 2 9. Darmstadt—S. Kickers 1 10. Cagliari—Triestina x 11. Catania—Perugia x 1 12. Parma—Bari 2 1 13. Pescara—Pisa x 14. Campobasso—Taranto 1 x 15. Arezzo—Cesena x 1 16. Bologna—Padova 1 1985. január 30., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents